Állam és Igazgatás, 1970. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)
1970-07-01 / 7. szám
„EÖRSI GY.: A GAZDASÁGI IRÁNYÍTÁS ÚJ RENDSZERÉRE ÁTTÉRÉS JOGÁRÓL” amelyek a vállalatot sújtják, és legalábbis primeren nem az egyént (244. p.). Figyelemmel kíséri és elemzés tárgyává teszi a vezetők felelősségének minőségi átalakulását, amikor is megállapítja: a vállalati vezetői tevékenység megszűnik alapjában utasítást végrehajtó tevékenység lenni, mert a tervutasítás végrehajtása helyébe az érdekeltség által fűtött szükségletkielégítés lép (246. p.). Ebből következik, hogy a vezetők felelőssége nem egyes akcióikhoz igazodik, hanem folyamatos tevékenységük kockázatát viselik és a vezetők jövedelme sokkal inkább függvénye a vállalati működés eredményének, mint a többi dolgozóé. Ezután következik a szerző logikailag megalapozott konklúziója, mely szerint az önálló döntési jogkör gyakorlása körében, tehát a vezető, inkább „vállalkozó” (viseli döntései anyagi következményeit) és kevésbé „felelős” addig a végrehajtói jogkörben eljáró alkalmazott kevésbé „vállalkozó”, de tevékenységének egyes mozzanataiért adott esetben egyenként „felelős” (249. p.). Szerző álláspontja szerint a csoportérdekeltség növekedésével, továbbá a döntések jelentős részének vállalati szintre telepítésével együtt kell járni az olyan értelmű kollektív felelősséggel, amely úgy hat, ahogyan a mindennapos mintegy automatikus gazdasági ráhatás eszköze (251. p.). Ezután részletesen elemzi nemcsak jogi, hanem szociológiai aspektusból is a kollektív felelősség és a csoportérdekeltség viszonyát, kölcsönös kapcsolatát, végül pedig a kollektív felelősség jogilag intézményesített formáival a gazdasági bírsággal és a kötbérfelelősséggel foglalkozik a szerző (255—265. p.). Eörsi Gyula a mű befejező pontjában „Elméleti kitekintés” címmel koncepciózus áttekintését adja a jog, illetőleg a jogintézmények stabilitásának és változékonyságának, érintve a csoportérdek, a felelősségi elmélet, valamint a jogforrások tanának problematikáját. Igen cizelláltan vizsgálja a jog, illetve a jogintézmények változásának és állandóságának témakörét. Kifejti, hogy eddig nem voltak figyelemmel a kutatók arra a lehetőségre, hogy a megközelítőleg azonos fejlettségű termelőerők az ellentétes termelési viszonyokon keresztül hatva is vezethetnek hasonló, jogilag intézményesített megoldásokra, hanem egyoldalúan a különbségekre a jog ún. konstans elemeire orientálódtak (267. p.). A kérdés az, hogy különböző társadalmi rendszerek a jogi megoldások vonatkozásában mennyiben meríthetnek egymásból azon az alapon, hogy termelőerőik fejlettségének szintje megközelítőleg azonos, továbbá egyazon társadalmi rendszeren belül lezajló társadalmi-gazdasági változások mennyiben igénylik a jogintézmények megváltoztatását, ill. a jogintézmények folyamatosságát megváltozott tartalommal (269. p.). Nevezetesen a szocialista társadalmi rendszerben, illetve a szocialista jogtípuson belül figyelembe veendő, hogy a kialakult jogintézmények és alapelvek a gazdaságirányítás reformja következtében mennyiben kötődnek a tervgazdálkodáshoz általában, illetve a tervutasításos modellhez speciálisan. Elemzéseinknél úgy kell tehát differenciálni, pontosabban eljárni — fejtegeti —, hogy tekintetbe kell venni azt a tényt, hogy valamely jogintézmény, vagy tudományos tétel vonatkozásában a termelőerők fejlettségi foka elsődlegesen a determináló, míg másoknál a társadalmi rendszer, a társadalmi-termelési viszonyok azonos, vagy különböző volta az elsődlegesen domináns tényező. Természetesen az ilyen elválasztás mesterkélt, figyelmeztet a szerző , mert a két faktor nem hathat egymástól függetlenül, azonban mégis, egy-egy konkrét gazdasági-történeti szituáció jogintézményei elemzésénél hasznos támpontokat nyújthatnak (269—271. p.). Befejezésül a szerző a jogforrástani kérdéseket elemezve arra a következtetésre jut, hogy a gazdasági reform után az eddigi jogforrástani osztályozás nem öleli fel a címzettek körét. * * * Recenziónk keretében főképpen arra szorítkoztunk, hogy érzékeltessük a szerző rendkívül aktuális, koncepciózus gondolatainak kontúrjait és ezáltal is további érdeklődést keltve az olvasóban, szerző ezen legújabb művének is minél körültekintőbb és gondos tanulmányozása végett. Dr. Tomanek Tibor