Állam és Igazgatás, 1970. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)

1970-07-01 / 7. szám

DR. KOLOZSVÁRI LAJOS—SZÖLLŐS GÁBOR A reform első két éve alatt nem sokat javult a megye helyzete. Az már látszik, hogy a fejlesztésben tervezett több jelentős egészségügyi, kulturális létesítmény áthúzódik a negyedik ötéves terv időszakára, vagy a magas építő­ipari árak miatt végleg elmarad. Ezek megvalósításához a költségvetési pénz­­maradványból sem tudunk számottevő segítséget adni. Ha az elmúlt évek kiadási előirányzatait vizsgáljuk, akkor sem kapunk kedvezőbb képet. 1960—1967 között a megye eredeti kiadási előirányzata éven­ként átlagosan 6—8%-kal emelkedett. Az 1968—1969. évi költségvetések emelkedése átlagosan évi 7%, ami nem haladja meg a korábbi évek átlagos növekedési ütemét. Ez különösen akkor figyelemre méltó, ha tekintetbe vesszük egyes árak emelkedését is. Az aránytalanságok csökkentését csakis az állami támogatás differenciál­tabb megállapításával lehetne elősegíteni. A költségvetés tervezése során bizonyos mértékben megváltozott a bevéte­lek és kiadások összefüggése, előtérbe került a bevételek tervezése. Ez mégsem azt jelenti, hogy a kiadások tervezésének jelentősége csökkent volna. Különösen előtérbe kerül a kiadások tervezésének jelentősége a költségvetésből gazdál­kodó intézeteknél. Az intézetek kiadásait nem lehet a bevételekkel meghatá­rozni és még kevésbé lehet egy intézet működését a saját bevételétől függővé tenni. Ezek kiadásai pedig a tanácsi költségvetésnek jelentős hányadát teszik ki. Ezért az intézeteknél változatlan jelentősége van a kiadások tervezésének, sőt ez a kötelező, tételes normák megszüntetése miatt még inkább előtérbe került. Ezért van egyre nagyobb érdeklődés a költségvetési normatívák iránt, melyek kidolgozása és alkalmazása sürgős feladat. A költségvetés tervezésének új vonása, hogy a pénzügyminisztérium a megyei tanácsokat és a megyében levő összes járási, városi tanácsokat, azok intézeteit egy gazdasági egységnek veszi. Megyei szinten történik a tervezés első menete és itt kerül elsődlegesen jóváhagyásra a bevételek köre és mértéke, az állami támogatások összege, valamint az egyéb kötelező mutatók. Minden tanács maga állapítja meg a költségvetését, de csakis a felsőbb tanács által meghatározott bevételek (szabályozók) keretein belül. A járásoknál, városoknál még csak van némi lehetőség a bevételek emelésére, a községeknél azonban ez nem számottevő. A bevételek emelésére és ezzel együtt az ellátás javítására a lehetőség annál kevesebb, minél alacsonyabb típusú tanácsokról van szó, a községeknél pedig jelentéktelen. Ezért halaszthatatlanul felül kell vizsgálni az egyes tanács­szintek gazdasági hatáskörét is, decentralizálni kell az előirányzatokat oda, ahol a feladatok vannak. * 2. A tanácsok önállóságának és hatáskörének növekedése a gazdálkodásban. A költségvetés végrehajtásában is lényegesen nőtt a tanácsok hatásköre és önállósága, a gazdálkodás során is érdekeltek a bevételek növelésében, vala­mint a kiadások takarékos és hatékony felhasználásában. A bevételi többlete­ket és kiadási megtakarításokat már évközben felhasználhatják, év végén pedig pénzmaradványként áll rendelkezésükre. A jóváhagyott kiadások összegén, a kötelező előirányzatokon belül a tanácsok és intézetek szabadon használhatják

Next