Alkotmány, 1905. november (10. évfolyam, 263-288. szám)

1905-11-01 / 263. szám

ALKOTMÁNY. 263. szám,3 M­M»­ Szerda, 1905. november 1. tudó férfiak sorra visszautasítják az alávaló sze­repet. Mindenki kiváncsi azokra a jelenetekre, ame­lyek mindenfelé megeshetnek, ahol ilyen despe­­ratus exisztenciák vállalkoznak a kormánypoli­tika végrehajtására. Tudja ezt a kormány és ezért minden módon igyekszik a régi főispáno­kat rábeszélni, hogy állásaikat megtartsák. Ez esetben installáció nem szükséges. Hát ezen vármegyékben, hol a főispán meg­marad, minő magatartást kövessenek a közgyű­lés és a köztisztviselők? Ki van mondva, hogy a kormány törvénytelen rendeleteit végre nem hajtják. Voltaképpen az ilyen törvénytelen kor­mány minden rendelete törvénytelen. Mert nem lehet feljogosítva intézkedni, aki arra nem ille­tékes, alkotmányunk pedig világosan csak alkot­mányos és a parlamentnek felelős minisztereket ismer s ilyennek a magyar képviselőház az újo­­nan kinevezett Fejérváry-kormányt nem tekinti, tehát az ellenzéki törvényhatóságok sem tartják annak. Hogy programmjában Fejérváry oly han­gosan vitat­ja azt, hogy ő most már alkotmányos, törvényes és parlamentáris, ez éppen legjobb bizonyítéka annak, mennyire érzi legalitásának hiányosságát, valamint azt is, hogy emiatt min­denki fel van mentve az engedelmesség köteles­sége alól. Következik ebből legalább is annyi, amit a legtöbb vármegye kimondott, hogy a törvényte­len rendeleteket az adókra és az újoncokra nézve tisztviselői ne teljesítsék s minden egyéb sérelmes rendeletet az alispán terjeszszen a közgyűlés elé s ő is, ez is mindazon jogorvos­lattal éljen, melyeket a törvény megenged. Hát ez áll mindazokra a vármegyékre, me­lyekben a régi főispánok megmaradtak, hogy Fejérváry és Kristóffy kormányát képviseljék. Meg fog indulni a küzdelem ezekben is a fő­­ispáni hatalom visszaélései és a megye köz­gyűlése és tisztviselői között. Bármennyire meg­romlottak az emberek és a viszonyok, a Fejér­­váry-kormány nem fog bírni a vármegyékkel és a nemzettel. Mindezen ügyeknek megbeszélése és a nem­zeti ellenállás szervezése végett sürgősen szük­séges az ellenzéki vármegyék képviselőinek ta­nácskozása Pest vármegye házában, mert az or­szággyűlést szétűzték.* A szabadelvű párt ellenzéki állásfoglalása meggyőzhetné a királyt is arról, hogy a kalan­dorok minisztériuma nem oldhatja meg a válsá­got és csak fokozhatja annak veszélyeit. Hiába­való volt a nevetséges programm kibocsátása és hiába tett a táborszernagy Bécsben ígéretet, hogy ezzel ő a koalíciót megbontja, a szabad­elvű pártot megnyeri s a nemzeti ellenállást megtöri. Szó sincs róla, csak szaporította az ellenzéket s még a liberálisokat, ezt az örökös kormánypártot is ellenzékbe kergette. Fejérváry és csatlósai hatvankilenc képviselőt írtak össze a szabadelvű pártból s még egy tucat függet­lenségit és pártonkívülit s hitték és elhitették, hogy nyolcvan képviselővel alakítják meg a haladó pártot. Oda számítottak vagy 24 főren­det, a főispánokat és az új megyefőnököket, egy csomó kibukott képviselőt és berendelt főhiva­talnokot, hogy majd ezzel ünnepélyesen meg­nyitják az új pártkört. Ez se sikerült. Múlt szombatra tervezték. De a Fejérváry programm­ felolvasásához sem kap­hattak többet, mint megszámlálva 44 embert, a miniszteri hivatalnokokkal együtt, úgy, hogy a kormánypárti reporterekkel és detektívekkel együtt lehettek ötvenen. A klubba nem jöttek, csak tizenhárman, de azért vasárnap este az országos kaszinóban megtartották a pártvacso­rát tizennégyen. Mulattak reggeli három óráig s a vén bakancsos vígan és bátran hivalkodott, hogy ő a sikerben biztos. Benedek is azt hitte Königgrätz előtt. Érdekes kompánia fogyasztotta ott a szepará­ltan a Törley-pezsgőt: Fejérváry Géza és fia Imre, baranyai főispán; veje, Korniss Viktor gróf; barátja, Feilitzsch; jogtanácsosa, Lányi; esze, Vörös László; úgyszintén pajtása a hor­­vát Kovácsevics; hírlapírói, Gajári Ödön és Mik­száth Kálmán, Benke Gyula, a bankigazgató, ki talán pénzügyminiszterségre aspirál és Mars vasúti igazgató, aki még jöhet Ludvigh helyére. Kiegészítették a társaságot László Mihály tan­intézet-tulajdonos, Havas Rezső ügyvéd és­­ Szüllő Géza főispánjelölt. Hozzájuk vetődött Papp Géza is «éhes gyomorral.» Ez volt az egyik haladópárti lakoma. A mási­kat a Podmaniczky­ utcai szabadkőműves páholy­ban rendezték — mivelhogy a Lipótvárosi Ka­szinóban meg nem tarthatták — méltóságos Vészi Jakab miniszteri tanácsos úr tiszteletére haladópárti testvérei. Ezen a «vakulj magyar» vakoláson is jól ettek-ittak, még pedig néhány ellenzéki képviselő és függetlenségi hirlapiró testvér részvételével. Ezek azok, akikre Vészi Ez képezte Ella legnagyobb­­ büszkeségét s barátnőinek sokszor eldicsekedett vele. Bizony higyjétek el — mondta ilyenkor — Imre oly na­gyon szeret, hogy mindig otthon van s ha vala­mely okból távol lennék is tőle­­— soha el nem hagyná kis otthonát. Megszokta már. Ez a valamely ok nemsokára bekövetkezett. Ella nővére hirtelen rosszul lett s a kis asszonyka, — hogy anyja, segítségére legyen az ápolásban — egy-két hétre hazautazott. A zöldes színbe játszó, nagy kék szemei most is harmatosak lettek; öt-hat állomásnyira elki­­sértette magát urával s erősen a szivére kötötte, hogy esténkint otthon maradjon ám, ne kevered­jék a lumpok közé, olvasgassa otthon az újsá­got stb. Imre komolyan fogadkozott, tényleg pedig örült kissé a szabadságnak (a legszerelmesebb s legjobb ízlésű férj is megengedhet, magának ilyen ártatlan örömet) s már az első estén ki­repült a kis fészekből s csupán éjfél felé vető­dött haza. És csodálatos, a törzsasztalnál igen jól érezte magát. Megbeszélték a folyó ügyeket, szidták a kormányt. Egyik-másik idősebb férj csintalan kalandokat is el-elbeszélt s a jó ital, a füstös levegő, az öblösen nevető hangok, mind­­megannyi újság volt Imre előtt (legénykori éle­tét el is feledte már, talán nem is volt igaz) s nem csoda, ha a távolból érte aggódó asszony­kát megnyugtatta, hogy — bár kimondhatatlanul hiányzik s üres minden idehaza — maradjon csak néhány napig; a mama, szegény, jó néven fogja venni... Egyik este azonban furcsa dolog történt. Szo­kás szerint együtt ültek, a mintaférjek s az óra­mutató már tizenegy felé ballagott. Egyszer csak belép egy cseléd s az egyik nagy­ságos ur előtt meghajtva magát, imigy kezdi mondókáját . A naecsága kéreti, legyen szives számit, hogy vagy belépnek a haladó pártba, vagy titkos szövetségesei lesznek. Mai híreink a következők: A vezérlőbizottság ülése. A szövetkezett ellenzék vezérlőbizottsága ma délelőtt tíz órakor ülés tartott. Kossuth Ferenc gyöngélkedése miatt a bizottság tagjai az elnök lakásán gyűltek össze. A tanácskozáson, amely három és fél óra hosszat tartott, jelen voltak Kossuth Ferencen kívül Andrásai­ Gyula gróf, Apponyi Albert gróf, Darányi Ignác, Zichy Aladár gróf, Bánffy Dezső báró, Szederkényi Nándor, Thalts Kálmán, Gulner Gyula, Tóth János, Holló Lajos, Soghíj Gyula, Kaas Ivor báró, Vázsonyi Vilmos, Hock János és Ugrón Gábor. A bizottság elsőbben a passzív rezisztenciáról és a vármegyei ellentállással kapcsolatban a fő­ispánok installációjáról tanácskozott s határoza­tot is hozott, amelyet azonban egyelőre titokban tartanak. Pest vármegye az említett dolgokban való egyöntetű eljárás céljából a megyéket ta­nácskozásra hívta össze s igy a vezérbizottság megbízta Gulner Gyulát, mint a pesvármegyei hatvanötös bizottság alelnökét, hogy a várme­gyék képviselőinek értekezletén közölje a vezér­bizottság megállapodásait. Utasítást nem adnak a vármegyéknek, mivel a bizottság erre feljogo­sítva nem érzi magát, hanem egyszerűen tanács­csal, illetve útmutatással szolgálnak nekik. Azután a kormányprogramra került szóba. Kossuth Ferenc elnök terjesztett elő egy javas­latot, a­melyben a bizottság a programmról véle­ményt mond és vele szemközt állást foglal. A javaslatot kevés módosítással elfogadták. A tanácskozásról hivatalos közlést adtak ki, melyben a vezérlő­ bizottság hálásan veszi tudo­másul Újvidék, Abaúj, Torda, Békés, Esztergom, Szabolcs, Zala, Sopron, Csík, Udvarhely vár­megyék törvényhatóságának és az ózdi vas- és acélgyár ezer munkásának a vezérlő-bizottság­hoz intézett határozatát, amelyekben a szövet­kezett ellenzéket üdvözlik és biztosítják támoga­tásukról. Tárgyalás alá vette a vezérlő-bizottság a kor­mánynak közzétett programmját; az erről hozott határozatot lapunk élén közöljük. A néppárt szervezkedése. .in .nini., "■■.'■'■'■■■n u.l •<'«!»»« u. ges vagyok, ugy­e, mert halottra féltékenyke­­dem. Én is igy gondolom, de hiába, mert azért mégis csak nagyon szenvedek és körülbelül úgy érzem magamat, valahányszor másra gondolsz, vagy mással beszélsz, mint az, akinek legdrá­gább, féltett kincsét rabolják s aki szegény, tudja, szinte látja, hogy a háza másik végében hogyan fosztogatják és nincs módjában, hogy — akár élete árán is — megvédelmezze tulajdonát, mert le van kötözve . . . Tu­dom, hogy lehetetlen dolgok után sóvárgok. Szeretném, ha úgy élhetnél, hogy ne kelljen érintkezned senkivel. Minden mosolylyal, minden jó szóval, amelyet másnak adsz, úgy­­érzem, en­gem rabolsz meg. Még a megboldogultnak arc­képétől is féltelek ... De ugy­e, nem ne­vet ki? Ella a levelet borítékba zárta, becsöngette a szobaleányt s meghagyta neki, hogy vigye a nagyságos urnák. A szobalány, — valószínűleg nem először cse­lekedte meg ezt — mosolyogva teljesítette a parancsot s kézbesítette a «naecsága» levelét. Imre sem fojthatta el mosolyát, mikor az írásra pillantott s átfutva annak édes tartalmát, szokása szerint felkereste nejét, kezet csókolt neki s néhány szóval mindannyiszor sikerült eloszlatni aggályait annyira, hogy a következő pillanatban Ella ujjacskái már az ura hajával játszadoztak . . . Látnivaló, hogy Peres Imréék a legboldogabb egyetértésben éltek s kisebb félreértéseiket ha­mar hozták rendbe. Imre minden szabad idejét otthon töltötte s bár barátai olykor kisértgették, hogy egyszer­­másszor a régi törzsasztalról sem feledkezték meg s mi tűrés-tagadás jól is esett volna a férfi tracsos, de mindannyiszor erőt vett magán s asz­­szonykája örömére nem keveredett a borozók közé. Mint értesülünk, a sárosmegyei néppárt teg­nap Eperjesen szervezkedő gyűlést tartott, me­odaadni a «kulcsot». El tetszett vinni ha­zulról. — Jó, jó csak menjen. Úgyis készülődtem már . . . S a jókedv egyszeriben lelohadt; az öblös hangú nevetések elhaltak; a vígan kafikázó füst­­felhők oszladozni kezdtek ... A törzsasztal min­den egyes tagja arra a bizonyos «kulcsra» gon­dolt, melyet a nagysága kéretett . . . Arra a kulcsra, amelyet nem lehet zsebre­­vágni, amelylyel nem lehet semmit sem kinyitni vagy becsukni, nem lehet szögre akasztani sem. Igen, amely valójában nem is létezik. Mert hi­szen a nagyságának «virágnyelven» küldött üze­­nete tulajdonképpen ennyit jelentett: Hallja, maga gézengúz! Jó lesz már haza­jönni, mert . . . S a kis társaság néhány napra szét volt ugrasztva. És ez volt Imre szerencséje. Másnap a va­csora után elővette otthon újságját, szivarra gyújtott s olvasni kezdett. Egyszer-kétszer fel­felállt, már-már menni készült, hogy meggyő­ződjék, vájjon csakugyan szétrebbenik-e a kom­pánia, de mindannyiszor visszaült helyére s csittította magát. Ma még nem lesznek együtt. S tovább olvasott. A következő percben kocsi­zörgést hall, léptek közeledését s ime Ella érke­zett meg édes anyjával. A kis asszonyka nya­kába borult Imrének s ezer becéző szóval halmozta el, közben édes anyjához is szólva: ugy­e megmondtam? Biztosan otthon lesz, új­ságot fog olvasni. Nagyon szolid ember. Köszö­nöm, köszönöm édes... Peres Imre pedig boldog volt s e naptól fogva különös melegséggel szorította meg annak a barátjának kezét, kitől a felesége a . .. kulcsot kérte. Vadnay Béla.

Next