Állattenyésztés és Takarmányozás, 2016 (65. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 1. szám
26 Gáspárdy és mtsai: Az őshonos cigája terelékenységének történeti összehasonlító értékelése illetően: „aránylag keveset tudunk e tekintetben a nálunk leginkább elterjedt fejős juhokról, a rackáról és a cigájáról”. A Duna-Tisza közén létesült cigája juhászatok -Rácz (1914) említésében közvetlenül a Délvidékről beszivárgott állatokból alakultak ki. Elhíresült a Kisszállási uradalom cigája juhászata, amit a gyengébb minőségű homokos legelők kihasználása végett 1912-ben létesítettek a Zombor környékén összevásárolt és a Fernbach-féle tenyészetből (Temerin) származó 100 anyajuhval és 5 tenyészkassal (Kovácsy, 1926). A délvidéki, bácskai vagy zombori cigájákat Wellmann (1939) és Schandl (1947) még azonosnak vélte, és 50-60 literes tejtermeléssel jellemezte. A fajta egyedei a századfordulóra egyre inkább a kisebb gazdák állataivá váltak. A fejős juhászatok a 20. század első évtizedeiben tovább gyarapodtak, s jelentékeny számbeli túlsúlyra jutottak a juhászat más ágai között (az ország hegyvidékein kétségtelenül). A hétfalusiak a vörhenyes, sárgás fejű cigájának adtak sokáig előnyt, mert szerintük ezek jobban tejelnek. Póczos (1934b) tanulmánya szerint a fej színe és a tejmennyiség között nincs számottevő összefüggés. Póczos (1934b), hogy ne hagyja az „értékes tulajdonságokat magukban rejtő állományok” kipusztítását „divattá fajulni”, példát adott a megmentésükre a Kisszállási Uradalom cigája-juhászatának jövedelmezőségi viszonyainak elemzésével. A szoptatás hossza a bárányok előzetesen eldöntött hovafordítása szerint változott: a pecsenye bárányt ellő anyák esetében 4 hét, a tenyésznövendéket ellők esetében pedig 10-12 hét volt. Az anyák mindkét esetben a választást követően azonnal fejésbe állíttattak. 230, ill. 150 fejési nap alatt az anyáktól 107, ill. 51 liter tejet fejtek el. Számításai szerint a fejős juhászatok bevételeinek 43%-át tette ki a tejhaszon (a bevétel 25%-a bárány- és 10%-a gyapjúeladásból, valamint 22%trágya és selejt állat értékesítésből adódott). A közelmúlt jellemzéseként Kukovics és Nagy (2000) feldolgozásában a fejős juhászatokban a tej csak mint „melléktermék” 30%-kal részesedik (az 50%-os húshaszont követően) a teljes bevételből. Schandl (1951) közzé tette extenzív (Kisszállás) és intenzív (Mezőhegyes) juhászatokban lefolytatott összehasonlító vizsgálatát: a tejtermelésben Mezőhegyesen 69%-kal, Kisszálláson 24%-kal múlták felül a cigáják a merinókat. Az 1950-es években a cigája törzskönyvbe vételének feltétele 50 (merinóban 30) liter megkívánt tejtermelés volt (MNOSZ 6807-52. sz. cit. Mentler, 1955). A karcagi cigája törzstenyészet tejtermelése 1953-ban 43,1954-ben 33 liter volt. Ugyanitt, a kísérleti céllal tartott Ne de France teje 77 és 78 liter volt. Nemcsak a juhászatok jövedelmezőségi szempontjából, hanem népélelmezési nézőpontból is nagy jelentősége volt a fejősjuhnak, illetve értékes tejtermékeinek. Gaál (1956) a cigáják létszámának növelését, valamint tejtermelésének - pl. azok naponta többszöri fejősén keresztüli fokozását emelte ki. Karcagon végzett kísérletében (a bárány elválasztását követő) első hónapban a cigáják napi háromszori fejősével 19%-os tejtöbbletet ért el. A Garai Állami Gazdaság több száz, naponta háromszor fejt cigája anyája a fejés első hónapjában közel 23%-kal több tejet adott kétszer fejt társainál (Gaál, 1957). A többletmunka pénzben kifejezve is megtérült. Az 1984-ben meghirdetett juhtenyésztési szakosodási programot követően mintegy 100 juhászat döntött az állomány rendszeres fejése mellett (Kosa, 1988). Tejtermelés-ellenőrzésre vonatkozó törzskönyvi szabály 1993-ig volt érvényben Magyarországon és a kisszámú merinóra és cigájára vonatkozott (Domanovszky, 1993). 1992-ben kb. 200-200 cigája, merinó és awassi termelését ellenőrizte a