Alkotmány, 1904. december (9. évfolyam, 288-314. szám)

1904-12-09 / 295. szám

filJBOTMÁRY. 295. szám. _ E helyett ma szolnoki jegyzőkből és szolgabirókból, községi bírókból és kisbirókból mintegy százötven tagú küldöttség kereste fel ma a miniszterelnököt. A küldöttség külön vonaton érkezett ma délután három órakor a fővárosba, kocsijaikat a Kerepesi-út közön­sége harsányan megabcugolta. A küldöttséget Al­­mássy Imre gróf vezette a miniszterelnök elé, aki az üdvözlő beszédre válaszolt. A küldöttségben a többek között Nagy Sándor, Keppich Emil, Lederer Gyula, Lederer Sándor, Mark­­breit Sándor, Karczag (Kohn) Sándor, Deutsch Adolf, Klein Sámuel, Breuer Ignác, Krausz Péter, Klein Jakab, Schwab Mór, Hollós Dávid, Singer Béni, Basch Lajos, Lederer Arthur, Lederer Károly, Kar­dos Ignác, Grósz Jenő, Gruber József, Bach An­dor, Büchler Pál, Lőwy Emil, Izsó Lajos, Blanz Jenő, Brachfeld Sándor, Kohner Vilmos vettek részt, kikre rámutatva a miniszterelnök, örömének adott kifejezést, hogy az ország szine-java keresi őt fel üdvözleteivel. Ezután kifejtette, hogy a nemzet az egész művelt világ tekintete előtt haladt mindig mind­addig, míg be nem következtek a magyar alkotmányos élet, a magyar parlamentarizmus elfajulásának szomorú jelei. Halálomig eltartó tájó, kínzó, gyötrő emlékeket hagyott ez a korszak lelkemben. Én át meg átérzem ma is a bánatnak, az aggodalomnak, a sötét gon­doknak és a szégyennek azt az érzetét, amelyet minden magyar embernek, akiben egészséges nem­zeti büszkeség van, éreznie kellett annak lát­tára, hogy magyar embereknek rövidlátása, szen­vedélyei hogy rántják sárba, hogy alacsonyít­­ják le azt, amit apáink bölcsesége és apáink élete, odaadó honszerelme számunkra alkotott. És aki egyszer keresztülment az élettapasztalatok­nak ezen keserű iskoláján, az ha érdemes a magyar névre, ebből az iskolából csak azzal az elhatározás­sal kerülhetett ki, hogy ami erőt neki az úristen adott, azt feszítse meg a végsőig és vigye harcba egészségesebb, helyesebb, a magyar nemzet jó hír­nevéhez méltóbb közélet alapjainak megteremtésére. Ez alapvető sarkkövévé vált egész politikai gon­dolkozásomnak. Az a kísérlet, amelyet becsületesen megtettünk arra, hogy a parlamentarizmus fattyú­hajtásait pártkülönbség nélkül közremunkálva kikü­szöböljük, meddőnek, eredménytelennek bizonyult. Elég baj és elég sajnos. De azt a kötelességet a mi vállainkról nem vehette le, hogy ha nem ment úgy, hát azt, amit az ország nagy érdekei parancsolólag meg­kívánnak, saját erőnkből igyekezzünk teljesíteni. A helyzet világosan állott és áll minden gondolkodó ember előtt. A képviselőház olyan időben alkotta meg házszabályait, midőn sértésnek tekintette volna minden magyar ember, ha feltették volna róla azt, hogy képviselői jogával úgy fog élni, hogy azt a nemes missziót, amelyet a választópolgárok bizalma ruházott rá, arra fogja felhasználni, hogy ezek által a visszaélések által járassa le és tegye lehetetlenné a magyar parlamentarizmust. Olyan időben alkotott házszabályok orvosszereket olyan betegségekkel szemben nem tartalmazhattak, melyeknek még lehetőségét is blaszfémiának látszottak tekintem. Ha tehát ezen házszabályok hézagaival és hiányaival kö­vetkezetesen visszaél a kisebbség a többség akara­tának megakadályozására, evidens és világos, hogy abszolúte lehetetlenné teszi azt, hogy a bajon ezen házszabályok lelkiismeretes, pontos betartása mellett segítsünk és akkor csak kettő között lehetett vá­lasztani: vagy pusztulni hagyni tovább a nemzetet, vagy tétlenül nézni, hogyan haladunk tovább saját gyávaságunk, saját gyöngeségünk, saját erőtlensé­günk és rövidlátásunk folytán a züllés és korha­­dás ut­án, míg azután a világesemények első kedvezőtlen szellője söpör el bennünket, vagy pedig elhatározni magunkat arra az ország érdekében feltétlenül szükséges lépésre, hogy a nemzet érdekeit megóvjuk, a nemzeti akaratot ér­vényre és diadalra emeljük az utunkban álló for­máknak áttörése mellett. Ha egyszer világosan áll előttünk, hogy mi az ország érdeke, ha világosan áll előttünk, hogy kötelesség az országot fenyegető bajokat elhárítani, ott rá kell lépni arra az egyetlen útra, amely létezik, tekintet nélkül arra, hogy ódiu­mot, felelősséget, megtámadtatást, talán gyűlölséget veszünk magunkra. Megsértettük a szabályt. Igen! Nem törvényt, ha­nem szabályt, amit parancsoló szükség nélkül meg­sérteni szintén súlyos hiba lett volna, de megsértet­tük akkor, amikor hosszú évek keserű tapasztalatai bebizonyították, hogy ezen szabályok pontos meg­tartása mellett a nemzeti politika ügyét sikerrel nem szolgálh­attuk tovább, megsértettük akkor, mikor ezen szabályok pontos betartása az ország kardiná­lis törvényeinek megsértésére vezették már ismétel­ten a nemzetet. Megsértettük egyszer azért, hogy a törvények uralmát ezáltal állandóan biztosítsuk; megsértettük azért, hogy széjjeltépjük a hipokrí­­zisnek azt az egész világát, amelylyel közéle­tünket behálózták és az ország közvélemé­nyét tévútra vezetni és tévedésbe ejteni igyekeztek. Sokszor adtam már kifejezést annak a gondolatnak, minő helytelen dolog az és minő szemfényvesztés rejlik abban, ha az ország politikai pártjai közül az egyik igyekszik az 1848 nagy emlékeit a maga szá­ntára lefoglalni. Midőn mindazt, ami örök érvényű és örök lényeges nagy alkotás ezen 1848-ban meg­­alkotottakban, nem egy párt, de az egész magyar nemzet alkotása, amidőn mindahhoz ma is egyenlő honszeretet­mel és hűséggel kell pártkülönb­­ség nélkül minden magyar embernek ragasz­kodnia. Közkincsét képezik az 1848 nagy em­lékei és nagy alkotásai az egész magyar nemzetnek és nem szabad azokat egy párt malmára lefoglalni. De azért abban a sajnálatos helyzetben vagyunk ma, hogy ezeket a közkincseket ma egy párt védelmezi, ezekért a közkincsekért egy párt száll síkra, az a párt, amely a parlamentarizmusnak, amely az alkotmányosságnak lényegét igyekszik ezen veszedelmek között megmenteni. Ma, fölemelt fővel és nyugodt öntudattal mondhatjuk azt, hogy ne vegye az 1848-at ajkaira olyan ember, aki most, a parlamentarizmus­­ veszélyes pillanatában, most, amidőn valóban kockán forog mindaz, ami 1848-ban a megalkottatott, az akkori alkotások védelmére, segít­ségükre nem siet. A küzdelemben kötelességemet teljesíteni fogom. A siker nem az én kezemben van, a siker attól függ és semmi egyébtől, hogy sikerül-e ebben a harcban a nemzet nagy érdekeinek ezen áldozatkész szolgá­latában tettre ébreszteni a magyar nemzeti társadal­mat. Tettre hívni fel mindazokat, akiknek veszteni valójuk van ebben az országban. Tettre hívni mindazokat, akik igazán élő ragaszkodással viseltet­nek a magyar szabadság, a magyar alkotmány, a magyar nemzet politikája, jövője iránt. Azok a jelen­ségek, amiket a közelmúltban tapasztaltunk és most legutoljára is itt az önök feljövetele felemelő bizony­ságot tesznek azon nagy igazság mellett, hogy a magyar nemzetből nem halt ki a hazaszeretet. Nem halt ki a politikai belátás, nem halt ki az a bölcs elhatározás, amely nehéz pillanatokban mindig rá­vezetett a helyes útra és ott lettre kész energiával vitte harcba e nemzetet. Este a Royal-szálló pazarfényű dísztermében 500 terítékű lakomát adott a jász-nagykun-szolnok­ megyei szabadelvű párt a kormány tiszteletére. A lakomán jelen voltak Tisza István gróf miniszterelnök, Al­­m­ássy Imre gróf dr. és Lippich Gusztáv főispán, Berzeviczy Albert dr. közoktatásügyi miniszter, Nyíri Sándor honvédelmi miniszter, Gromon Dezső és Sándor János államtitkárok, Dániel Gábor és Vojnics István báró az országgyűlési szabadelvű párt alelnökei, Kiss Ernő dr., Nagy Sándor ország­gyűlési képviselők és a küldöttség tagjai. Elsőnek Beniczky Géza a jász-nagy-kun-szolnok megyei sza­badelvű párt nevében és régi barátság kötelékeire hivatkozva köszöntötte fel a miniszterelnököt és a kormány tagjait. Tisza István gróf felköszöntőjében arról szólott, hogy letűnt már az az idő, mikor karddal a kézben mutatták ki a bátorságot, ma élni és dolgozni kell tudni a hazáért. Ez a feladat kevésbbé kapja meg a képzelődést, de semmivel nem kevésbbé nagy és ne­mes feladat, mint a másik, semmivel sem kíván nagyobb és nemesebb jellemtulajdonokat. Beszédét így fejezte be : Fáj az ember lelke, ha végiglapozva e nemzet tör­ténelmének dicső, annyi felemelő és annyi elszomo­rító emlékkel gazdag lapjait, ismét és ismét az a keserű igazság szólal meg azokban, hogy a ma­gyar nemzet nagy volt, egységes volt a veszély pillanataiban, nagy krízisek, nagy megpróbálta­tások kereszttüzét ki tudta állani, de ezután a nehéz küzdelemnek kivívott béke boldog korszakában bölcsen élni nem tudott, de azután felülkerekerekedett a pártoskodás és pártszenvedély és azután ismét egy újabb nagy csapásnak kellett jönnie, mely felrázza a maga kóros álmából ezt a nemzetet és helyreállítsa ismét az igazi, az egységes irányt. (Úgy van! ügy van! Élénk helyeslés.) Most is békés, boldog, nyugalmas, áldott korszakban élhe­tünk, most is szabad az erőnket gyarapító hasznos munkára mind a két kezünk. A­e hagyjuk meglán­­colni ezt a két kezet semmiféle előítéletek, sem­miféle jelszavak, semmiféle látszat által, hasz­nál­juk azt igazán és dobjuk egy megvető m­o­­solylyal félre mindazt a mesterséges akadályt, amit e nemzetnek előre törekvő útjában gördí­teni akarnak. (Hosszas éljenzés.) Uraim, nagy és nemes munka hozott össze ide bennünket. Ez kell, hogy összeforrassza lelkeinket, mert férfiak, akik egész valójukat egy nagy köteles­ség teljesítésére szánták, ilyen férfiak kell, hogy összeforrjanak, mint munkatársai egy nagy ügynek, összeforrjanak kölcsönös becsülésben és kölcsönös bizalomban. (Elénk tetszés és éljenzés.) Én azt kí­vánom, hogy ez a kölcsönös becsülés, ez a kölcsö­nös bizalom tartson össze bennünket és vezesse ezt a nagy és szent ügyet diadalra. (Éljenzés és taps.) Beszéltek még Polgár József törökszentmiklósi nagybirtokos, Daniel Gábor, Berzeviczy Albert, Nyíri Sándor miniszterek, Kludik­ Gyula polgár­mester és Lengyel Antal takarékpénztári igazgató. Kijelentéseik nem olyat tartalmaztak, amit Tisza István gróf miniszterelnök eddigi beszédeiben ne hallottunk volna. Andrássy Géza gróf levele választóihoz. * Andrássy Géza gróf a rozsnyói választókerület orsz. képviselője választóihoz nyilt levelet intézett, amelyben kijelenti, hogy a november 18-án történtek a szabadelvű pártból való kilépésre kényszerítették. Nem akarta, hogy Tisza István jog- s alkotmánysér­tésénél egy Andrássy segédkezzék. Ily erőszakos el­járás veszélyezteti a jogrend alapját, hasznos ered­ményt pedig soha sem hozhat létre. Mégis nem csat­lakozik az egyesült ellenzékhez sem, mert azt véli, hogy királyunk iránti hódolata nem engedi, hogy személyét ily harcba vigye. A tisztviselők. A kormány félhivatalosai minduntalan tagadják azt a pressziót, amit a tisztviselőkkel szemben e kormány részéről kifejtenek, de hogy ez a cáfolat teljesen értéktelen, azt igazolják az alábbi levelek is. Ezek közül az egyik Brassóból érkezett és igy szól: Székely György főispánnak egy tegnapelőtti ke­lettel kibocsátott «bizalmas körlevele» okoz nagy megdöbbenést és visszatetszést az állami hivatal-­­nokok között. Ez a körlevél, melyet az összes tiszt­viselőkkel kötelezően aláírattak, az állami tiszt­viselőknek szólásszabadságát kívánja korlátozni.­ Meghagyja nekik, hogy, amennyiben a mai kormány ténykedéseit sérelmeseknek látnák, az ehhez fűzött véleménynyilvánításokkal csak a legszűkebb családi körre szorítkozzanak s ha szólásszabadságuknak jogait esetleg a nyilvánosság előtt is gyakorolni óhaj­tanák — «vonják le ebből a konzekvenciákat és köszönjenek le állásaikról.­» Ugyancsak tisztviselők köréből küldték Holló La­jos orsz. képviselőhöz az alábbi sorokat: Zala vár­megye ama megyei és állami tisztviselői, akik fennen nem hirdethetik és kifejezésre nem juttathatják — a Tisza István-féle titkos nyomás miatt — ama lángoló hazafias honszerelmüket, mely lelkeit és sziveik minden atomját betölti, vérük minden pa­rányi cseppjét átitta, arra kérik fel Nagyságodat, hogy tolmácsolni kegyeskedjék a mai nap megtar­tott népgyűlés alkalmával ama szent eskünket az egyesült ellenzékkel, mely szerint, ha majd itt lesz az idő s amelynek el kell jönnie, kilépünk e ránk erőszakolt némaságból férfiasan, büszkén a küz­delmek ama terére (ha tán kenyerünket, jövőnket is fogjuk elveszíteni), ahol honszerelmünket, ahol éle­tünket arra az oltárra fogjuk vinn­i és feláldozni, melyen Kossuth, Apponyi, Ugrón, Zichy gróf, Holló és a többi nagyok neve lángbetűkkel vannak felírva. A zalavármegyei megyei és állami ellenzéki tisztviselők. Az ellenzék üdvözlése. Az egyesült ellenzéket ma üdvözölték Nagy­­harsányból, Kéttornyulakból, Ráckevéről, Szeg­halomról, Szamosujvárról, Kunszentmártonb­ól és számos népgyűlésről. A kormány üdvözlése. A kormányhoz a mai nap folyamán üdvözletet küldtek Garamkeszi, Ladány, Szabó, Solymos, Ga­­rampotni, Foktő, Nagysalló, Marosfalva, Kissaró, Nagysaró, Nem­esoroszi községek bírái és jegyzői, a bethleni járás jegyzői, a petrozsényi, alvinci, nyitrai, debreceni szabadelvű pártok végrehajtó bizottságai, az oravicabányai kereskedők nevében Gross Gyula kereskedő, a kápolna-monostori izraelita hitközség nevében Mandel Ida, a pancsovai, körmöcbányai városi képviselőtestületek nevében a két polgár­­mester. Hogyan készül a bizalom ? Siklósról írják: Siklóson Pakuszy Gyula ügyvéd, minden kormányelnök és mamelukja a múlt héten egy aláírási ívvel házalt, hogy Tiszának bizalmi nyi­latkozatot küldhessen. Dacára nagy fáradozásának, csak 7, szóval hét gyászmagyart sikerült fognia. Persze Pakuszy nagyon keveselte, fogta magát, ha­mar megalakította a Siklóson nem létező szabad­elvű pártot. Mindössze ketten voltak s üdvözölték Tiszát, Podmaniczkyt a siklósi szabadelvű, párt nevében, ami itt egyáltalán nincs, de sürgősen meg­született az elnök ,Pakuszy Gyulában és a jegyző Milling bárokban.­ ­ Péntek, 1904. december 9.

Next