Alkotmány, 1905. október (10. évfolyam, 237-262. szám)

1905-10-20 / 253. szám

ALKOTMÁNY. 253. szám. __ 8 Péntek 1905. október 20* párja. A sokat keresett fiatal­ember ma este hat óra tájban érkezett meg a nyugati pályaudvaron, ahol nyomban kézbesítették neki Bakonyi idéző levelét. Baneth a pályaudvarról egyenesen az Alkotmány­­utcában levő törvényszéki palotába sietett, ahol Ba­konyi Kálmán vizsgálóbíró már várakozott reá. Ki­hallgatása jó másfél órát tartott, azonban, hogy mit vallott a röpirat ügyére vonatkozólag, arról semmi sem szivárgott ki. Bakonyi a kihallgatás után sza­badon bocsátotta Banethet, aki Salamon Zsigmond ügyvéd kíséretében távozott el a törvényszékről. Bakonyi Kálmán vizsgálóbíró a mai napra meg­idézte Hajdú Miklós hírlapírót, akit tanúképpen hallgatott ki. A vizsgálóbíró megkérdezte tőle, hogy ismeri-e Baneth Sándort ? Hajdú ugyanis a Zeysig-brosura megjelenése után táviratot küldött Banethnek s megkérte, hogy lapja részére küldjön be tudósítást a Zeysig-ügyről. A biró kérdéseire Hajdú kijelentette, hogy az első híreket a brosúráról Baneth küldötte Budapestre. Ő azt hitte akkor még, hogy Baneth jóhiszemű és igaz tudósításokat adhat. Táviratára Baneth Berlinből telefonon akart választ adni, de akkor vonalzavar volt s nem beszélhettek egymással. Baneth különben iskolatársa volt, de már több, mint egy éve nem beszélt vele. A vizsgáló­bíró ma kihallgatta Friedmann Leó hírlapírót is, akitől arra nézve kért felvilágosítást, mi tör­tént azzal az ötven röpirattal, amelyet Baneth Ber­linből a Politikai Híradónak küldött. Friedmann Leó kijelentette, hogy mind az ötven röpirat ,­ Har­­gitay Zoltánnál van, aki bármikor a vizsgálóbíró rendelkezésére bocsátja azokat. A vizsgálóbíró azért kívánja a röpiratokat, mert egyrészt maga is tanul­mányozni akarja, másrészt pedig szükségesnek tartja, hogy a röpiratot az esküdtek is megkapják egy-egy példányban. , . Pincérek és kávésok. A Budapesti pincérek szakegyesülete ablakbeveréssel és rombolással akarta arra kényszeríteni a kávésokat, hogy kizárólag olyan pincéreket alkalmazzanak, akik a szakegyesület tag­jai és ha üresedés van náluk, de a pincérügynökhöz, hanem a szakegyesülethez forduljanak. A szakegye­sület küldöttsége előbb sorba járta a kávéházakat és azzal fenyegette meg a kávésokat, hogyha kíván­ságukat nem teljesítik, tönkret­enti üzletüket annál, is inkább, mert tízezer szocialista áll a hátak mögött. Amikor látták, hogy a fenyegetés nem használ, más eszközökhöz folyamodtak. A múlt év február 14-én ötven-hatvan pincér behatolt az ArVfrson-kávéházba s ott elfoglalták az összes asz­talokat. A kávés azonban előre értesült a tervezett tüntetésről és rendőröket hívott, akik a pincéreket kiszorították az utcára. A Tattersallból a szocia­lista gyűlésről épp akkor érkeztek haza a munkások és a pincérek pártjára állottak. A rendőrség felszó­lította a tömeget, hogy oszoljon szét, mire a zavar­gók ablakbeveréssel fenyegetőztek s egy söröskancsó­­val be is verték a kávéház nagy tükörablakát. Ha­sonló módon jártak el Egervári­ Géza kávéházában is, ahol az összes ablakokat beverték. A kihallga­tott tanúk vallomásaiból kiderült, hogy az amúgy is elkeseredett embereket Kollász János, a Beliczay­­kávéház tulajdonosa, Manisch Pál és Farkas János izgatták föl. A királyi ügyészség a vádlottakat rész­ben zsarolás, részben pedig hatóság elleni erőszak büntette és magánosok elleni erőszak vétsége miatt vádolja. Ma kezdte meg ennek a bűnpörnek tárgya­lását a budapesti büntető törvényszék Sárkány biró elnöklésével. Összesen huszonöt pincér ül a vád­lottak padján. A tárgyalás több napig el fog tar­tani. § Sajtópör. A budapesti esküdtbiróság Dolleschall biró elnöklésével ma Matuskovvcs Józsefnek, egy budapesti tót nyelven megjelenő újság szerkesztőjé­nek sajtóperét tárgyalta. Matuskovics az idei vá­lasztáson Veszelovszkij Ferenc tót nemzetiségi jelölt mellett foglalt állást s a mikor megtudta, hogy Bro­­­­kot Gyula, egy kis tót falu jegyzője a kormánypárti jelölt mellett korteskedett, azt irta róla lapjában, hogy azokat a választókat, mint valami marhacsordát át­vezette a kormánypárt táborába s a tót parasztokat t­ötte-verte. Később azután, amikor Weszelovszky a mátrai törvényszék által izgatás miatt rárótt egy évi államfogház büntetését már megkezdette, Matuskovics azt, irta Weszelovszkyról, hogy a tót népért becsüle­tét és vagyonát áldozta fel s most nyomorult kalit­kában börtönt ül a tót nép szent ügyéért. A királyi ügyészség az első cikkben rágalmazást, a második­ban bűntett földicsérésének vétkét látta s megindí­totta az eljárást Matuskovics ellen. A mai tárgyalá­son a bizonyító eljárás befejezése után az esküdtek bűnösnek mondották a vádlottakat, mire a bíróság izgatás és rágalmazás vétsége miatt két heti állam­­fogházra és kétszáz korona pénzbüntetésre ítélte el. SPORT. Budapesti ügetőversenyek. Budapest, október 19-A második nap eredménye a következő: I. Sashalmi díj. Díj 1700 korona. Táv: 2500 méter. Wienenwaldi ménes Prince Gayton-ja (haj­totta Ryerson) első. Azt a kutya fáját második, Nitouche harmadik. Tot. 10 : 173. Helyre 20 : 100, 02 és 65. II. Totalizateur-dij. Dij 1000 korona. Táv. 2600 méter. Kohlert V. Liliom fi­­ja (hajtotta Tanpan) első, Lila Simmons második, Adam T. harmadik. Tot. 10 : 60. Helyre 20 : 32, 49 és 28. IIT. Handicap. Dij 2100 korona. Táv. 2500 méter. Mr. storsefool A'cci-ja (hajtotta Keele) első. Merry Simmons második, Antonia harmadik. Tot. 10 : 47. Helyre 20 : 33, 32 és 36. IV. Őszi verseny. Dij 3400 korona. Táv. 2000 méter. Wienenwaldi ménes HHerc-je (hajtotta Ryer­son) első. Sashalom második, Bohua harmadik. Tot. 10 : 64. Helyre 20 : 23, 22 és 25. V. Eladóverseny. Dij 1500 korona. Táv. 2500 méter. Mr. storsefool Ondine-je (hajtotta Keefe) első, Woodcock második, Baden harmadik. Tot. 10 : 25. Helyre 20 : 33 és 127. VI. Öt kocsi­nk kettős fogain versenye. Dij 2300 korona. Táv. 6000 méter. Pusztaberényi Dénes Lator és Belle Bird (hajtotta Grüner) első, Bravo és Bar­­­fiss második, Ferro és Fondan harmadik. Tot. 10 : 103. Helyre 20 : 82 és 35. által lőtt 12 ájras nyerte. A dám lapátoknál az első di nyertese Kund Hubert területén Hoyos Miksa gróf által lőtt, a második díj nyertese a Károlyi Imre gróf területén, Tisza Kálmán gróf által lőtt, a harmadik Károlyi Lajos gróf által kiállított és lőtt dámlapát nyerte el. Az­ agancsok közül első lett Kosch Gusztáv, második Andrássy Sándor gróf, 2-dik a Károlyi Lajos gróf által kiállított s lett őzek agancsa. Zergekampóknál 1-ső és 2-dik díjat nyert Bornemissza Elemér báró, 3-dik díjat pedig Inkey Antal. A kiállítást 2 korona belépő díj mellett e hó 25-ig lehet megtekinteni.­­ A Magyar Athlétikai Klub évzáró handicap versenye iránt, melyet e hó 22-én tartanak meg a Margit-szigeten levő pályán, igen nagy az érdeklődés. Eddig az összes sportegyletek beneveztek, ami már eleve biztosítja a verseny sikerét. Bécsi lóversenyek, Budapest, okt. 19. Az októberi meeting mai harmadik napjának ló­versenyében, a Gunnersburg-versenyben tíz kétéves mérkőzött s a­ győztes Faith lett, amelyen Birkenruth ismét remek finisht vivett. Második lett fejhoszszal Elzevir, míg az orosz Heroine a néger Wink­­ielddel nyergében a harmadik helyet foglalta el. Az eredmény a következő: 1. Háromévesek génversenye. Handicap. Dij 8000 korona. Táv. 2400 m. Trauttmannsdorff L. gróf Sage Dank-ja (lov. Fejes) első, Alarich máso­dik, Kukuruz harmadik. Tot. 10: 40. Helyre : 25:42, 37 és 46. II. Handicap. Dij 2000 korona. Táv. 1600 m. Mr. Silton Kozma-ja (lov. Cieminson) első, South Star második, St.-Gellert harmadik. Tot. 10:90. Helyre: 25 : 55, 35 és 42. HL Félévesek handicapja. Díj 3000 korona. Táv. 900 méter. Capt. G. Máskor II.-re (lov. flux­­table) első, Cousin második. Gavotte harmadik. Tot. 10 : 96. Helyre: 25 : 89, 127 és 255. IV. Gunnersburg-verseny. Díj 5000 korona. Táv. 1600 méter. Mauthner V. Faith-ja (lov. Birkenruth) első, Elzevir második, Heroine harmadik. Tot. 10:75. Helyre: 25 : 48, 35 és 50. V. Első osztályú eladóverseny. Dii 4000 korona. Távolság 1200 méter, Sellinger R. Armada-ja (lov. Cieminson) első. Solt második, Enguelade harmadik. Tot. 10 : 30. Helyre: 25 : 36, 49 és 47. VI. Akadályverseny, Dij 3000 korona. Távolság 4000 méter. Thassy A. Figyelem-a (lov. Bulford) első, Ostromló második, Vadoné harmadik. Tot. 10 : 27. VII. Eladó handicap, Dij 2000 korona. Távolság 1100 méter. Löb! M. Bon­c a surprise-je (lov. Fel­ting) első, Dalader második, Gyöngytyuk harmadik. Tot: 10 : 106. Helyre: 25 , 65, 55 és 153. X agancs-kiállítás. A nagysikerűnek ígérkező idei agancs-kiállítás holnap nyílik meg a «Royal» szálló­ban. A kiállított anyag bírálatát, a Traud­enberg Fri­gyes báró elnöklete alatt Inkey Antal és Esterházy Béla gróf tagokból álló bíráló bizottság, a mai na­pon megejtette és pedig a következő eredményével: nyilt területen lőtt szarvasagancsok között első díjat nyert az Esterházy gróf-féle tatai főerdőhivatal által kiállított, Arnulf bajor kir. herceg által lőtt 12-es, második dijat a Frigyes főherceg által kiál­lított Tedh herceg lőtte 18-as, míg a harmadik dij az ugyancsak Frigyes főherceg által kiállított s lett 18 ágasnak ítélték oda, negyediknek a Frigyes fő­herceg területén Greg herceg által lőtt 20-as, 5-dik­­nek a szintén Frigyes főherceg területén a főherceg által elejtett 14-es helyeztetett, 6-dik helyre Coburg Fülöp herceg által kiállított és lőtt 12-es került a 7., 8. és 9-dik helyet Festetics Taszíló által kiállí­tott 18, 14-es illetve 18-as agancsok kapták, melyek közül az elsőt Festetics György gróf, a két utóbbit Festetics Tasziló gróf lőtte, ll-ik helyet az Erdödy Imréné grófnő által kiállított és Erdödy Vilmos gróf által lőtt 10-es kapta. A Vadaskerti szarvasagan­csoknál 1-ső dijat Nádasáti Ferenc gróf 16-osa, 2-iktvt Draskovch Iván gróf M­ese, 3-dik dijat pedig Károlyi László gróf területén Leher-Thoss NYÍLTTÉRI ____ LIGETI SÁNDOR ü­vegfestészeti mfiintézete Budapest, IV. ker., Papnövelde­ u. 6. pa@r Kaschto­ ill.vas cég. TiSgS Kásárt: 648 Templomablak-üvegfestményeket a legegyszerűbbtől a leggazdagabbig, olcsó és szolid kivitelben. MT Minták meg­tekintés végett hivásaival bér* snentve IcffiltSetiselt. * 3 rov ! alatt közlöttekért nem vállal felelősséget a szert. 1 . KÖZGAZDASÁG. Az Osztrák-Magyar Bank főtanácsa Bilinski lovag kormányzó elnöklésével tartott mai ülésén elhatározta, hogy a bankkamatlábat egy száza­lékkal fölemeli és így holnaptól, e hó 20-ától kezdve váltók, közraktári jegyek és értékpapírok leszámítolására 4 és fél százalékos kamatláb, állami járadékokra, sóbánya jegyekre, magyar kincstári jegyekre és bankzáloglevelekre, 5 szá­zalékos és más jegyekre felvett kölcsönök után és más értékpapírokra felvett kölcsön után 5 és fél százalékos lesz a kamatláb.­­ A legutóbb létesített mellékhelyek közül a szent­gotthárdi (szombathelyi bankkerület) és a rózsahegyi (kassai bankkerület) október 23-án, a huszthi (máramarosszigeti bankkerület) november 2-án fogják az üzletforgalmat megnyitni. Andrássy Aladár gróf emlékezete. A Magyar Mezőgazdák Szövetkezete megfesttette néhai elnöké­nek, Andrássy Aladár grófnak arcképét. A képet, mely a szövetkezet közgyűlési termét fogja díszíteni, az e hó 28-án tartandó közgyűlés alkalmával leple­zik le. A felavató emlékbeszédet Barcza Károly mondja: Községi kenderáztatók. A Torontálmegyei Gazda­sági Egyesület által U­jvarnak és Bégaszentgyörgy községek kisgazdái számára létesítendő kenderáztató műveknek most tartották a hatósági telepengedel­­mezési eljárást. Miután törvényes akadályok a kenderáztatás létesítését nem gátolják, azok előre­láthatólag még ez év őszén, vagy a következő év tavaszán felépülnek, miáltal a környékbeli kisgazdáknak alkalma nyílik a kendertermelés foko­zottabb mérvű felkarolására. Ezen a vidéken a ki­­áztatott kendert háziiparilag dolgozzák fel a tél fo­lyamán, a kenderáztatók révén ily módon állandó, biztos, jövedelmező keresetforráshoz jut a környék népe. A kenderáztató művek építési költségeit a beruházási kölcsönből fedezik. A mezőgazdasági hitel rendezése. A mező­­gazdasági hitel rendezésének kérdését a föld­­mivelésügyi minisztérium készíti elő. A föld­­tehermentesítési akció vezetésével Tervey Imre miniszteri tanácsost, az előadói teendőkkel pedig dr. Czettler Jenő miniszteri fogalmazót bízták meg. György Endre volt földmivelésügyi miniszter közvetlenül az e tárgyban tartott ankét után ezenkívül elrendelte, hogy a mezőgazdasági hitel rendezésére, vonatkozó külföldi törvé­nyek magyar nyelvre fordultassanak. A kis­­birtok földtehermentesítését legközelebb az or­szág három vármegyéjében próbaképpen megindítják. Az e célra kiküldendő bizottságok

Next