Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1977. augusztus (19. évfolyam, 30-33. szám)

1977-08-06 / 30. szám

4.oldal AMERIKAI - KANADAI MAGYAR ÉLET AZ AMSZ KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGE AZ AMSZ KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGE ÉS A KÖZELGŐ KÖZGYŰLÉS Az Amerikai Magyar Szövetség három évenkénti közgyűlését 1977 szeptember 23.-án tartja a Capitol Hill-en Washingtonban, a Banking and Currency bizottság nagytermében. E héten részletes ismertetést küld összes osztályainak, tagegyesületeinek és egyházainak és felkéri egyben a még nem csatlakozott egyesületeket és egyházakat, hogy küldjék be tagdíjaikat és felvételi kérelmüket, hogy a nagyszabású közgyűlésre, amelyen a Szövetség átszervezéséről döntenek delegátusaikkal képviseltethesse magukat. Az ellmúlt öt hét folyamán Szövetségünk vezetőit három alkalommal meghívták az amerikai kormány magyar, emberi jogok és román ügyekben illetékes nagyköveteit és véleményüket kérték a dunamedencei magyarságot érintő kérdésekben. Első alkalommal Albert W.Sherer, ír nagykövettel, a blegrádi konferencia amerikai fődelegátusával tárgyaltunk, aki biztosított bennünket arról, hogy az amerikai delegáció azon fog dolgozni, hogy az emberi jogok megsértését is részletesen tárgyalja az őszi belgrádi konferencia. Átnyújtottunk egy memorandumot is, amelyik tartalmazta a magyarság emberi jogai csorbításának jegyzékét úgy adhaza, mint a szomszéd­­államokban. Július 5.-én Szövetségünk négy vezető tagja vett részt Henry Kaiser, újonnan kinevezett budapesti amerikai nagykövettel való megbeszélésen, ahová szakértők és néhány más amerikai magyar országos szervezetek vezetői is hivatlosak voltak. Az amerikai magyar viszony számos kérdése került megtárgyalásra. Szövetségünk képviselői egyöntetűleg amellett foglaltak állást, hogy Romániának már 1975 óta megadott most favored nation vámkedvezményt Magyarország esetében támogatnák. Július 12.-én Harry G.Barnes, Jr. bukaresti amerikai nagykövet, aki szabadságát tölti Washingtonban, megbeszélésre hívta meg a külügyi bizottságunk elnökét, Eszenyi Lászlót és tanácsadóját Dr. Száz Zoltánt és megtárgyalta velük az erdélyi magyarság helyzetét, amelyről már több ízben folytatott megbeszéléseket a román kormánnyal is. Erdélyi véreink elnyomásának részletes ismertetésére Szövetségünk memorandumot nyújtott át Barnes nagykövetnek. Ugyancsak írásban tanúskodott Szövetségünk a szenátus pénzügyi bizottsága előtt június 27.-én és vallomását a kihallgatáson 75 példányban a bizottság ki is osztotta. A téma a Romániának adott MFN vámkedvezmény meghosszabítása volt. 1977 július 18.-án tartotta a Ház kereskedelmi albizottsága (Ways and Means Committee ugyanez ügyben kihallgatását. Szövetségünk ismételten állást foglalt írásbeli tanúvallomásában az erdélyi magyarság emberi jogainak korlátozása és csorbítása ellen, amely az elmúlt évben sem változott lényegesen. Ugyancsak részt vett több osztályunk is a tüntetésen, amelyet ugyanaz­nap a Committee for Human Rights in Romania rendezett Washingtonban. A fentiek bizonyítják, hogy az Amerikai Magyar Szövetség hivatásának magaslatán állva végzi történelmi jelentőségű szerepét az illetékes kormányszerveknél és a nemzetközi szervezeteknél. Fáradozásainkat az óhazai, felvidéki és erdélyi véreink emberi jogainak biztosítása ügyére összpontosítjuk. Ehhez szükségünk van nemcsak szervezeteink és egyházaink, de az egész amerikai magyarság támogatására, amelyet ezúton is kérünk testvéreinktől. DR. BÉKY ZOLTÁN országos elnök FMH: A július 8.-i pesti lapok teljes terjedelmében ismertetik a NOVOJA VREMJE bírálatát a Spanyol Kommunista Párt főtitkára, Santiago Carrillo “Eurokommunizmus és az állam” című könyvéről. A szovjet lap megállapítja: Carrillo már hosszú évek óta durva kampányt folytat a Szovjetunió ellen s könyve még az essiginél is ellenségesebb hangnemben íródott. A cikk hangsúlyozza: a spanyol kommunista párt letért a proletár internacionalista szolidaritás kipróbált útjáról. FMH: A MAGYAR HÍRLAP riportere a pesti vendéglátóipar üzemegységek - magyarul: éttermek - tájékán tett kösétát és szomorú tapasztalatokat szerzett. A konyhák piszkosak, az egészségügyi előírásokat nem tartják be, gyakran használnak pld. a Center Vendéglátó egyik étterme romlott marhahúsból készített pörköltet. Az éterem ezer személyre főz. Szerencsére időben észrevették a dolgot, így nagyobb baj nem történt. Az étteremre 5.000 forint (!) pénzbírságot róttak ki... ALACSONY FORDULATSZÁMON dolgoznak manapság az enyhülő motorjai” - panaszolja legutóbbi vezércikkében Pethő Tibor, a MAGYA NEMZET kaméleonjellemű főszerkesztője, majd Kádár külföldi útjának jelentőségét méltatja, mondván: Kádár európai missziót teljesített, amikor nyugatra látogatott, mert ezzel az enyhülést szolgálta. S mindezt azért tehette - fűzi hozzá -, mert “párt és állami vezetésünk szilárd, egységes hátországra támaszkodhat.” Hogy oda ne rohanjak! - mondják erre Pesten. 1977. augusztus 6. "Fizessen * ELŐ LAPUNKRA^ ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁAÁi __ mm rn l­apunk számára ebbe a rovatba hirdetést felvesz a FIlYHA/l HIRFK NEW YORKI CARPATHIA TRAVEL AGENCY, Inc. UUvindl mnm 1543 Second Avenue, New York, N.Y. 10028. Magyar Egyház (80-8 lst Sz. között) Telefon: 5­3­5-3612, 879-8003 737-2666 Szent István Egyház r 1 . 414 E. 82. St., N.Y. _______SZAKMAI ÚTMUTATÓ________ TIP-TOP RESTAURANT ] MAGYAR BAR - FOOTBALL BAR "ISSZ'L. 10 S r. 1489 Second Ave. N.Y.C. -734-9881 1482 Second Ave., N.Y.C. - RÉT 4-9005 Gyóntatás: -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- kedd, péntek este 8-9 ÚJSÁG RÁDIÓ­­ szombaton d.u. 2-6 és AMERIKAI MAGYAR ÉLET HUNGÁRIA RÁDIÓ este 7-9 Előfizetés , megrendelés, hirdetés feladás.. . * CARPATHIA TRAVEL 1543 Second Ave.,N.Y.C. hirdetés feladás, levelezés Független Magyar ____________879-8003, 535-3612, 737-2666_____________ HUNGÁRIA IRODA 1603 Second Ave ^^st'wnd Street •N Y .-- New York, N.Y. 10028, 1592 "UHG?!A" *EyTc CEN­!R4 8787 249-9342, 249-9363 Tel.: (212) 734-8144 1592 Second Ave., N.Y.C. — Re 4’6/67 ^^^ Lelkipásztor­ Csordás Gábor, esperes ÉVA — MAGYAR ÖNKISZOLGÁLÓ ÉTTEREM Istentisztelet: EMKE HUNGÁRIÁN RESTAURANT 1556 Second Ave. — Tel. 661 1096 vasárnap d­e. 11 óra. Zenés vacsorázó hely Ételkülönlegességek Italok Ebéd: 1494 Second Are., N.Y.C. — RH 4-9814, 734-9116 Nyitva 12-től este 11-ig Hétfőn zárva vasárnap déli 12 óra.

Next