Alkotmány, 1905. január (10. évfolyam, 1-27. szám)
1905-01-01 / 1. szám
. évfolyam. 1. szám. Vasárnap, Budapest, 1905. január 1. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ-HIVATAL: VilL, Szentkirályi-utca SSa. HIRDETÉSEK felvételin a kiadóhivatalban és BÉCSBEN : Friedl Hubf.rtnér VH., Matzlemsdorfer-Strasae 7, kéziratokat nem adnak vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR: évre ....... kor. 28.Félévre ----------- . « 14.— Negyedévre .... « 7.— Egy hónapra. ... « 2.40 Egyedszám 8 ill.. vidéken 10 U0. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma: 58—08. Évnek fordulóján. Budapest, december 31. Hálás szívvel és reménylő bizalommal »jóistenhez tekintsünk vissza és nézzünk előre, kik életben lépünk át az új esztendőbe. .Ne feledjük, hogy mindenik napja az elmúlt időszaknak i megajándékozott bennünket a szükséges étellel, itallal, egyéb jókkal és örömökkel, bajból, betegségből kisegített, gondok közt, bánatban megvigasztalt, érdemünkön felül gyakran megáldott Emberi hiúság és könnyelműség észre sem veszi az isteni Gondviselésnek mindennapi munkáját, mely a legkisebbet és a legnagyobbat körülveszi szeretetével. Kötelességeink elmulasztását szigorúan fel nem rója, bűneinknek büntetését töredelmes lelkünknek elengedi s ha bűnbe merülünk és segélyért fohászkodunk, kezét nyújtja és felemel magához. Magunkba szállva, legyen tehát e földön hálaadás a mennyek Urának. És legyen dicséret a könyörgésben az uj év áldásaiért. Mit tehetünk magunktól, kik gyengék vagyunk? Hisz nem tudunk egy szem búzát se teremteni, avagy egy csöpp vizet meríteni, ha nem az égből esnek a földre a sugárzó napfény és a termékeny eső. Trim, a nagy szárazság és a tűzvészek csapása nem hozott a népre enyészetet és a könyező szemek új bizalommal nézik a friss vetést. Boldog kívánsággal látjuk családunkat és barátainkat egy jobb jövőt keresni. A munka megtermi gyümölcsét, a becsület a tisztességet s a hit erőt ad. Isten áldása legyen a népen!* Tél van. Fázunk. Viharos szelek söpörnek végig Magyarországon. Az éjnek sötétségéből kiszabadultak a gonosz lelkek és maguknak követelik az uralkodást az emberek felett. A poklok aranyával jár a kísértő, hogy lelkeket vásároljon. Azt tartják az istentelenek, hogy nekik minden szabad. A hitetlenek sereget gyűjtenek és tábort ütnek, hogy legyőzzék a jámborokat. Gúnynyal mutatnak az istenfélőkre, hogy azok balgák, mert imádkoznak. Erkölcs nem kell nekik, mert gyönyörködnek bűneikben. Gyávaságnak mondják a lelkiismeretet és vitézségnek nevezik a kegyetlenséget. Egész Magyarországon harcot indítanak a szelídek és jók ellen és elbizakodnak, hogy nincs törvény, nincs igazság. Nekik senki sem parancsol, őket mindenki uralja. — Válaszszatok, polgárok, törvényhozókat nekem — ezt üzeni a szabadelvűek vezére Tisza ez Újév napján — de csak azokat engedem megválasztatni, akiket én küldök, hogy szavazataitokat reájuk adjátok. Ezek az én szolgáim, ezek megteszik, amit én akarok, ezeket én fizetem, ha akarom jutalmazom, ha akarom megbüntetem. Ti pedig, választok, csak egy szót mondjatok, egy nevet ejtsetek ki az én kiküldött elnökeim hallatára, csak egyszer és azért kaptok sok pénzt ez egyszer, amennyit munkával nem kerestek egy hónap alatt, harminc koronát, vagy százat telkenként, egyetek, igyatok, mulasA mi életünk merő álom, S a hitnek bús üzelme csak; Járkálunk vékony holdsugáron, S házunkba a villám lecsap. Ideát veti kemény ágyunk’, Képzelmek töltik serlegünk’; Már élni is csak alig vágyunk, Mert a mi nincs, az kell nekünk. S körülöttünk foly kapzsi élet, Hangya-gazdaság, hódipar, S a tömeg —űzve percnyi élvet A gyomból is hasznot csikar. Kövér párnák közt lelnek enyhet; Földi remekben gazdagok; Járt álakon karöltve mennek, S még hiszik is, hogy ők nagyok. Oh, nyugszik most hit, erő, nagyság, S viraszt a gond s a szenvedély, A hősnek nincs mért hordja pajzsát, Nincs küzdő s jó, ha még megél Róma és Hellász rég feledve! — Miért is kelle bukniok! ? — Művészet, légy fátyolt fejedre, Mig jó kor, amely hívni fog. Szünetlen fogy a homokóra, S a nagy gép egyre zakatol, S mi nem ébredünk valóra S kezünkben csak jár, jár a toll. Az Örökszép s Igaz nagy álma Serkent... s künn szennyet hord az ár.— Oh, lesz-e e küzdésnek — bárha késő is! —• méltó díja már?! Benedek Aladár, satok, egy hétig, két hétig, három hétig, megfizetem a muzsikát az ország minden falujában, megfizetem a zsidókorcsmárosnak a pálinkát, a bort, csak igyatok és szavazzatok! Olyan farsangot csapok Magyarországon, melyhez fogható vigság még nem volt sohasem! Nem tetszik, tisztelt választók? No, majd adok én néktek, megmutatom, hogy ki vagyok. Szolgabiró, tegye meg kötelességét! Biró, vasutas mit akar inkább: előléptetést vagy áthelyeztetést? Nyugdíjba küldelek, főispán, ha ellenzéki képviselő jön föl vármegyédből az országgyűlésre. Pap, belőled nem lesz se kanonok, se püspök, ha meg nem fogadod a jegyző úr szavát. Jegyző, vigyázz, hogy minden választópolgárt bekiterálj, mert te vagy a számadó kanász. Nem engedelmeskednek az emberek? Hol a zsandár? Nincs elég börtön Magyarországon ? Katonaság, fegyverre! Ki a kaszárnyából a választás helyére, szuronyt szegezz az ellenzéknek! Akarom, parancsolom, én, Tisza István, Magyarország miniszterelnöke. Zúg a tenger, felzúdul a nép. Xerxes nem parancsol a tengernek, ha megkorbácsolja és az ördög nem parancsol az embernek, ki lelkét neki el nem adja, és millió nép ajkáról áldás helyett száll a zsarnok fejére. Futni látták v* ■ ról városra a nép dühétől. Megborzadiik tőle párthívei és hivatalnokai. Megbotránkoznak a szabadelvűek, akikben van még érzés. «Veszszen a cselszövő, a törvényszegő, az áruló zsarnok!» — ettől a Carmen lugubre. —■ Az Alkotmány eredeti tárcája. —* «Dahin sind die Tage, wo der Flug Der Meisterkraft die Stümper niederschlug. Der Geist hat auch sein gutes Recht verloren..,» Lenau. Szünetlen fogy a homokóra, A nagy gép egyre zakatol, S mi nem ébredünk a valóra, S kezünkben csak jár, jár a toll Az Örökszép s Igaz nagy álma Serkent... s künn szennyet hord az ár. — Oh, lesz-e e küzdésnek — bárha késő is — méltó díja már?! Lelkünkben, mint a tenger mélyén, Örök küzdés, bősz verseny él; Az eszmék mind egymásra. kés vén, Győz az erős, veszt a sekély. Ezekből is legtöbb a szörnyek Zsákmánya lesz; nincs nyugalom! Mig ezek is egymásra törnek . . . •— Oh, magyarázd meg ezt, dalom! — S künn ? Rát álarcban jár a Béke, S zord terveket sző és remeg. Érzi, hogy úgy sincs menedéke, S hogy nagy napok közelgenek. Áléi az Erő és körötte Hiúságos piac-tusák. Verseny csupán az ösztönökbe’ .. . S a nagy kép egyre mind’ csúnyább! Egy lopott életrajz. — Az Alkotmány eredeti tárcája. — ’ A Dunántúl jártam s egyik kis vidéki városban kellett töltenem az estét, mert csak reggel indult a vonatom Pest felé. Jobb szórakozás hiányában beültem a piszkos kis kávéházba, hová a helyi intelligencia szokott eljárni egy feketére esti kilenc óráig. Aztán elalszik a városban minden fény és minden aluszik, csak a kutyák ugatnak mindaddig, míg a kakasok át nem veszik tőlük a szót éjfél után. , A helyi intelligencia egy hosszú asztal körül telepedett le. Az asztalton egy borotvált arcú, hátfejű ur vitte a szót, akit mindenki szerkesztő urnak titulált. A szerkesztő úr mindenképp humoristának képzelte magát, egy emlékezetből leirom a beszédjét: — Uraim! Midőn eleget akarok tenni amaz óhajtásuknak, hogy elmondjam életem történetét, felkérem önöket, szíveskedjenek ügyelőképességüket rövid időre nekem kölcsönözni s ez életemben az első kölcsön, amelyet kapok. Te meg pikkoló, jól vigyázz, hogy a sör ki ne fogyjon a poharamból, mert minden kereket kenni kell, ha azt akarjuk, hogy jól forogjon. Ki vagyok? Jelenleg a badacsonyvidéki verekedések krónikás rendben való előadását eszközlő hetilap állandó külmunkatársa. Ezt csak ily bizalmas körben árulom el, egyébként, ha valaki kérdezi, kihez legyen szerencséje, így felelek: — Az apám mérnök a felvidéken. A jó öreg lisztet és cukrot mér ki a boltjában. Jó úri magamról beszélni nem szoktam s azt