Állam és Igazgatás, 1970. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)

1970-07-01 / 7. szám

DR. EWA KOZLOWSKA teinek kielégítésében, mint inkább a létesítményeknek a tömeges szolgálta­tások nyújtására állandóan alkalmas állapotban tartásában áll (például a köz­ponti fűtés, a városi közlekedés, a városi földterületek igénybevételének lehe­tővé tétele). A lakásgazdálkodás területén a szolgáltatások a lakásoknak visszterhes bérbeadásában és a bérlettel kapcsolatos szolgáltatások (lakóépületek folya­matos javítása, a lakóknak járó szolgáltatások, fűtés, szemét és hulladék ki­hordás) teljesítésében állnak. A kommunális gazdálkodás termelő és megmunkáló (gőz, mosóvíz, tisztító stb.), valamint továbbító (vízvezeték, csatorna, villanyáram, központi fűtés hálózat) berendezéseket üzemeltet. Az említett berendezések költségessége miatt azok főként (a villamos hálózati vezetékek kivételével) bizonyos számú lakos tömörülését képező helységekben jelentkeznek, ezért elsősorban a városok és települések, valamint a fejlettebb községek fogalmához kapcsolódnak. Különleges jelentőségre tett szert a kommunális gazdálkodás nálunk, mivel az ország lakosságának valamivel több mint a fele (50,1%-a) 891 városban és településen lakik. (Lengyelország lakosságát 1966. végén 31,8 millióra becsülték.) Lengyelországban az ország városiasodásának állandó növekedése figyelhető meg, aminek, következtében a kommunális gazdálkodás szerepe és terjedelme szintén nő. Egyes kommunális létesítményeket fejlettebb községekben is ala­pítottak. Említést érdemel az a tény, hogy a nemzeti vagyon jelentős részét alkotják a kommunális létesítmények. Lengyelországban az állóeszközök több mint 31%-a a társadalmasított gazdasági szerveknél a kommunális- és lakásgazdál­kodáshoz tartozik. Ez a számítás még nem is teljes, mivel nem veszi figyelembe a társadal­masított szervek rendelkezésén kívül álló állóeszközök értékét, mint amilye­nek az egyéni tulajdonban levő ingatlanok és épületek vagy a városi hálózathoz nem tartozó víz- és csatornázási berendezések. Érdemes megemlíteni, hogy a kommunális berendezések államosításának a mértéke majdnem teljes. Ennek több oka van. A visszaszerzett nyugati terü­leteken és Lengyelország északi részét a háborús pusztítások ellenére az állam jelentősen fejlett kommunális berendezési hálózatot vett át. Az állam a régi területen is a két háború közötti időben működött területi önkormányzat bir­tokát képező kommunális berendezéseket átvette, valamint az államosítás alá került néhány magántulajdonban volt berendezés is. A kommunális gazdál­kodás területén a háború után az állam tulajdonába mentek át a német ingat­lanok (köztük lakóházak) és a régi területeken az úgynevezett elhagyott épüle­tek, aminek következtében az ingatlanoknak körülbelül 50%-a a városokban az állam (a háború utáni első években a városi önkormányzat) rendelkezésében volt. A korlátozott lakáskiutalási lehetőségekkel szemben jelentkező óriási lakás­igény miatt kötött helyiséggazdálkodást vezettek be s így korlátozták a tulaj­donosoknak és a bérlőkn­ek a lakóhelyiségekkel való szabad rendelkezését. Köz­ben a népgazdasági tervek sorozatos megvalósítása során növekszik az állami eszközökkel történt építkezésekből, részben pedig az állam pénzügyi támogatá­sával folyó szövetkezeti építkezésekből jön létre. A társadalmasított gazdaság területén évente 44 500 lakást adtak használatba. Ez a szám 1950-től egyre

Next