Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1981. október (23. évfolyam, 38-42. szám)

1981-10-24 / 41. szám

1981. október 24. AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET válaszokat kapta: - Szovjet politikus volt, akit Sztálin kivégeztetett. - Szovjet marsall volt a világháború alatt. - A Szovjetunió miniszterelnöke volt 1945 előtt. - A második világháborúban parancsnok volt, valahol, talán francia vagy angol? - A magyarországi szovjet haderő élén állt 1945-ben... A hét közül kettő még ennyit sem tudott Hruscsovról: nem is ismerték a nevét! A forradalom bukása után nyugatra menekültek számát 15-20 ezertől kétmillióig becsülték. Az 1956 utáni megtorlásról, a kivégzésekről mindössze ketten hallottak és egyikük azt is tudta, hogy Nagy Imre is az áldozatok között volt. De arról, hogy még kiket ítéltek el, kiket végeztek ki, egyikük sem tudott semmit. Kádár ígérete, hogy senkinek sem fog majd bántódása esni, aki részt vett a forradalomban, mindnyájuk számára újság volt. Legszomorúbb az a válasz, amit arra a kérdésre adtak, hogy miképen emlegették a forradalmat otthon, családi és baráti körben? Hatan azt felelték, hogy nem beszéltek róla. A hét közül csak egynek jutott eszébe, hogy a szülei­­említették: a forradalom óta könnyebb az élet Magyarországon. Tétova, bizonytalan válaszok, abszolút tájékozatlanságra valló találgatások, a történelemoktatás csődje, a tények és események elferdítésének következménye. Meglepő, hogy olyan kommunista nagyságokról, mint pl. Hruscsov, ugyancsak keveset tudtak a megkérdezettek. A 25 év előtti forradalomról pedig jóformán semmit... A beszélgetés közben a hét fiú közül az egyik restelkedve - és mentegetőzve - meg is jegyezte: Kevés van róla a középiskolás történelemkönyvben, csak fél oldal! Nos, ez igaz! Példának okáért az általános iskolák 8. osztálya számára készült történelemkönyv pontosan 43 sornyi terjedelemben foglalkozik “Az 1956. évi ellenforradalmi lázadás” előzményeivel, lezajlásával és felszámolásával. Néhány mondat a szövegből, mutatóba: “Nyugatra szökött és itthon illegalitásban szervezkedő fasiszták - imperialista segítséggel - kísérletet tettek arra, hogy megsemmisítsék a proletárdiktatúra vívmányait és visszaállítsák a tőkések, az egyházi és világi nagybirtokosok uralmát.” “A Horthy-korszakból ismert fehérterror réme kísértett a fővárosban és országszerte.” “De a forradalmi erők Kádár János vezetésével újjászervezték a magyar kommunisták pártját és létrehozták a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt, mely segítséget kért és kapott a szovjet csapatoktól. Ezek rövid idő alatt felszámolták az ellenforradalmat.” Ezt az “ismeretanyagot” kapja hát egy mai 14-15 éves fiatal a 1956 őszi nemzeti felkelésről, a 25 év előtti szabadságharcról. Hát lehet ezek után csodálkozni, hogy a hét traiskircheni magyar fiú és a többi otthoni sokszázezer számára terra incognita a történelem? És meglepő-e, hogy ezekből a fiatalokból hiányzik a nemzeti érzés, a magyarságtudat? “A magyar nemzettudat - írja fent említett tanulmányában Hanák Péter - mint közösségi összetartó erő, meggyengült. Sokáig jobbnak látszott nem bolygatni. Sokan a múlt gyanús maradványának, csökevénynek, az ellenzékiség köntösének, a szocialista közösségtudat ellenlábasának minősítették...” A kommunisták örökös gyanakvásból táplálkozó és a történelmi múltat megtagadó elnemzetietlenítő politikájának gyilkos vetése, ime beérett! Aminek egyik legelszomorítóbb eredménye, hogy Ötvenhatnak még az JAPÁN VISSZAKÖVETELI SZIGETEIT Suzuki japán miniszterelnök nemrégiben végigjárta az úgynevezett “északi terület” határait. Az “északi terület” alatt a japánok azt a négy szigetet értik, amely a második világháború után, 1945-ben, a győztes hatalmak, nem egészen világosan, a Szovjetuniónak ítéltek oda. A második világháború folyamán a Szovjetunió fenntartotta diplomáciai viszonyát Japánnal, bár a Jaltai Értekezleten Sztálin megígérte Rooseveltnek és Churchill­nek, hogy Japán ellen fog vonulni, amint legyőzik Németországot. Sztálin halogatta a Japán ellenes hadjáratot és a szovjet csapatok csak két nappal a Hiroshima bomba felrobbantása után kezdték meg a támadást Japán ellen. A Szovjetunió jutalmul a négy északi japán szigetet kapta. Ezeket a szigeteket a cári Oroszország az 1855 február 7.-én megkötött szerződésben kétségtelenül japán birtoknak ismerte el. 1875-től 1945-ig a Kuril­­szigetek is Japánhoz tartoztak, de Tokió ezekről hivatalosan is lemondott, kivéve a jelenlegi Japánhoz legközelebb eső négy északi szigetet. Amikor a Szovjetunió és Japán, 1956-ban, újra felvették a diplomáciai kapcsolatokat, a Szovjetunió kilátásba helyezte a Japánhoz legközelebb eső két északi sziget visszaadását, amint a két kormány aláírja a békeszerződést. Erre eddig nem került sor, mert Japán igényt tart mind a négy északi szigetre. Japán területi követelése miatt a két kormány között azóta is feszült a helyzet. A tokiói szovjet nagykövet, Dimitrij Poljanszki, nemrégiben kijelentette: “Japán egyetlen követ sem kap vissza a jelenlegi szovjet területből.” A japán kormány azonban továbbra is igényt tart mind a négy szigetre. Ebben a tekintetben a japán nép egységesen áll Suzuki miniszterelnök mögött. Még a japán Kommunista Párt is támogatja ezt a területi követelést. Sonoda japán külügyminiszter újból az UN most folyó ülése elé fogja terjeszteni Japán követelését. Nem azért, mintha az UN-től pozitív döntést várna, de inkább azért, hogy a kérdést szőnyegen tartsa és az egész világ felé hangoztassa, miszerint Japán nem hajlandó lemondani a tőle igazságtalanul elrabolt négy északi szigetéről. 1908 óta Utazások a világ minden részébe. * Repülő és Hajó jegyek * Rokonok és Barátok kihozatala * IKEA küldemények * Autó bérlet­tel: (312) 545-6466 Hétköznapokon 9-5, szombaton 9-2 Vasárnap zárva­­ WEISS TRAVEL BUREAU INC. 4837 W. Irving Park Road, CHICAGO, ILL. 60641 emlékétől is sikerült megfosztania a magyar ifjúságot. Mely oly keveset tud nemzeti forradalmunkról, mintha már legalább ezer év választana el bennünket tőle és nem egy rövid negyedszázad. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! money markét certificatesi 6-month certificate 30-month certificate | top $10,000 minimum $1,000 minimum | interest coll fór current rate PASSBOOK SAVINGS EARN 5Vz% PER ANNUM / DAILY INTEREST I ___ ■ 3515 W. Irving Park Road • Chicago. Illinois 60618 ■ ------------ VJ lilVINU Phone 478-3131 L'C'f ff'' J8k 8 4100 W. Lawrence Avenue • Chicago. Illinois 606301 ■ ^ E^LJPElMÍ Phone 286-1919 ■ 10 Ranch Mórt Shopping Center 3 Buffalo Grove Road & Dundee Road■ A Federol Sovlngs Assodation Ouffolo Grove, Illinois 60090 Devoted to Thrtft ond Sofety Slnce J913 Phone 541 -7700 7.oldal MAGYAROS ÉTELEKHEZ nyers húsok tisztított pulyka, kacsa, liba, csirke 100 féle sajt, különböző ízzel pácolt sonkák, füstölt libamell és comb, magyaros felvágottak, kolbász, véres-májas hurka, páros debreceni, paprikás szalonna, disznósajt. Igazi magya­r fűszerek és savanyúság Magyaros desszertek Tulajdonos magyar és szeretettel hívja és várja A MAGYAROKAT MOHAPP BÉLA Nyitva minden nap 9-től 6-ig. Vasárnap zárva

Next