Magyar Közigazgatás, 2003 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2003-08-01 / 8. szám
466 MAGYAR KÖZIGAZGATÁS adatai maradéktalan teljesítését. A városkörnyéki modellben nem lenne szükség kötelező társulások kierőszakolására. A feladatok ellátása biztosított lenne.55 A harmadik modell a társulás. Az önkéntes társulásos rendszer általánossá tétele kaotikussá tehetné az egyes közszolgáltatások ellátásának rendszerét. „Cikkcakkos”, átfedő, különböző illetékességi területű közszolgáltatási egységek jöhetnének létre, amelyek az igénybevétel során aránytalanul megterhelhetnék az állampolgárokat. A felsorolt hátrányok miatt az önkéntes társuláson alapuló kistérségi közszolgáltatási modellt nem tartjuk életképesnek. A kistérségi társulásos együttműködés másik formája a kötelező (kényszer)társulás Nem ismeretlen, mert Ötv. 67. § (3) bek. a főváros esetében lehetővé teszi kötelező társulás előírását. A kötelező társulás rendelkezne az önkéntes társulások körében leírt előnyökkel. Igazságosabb a teherviselés, az ellátott községek számára, részt vehetnek a döntéshozatalban. Egységes tulajdonosi szemléletet alakíthat ki. A kötelező társulás kiküszöbölheti az önkéntes társulás számos hibáját. A kötelező társulás esetén a társulás léte nem az egyes települési önkormányzatok képviselő-testületeinek belátásától, hanem az Országgyűlés döntésétől függene. A jogalkotó törvényben tehetné egységessé a társulás(ok) illetékességi területeit, az állampolgárok számára megkönnyítve a szolgáltatásokhoz való hozzáférést. Optimális ellátási körzeteket hozhatna létre, ami - a méretgazdaságossági előnyök kihasználásával - fokozhatná a hatékonyságot. Bizonyos tárgykörök jellegüknél fogva kínálják a kötelező társulás keretében történő ellátást.56 A 4. modell a közszolgáltatások államosítása. Nyugat-Európa számos országában az állam aktívabb részt vállal a közszolgáltatások szervezésében. Különösen a közoktatás szervezésében vesznek részt a nyugat-európai államok. Bizonyos kistérségi közszolgáltatások terén nem tartjuk elképzelhetetlennek, hogy az államigazgatás közvetlenül lássa el őket a közszolgáltatás azonos minőségének biztosítása érdekében, biztosítva az állampolgárok Alkotmányban biztosított jogegyenlőségét és esélyegyenlőségét. Egy radikális államosítási folyamat a kezdeti időszakban káoszhoz vezethet az államigazgatási alrendszerben. Fennállhat annak a veszélye, hogy az államosítás fokozná az ellátásszervezés bürokratizmusát. Amennyiben nem összehangoltan hajtják végre és szervezik meg, az a szolgáltatásszervezés átláthatatlanságához vezet.57 Jelentősebb centralizáció előtt az államigazgatás nagymértékű dekoncentrációjára és egyszerűsítésére lenne szükség, amelynek eredményeként létrejönne egy kistérségi szinten szervezett hivatal. A következőkben röviden áttekintjük a közszolgáltatásokat, amelyek optimális ellátási kerete a kistérség lehet. Egészségügyi és szociális közszolgáltatásokból kistérségi szinten kellene megszervezni és koordinálni a háziorvosi ügyeleti rendszert, a kistérségi háziorvosi hálózatot és a háziorvosi helyettesítési rendet. Számos magyar kistérségben az ellátásban részt vevő önkormányzatok informális úton már ellátják, azonban erre nincsen jelenleg jogszabályi előírás, csak pénzügyi eszközökkel ösztönzik.58 Az egységesen szervezett kistérségi ügyeleti és háziorvosi rendszer megkönnyíti a közszolgáltatás igénybevételét, zökkenőmentesebbé teszi a háziorvosok helyettesítéséből fakadó nehézségek kezelését. Jó lenne, ha ezt jogszabály írná elő (esetleg kényszertársulásként).59 A védőnői hálózat működtetése. Kistérségi szinten egységes védőnői hálózat hatékonyabban látja el a rá háruló feladatokat. Egységesen lehet irányítani, a szakmai továbbképzés és együttműködés feltételei is javíthatóak. A járóbeteg szakellátásnál a jelenlegi szabályozás nem differenciálja a hatásköröket. Járóbeteg szakellátási tevékenységet alapvetően a városok végeznek.60 oka az, hogy a tanácstörvény és az akkori ágazati jogszabályok differenciált hatáskör-telepítési rendje idején a járóbeteg szakellátás városi feladat volt. A járóbeteg ellátás számos technikai, képzettségi és infrastrukturális feltételét határozzák meg a jogszabályok. Teljesítésükhöz jelentős anyagi erőre van szükség. A szociális szakellátások közül a legtöbbet a csekély anyagi erő miatt nem képesek ellátni a községek, azonban a megyei szintű ellátásszervezés a szubszidiaritás próbakövét nem állja ki. A mikrokörzeti szintre telepített szociális ellátások egységesítése érdekében megfontolandónak tartjuk, hogy a különböző szociális alapellátások nyújtásának koordinálását egy kistérségi szervezet végezze. Hajléktalanszállások fenntartása. A nagyobb városok tehertételként élik meg, hogy egy-egy nagyobb terület összes hajléktalanjának gyűjtőhelyeiként működnek. A nagyobb városok tehermentesítése érdekében indokolt, ha az állam a hajléktalanok ellátását nem települési nagyságrend, hanem kistérségi népességszám szerint határozná meg. Meggondolandó a hajléktalanok „exportjának” megakadályozása érdekében, hogy a települési önkormányzatoknak (esetleg az önkormányzatok kötelező társulásainak) legyen feladata a „honos” hajléktalan szállásnyújtás nélküli ellátása, gondozása. A szállást nyújtó intézményt kellene közös fenntartásban, kistérségi szinten működtetni. A szállás lehet felszabaduló községi intézmény, vagy elhagyott, lakatlan, nagy alapterületű községi lakóház, romos kúria is. Megoldást jelenthetne a problémára az állami támogatási rendszer reformja. Községben működtetett intézmény segít a községi foglalkoztatási gondokon is. Az időskorúak, anyák, kiskorúak, családok átmeneti elhelyezése is fontos szociális probléma. Küzdeni kell a települési lakossági fenntartásokkal. (Az ellátást igénybe vevők jelentős része a társadalom peremén élő állampolgár.) A szállások létrehozása, fenntartása je-