Állam és Igazgatás, 1984. január-június (34. évfolyam, 1-6. szám)

1984-01-01 / 1. szám

megválasztott képviseleti szerv is olykor inkább csak keresi, mintsem találja funkcióit. A társadalom viszonyaiba (elsősorban a gazdaságban észlelhető ez a változás) pedig még soha nem került sor ilyen intenzív beavatkozásra, mint a szocializmus viszonyai között. I. A parlament plénuma és a kormány A parlament és a kormány viszonya a polgári államfejlődéssel eljutott ah­hoz az alapvető feszültséghez, hogy az állami bürokrácia csúcsát jelentő kor­mány tevékenysége gyakorlatilag ellenőrizhetetlenné és jórészt áttekinthetetlen­né vált. Az állami beavatkozás megnövekedett súlya ott is legnagyobb mérték­ben a közigazgatásra nehezedik. A parlament általi ellenőrizhetőség illúziója is szertefoszlik, mert a kormányt politikailag jóval erősebben ellenőrzi pártja (pártjai) és a választások alkalmával az egyébként erősen manipulált válasz­tópolgárok, mint a legfelsőbb képviseleti testület. A szocialista elmélet kezdeti ideáljaként megjelent dolgozó testülettől a par­lamentek valósága meglehetősen messze jár, a kialakult pártközpontú politi­kai rendszerekben az irányítás révén a politikai döntéshozatal centruma a pár­tokon belülre került. Ez az egypártrendszer és a hegemón pártrendszer — ez alatt a formai többpártrendszer olyan modelljét értjük, amelyben egy vezető párt tartósan birtokolja a politikai hatalmat, a többi párt pedig hosszú távon sem törekszik annak elhódítására — viszonyai között azt eredményezi, hogy a parlament elé csak egy döntési alternatíva kerül, amely a majorizált parlament­ben megütköztethetetlen más megoldásokkal, s ez eredményezi azt is, hogy a parlament plénumának jobbára csak „ünnepnapjai” vannak. Természetesen le­hetséges — gondolatban — több párt­alapú politikai javaslat megütköztetése a parlamentben, de ez több párt létezését szuppenálná. Felvetődhet a pártalapú képviselet, amelyet azonban nem tartunk sem az egyetlen, sem a lehető legjobb megoldásnak. A probléma lényegét abban látjuk, hogy a szocialista államokban mindezideig nem alakult ki új intézményrendszer, miközben a rendszer környe­zete lényegileg és alapvetően változott meg. A megoldások, s azok kísérletei — amelyeket már bemutattak a magyar szakirodalomban­ — máig is visszautalnak a polgári államfejlődés egykori megoldásaira. Egyértelműen rögzítve álláspon­tunkat mondhatjuk, hogy nem látunk perspektívát a pártalapú képviselet fel­élesztésében. Ugyanakkor látva a képviseleti rendszer fejlesztésének nehézsé­geit, az új keretek létrehozására irányuló kísérletek előrehaladásának lassúsá­gát, objektíve megértjük azokat, akik ilyen irányú javításra törekednek. Szá­munkra azonban nemcsak politikailag tűnik irreálisnak az ebben való gondol­kodás, de meggyőződésünk, hogy nem is előremutató az elmúlt rendszerhez ezen a területen való visszatérés. Már több ízben kifejtették, hogy a képviseleti szervek és az igazgatási szer­vek funkciója között elsősorban abban mutatkozik eltérés, hogy előbbiek a tár­sadalom politikai érdekeit mérlegelve hoznak döntéseket, míg az utóbbiakat (főleg a szakigazgatást végzőket) elsősorban a szakmai racionalitás hatja át. 2 *. Ez 1 L.: Schmidt Péter: Képviseleti szervek a mai magyar társadalomban; Világosság, 1981. 8—9. szám, 560—567. p. 2 Vö.: Schmidt Péter: Szakszerűség és „laikus” demokrácia; Társadalmi Szemle, 1968. 7. szám, 59—60. p.

Next