Állam és Igazgatás, 1970. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)
1970-07-01 / 7. szám
DR. KOLOZSVÁRI LAJOS—SZÖLLŐS GÁBOR Mindezek ellenére ismételten megállapíthatjuk, hogy a pénzmaradványok visszahagyása a reform legjelentősebb intézkedése a tanácsi költségvetés új rendszerében. Az elmúlt két év feszültségeit, és problémáit csakis abból tudtuk rendezni. Azt is megállapíthatjuk azonban, hogy a gazdálkodás zavarai, problémái a tervezésnél kezdődnek és a pénzügyi egyensúly elsősorban a költségvetés előirányzatainak realitásától függ. Ezért változatlanul alá kell húzni a bevételek reális tervezését, a szabályozók helyes megállapítását, ezzel összefüggésben a kiadási előirányzatok megalapozott tervezését és végül az árak változásának figyelembevételét már a tervezés során. 3. A béralapgazdálkodás eddigi tapasztalatai: A bérgazdálkodásban is jelentősen nőtt a tanácsok hatásköre és érdekeltsége, mivel a létszámgazdálkodás helyébe a béralapgazdálkodás lépett. A jelenlegi bérgazdálkodási rendszernek pozitív vonása, hogy a rendelkezésre álló béralapon belül a bérgazdálkodó szervek szabadon gazdálkodhatnak, nem csökken a bérszínvonal, a tanácsok összbéralapja növekszik az évi 2%-os bérfejlesztés összegével, sőt létszámcsökkentéssel az átlagbéreket növelni lehet, a megtakarított béreket pedig az év végén jutalmazás céljára lehet felhasználni. Megyénkben 1969-ben a megyei tanácsnál 2,8%-kal, a járási tanácsoknál 3,8%kal nőtt az egy főre eső átlagbér, 1968-hoz képest 1969-ben a megyében összesen 4.390/m Ft, 1970-ben pedig 5.870/m Ft bérmegtakarítást használhattunk fel jutalmazás céljára az előirányzott 3%-os jutalmazási kereten felül. Nagy hátránya az új bérgazdálkodási rendszernek, hogy igen bonyolult, kisebb létszámú egységekre nem decentralizálható, s emiatt a kisebb községeknél és intézményeknél nincs bérgazdálkodás, ugyanakkor a kinevezési hatáskörrel rendelkeznek. A bérgazdálkodás decentralizálásának legfőbb akadálya, hogy a jelenlegi jóváhagyott béralap tulajdonképpen az interkaláréval csökkentett béralap, az interkalárét pedig kis létszám mellett megtakarítani nem lehet. A béralapgazdálkodás rendszerét tehát tovább kellene fejleszteni, tökéletesíteni és főleg egyszerűsíteni. A béralap tervezés alapjául a bruttó béralapot lehetne állítani és annak meghatározott százalékában a kötelező megtakarítást, vagyis a korábbi interkalárét megállapítani. A kötelező megtakarításon felül elért bérmegtakarítás ugyanúgy kifizethető lenne az év végén jutalom címén, mint most. A nettó béralap (jóváhagyott béralap) betartásának biztosítása érdekében el kellene rendelni, hogy akár külső, akár belső helyettesítést vagy az üres állások betöltését csakis abban az esetben lehet eszközölni, ha a nettó béralapon belül arra lehetőség van. Ilyen módon a nettó béralap túllépése csak kisebb létszámú egységeknél fordulhatna elő. Erre számítva minimális járási, vagy megyei tartalékot kellene képezni és abból biztosítani a járási, vagy megyei szintű nettó béralap betartását. Ezek után már decentralizálni lehetne a bérgazdálkodást a kisebb egységekre is. Különösen fontos lenne ez a községi tanácsok vonatkozásában, ahol ezzel egybeesne a kinevezési és bérgazdálkodási hatáskör is. A legjobb megoldás természetesen az lenne, ha a bruttó béralap összege előbb-utóbb megegyezne a jelenleg jóváhagyott béralappal. Ez nemcsak a de