Alkotmány, 1905. július (10. évfolyam, 157-182. szám)
1905-07-01 / 157. szám
X. évfolyam. 157. szám. Szomibat« Budapest, 1905. Julius 1. ELŐFIZETÉSI ÁR: Égési évre-----------kor. 28.—■ Félévre____— « 11_ Negyedévre____« 7.— Egy hónapra _ * 2.40 Egyes szám 8 áli.,vidéken 10 Lill. filegjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Szerkeszt, távbeszélő száma 53—63. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ HIVATAL VIII., Szentkirályi utca 28. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Bécsben: Friedl H.nél VII., Matzleinsdorferstrasse 7. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések nonpareille-számitással, díjszabás szerint. Kiadóhiv. távbeszélő száma: 59—12. Az orosz forradalom, Budapest, június 30. (1.) Mi a forradalom? A politika történetében a fennálló állami rend és intézmények megdöntésére irányuló lázadás. A tudományok és művészetek történetében se ismeretlen a forradalom, bár ott elsősorban a szellemi irányok harcáról lévén szó, a forradalom kialakulása és lefolyása egészen másképpen történik, mint ott, ahol a tömegérzés, a tömegszenvedély keríti hatalmába a milliókat. Az eszmék, a gondolatok forradalmával keveset törődik a rabszolga, mert mindenki elsősorban azzal törődik, ami legjobban sújtja s igy az elnyomott szabadságért eped. Mi a szabadság? Erre igaz feleletet csak az adhat, aki már rab is volt. Ne higgjetek a doktrinérek nagyképü fejtegetéseinek vagy az üresfejü népizgatók fecsegéseinek! Igaz, a szabadság napsugár is, de a napsugár némelykor oly izzó, hogy ellenzőket kell alkalmaznunk, hogy elviselhető legyen munkás életünk. A szabadság virágoskert is, illattal pompázó, de ne feledjétek el, hogy ha az egész világ egy nagy virágos kert lenne, az illat, a féktelenül özönlő bóditó illat ölne meg bennünket. Hogy egyeztethető össze a keresztény világfelfogás a forradalommal? Sehogy! De azt a keresztényérzületű historikusnak is el kell ismernie a faktumok alapján, hogy a nagy átalakulások a történelem folyamán mindig a forradalom vérrel áztatott útjain történtek. Most egy ilyen hatalmas világtörténelmi dráma előestéjén vagyunk. Az orosz birodalom lakossága le akarja rázni magáról a szolgaság bilincseit és mint látjuk, az összezsúfolt fejlődési feltételek elementáris erővel egyszerre törnek elő és a szenvedély lett a cselekvések mozgatója. A szenvedély pedig egy túláradt folyam, mely ha egyszer gátját áttörte, nem ismer többé sem határt, sem célt! Az orosz nép még nem tudja, hogy milyen a szabadság, mert ő eddig rab volt szakadatlanul. A zsidó, lengyel, örmény szocialisták és anarchisták a féktelen szabadosság mérges, bódító italával itatják az eddig csupán sötét odúban fetrengett szegény orosz muzsikát, ezt az alapjában derék, megbecsülni való népet, amely kiválóan alkalmas lenne a keresztény kultúra befogadására. Az örökös sötétségben sínylett nép a szabadság izzó napsugarától egyszerre megvakulna. Lassanként lenne szabad tehát hozzászoktatni a fényt sose látott szemet a világossághoz. Az orosz népnek nem szinfalhasogató világszabadságra van ma még szüksége, hanem legelőször is meg kellene alaposan mosdatni és azután iskolába kellene küldeni. Az orosz szabadság kérdését nem fogja megoldani a most kitört forradalom vértengere. A szabadság fája fog csupán kicsirázni belőle, de hogy terebélyes koronájú törzs lesz-e ebből a gyenge palántából, az a jövendő szappanfogyasztástól és az iskolák számától függ. Most már lángba borult minden Oroszországban. A varsói, moszkvai és lodzi munkásforradalmak után Odesszában kitört a katonai forradalom, de az egész hadsereg kedve nem a rideg cárizmus föntartása felé hajlik. A lengyel munkások forradalmát erősen szítja a lengyelből soha ki nem irtható nemzeti érzés is és a független Lengyelország visszaállításának álma. A finnek közül a forradalom legbuzgóbb apostolai kerülnek ki. Az orosz forradalom legöntudatosabb szitei az örmények és mindezek tetejébe ott van a birodalom hat millió zsidója, a forradalom örök szelleme. Ez a forradalmi szövetség képe a forradalom előestéjén. Az orosz nép, a helyesen felfogott keresztény kultúra és a szabadság érdeke, hogy az autokrata irányzat és a dögvészes korrupció megszűnjön. De érdeke az is, hogy szédítő rohanásában megálljon akkor, mikor az alkotmányos haladás útjára kerül és az orosz papság és iskola feladata belecsepertetni az orosz nép lelkébe a valódi kereszténység szellemét, hogy ne hallgassa a szocialista izgatók sziréndalát; világosítsák fel az orosz nemzet jobbjai a szocializmus felé hajló megtévesztett orosz népet, hogy ne óhajtsák a szocialista államjog életbeléptetését, mert az az állam éppen olyan fegyházállam lenne, mint a mai Oroszország. Szilárdan a kereszténység alapján nevelve a generációkat az iskolában, lesz valóban szabad az orosz birodalom, de nem most, a rombolás alatt. Ez a forradalom előestéje. Ezután jön talán a rettenetes dráma diktátorok és zsarnokokkal és csak ha felszáradt a sok vér, ha behegedt a sok seb, ha lecsillapodott a féktelen indulat és a birodalom népei testvérként állanak egymással szemben, akkor lesz tán szabad ez a nagy kvalitású nép. A szigeten. — Az Alkotmány eredeti tárcája. — — Pali, jer ma velünk vacsorázni a szigetre. Az alsó vendéglőben leszünk és Elzáik is ott lesznek. Megláthatod most, milyen a vőlegényével, mert azt mondják, hogy nem éppen szíves vele. Te Pali, az a lány talán még ma is beléd szerelmes! Pali hátravetette magát a tágas karosszékben és nagy szemekkel nézte barátját. — Ostoba beszéd. Hogyan volna még belém szerelmes? Miért jegyezte el akkor magát Ferivel ? — Na, na, csak lassan barátocskám, és ne nézz rám olyan csodálkozva! Emlékezzünk csak kissé vissza, hogy hát hogyan is volt az eset. Tudod, a télen a kaszinóban. Micsoda magaviseletét tanúsítottál vele szemben! — Azért, mert nem ültem asztalukhoz és azért, mert Rózsikénak udvaroltam minden meggyőződés nélkül? — Igen, azért, meg sok másért. Te, aki három év óta mindig vele voltál, aztán egyszerre csak minden ok nélkül otthagyod. — Dehogy ok nélkül! Egyszerűen meguntam szeszélyeit. Aztán az emberek suttogni kezdtek s nekem ez kellemetlen volt. Nősülni pedig most még nem akarok. — Nos és most mégis bántja hiúságodat, hogy oly hamar igent mondott Ferinek? Pali elhallgatott. Karikákat füstölt izgatottan. g3ajL.wr.Mag KWJWBTig'SBaa 7*; — No jó, hát menjünk ki, de induljunk korábban, kis sétára volna szükségem. Felmegyünk a töltésre. ■—• Ah igen, értem, reminiszcenciákat megyünk ünnepelni. Elzával jártál sokat ott, hátha ő is éppen arra fog ma menni! Tiszta véletlenből ! Pali elmerült gondolataiba. Elza csodálatos egy lány volt. és mint minden gazdag leány, érzékeny és elkényeztetett, sokszor a túlzásig. Tetszett neki a büszke út, kívánta, akarta őt maga mellett látni s mert tudta, hogy állásán kívül nincs egyebe mint becsületes neve, azt hitte, könnyen megkaphatja. Pali észrevette ezt és bántotta, hogy igy vélekedik róla a lány, kiben az ész minden routinja mellett nagy, nemes szív lakott, így harcoltak egymásért és egymás ellen, egyenlőtlen fegyverekkel. Dac, hiúság, megsértett önérzet és be nem vallott szerelem álltak egymással szemben. A vége aztán a kaszinói est lett. Elza mint egy megsebzett vad támolygott haza. Az okos szülők elvitték utazni, mert látták, hogy ha a fővárosban maradnak, baj lesz. Cannesban jött össze Ferivel, Pali jó barátjával. Feri szeretni, becsülni kezdte Elzát, de még nem mert nyilatkozni. Az elutazás előtt voltak és most vagyvagy — gondolta Feri és lement este a Promenade des Anglais-ra. Elzáék rendesen ott bámulták a nap lementét. A lány felkelt és elébe ment. — Jöjjön Sándorfy, nézzük meg, mit csinálnak a mi halászaink ott lenn. vi ,v '.‘--sík-’; -,rg& , •.’•rrsxk Csak kevés ember volt már a sétányon. Feri megállt és bátran, őszintén nézett a lányra. — Mondja Elza, tudna-e nem lenni? Fog-e egyszer szeretni tudni ? Hogy én szeretem magát, azt tudja rég, anélkül, hogy elmondtam volna. — Sándorfy — szólalt meg komoran Elza — maga egy becsületes ember , mert az, nem akarom ámítani Hallgasson meg, őszintén beszélek, mint talán soha. Én nem tehetem magát boldoggá, azért nem, mert boldogtalan vagyok. Az én szívem kifáradt egy nagy, sikertelen harcban, én sokat csalódtam, de még többet szenvedtem. Nem lehetek neje, mert megszomorítanám életét, fájdalmat okoznék magának. Sándorfy megilletődve, némán tekintett rá, érezte, hogy ezen a gyönge leánylelken egy durva kéz döngetett. Lassan, határozottan felelte : — Fájdalmam kétszeres volna, ha kérésem visszautasítaná. Kerülni fogom a múlt minden olyan emlékét, mely nem a miénk volt. Mint egy szentélybe, úgy akarok szivébe lépni s ha találnék ott egy hervadozó örömet, feléleszteném azt uj örömökkel. Lelkem virágzásban van, ha azon nagy eshetőségre, mely magában foglalja összes reményeimet, gondolok. És csendesen, nyugodtan tértek vissza az esplanadra. El voltak jegyezve és siettették az esküvőt.*