Alkotmány, 1905. július (10. évfolyam, 157-182. szám)

1905-07-01 / 157. szám

ALKOTMÁNY. 157. szám. egészen új alapot akarnak a társadalmi szervezke­désnek adni, így a szociáldemokrácia is új társadalmi rendről álmodozik. A társadalmi rend mehet keresztül átala­kulásokon, keresztül is kell mennie, de egy-egy átalakulás és módosulás az előbbinek természetes folyománya. A mi magyar nemzeti társadalmunk is csak abból a gyökérből táplálkozhatik, melyet Szent István plántált Pannónia földére. Különben ha átalakulásról van szó, soha sem volt oly nagy és mélyreható, mint az, amelyet a keresz­ténység hozott be a világba. És amit manapság sokan mint új eszmét hirdetnek, az tulajdonképpen csak egy-egy evangéliumi igazság,­­ néha egyoldalú vagy egyszínű világításba helyezve. Az ő eszük gyertya­fényénél mutatják be azt, amit Krisztus nélkül sej­teni se tudtak volna, így vagyunk a szociális igazságokkal és elvekkel is. Vannak, akik ezeket mint a kereszténység szur­rogátumát akarják feltüntetni, pedig ami a szociá­lis mozgalomban helyes, jó, kívánatos dolog van, az mind a kereszténység gyümölcse. S ma­guk a szociáldemokraták, kik hadat üzentek a ke­reszténységnek, azt, ami tanításukban jó és gyakor­latukban helyes, az evangéliumból vették. Ilyen igazságok a) a munka megbecsülése, b) szabadság, egyenlőség és testvériség, c) a szociális érzék és gondolkodás. Mi volt a munka a kereszténység előtt? Rabszol­gák foglalkozása. A keresztény felfogás az, hogy minél több jutott valakinek az életjavakból, annál szorosabban kötelezi a munka parancsa. A szociáldemokrácia újból felállítja mint tételt a lustasághoz való jogot. A keresztény nemcsak bérért dolgozik. Nemcsak a testet foglalkoztatja, hanem a lelket. A szociális bajokkal szoros összefüggésben van a vasárnap megszentelése. Munkásvédelem és katekizmus szintén szorosan összefügg. A káté az égbekiáltó bűnök közé sorolja a munkabér megrövidítését. »Szabadság, egyenlőség és testvériség csakis er­kölcsi alapon épülhet fel. Ezt a liberalizmus és szo­ciáldemokrácia egyaránt elveti. Mind a kettő kiinduló pontja az egoizmus. Mindaz szabad, amit az ember megtehet. (Nietzsche.) A szo­ciáldemokrácia alapja a történelmi materializmus. Vallás, művészet, hazaszeretet csak ideológia. Az igazi szabadság, a természet törvényeitől való fel­szabadulás, amely szabadsággal Krisztus szabadí­tott meg. Materialista alapon nem lehet egyenlőséget megteremteni. A materializmus testvérisége csak érdekszövetség. Csak a kereszténységben, van meg a kibontako­záshoz szükséges erkölcsi erő. Nem osztályharc a jelszavunk, hanem a társadalmi béke megteremtése. Az igazi kereszténység mindig szociális, az igazi szocializmus mindig keresztény. A nők legyenek a keresztény szociális érzés terjesztői a családokban. Tenni kell gyorsan és nemcsak mindig panasz­kodni. A jelenlevők közkívánságára még Szentiványi Károly tartott egy rendkívüli hatást keltő beszédet a tízparancsolatról és a szociáldemokráciáról. Sródeis Gyula apátkanonok magasröptű, apostoli hévvel előadott záróbeszédével fejeződött be a kur­zus. A jelenlevő nép a himnusz hangjai mellett oszlott szét. Véres aratás. Budapest, június 30. Szent Péter és Pál napján megkezdődött a hivatalos aratás. A kaszát bevágják a zengő búza-vetésbe s a rend szép sorjában dől utána. Ez a magyarok évszázados szokása. Ez a neve­zetes nap ezidén Manniicherrel és vérrel kezdő­dött. A Dunántúl, mely mindezideig a legmérsé­keltebb része volt az országnak, mely kultúra és gazdasági intenzivitás tekintetében a legelső he­lyen áll, tört ki az aratók sztrájkja. Hatalmi be­avatkozás vált szükségessé, puskaropogás hang­zott el s az aratómunkások vére pirosra festette a buzakalászt. S mindezt miért? Előállanak a zsidók, a szociáldemokraták és liberálisok s nagyhangú frázisokban kiáltják: mindennek oka a latifun­­dium, a hitbizomány, az urak. Beszélnek el­keseredésről, robotról, kivándorlásról s ennek nyomán földéhségről, nyomorról, zendülésről. Oly alkalomszerűen jött az éhes zsidósajtónak ez a kis hecc, hogy valóságos kéjjel esnek neki az uraknak, a mágnásoknak, a papoknak, akik szerintük kutforrásai minden bajnak. Rég nem vették már tolluk hegyire, most hát hegyesre fent pennájukat ugyancsak belemártják a fekete lébe. Pedig hát tudják ők is nagyon jól, hogy más­hol van a baj. Az egyik jelentős ok minden­esetre gazdasági és politikai. Ez idén termés­ekintetében a Dunántúl lesz a legkevésbb­ ki­adás. Az előre megkötött szerződést ennek foly­tán sem az egyik, sem a másik fél nem tarthatta be. Ahol a szerződő fél a gazda volt, ott előre megtörtént a preventív intézkedés, illetve az érdekeltek értesítése, hogy szerződésbeli köte­lezettségének nem tehet eleget, amennyiben a terméskilátások hátrafordulta folytán a szerződ­tetett egész munkaerőt nem foglalkoztathatja. Ez helyes és becsületes eljárás volt. Ebbe bele­nyugodott volna a szerződésileg felfogadott nép is. Megtörtént azonban az, hogy szó esett erről a kérdésről, ezt megtudták a budapesti zsidó szocialista kolomposok, legott rávetették magu­kat a kérdéses helyekre s elkezdték az aratást a Manniicherrel. Az eredményt ki más, mint a nép ke­serüli meg. A Tisza-Fejérváry-gárda zsoldos lapjai pedig úgy tüntetik fel az aratósztrájkot, mint a koalició vereségét. Hallatlanul komikus naivitás! Azt mondják, hogy a koalíció legna­gyobb diadala a Dunántúl volt azért, mert ott van a legtöbb hitbizomány és latifundium. Ellen­ben, hogy a nép mennyire nem szimpatizál ezekkel a latifundiumokkal, megmutatta az arató­sztrájk által. Vagyis a jelszó: le a latifundiu­mokkal! Éljen a szociáldemokrácia! Éljen Welt­­ner Jakab és Tisza István, Mezei­ és Fejérváry! Ezt hirdetik a kormánylapok. És alig hogy kimondták ezeket az igéket, jön a cáfolat. A zavargók restellik, amit elkövettek. Elismerik, hogy erőszakoskodtak s most szégyenletükben egyik a másikára akarja tolni a felelősséget és a kezdeményezést. A zsidó szociáldemokráciának felsült kirohanása volt tehát az egész sztrájk­­mozgalom. És ha a gazdák közül érhet valakit gáncs, akkor ezek közül is a zsidóság fölött kell ítéletet mondanunk. A zsidó bérlők pénzéhsége, mely az aratási díjakat ad minimum szállította le s mely a szerződésszegéseket a legnagyobb gazda­sági erények közé számítja, ■s lényegesen hozzá­járult a véres sztrájk kitöréséhez. Itt aztán gáncs érheti arisztokráciánk s általában nagybirtoko­saink nagy részét is, akik birtokaikat érthetetlen okokból még mindig zsidóknak adják bérbe s ez által nemcsak rossz vért szülnek a nép szemé­ben, de közvetett okozói is oly sajnálatos ese­ményeknek, mint amilyeneket látunk a dunántúli sztrájkban. Ami az aratási szerződések kötését illeti, az ellen egyik szerződő félnek sem lehet kifogása. A hatósági közegek a lelkészi karnak ellenőrzése mellett oly lelkiismeretesen kötik meg ezeket, hogy minden eshetőségben meg van benne védve mindkét szerződő félnek érdeke. Furcsa tehát, hogy épp mostan támadnak neki ezeknek a szerződéseknek egyértelm­űleg — mintha ösz­­szebeszéltek volna, — a kormány félhivatalosai és a szocialisták sajtóorgánumai. Hogy itten tervszerű akcióról van szó, mutatja az a körül­­mény is, hogy a zsidó lapok földéhségről és kivándorlásról jajgatnak. Holott eddig általáno­san tudott dolog volt, hogy a Dunántúlról ván­dorolnak ki a legkevesebben s ott tapasztalható a legenyhébb földéhség. De hát a zsidók és liberálisok, ha érdekük úgy kívánja, rámondják a fehérre is, hogy fekete. Előnyükre szolgált ezeknek a kolduló gara­bonciás diákoknak, hogy most exlex van. Elhi­tették az intelligens dunántúli néppel is, hogy most törvényenkívüli állapot van. Hogy tehát a törvény nem törvény. A szerződés nem szerző­dés. Adót fizetni nem kell, a szerződés feltételeit megtartani szintén nem kell. Ennek a rosszhi­szemű gazságnak ült fel a dunántúli nép. De most már észre tért. A földm­ivelésügyi minisztérium is megtette a kellő intézkedéseket. A nép aratni fog, de a zsidók és szocialisták dörzsölik itthon a ke­züket, hogy sikerült egy kis zenebonát csinálni. Tiszáék pedig örülnek, hogy sikerült — horribile dictu — borsot törni a koalíció orra alá. * Dombóvárról jelentik a Magyar Távirati Iro­dának: A dombóvári járásban kitört cseléd- és aratósztrájkról a lapokban megjelent hírek igen túlzottak. A cselédség majdnem mindenütt csen­desen dolgozik, az aratók több uradalomban szintén felvették a munkát és nyugodtan dol­goznak. Hétfőn 500 kisegítő avató érkezik Mező­hegyesről Dombóvárra, de valószínű, hogy azokra már nem lesz szükség. Erőszakoskodás és össze­tűzés nem fordult elő és alaptalan, hogy a dom­bóvári járásban a vetésekben bárhol kárt csi­náltak volna és hogy a katonaságnak közbelépni kellett volna. Remélik, hogy hétfőn az itteni aratók mind munkába állanak, mert a gabona kitűnő eredményt ígér, bár részben dőlt is. A ki­segítő munkások érkezésének a hírére nagy iz­galom támadt az egész vármegye munkásai kö­zött. Nagy tüntetéseket várnak. Az uradalmak bérlői iszonyúan rettegnek. A dombóvári vá­sárra Somogyból és Baranyából is tömegesen jött a nép, hogy egyöntetű haditervet dolgozza­nak ki. A hangulat elég nyugodt volt. Nagy István főszolgabíró ma délután a hatóság né­hány közegével békéltetni igyekezett a sztrájko­­lókat és némi engedményeket is hozott a mun­kaadók részéről. A munkások, akiknek vezény­letét most már teljesen hatalmukba kerítették a központi szociáldemokrata párt kiküldött emberei, hallani sem akarnak az engedékenységről s min­­den követelésükhöz makacsul ragaszkodnak. A Budapestről jött agitátorok óriási pénzsegítsége­­det ígérnek a sztrájk támogatására, de bár két nap óta tartózkodnak itt, még egy krajcárt sem osztottak ki a munkások között, sőt azoknak a nyakán élősködőd­. Gyünk, június 30. A tolnamegyei aratósztrájk kiterjedt immár Gyönk és környékére is. Ma délután Óváry Ferenc és Ranschberg Emil ot­tani földbirtokosok aratói a többiekhez hasonló követelésekkel szintén sztrájkba léptek. A föld­birtokosok az aratók követelését teljesítették délutánra, mire minden munkás újra dologhoz látott. Azonban később körülbelül 200 arató ér­kezett Gyünkre és Schmidt Ferenc üzlete előtt gyülekezetre hívták össze társaikat, hogy a munka abbanhagyására bírják őket. A munkás­nép félve a fenyegetésektől, kénytelen volt gazdáit elhagyni. Alsópési Szabaton, Rudolf­major a sztrájkolók agitációi folytán teljesen sztrájkba lépett, ügy e községekben, valamint Gyünkön oly borzasztó módon terrorizálnak a szocialista központ agitátorai, hogy az egész simontornyai járás területén minden uraló ma délután sztrájkba lépett. Jeszenszky Gyula báró gyönki főszolgabíró a rend fentar­­tása érdekében már tegnap katonaságért folya­modott s ma reggel már az egész járásban szu­­ronyos katonai járőrök cirkálnak. Nagyobb rend­zavarás még nem fordult elő. Belecskén, Miszlán, Felső- és Alsó-Pélen a sztrájk még egyre tart. Belecskán a Mechwart és Miszlay-féle bérgazdaság munkásai munkába állottak. Igar. (Somogy megye.) Lapadaárban, Hetény­­ben és Somodorban a sztrájk békésen rendez­­tetett. A munkások ma megkezdték az aratást. Paks. Az aratás huszonharmadika óta zavar­talanul folyik, annak ellenére, hogy az aratókat izgatók zavarják munkájukban. Az aratók meg­védésére itt is csendőrséget kellett a hatóságnak kirendelni. Dombóvár, Újdombóvár község Püske és Borjád pusztán kiütött a cseléd-sztrájk. Püskén délután a cselédség munkába állott. Komárom. Az aratás ma megkezdődött és zavartalanul folyik. Munkamegszüntetési mozga­lom nincs. Marcali. (Somogymegye.) Az aratás ma kez­detét vette. Nincs semmi jel arra nézve, hogy a 5 Szombat, 1905. Julius 1.

Next