Állatorvosi Kamarai Hírek, 2000 (11. évfolyam, 1-5. szám)
2000-10-18 / 4. szám
33 2000. OKTÓBER 18. kének, Nanovfszky Györgynek a közbenjárására Jankovits Marcell a filmjéből megfelelő mennyiségű képet bocsátott rendelkezésére. Mivel a német állatorvosok is tudomást szereztek a Szabad nép? című könyvéről, így az ő kérésükre és szponzorálásuk mellett most dolgozik a német nyelvű fordításon, így szeptemberre német nyelven is megjelenik a Püski Kiadónál az ő kalandos életét elénk táró könyv. Miklós bácsi 52 éve él együtt kedves feleségével, aki pszichológus doktor. Idős korát négy gyermeke és 14 unokája teszi derűssé, életvidámmá. Szerénységére jellemző, hogy a curriculum vitae végén ezt írta: „Részemről tolakodásnak vagy meg nem érdemelt magamutogatásnak tűnne, ha olyan személyekkel kerülne egy sorba a személyemet történő bemutatás, akik mint állatorvosok alkothattak a tudományuk területén nagyot és maradandót, mivel őket elkerülte az, ami nem kímélt engem." Mint rovatvezető úgy érzem, hogy a nagyok között a helyed, Miklós bácsi. A mellőzés, a megaláztatás mellett is ember tudtál maradni. A politika, igaz, hogy kettétörte egy szépreményű tanársegéd álmait, de mint nemzetközileg elismert eszperantista, a magyar-eszperantó középszótár főmunkatársa, „vet" jelzéssel több száz állatorvosi műszóval gazdagítottad a szótárat és terjesztetted a magyar szépirodalmat, amivel maradandót és nagyot alkottál. Múlt héten kapta a szerkesztőség a szomorú hírt, hogy dr. Fehér Miklós váratlanul elhunyt. DR. BARTAUS IMRE Az Állatorvosi Egyetemen 1939-ben kezdte el tanulmányait, amelyet jó eredménnyel sikeresen elvégzett. Városi ember lévén semmi kapcsolata nem volt az állatokkal, ezért már harmadéves korában dr. Török János mosonmagyaróvári járási főállatorvosnál töltötte a nyarat, majd a diploma előtti kötelező gyakorlatot Gödöllőn dr. Mészáros Istvánnál. E két neves és nagy tudású állatorvos egész élete során példaképe maradt. 1944. április 3-án szülővárosába, Békéscsabára került városi állatorvosnak. Mivel egyre több állatorvost hívtak be katonának, egyedül maradt a nagy terület ellátásában. Nemsokára azonban ő is megkapta a behívóját. Egy huszáralakulathoz került mint karpaszományos, ahol megtanulta a lóápolást, a lovakkal való bánásmódot és a lovaglást is, amelyeknek később a gyakorlatban nagy hasznát látta. 1945 januárjában az alakulatot kivitték Németországba, ahol áprilisban amerikai fogságba került. 1945 novemberében jött haza. Itthon egy kölcsönkapott kerékpárral járt dolgozni. Mivel az előbb hazaérkezők már betöltötték a városi állatorvosi állást, és nem akart csak a magánpraxisra hagyatkozni, a megyei főállatorvos segítségével Mezőberénybe került községi állatorvosnak. 1946-ban az állása megszűnt, és B-listázták mint létszám fölöttit. Az igazi ok azonban az volt, hogy nyugatról jött haza. Nyár végén megváltásként kapta az értesítést, hogy a volt békéscsabai állása megüresedett, és visszavárják. Nyomban hazaköltözött szülővárosába, ahol mind a mai napig itt él. 1946 novemberében cum laude minősítéssel megszerezte a doktori címet. A háború rengeteg állat-egészségügyi problémát hagyott hátra. Fel kellett számolni a takonykórt, a szarvasmarháknál megindult a gümőkórmentesítés. A sertéspestis és a baromfipestis okozott állandó problémát. Ezen akut betegségek ellen meg kellett szervezni a folyamatos védekezést és védőoltást. Ugyanakkor a napi munkákat is el kellett látni. Sok volt a más községekbe való kirendelés. Sokszor hetekig távol volt a családjától. A baromfipestis elleni kötelező védőoltások megszervezésével bízták meg Békéscsabán és környékén. A munkája elismerése volt, hogy 1951-ben városi főállatorvosnak, majd megyei vezető főállatorvosnak nevezték ki. Az utóbbi megbízatást nem szívesen fogadta el, mert nem akart elszakadni a gyakorlati állatorvosi munkától. Abban az időben azonban nem lehetett a kinevezést elől kitérni. A megyében rövidesen fellépett a ragadós száj- és körömfájás, amely minden energiáját lekötötte. Munkája elismeréseként 1953-ban és 1954-ben kormánykitüntetést kapott. Ennek ellenére minden körülmények között vissza akart térni a gyakorlati életbe praktizáló állatorvosnak, ami 1957. január 1-jével a forradalom után sikerült is. Ettől fogva nyugdíjazásáig Békéscsabán dolgozott városi, körzeti állatorvosként. Körzetéhez több tsz is tartozott, amelyeknek nemcsak állat-egészségügyi területen nyújtott segítséget, hanem a kezdeti időben takarmányozási, állattenyésztési tanácsokat is adott. Az állatorvosi vonalon a Vállalati Munkaügyi Döntőbizottság elnökévé választották 1969-ben, amely tisztet nyugdíjazásáig látott el. Egy nemzedék egy nagy múltú iskolában Dr. Simon József nyugalmazott körzeti állatorvos 1920. március 3. napján született Békéscsabán, ahol édesapja városi tisztviselő volt. Az elemi elvégzése után a helyi Evangélikus Reálgimnáziumba íratták be. A kitűnő tanároktól nemcsak alapos és jó képzést, hanem egy életre szóló hazafias és erkölcsi nevelést kapott. A cserkészetben megtanulta, hogy „minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használ." Az otthoni példamutatás és a középiskolában kapott erkölcsiség végigkísérte egész életét. Érettségi után jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, mivel kitűnő rajzkészséggel rendelkezett. 1938-ban meg is kezdte főiskolai tanulmányait, de rövidesen rájött, hogy ez nem neki való pálya. Mivel jelesen érettségizett, bármelyik egyetemre jelentkezhetett. Bátyja tanácsára választotta az állatorvosi pályát, mert ő sajnos végzett orvosként egy nagy pesti kórházban dolgozott lakásért és teljes ellátásért státus nélkül. Az állatorvosok azonban abban az időben jól el tudtak helyezkedni.