Alkotmány, 1905. január (10. évfolyam, 1-27. szám)

1905-01-01 / 1. szám

­. évfolyam. 1. szám. Vasárnap, Budapest, 1905. január 1. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ-HIVATAL: VilL, Szentkirályi-utca SSa. HIRDETÉSEK felvételin­ a kiadóhivatalban és BÉCSBE­N : Friedl Hubf.­rtnér VH., Matzlemsdorfer-Strasae 7, kéziratokat nem adnak vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR: évre ....... kor. 28.­Félévre ----------- . « 14.— Negyedévre .... « 7.— Egy hónapra. ... « 2.40 Egyed­szám 8 ill.. vidéken 10 U0. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő szám­a: 58—08. Évnek fordulóján. Budapest, december 31. Hálás szívvel és reménylő bizalommal »jóistenhez tekintsünk vissza és nézzünk előre, kik életben lépünk át az új eszten­dőbe. .Ne feledjük, hogy mindenik napja az elmúlt időszaknak i megajándékozott bennünket a szükséges étellel, itallal, egyéb jókkal és örömökkel, bajból, beteg­ségből kisegített, gondok közt, bánatban megvigasztalt, érdemünkön felül gyakran megáldott Emberi hiúság és könnyelmű­ség észre sem veszi az isteni Gondvise­lésnek mindennapi munkáját, mely a leg­kisebbet és a legnagyobbat körülveszi szeretetével. Kötelességeink elmulasztását szigorúan fel nem rój­­a, bűneinknek bün­tetését töredelmes lelkünknek elengedi s ha bűnbe merülünk és segélyért fohászkodunk, kezét nyújtja és felemel magához. Ma­gunkba szállva, legyen tehát e földön hálaadás a mennyek Urának. És legyen dicséret a könyörgésben az uj év áldásaiért. Mit tehetünk magunktól, kik gyengék vagyunk? Hisz nem tudunk egy szem búzát se teremteni, avagy egy csöpp vizet meríteni, ha nem az égből esnek a földre a sugárzó napfény és a termékeny eső. Trim, a nagy szárazság és a tűzvészek csapása nem hozott a népre enyészetet és a könyező szemek új biza­lommal nézik a friss vetést. Boldog kí­vánsággal látjuk családunkat és barátain­kat egy jobb jövőt keresni. A munka megtermi gyümölcsét, a becsület a tisz­tességet s a hit erőt ad. Isten áldása le­gyen a népen!* Tél van. Fázunk. Viharos szelek söpör­nek végig Magyarországon. Az éjnek sö­tétségéből kiszabadultak a gonosz lelkek és maguknak követelik az uralkodást az emberek felett. A poklok aranyával jár a kísértő, hogy lelkeket vásároljon. Azt tart­ják az istentelenek, hogy nekik minden szabad. A hitetlenek sereget gyűjtenek és tábort ütnek, hogy legyőzzék a jámboro­kat. Gúnynyal mutatnak az istenfélőkre, hogy azok balgák, mert imádkoznak. Er­kölcs nem kell nekik, mert gyönyörköd­nek bűneikben. Gyávaságnak mondják a lelkiismeretet és vitézségnek nevezik a kegyetlenséget. Egész Magyarországon har­cot indítanak a szelídek és jók ellen és el­bizakodnak, hogy nincs törvény, nincs igazság. Nekik senki sem parancsol, őket mindenki uralja. — Válaszszatok, polgárok, törvényhozó­kat nekem — ezt üzeni a szabadelvűek vezére Tisza ez Újév napján — de csak azokat engedem megválasztatni, akiket én küldök, hogy szavazataitokat reájuk adjá­tok. Ezek az én szolgáim, ezek megteszik, amit én akarok, ezeket én fizetem, ha akarom jutalmazom, ha akarom megbün­tetem. Ti pedig, választok, csak egy szót mondjatok, egy nevet ejtsetek ki az én kiküldött elnökeim hallatára, csak egy­szer és azért kaptok sok pénzt ez egy­szer, amennyit munkával nem kerestek egy hónap alatt, harminc koronát, vagy százat telkenként, egyetek, igyatok, mulas­A mi életünk merő álom, S a hitnek bús üzelme csak; Járkálunk vékony holdsugáron, S házunkba a villám lecsap. Ideát veti kemény ágyunk’, Képzelmek töltik serlegünk’; Már élni is csak alig vágyunk, Mert a mi nincs, az kell nekünk. S körülöttünk foly kapzsi élet, Hangya-gazdaság, hód­ipar, S a tömeg —­űzve percnyi élvet A gyomból is hasznot csikar. Kövér párnák közt lelnek enyhet; Földi remekben gazdagok; Járt álakon karöltve mennek, S még hiszik is, hogy ők nagyok. Oh, nyugszik most hit, erő, nagyság, S viraszt a gond s a szenvedély, A hősnek nincs mért hordja pajzsát, Nincs küzdő s jó, ha még megél Róma és Hellász rég feledve! — Miért is kelle bukniok! ? — Művészet, légy fátyolt fejedre, Mig jó kor, amely hívni fog. Szünetlen fogy a homokóra, S a nagy gép egyre zakatol, S mi nem ébredünk valóra S kezünkben csak jár, jár a toll. Az Örökszép s Igaz nagy álma Serkent... s künn szennyet hord az ár.— Oh, lesz-e e küzdésnek — bárha késő is! —• méltó díja már?! Benedek Aladár, satok, egy hétig, két hétig, három hétig, megfizetem a muzsikát az ország minden falujában, megfizetem a zsidókorcsmáros­­nak a pálinkát, a bort, csak igyatok és­­ szavazzatok! Olyan farsangot csapok Ma­gyarországon, melyhez fogható vigság még nem volt sohasem! Nem tetszik, tisztelt választók? No, majd adok én néktek, megmutatom, hogy ki­­ vagyok. Szolgabiró, tegye meg kötelessé­gét! Biró, vasutas mit akar inkább: elő­léptetést vagy áthelyeztetést? Nyugdíjba küldelek, főispán, ha ellenzéki képviselő jön föl vármegyédből az országgyűlésre. Pap, belőled nem lesz se kanonok, se püspök, ha meg nem fogadod a jegyző úr szavát. Jegyző, vigyázz, hogy minden választó­polgárt bekiterálj, mert te vagy a számadó kanász. Nem engedelmeskednek az emberek? Hol a zsandár? Nincs elég börtön Magyarországon ? Katonaság, fegy­verre! Ki a kaszárnyából a választás he­lyére, szuronyt szegezz az ellenzéknek! Akarom, parancsolom, én, Tisza István, Magyarország miniszterelnöke. Zúg a tenger, felzúdul a nép. Xerxes nem parancsol a tengernek, ha megkor­bácsolja és az ördög nem parancsol az em­­­bernek, ki lelkét neki el nem adja, és millió nép ajkáról áldás helyett száll a zsarnok fejére. Futni látták v* ■ ról városra a nép dühétől. Megborzadi­ik tőle párthívei és hivatalnokai. Megbotrán­­koznak a szabadelvűek, akikben van még érzés. «Veszszen a cselszövő, a törvény­szegő, az áruló zsarnok!» — ettől a Carmen lugubre. —■ Az Alkotmány eredeti tárcája. —* «Dahin sind die Tage, wo der Flug Der Meisterkraft die Stümper niederschlug. Der Geist hat auch sein gutes Recht verloren..,» Lenau. Szünetlen fogy a homokóra, A nagy gép egyre zakatol, S mi nem ébredünk a valóra, S kezünkben csak jár, jár a toll Az Örökszép s Igaz nagy álma Serkent... s künn szennyet hord az ár. — Oh, lesz-e e küzdésnek — bárha késő is — méltó díja már?! Lelkünkben, mint a tenger mélyén, Örök küzdés, bősz verseny él; Az eszmék mind egymásra. kés vén, Győz az erős, veszt a sekély. Ezekből is legtöbb a szörnyek Zsákmánya lesz; nincs nyugalom! Mig ezek is egymásra törnek . . . •— Oh, magyarázd meg ezt, dalom! — S künn ? Rát álarcban jár a Béke, S zord terveket sző és remeg. Érzi, hogy úgy sincs menedéke, S hogy nagy napok közelgenek. Áléi az Erő és körötte Hiúságos piac-tusák. Verseny csupán az ösztönökbe’ .. . S a nagy kép egyre mind’ csúnyább! Egy lopott életrajz. — Az Alkotmány eredeti tárcája. — ’ A Dunántúl jártam s egyik kis vidéki város­ban kellett töltenem az estét, mert csak reggel­­ indult a vonatom Pest felé. Jobb szórakozás hiányában beültem a piszkos kis kávéházba, hová a helyi intelligencia szokott eljárni egy feketére esti kilenc óráig. Aztán elalszik a város­ban minden fény és minden aluszik, csak a ku­­­­tyák ugatnak mindaddig, míg a kakasok át nem­­ veszik tőlük a szót éjfél után. , A helyi intelligencia egy hosszú asztal körül­­ telepedett le. Az asztalton egy borotvált arcú,­­ hátfejű ur vitte a szót, akit mindenki szerkesztő­­ urnak titulált. A szerkesztő úr mindenképp humo­­­­ristának képzelte magát, egy emlékezetből le­irom a beszédjét: — Uraim! Midőn eleget akarok tenni amaz óhajtásuknak, hogy elmondjam életem történe­tét, felkérem önöket, szíveskedjenek ügyelőképes­­ségüket rövid időre nekem kölcsönözni s ez éle­temben az első kölcsön, amelyet kapok. Te meg pikkoló, jól vigyázz, hogy a sör ki ne fogyjon a poharamból, mert minden kereket kenni kell, ha azt akarjuk, hogy jól forogjon. Ki vagyok? Jelenleg a badacsonyvidéki vere­kedések krónikás rendben való előadását esz­­közlő hetilap állandó külmunkatársa. Ezt csak ily bizalmas körben árulom el, egyébként, ha valaki kérdezi, kihez legyen szerencséje, így fe­lelek: — Az apám mérnök a felvidéken. A jó öreg lisztet és cukrot mér ki a boltjában. Jó úri magamról beszélni nem szoktam s azt

Next