Állam és Igazgatás, 1975. július-december (25. évfolyam, 7-12. szám)

1975-07-01 / 7. szám

állami szervezeten belül létrejövő, illetve e szervezet és az állami termelő-szol­gáltató szervezetek közötti alá-fölérendeltség, az irányítási jog, illetve az emlí­tett szervek között kialakult más speciális viszony. Az 1962/1974. (XII. 30.) Mt. h. sz. határozat 5. b. pontja megfogalmazásában: az utasítás a miniszternek, az államtitkárnak, illetőleg az országos hatáskörű szerv vezetőjének a saját hivatali szervezetére, valamint közvetlen felügyelete, irányítás alá tartozó államigazga­tási szervekre és állami gazdálkodó szervekre (vállalatokra­, intézményekre, intézetekre, továbbá a tanácsi szakigazgatási tevékenységre és a tanácsi vállala­tokra, intézményekre vonatkozóan rendelkezhet. (A továbbiakban az egyszerű­ség kedvéért az utasítás lehetséges címzettjeinek körét a kibocsátónak aláren­delt, illetve felügyelete alá tartozó szervek körével jelöljük.­ Még egy jellegzetességét emeljük ki az utasításoknak, s ez az, hogy társa­dalmi viszonyokat eredeti módon nem szabályoznak. Az utasításoknak vissza­­vezethetőknek kell lenniök más, magasabb rangú kihirdetett jogforrásokra. A szocialista jogalkotó hatáskörrel felruházott szerveknek szinte mindegyike bocsáthat ki olyan jogforrást, amely jogalkotó hatáskörön alapul, s legfonto­sabb jellemzője, hogy mindenkire kötelező. Valamennyi jogalkotó emellett adhat ki olyan jogforrást, amelynek alapja az államigazgatási szervezeten belüli alá- és fölérendeltség, az irányítási, a felügyeleti jog, vagy más, szabályozott, s norma­tív szerkezetű utasítás kibocsátására jogot adó kapcsolat. Ez utóbbi kategóriába tartozó jogforrások kibocsátására azonban olyan szervnek is van hatásköre, amely a mindenkit kötelező jogi normák kibocsátására nem jogosult, tehát tulajdonképpeni értelemben felfogott jogalkotó hatásköre nincsen. Ilyen módon tehát a szocialista jogforrási rendszer sajátos kétarcúságot mutat: vannak olyan jogszabályok, amelyek mindenkit köteleznek, s vannak olyanok, amelyeknek a címzettje csak a kibocsátónak alárendelt, a kibocsátó felügyelete alatt álló államigazgatási szerv, gazdálkodó szervezet stb.2­2. A mindenkit kötelező jogi normák és az utasítások közötti sajátos, átme­neti jogforrási formának tekinthető az államtitkári rendelkezés. Ilyen átmeneti formának volt tekinthető már azok között a keretek között, amely kereteket az államtitkári rendelkezés számára az 1968. évi 5. sz. tvr. kijelölt. A rendelkezés címzettjeinek köre ugyanis már ekkor túlterjedt a kibocsátónak alárendelt (fel­ügyelete alá tartozó stb.) szervek körén s az állami szerveket, vállalatokat az alárendeltségükre, felügyeletükre stb. tekintet nélkül kötelezte. Valójában a mindenkit kötelező jogi normák és az utasításos jogalkotás közötti határvonalat történetileg áttörték azok az utasítások amelyeket a funk­cionális feladatkörű minisztériumok élén álló miniszterek bocsátottak ki. Ugyanígy túlterjedt az utasítás címzettjeinek köre az alárendelt szerveken abban az esetben is, ha a kibocsátó pl. szakfelügyeletet gyakorolt más ágazat . Valójában persze a jogforrások rendszerével kapcsolatban egyfelől a mindenkit, más­felől a csak a kibocsátónak alárendelt, felügyelete alatt álló szervekre kötelező jogszabályok közötti különbségtétel a kérdést leegyszerűsíti. Differenciáltabb és pontosabb megközelítéshez jutunk a „kötelező” fogalmának felbontása útján: „a normatív utasításokban foglalt előírások végrehajtására, a bennük kinyilvánított magatartási szabályoknak való közvetlen engedelmes­ségre, a velük elérni szándékolt célok megvalósítására csak azok a szervek kötelesek, ame­lyekre az utasításoknak a szervi-személyi hatálya kiterjed, amelyek tehát az utasító szerv alárendeltjei. Más állami szervekre ezek az utasítások annyiban kötelezők, hogy a hatályos normatív utasítással szembefutó intézkedéseket akkor sem tehetnek, ha a kibocsátó szerveknek felettesei, legfeljebb jogalkotó hatáskörükkel élve az utasítást megsemmisíthetik vagy megvál­toztathatják.” Számai i. m. 293. old. 578

Next