Állatorvosi Kamarai Hírek, 2000 (11. évfolyam, 1-5. szám)

2000-10-18 / 4. szám

33 2000. OKTÓBER 18. kének, Nanovfszky Györgynek a közbenjárására Janko­­vits Marcell a filmjéből megfelelő mennyiségű képet bo­csátott rendelkezésére. Mivel a német állatorvosok is tu­domást szereztek a Szabad nép? című könyvéről, így az ő kérésükre és szponzorálásuk mellett most dolgozik a német nyelvű fordításon, így szeptemberre német nyel­ven is megjelenik a Püski Kiadónál az ő kalandos életét elénk táró könyv. Miklós bácsi 52 éve él együtt kedves feleségével, aki pszichológus doktor. Idős korát négy gyermeke és 14 unokája teszi derűssé, életvidámmá. Szerénységére jel­lemző, hogy a curriculum vitae végén ezt írta: „Ré­szemről tolakodásnak vagy meg nem érdemelt maga­mutogatásnak tűnne, ha olyan személyekkel kerülne egy sorba a személyemet történő bemutatás, akik mint állatorvosok alkothattak a tudományuk területén na­gyot és maradandót, mivel őket elkerülte az, ami nem kímélt engem." Mint rovatvezető úgy érzem, hogy a nagyok között a helyed, Miklós bácsi. A mellőzés, a megaláztatás mellett is ember tudtál maradni. A politika, igaz, hogy kettétör­te egy szépreményű tanársegéd álmait, de mint nem­zetközileg elismert eszperantista, a magyar-eszperantó középszótár főmunkatársa, „vet" jelzéssel több száz ál­latorvosi műszóval gazdagítottad a szótárat és terjesz­tetted a magyar szépirodalmat, amivel maradandót és nagyot alkottál. M­últ héten kapta a szerkesztőség a szomorú hírt, hogy dr. Fehér Miklós váratlanul elhunyt. DR. BARTAUS IMRE Az Állatorvosi Egyetemen 1939-ben kezdte el tanulmá­nyait, amelyet jó eredménnyel sikeresen elvégzett. Váro­si ember lévén semmi kapcsolata nem volt az állatokkal, ezért már harmadéves korában dr. Török János moson­magyaróvári járási főállatorvosnál töltötte a nyarat, majd a diploma előtti kötelező gyakorlatot Gödöllőn dr. Mé­száros Istvánnál. E két neves és nagy tudású állatorvos egész élete során példaképe maradt. 1944. április 3-án szülővárosába, Békéscsabára került városi állatorvosnak. Mivel egyre több állatorvost hívtak be katonának, egyedül maradt a nagy terület ellátásában. Nemsokára azonban ő is megkapta a behívóját. Egy hu­száralakulathoz került mint karpaszományos, ahol meg­tanulta a lóápolást, a lovakkal való bánásmódot és a lo­vaglást is, amelyeknek később a gyakorlatban nagy hasz­nát látta. 1945 januárjában az alakulatot kivitték Német­országba, ahol áprilisban amerikai fogságba került. 1945 novemberében jött haza. Itthon egy kölcsönkapott kerék­párral járt dolgozni. Mivel az előbb hazaérkezők már be­töltötték a városi állatorvosi állást, és nem akart csak a magánpraxisra hagyatkozni, a megyei főállatorvos segít­ségével Mezőberénybe került községi állatorvosnak. 1946-ban az állása megszűnt, és B-listázták mint létszám fölöttit. Az igazi ok azonban az volt, hogy nyugatról jött haza. Nyár végén megváltásként kapta az értesítést, hogy a volt békéscsabai állása megüresedett, és vissza­várják. Nyomban hazaköltözött szülővárosába, ahol mind a mai napig itt él. 1946 novemberében cum laude minősítéssel megsze­rezte a doktori címet. A háború rengeteg állat-egészségü­gyi problémát hagyott hátra. Fel kellett számolni a ta­konykórt, a szarvasmarháknál megindult a gümőkór­­mentesítés. A sertéspestis és a baromfipestis okozott állan­dó problémát. Ezen akut betegségek ellen meg kellett szervezni a folyamatos védekezést és védőoltást. Ugyan­akkor a napi munkákat is el kellett látni. Sok volt a más községekbe való kirendelés. Sokszor hetekig távol volt a családjától. A baromfipestis elleni kötelező védőoltások megszervezésével bízták meg Békéscsabán és környékén. A munkája elismerése volt, hogy 1951-ben városi főál­latorvosnak, majd megyei vezető főállatorvosnak nevez­ték ki. Az utóbbi megbízatást nem szívesen fogadta el, mert nem akart elszakadni a gyakorlati állatorvosi mun­kától. Abban az időben azonban nem lehetett a kineve­zést elől kitérni. A megyében rövidesen fellépett a raga­dós száj- és körömfájás, amely minden energiáját lekötöt­te. Munkája elismeréseként 1953-ban és 1954-ben kor­mánykitüntetést kapott. Ennek ellenére minden körül­mények között vissza akart térni a gyakorlati életbe prak­tizáló állatorvosnak, ami 1957. január 1-jével a forrada­lom után sikerült is. Ettől fogva nyugdíjazásáig Békéscsabán dolgozott vá­rosi, körzeti állatorvosként. Körzetéhez több tsz is tarto­zott, amelyeknek nemcsak állat-egészségügyi területen nyújtott segítséget, hanem a kezdeti időben takarmányo­zási, állattenyésztési tanácsokat is adott. Az állatorvosi vo­nalon a Vállalati Munkaügyi Döntőbizottság elnökévé vá­lasztották 1969-ben, amely tisztet nyugdíjazásáig látott el. Egy nemzedék egy nagy múltú iskolában Dr. Simon József nyugalmazott körzeti állatorvos 1920. március 3. napján született Békéscsa­bán, ahol édesapja városi tiszt­viselő volt. Az elemi elvégzése után a helyi Evangélikus Reál­­gimnáziumba íratták be. A ki­tűnő tanároktól nemcsak ala­pos és jó képzést, hanem egy életre szóló hazafias és erkölcsi nevelést kapott. A cserké­szetben megtanulta, hogy „minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használ." Az otthoni példamu­tatás és a középiskolában kapott erkölcsiség végigkísérte egész életét. Érettségi után jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolá­ra, mivel kitűnő rajzkészséggel rendelkezett. 1938-ban meg is kezdte főiskolai tanulmányait, de rövidesen rájött, hogy ez nem neki való pálya. Mivel jelesen érettségizett, bármelyik egyetemre jelentkezhetett. Bátyja tanácsára választotta az állatorvosi pályát, mert ő sajnos végzett or­vosként egy nagy pesti kórházban dolgozott lakásért és teljes ellátásért státus nélkül. Az állatorvosok azonban abban az időben jól el tudtak helyezkedni.

Next