Állam és Igazgatás, 1970. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)
1970-07-01 / 7. szám
„EÖRSI GY.: A GAZDASÁGI IRÁNYÍTÁS ÚJ RENDSZERÉRE ÁTTÉRÉS JOGÁRÓL” táblázat). A gazdasági jogi koncepció tehát a jogrendszer felépítése szempontjából oly fontos differenciált egység jelenségét a gazdaságban és nem a jogban tekinti relevánsnak (93. p.). A különféle gazdasági jogi koncepcióknak közös metodológiai hibáját abban látja, hogy a jogrendszer tagozódását közvetlenül a gyakorlat nem-jogi szempontú rendszerezésére építik (94. p.). Helyteleníti a jogrendszernek közvetlenül a gazdasági ,tevékenységi körökre építését, a gazdasági jogi koncepcióval szembeállítja az ún. komplex módszer koncepcióját. A komplex módszer a különböző fajta jogintézmények, jogi eszközök és módszerek sajátos és szoros együtthatását jelenti (99. p.). A komplex módszer figyelembe veszi a jogi intézmén nyeknek a jogrendszerbeli összefüggéseit, s nem olvasztja össze a joganyagot, hanem éppen az eltérő sajátosságok koordinált működésére épít (100. p.). Szerző igen árnyaltan mutatja be a gazdasági jogi koncepcióban és a komplex módszerben az azonos és az elhatároló ismérveket. A komplex módszerrel kapcsolatban a szerző a külső komplexitás mellett teszi le a garast, értve ez alatt: „amikor különböző jogágazatok intézményei hatnak együttesen az adott társadalmi viszonyokra.” (107. p.) A gazdaságirányítás régi rendszerét nagymértékben jellemezte a belső komplexitás, amikor is egy adott jogintézményen belül vegyülnek a különböző jogágazatok elemei. A belső komplexitás gyakorisága — a szerző véleménye szerint — gazdasági jogi reminiszcenciákat von maga után (108. p.). A „Gazdasági törvénykönyv — Polgári törvénykönyv” cím alatt vizsgálja Eörsi Gyula az ipari-kereskedelmi tevékenység azon specifikumait, amelyek motiválták a gazdasági jogi kódex illetőleg a kereskedelmi kódex szintjén történt kodifikálását az említett specifikus jelleggel bíró társadalmi viszonyoknak. A gazdasági-jogi problémakör ismertetett aspektusából következik az a kérdés, hogy eredendően a kodifikáció szempontjából az-e a döntő, hogy az idevágó jogintézmények polgári jogaik, vagy államigazgatási jogaik-e, vagy pedig az, hogy bizonyos, a gazdasági élet sajátosságaiból eredő jogi sajátosságaik vannak? Ez utóbbi esetben ismét az a további kérdés, hogy ezeknek a sajátosságoknak a tartalma és jelentősége külön átfogó kódexet kíván-e, amely független a Polgári törvénykönyvtől (gazdasági jogias megoldás), ugyancsak külön átfogó kódexet, amelynek azonban mögöttes területe a Polgári törvénykönyv (kereskedelmi jogias megoldás), avagy nem igényel külön átfogó kódexet, hanem résztörvényekben, kormányrendeletekben, szállítási feltételekben jelentkezik a maga komplex tartalmával? (111—112. p.) Széles körű történeti anyag összehasonlító bemutatásával szerző arra a következtetésre jut, hogy a kereskedelmi jog egy speciális történelmi helyzet terméke; „ott keletkezik, ahol létrejön az ellentmondás a feudális alapú politikai hatalom és a már meglevő burzsoá gazdasági erők között, továbbá a burzsoá osztály még nem eléggé erős saját gazdasági fejlettségének megfelelő általános magánjogi törvénykönyv létrehozására.” (121. p.) Mind a kereskedelmi jogi különállás, mind pedig a gazdasági jogi koncepció meghatározott társadalmi-történeti viszonyok terméke, és nem következik önmagában a gazdaság és a jog viszonyából. Eörsi professzor a szocialista viszonyokat illetően az egységes Ptk. koncepciója mellett foglal állást azzal, hogy a Ptk. rendszerét népgazdasági modellre kell átépíteni. A standardizált tömegtermelés specifikumainak pedig résztörvényekben, szállítási feltételekben kell jelentkezniük. A mobilitást tehát az alsóbb szintű szabályozásban kell biztosítani, miáltal törvényi szinten lehetőség nyílik a stabil egység elérésére (133. p.), így kiküszöbölődik a jogrendszerből az autonóm gazdasági jogi kódex, illetve a Ptk-t mögöttes jogterületként figyelembe vevő kereskedelmi jogias megoldás által előidézett kontroverziók jelentős része. A gazdaságirányítás új rendszerében meghaladottá vált a tervlebontásos-adminisztratív irányítási módszer. Ez viszont óhatatlanul vonta maga után a tervszerződések létjogosultságának tagadását. A gazdaságirányítás új rendszere nyilvánvalóan érinti az állami gazdálkodó szervek közötti jogviták eldöntésére hivatott fórumok további funkcióját és struktúráját is. Röviden kifejti az állami arbitrázs és a választott bírósági tevékenység kritériumait, továbbá a két intézmény egymástól elhatároló, megkülönböztető specifikumait. Ezekből implikálódik a szerző megállapítása, hogy a döntőbizottságok a gazdaságirányítás tervutasításos-adminisztratív rendszere termékei (152—154. p.).