Magyar Közigazgatás, 1997 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1997-01-01 / 1. szám
DR. DUDÁS FERENC közszolgálati főosztályvezető Belügyminisztérium Gondolatok a közigazgatás személyi állományára vonatkozó szabályozás reformjáról I. * Ma már szinte közhelyszámba megy, annyira közismert a hivatalnoki állomány társadalmi helyzetének háromoldalú megítélése. A civil társadalom gyakran veti szemére a mindenkori kormányzatnak, hogy a hivatali apparátust az indokoltnál nagyobbra duzzasztja, túlfizeti hivatalnokait, s ezzel jelentős mértékben megdrágítja a közigazgatás működését. Ezzel szemben a köztisztviselők általában nem érzik megfelelőnek munkájuk társadalmi és anyagi megbecsülését. Véleményük szerint illetményük messze elmarad a versenyszféra kereseteitől, s a takarékosság jegyében az állam elsőként mindig a közkiadások - az állami apparátus költségeinek - csökkentését irányozza elő, amely tovább rontja felzárkózási esélyüket a vállalkozási szférához. Míg a magánvállalatok hibás személyzeti döntéseinek kedvezőtlen hatása rövid időn belül érezhető a vállalkozások eredményességi mutatóiban, addig a közigazgatásban alkalmazott gazdálkodási és személyzetpolitikai elvek eredményessége, illetve eredménytelensége csak hosszabb távon - adott esetben pl. az adóterhek növekedésében - jelentkezik a közvélemény számára érzékelhető formában. Ez arra ösztönzi az államot, hogy a két oldalról érkező ellentétes nyomásnak rövid távon ellenálljon, és a felvetődő problémák megoldását minél távolabbi időpontra halassza. A közszolgálati kapcsolatrendszerben érdekelt három szereplő (állampolgár, közhivatalnok, állam) érdekeinek harmonizációja, valamint a hivatalnoki kar működése eredményességének biztosítása céljából egyetlen magát modernnek valló közigazgatás sem nélkülözheti egy konzisztens közszolgálati személyzetpolitikai rendszer kialakítását, valamint annak következetes végrehajtását. A köztisztviselők állandó, karrier rendszerű alkalmazásának bevezetése, valamint a közszolgálat szervezeti méretei miatt különös jelentőségű, hogy a közigazgatásban alkalmazottak kiválasztására, alkalmazási feltételeik meghatározására, képesítésére, képzésére és továbbképzésére, díjazására, illetve előmenetelére hosszú távon érvényesíthető, egymással összhangban álló elképzelések, célkitűzések - szakmai koncepciók - álljanak rendelkezésre. A harmonizáció hiányában nehezen akadályozható meg, hogy a személyzeti állománnyal összefüggő kérdéseket ne kizárólag közhelyszerű vélemények alapján ítéljék meg, s a konkrét döntésekben a rögtönzés és a szubjektivitás ne kapjon a kívánatosnál jóval nagyobb szerepet. A közszolgálati reformfolyamatban jelentős előrelépésnek tekinthetjük a Kormány 1100/1996. (X. 2.) számú - a közigazgatás reformjáról szóló határozatát (a továbbiakban: kormányprogram), amelyben a közszolgálati jogterület továbbfejlesztése az egyik prioritást képezi. A közigazgatási személyzetpolitikai elvek, s azokat egységes rendszerbe foglaló koncepciók érvényesülésének legfontosabb eszköze a normatív szabályozás megléte. Az ennek során születő jogszabályi rendelkezések összességét szokás gyűjtőfogalomként közszolgálati pragmatikának nevezni. E tárgykörben a normaalkotás legmagasabb szintű kiteljesedését jelenti az önálló törvénykezés megteremtése. A köztisztviselők jogállását az egyéb foglalkoztatási jogviszonyoktól elkülönülten, egységesen szabályozó törvény megalkotása, valamint az egész közigazgatást teljeskörűen átfogó személyzeti politika kidolgozása, illetve az ennek megvalósításához szükséges önálló szervezeti feltételek megteremtése fontos lépés a modern közszolgálat kiépítéséhez. A négy évvel ezelőtti időszakot jellemző felfokozott szakmai várakozásnak és lelkesedésnek köszönhetően nagyobb érdekkonfliktusok nélkül sikerült szakítani a korábbi - ma már szakmailag is bizonyíthatóan meghaladott - közigazgatási személyzetpolitikai elvekkel. A karrier típusú közszolgálatot bevezető köztisztviselői törvény méltán váltotta ki a Nyugat-európai szakértők elismerését is. Már akkor is érzékelhető volt, hogy a törvényi szintű szabályozás csupán a közjogi kereteket, a továbblépés eligazító pontjait jelölte ki. Az új rendszer rendeltetésszerű működéséhez még további kutatásokon alapuló szakmai erőfeszítésre, sok részletszabály kidolgozására és harmonizációjára lesz szükség, így van ez még akkor is, ha figyelembe vesszük azt, hogy a Kormány eddig 12 különböző szabályozási tárgykörben alkotott végrehajtási jogszabályokat. A további kormányrendeleti szintű joganyag hiánya még ennek ellenére is jelentős, mivel megalkotásra várnak a létszám- és bérgazdálkodásra, a továbbképzésre, valamint a vezetőképzésre vonatkozó részletjogszabályok. A közszolgálati rendszer működtetése körében természetesen felvethető a részletszabályok eddigi hiánya, de e fontos kérdésekben talán nem lett volna célszerű nélkülözni . A tanulmány II. részét a folyóirat következő számában közöljük. CIKKEK, TANULMÁNYOK1