Alkotmány, 1905. február (10. évfolyam, 28-51. szám)
1905-02-01 / 28. szám
X. évfolyam. 28. szám. Szerda. Budapest, 1905. február 1 ELŐFIZETÉSI ÁR: évre ..........kor. 28.S félévre................ „ « 14.1 negyedévre « ~ .. « 7.— Egy hónapra „ „ „ »c 2.40 ügyes szám 8 IiH., Tizeken 10 IIL1. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma: 58—80. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ HIVATAL: VUL. Szertkirályi-utza 28a. HIRDETÉSEK felvétetnek a kia.dófoirataiban és BÉCSBE K: Ekéül Hűbérinél VIL, Matzteinsdorfertttrasee 7. Eszixosokat nem adunk vissza. \k kibontakozás és a néppárt. Budapest, január 31. Abban a nemcsak válságos, de anarchisztikus politikai helyzetben, amelyben november 18. óta voltunk, a királyi trónbeszéd a nemzetet ítéletre hívta fel. «A nemzetre hárul a feladat — mondja a trónbeszéd — hogy kinyilvánítsa akaratát A választások teremtette új helyzetben tehát a kibontakozás alapját a nemzet ítélete kell, hogy képezze. Ez olyan természetes, mint hogy a fa magból nő nagyra, a jövő a múlton épül fel. A nemzet ítélete pedig úgy hangzott, hogy elsöpörte a törvénysértést elkövetett kormánypártot. A régi liberális táboron a szövetkezett ellenzék fényes diadalt aratott. Ez az eredmény mindenekelőtt hirdetni fogja mindörökre mindenkinek: fenn és semn, hogy a jog ereje nagyobb az erőszak erejénél. Intő példa lesz, hogy a törvény megsértése a törvényszegők fejét követeli. Ezt a tanulságát a választásnak azonban nemcsak a jövő számára kell megőrizni, de kell, hogy ez a jelenben a kibontakozásnál is érvényesüljön. Az első dolog tehát, amit biztosan meg lehet állapítani a történelmi alapon, az, hogy a törvényszegők távozzanak a politikai színtérről. Csakhogy a nemzet ítélete többet is mondott ennél. A nemzet szétszórta, mint a polyvát azt a nagy liberális többséget, mely több mint harminc év óta vezette az országot, rontva a nép jellemét Elítélte azt a rendszert, mely korrupción tartotta fenn létét, mely nemcsak a politikai erkölcsöket depraválta, de anyagilag is a tönk szélére juttatta az alsó és középosztályt. A nemzetnek emez ítéletét sem szabad a kibontakozásnál negligálni. Tehát nemcsak a törvénysértők in personis tekintendők politikai halottaknak, nemcsak az erőszak exponensei kell, hogy végleg megbukjanak, de megbukottnak tekintendő maga a régi liberális irányzat, a régi rendszer is. Új vezéremberek kellenek, új elvekkel, s új erkölcsökkel. A kibontakozásnál tehát a régi szabadelvű párt bukása a második, biztosan megállapítható dolog. Ezek folytán a kibontakozás útja negatíve így állapítható meg: a kibontakozás minden olyan módja lehetetlen, melynek eredménye a régi liberális pártnak más alakban és más emberekkel való feltámasztása, vagy akár csak megerősítése is volna. Az ilyen kibontakozáshoz, mely a régi szabadelvű pártot akarná feltámasztani, elsősorban a néppárt nem nyújthat segédkezet, mert a néppárt éppen a liberális rendszer ellen alakult és pedig nemcsak annak durva fajtája ellen, de minden fajta liberális állampolitika ellen. A néppárt a keresztény politika zászlaját tűzte ki. Egyházpolitikai programmja merő negálása a liberális irányzatnak. Társadalmi programmja szintén különbözik attól: elvei az alsó osztályok regenerálását, a középosztály megerősítését s az összes társadalmi osztályoknak keresztény harmóniában való egyesítését célozzák. Ez a társadalmat átalakító program pedig más közgazdasági, más szociális, más kultúrpolitikát kiván, mint amilyent a liberalizmus hozott a népek nyakára, az országok boldogtalanságára. A néppárt igenis együtt tartott az Andrássyékkal és a liberalizmus eme több politikai erkölcscsel bíró képviselőivel a törvénysértés reparálásában és az alkotmány megvédésében, de mihelyt e cél eléretett, utaink szétválnak. A választások eredménye harmadszor azt mutatta meg, hogy az országban erősödik a kiegyezés fentartása elleni érzület. A választások emek eredménye, a nemzet ezen irányban kifejezett akarata sem negligálható. Azt pedig ki merné tagadni, hogy ezen ítélet nem onnan van, hogy az ország mindjobban látja a kiegyezés előnyei mellett a hibáit is. Mindjobban megvilágosul, hogy a kiegyezés nem teremtette meg a békét és a vonzalmat a monarchia két államteste között. A kiegyezés nem olyan biztos alap már többé, melyen az ország jövendője, sorsa, boldogulása szilárdan állhat. Deák maga sokszor hangoztatta, hogy a tapasztalat lesz a próbaköve a kiegyezésnek. A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy a kiegyezés javításra szorul. S, nemcsak a magyar érdekeknek nem felel meg igazán a 67-es kiegyezés, hanem Ausztriának és az úgynevezett, nagyhatalmi állásnak se, amelyért az egész kiegyezés dualisztikus formájában létrejött. Ausztria nem tud alkotmányos életet élni. Népei folyton viszálykodnak. A viszály pedig az államok sírásója. Az uralkodónak tapasztalnia kell, hogy a monarchia cselekvőképessége, kitartása a külfölddel szemben akárhányszor meg van bénítva, éppen azért, mert a monarchia két állama között nincs kellő harmónia. Itt vannak például a kereskedelmi tárgyalások. Hányszor volt tétlenségre kárhoztatva. S az eredmények, amik elérhetők, a két fél civódása s merőben ellentétes álláspontja folytán rendszerint kedvezőtlen. Magyar-országra mindenesetre. Mikor ilyen a helyzet és tapasztalat Lajthán innen, Lajthán túl s mikor a nemzet ítélete felhangzik, képezheti-e a kibontakozás útját az, hogy visszaállíttassák a régi liberális vagy egy újabb párt merev közjogi elveivel? Céljuk lehet-e vagy csak segédkezet is nyújthatnak-e a győzött felek arra, hogy az a párt erősödjön meg, mely a 67-es kiegyezéshez mereven ragaszkodik. Ehhez segédkezet a néppárt sem nyújthat, mely pedig a 67 es alapon állott, mert a néppárt nem azért alakult és állott a 67-es alapon, hogy a düledező épületet támogassa, hogy a kiegyezésből származó bajokatnövelje, de megvétek volna a keresztény elvek és haza ellen is, a keresztény politikát roskadozó oszlophoz kötni, a hazának boldogulását megnehezíteni. Zichy Nándor gróf újévi beszédében már látta ezt a helyzetet s jelezte is a néppárt politikáját. «Minekünk — úgymond — a 67 oly szent törvényünk, mint minden más alkotmányos törvény. Hanem micsoda törvény az, amelyet törvényesen változtatni nem lehetne? Hogy hogyan és miképp, azt nem a szobából mutathatjuk meg, azt a fejlődést az alakulások fogják megmutatni. És hogyha helyes úton járunk és bölcsen cselekszünk, akkor a nemzetnek épp úgy, mint a koronának megmutatjuk az utat, amelyen mindkét fél üdvére fejlesztendők a törvények. Íme ebben az utolsó pontban foglaltatik a mi álláspontunk ebben a kérdésben. Tiszteljük a törvényt, az alkotmányt, a 67-es kiegyezést és azt tiszteletben tartandónak véljük, de egyúttal a viszonyok fejlődésének és követelményeinek alávetettnek is. A néppártnak nincs oka, hogy ezen elvektől eltérjen, azért ismét csak negatíve úgy állapítható meg a kibontakozás további útja, hogy a 67-es alaphoz való változatlan ragaszkodást, amely e mellett még a liberális politika feltámadását vagy erősödését is jelenti, a néppárt nem mozdukodja elő. A liberális politikának volt az is az eredménye, hogy a nagyhatalmi érdeket mindig ebbe helyezték a keresztény monarchia érdekeinek — itt tehát az ellentétek még kiegyeníthetetlenebbek. A megoldás pozitív módját, a részleteket nem a mi feladatunk megtalálni és kifejteni. Ez annak lesz kötelessége, aki kormányalakításra mer vállalkozni s ehhez parlamenti többséget képes összehozni. De annyi bizonyos, hogy a kibontakozás azon módjával, hogy a törvénysértők eltávoznak, a régi liberális párt vissza nem álllttatik; hogy a közjogi kérdésekben is törvényben létező jogaink életbe lépnek; s hogy a nemzeti fejlődés szélesebb alapokra lesz fektetve a monarchia biztonságának veszélyeztetése nélkül, a függetlenségi párt is megelégedhetik. Hiszen a függetlenségi képviselőket részben 67-es választók küldték fel s a függetlenségi párt is tudja, hogy még az 1848-iki törvények sem tüntették el egészen — mint Ghyczy szerette mondani — a minket «közösen érdeklő viszonyokat», melyeket rendezni kell s melyek rendezésére Ghyczynek és Tisza Kálmánnak, tehát a balközép-pártnak, a Deák-féle kiegyezéssel szemben részletes javaslata is volt .A kö-