Állam és Igazgatás, 1970. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)
1970-07-01 / 7. szám
„Eörsi Gyula: A gazdaságirányítás új rendszerére áttérés jogáról” A gazdaságirányítás reformjára vonatkozó közgazdasági és gazdaságpolitikai célkitűzéseknek jogszabályokban történő tükröződésének azaz jogi normává emelkedésének folyamatát és egyben eredményét mutatja be Eörsi Gyula profeszszor imponáló gazdagságú joganyagra épülő „A gazdaságirányítás új rendszerére áttérés jogáról’’ című művében. Tematikusan a mű felöleli az áruviszony és a piaci mechanizmus jogi szabályozásának szinte valamennyi problémáját, mind elméleti-dogmatikai, mindpedig gyakorlati és történeti vetületében. Érinti ezenkívül a gazdasági jogviták eldöntése fórumrendszerének jellegbeli, tartalmi és strukturális kérdéseit, továbbá a kodifikációnak és a jogforrástannak az új gazdaságirányítási rendszer szempontjából exponált problémáit. A mű egészét jellemzi a marxista jogtudomány tételeinek alkotó s egyúttal avatott alkalmazása a változó társadalmi-gazdasági viszonyokra. A könyvnek külön értéke a gondolatközlés egyéni hangvételű egyszerűsége, a valóban vitás problémák kiemelése, középpontba állítása és sokoldalú megközelítése. 1. A három fő részre tagolt mű első részében behatóan ismerteti a megbontott, egyelőre szintézis nélküli jogrendszer elvi és kodifikációs problémáit, valamint a rendelkezésre álló rövid időhöz viszonyítva rendkívül termékeny és mintegy átmeneti monumentumot képező jogalkotás módszertanát és tartalmi eredményeit. Az áttérés jogi koncepciójáról szólva megállapítja a szerző, hogy a gazdaságirányítás új rendszerének 1968. január 1-én történő bevezetésével a reformmal kapcsolatos jogalkotás első szakasza lezárult (7. p.). E jogalkotási fázisban jogrendszerünk nemcsak mennyiségi, hanem az azonos jogtípuson belüli minőségi változáson is átment. Ennek lényege, hogy a jogrendszert bizonyos területen meg kell bontani, éspedig olyan időszakban és körülmények között, amikor sem idő, sem lehetőség az új szintézis létrehozására. A jogrendszer megbontása és újbóli összerakása közé szükségképpen átmeneti időszak iktatódik (8. p.). Az átmeneti időszak szükségességét azonban megmagyarázza az a tény, hogy a tervszerűen szabályozott piaci mechanizmus — a fokozatos bevezetés következtében — csupán néhány év elteltével fog teljes értékűen funkcionálni, továbbá szükséges a társadalmi és az egyéni tudat olyan irányú átalakítása, hogy a gazdaságirányítás régi rendszerének innerválódott maradványai eltűnjenek. Az elmondottakon túlmenően jogalkotásunk kellő tapasztalat hiányában kénytelen volt spekulatív tételekkel operálni és ezért a törvényi diszpozícióknak a szükségesnél általánosabb megfogalmazását adni. Mint a szerző arra rámutat, e problémák által exponált helyzetben két végletes elgondolással kellett szembenézni: az egyik elgondolás, mely szerint azonnal végleges megoldásokra kell törekedni és pl. a Ptk. szintjén kívánta rendezni a problémákat, míg a másik elképzelés teljes felhatalmazást kívánt a kormány részére a törvényektől — köztük a Ptk-tól — való eltérésre (9. p.). Jogalkotásunk azonban két kivételtől eltekintve nem engedett a végletes el