Állam és Igazgatás, 1970. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)
1970-07-01 / 7. szám
A TANÁCSOK GAZDÁLKODÁSI ÖNÁLLÓSÁGÁNAK tapasztalatai A szóródás azonban az átlagon belül még így is nagy, 40%-tól 85,5%-ig terjed. Ennek oka, hogy az iparosodás főleg a városokban jellemző és az egyes járásokban eltérő a szövetkezetek száma és volumene. További probléma e téren, hogy a végrehajtó bizottság az alsóbb tanácsok részére főleg azokat a helyi bevételi forrásokat engedte át, melyek dinamikus növekedése alacsonyabb, mint a megyei bevételi forrásoké. Természetesen ennek objektív okai vannak. A lakossági adók évenkénti növekedése pl. alig 1—2%, ugyanez a helyzet a működési bevételeknél is, amelyek községi bevételek. A termelőszövetkezetek és vállalatok befizetései jelentősebb ütemben növekednek, azok viszont megyei, járási és városi bevételek. Ilyen bevételi források a községekben nincsenek. Ezt igazolják egyébként az 1969. évi zárszámadás adatai. A megyei bevételt képező vállalati és szövetkezeti adóbevételek 9,4%-kal haladták meg a költségvetésben előirányzott összegeket, amely 24 279/m Ft többletbevételt eredményezett a megyei tanács számára. Ugyanakkor a községi tanácsok bevételét képező lakossági együttes adónál mindössze 1,112/m Ft többletbevétel jelentkezett, ami az előirányzatnak csak 2%-a. A működési bevételeknél pedig megyei szinten csak 1,798/m Ft többletbevétel keletkezett, ami az előirányzat 1,2%-a. Mindez azt bizonyítja, hogy a bevételek növelésére, többletbevételek elérésére a legkisebb lehetőség a községi tanácsoknál van, ahol a működési bevételek mellett csak a lakosság együttesen kezelt adóival rendelkeznek. Ezért a községi tanácsoknál jelentősebb összegű többletbevételre 1970-ben sem lehet számítani. A községi tanácsok hatáskörének és önállóságának növelése terén az első jelentős lépést a nagyközségek kialakítása hozta. Megyénkben számos dologi előirányzat mellett decentralizáltuk az összes béreket a nagyközségekhez és önálló bérgazdálkodási jogot kaptak. Ezen kívül megkapták az állóeszközök alapján járó felújítási alapot is, így már lehetővé válik a helyi bevételek további átengedése, néhány nagyközségnél a termelőszövetkezeti adókból is. Az előbbiek azt igazolják, hogy a gazdaságirányítási reform kibontakozása, a tanácsok önkormányzati jellegének megvalósítása érdekében tovább és erőteljesen növelni kell a tanácsok gazdasági és pénzügyi önállóságát, különösen a községi és városi tanácsok vonatkozásában. Ennek érdekében az alábbiakat lehetne megvalósítani: A községi tanácsok vonatkozásában: — Olyan gazdasági egységeket kell kialakítani, amelyek megfelelő volumenű költségvetési és fejlesztési alap előirányzattal rendelkeznek (nagyközségek, közös tanácsú községek kialakítása, egyes esetekben községek egyesítése). — A kialakított gazdasági egységek részére decentralizálni kell a teljes bérgazdálkodást és a költségvetési felújítási alap képzésének jogát. — Decentralizálni kellene minden olyan feladat költségvetési előirányzatát, amely a községekben jelentkezik, s eddig a járások költségvetésében szerepelt. — A járások szerepének eldöntése után felül kell vizsgálni az összes járási feladatokat, a különféle járási intézetek jellegét és amennyiben azok fenntartása járási szinten nem indokolt, decentralizálni kell a községi tanácsokhoz. — A megnövekedett költségvetési előirányzat fedezetének biztosítására a községi és városi tanácsoknál jelentősen emelni kell a helyi bevételek arányát. 629