Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1983. április (25. évfolyam, 13-17. szám)

1983-04-02 / 13. szám

1983. április 2. AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET 3. oldal NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE A NEW YORK TIMES amerikai szemszögből értékeli a tömbökön kívüli államok Új-Delhiben tartott egyhetes csúcskonferenciájának az eredményét, az ott kiadott, különböző témákkal foglalkozik a ötvenöt lap terjedelmű dokumentumban tizenegyszer fordul elő többnyire bírálattal összekapcsolva az Egyesült Államok neve, a Szovjetunióé ezzel szemben csak egyszer. Kettő kivitelével Amerikát a Közel-Kelettel és a latin-amerikai helyzettel foglalkozó részekben említik meg, vagyis abban a két kérdésben, amelyre a kubaiak és a palesztinai arabok fegyveres szervezete összpontosította propaganda­­erőfeszítéseit. A NEW YORK TIMES ezután a singapuri fődelegátus és ENSZ nagykövet véleményét idézi: összességükben a nyilatkozatok világos javulást mutatnak, mérsékletet a Havannában tartott legutóbbi csúcskonferenciához képest. A singapuri diplomata szerint a mérsékelt tagállamok a közel-keleti és a latin-amerikai kérdés kivételével képesek voltak érvényesíteni álláspontjukat. A Szovjetuniót a nyilatkozatokban elítélték Afganisztán és Kambodzsa irányában tanúsított magatartása miatt, jóllehet név szerint nem említették meg. A legjobban sikerült résznek a nyilatkozat­ kötegben a NEW YORK TIMES a gazdasági kérdésekkel foglalkozó megállapításokat tartja. Ismét egy résztvevőt, az indiai delegáció egyik tagját szólaltatja meg. A gazdasági kérdésekben az ésszerűség nyilatkozott meg. A nehéz gazdasági helyzet formálta ki az új realista és praktikus álláspontot a nemzetközi pénzügyi reformokat sürgető korábbi felhívásokat illetően. Az indiai diplomata kifejtette a NEW YORK TIMES tudósítójának, hogy mit ért a gazdasági realitás illetve a nehéz helyzet kényszerítő erején. Egy fejlődésben lévő országnak ma már sok esetben csak három hónapra elegendő valutája van importszükségletének fedezésére. Ebben a helyzetben kevés ideje marad a szónoklásra. A Harmadik Világ államainak egyre nyomasztóbbá váló eladósodása pedig riasztólag hatott a nyugati bankokra, felhívta figyelmüket a gazdasági kölcsönhatások fontosságára. Juszoszlávia kívánságára a “fejlett” államok kifejezést az “iparosított államok” elnevezéssel helyettesítették. Ezzel azt kívánták kifejezésre juttatni, hogy a Szovjetunió éppúgy felelős a fejletlen országok gazdasági problémáinak megoldásáért, mint Amerika. Az oroszok hagyományosan azzal érveltek, hogy a fejlődésben lévő államok gazdasági támogatása kizárólag az úgynevezett imperialista államok feladata. Pozitív mérleget von a csúcskonferenciáról a londoni DAILY TELEGRAPH is. Az Új-Delhiben tartott csúcsértekezlet komolyan visszavetette a Szovjetuniónak azt az igyekezetét, hogy természetes szövetségesnek fogadtassa el magát az el nem kötelezett országokkal. Az 1979-ben Havannában tartott csúcsértekezlet óta Castro kubai elnök ellentmondás nélkül hirdette ezt a szovjet elméletet. Az 1981-ben tartott külügyminiszteri konferencián azonban Singapur megkezdte egy kommunista-ellenes csoport szervezését. Ennek magva a dél-kelet-ázsiai államok szervezete lett. Ez a csoport Malajzia hathatós támogatásával megszerezte az arab és a mohamedán világ támogatását is. Az antikommunista csoport Singapur vezetésével nemcsak az említett szovjet tételt vonta kétségbe, hanem azt is, hogy az olyan kommunista államok, mint Észak-Korea és Kuba, egyáltalában tagjai maradhatnak-e a tömbön kívüli mozgalomnak. Az a tény, hogy a kambodzsai képviselet kérdésében való döntést két évvel elhalasztották, hogy a baloldali országok kisebbségben maradtak a mozgalomban. Kubát pedig annyira megrázta a támadás, hogy több ezer röplapon próbálta meg igazolni faságának jogosságát. Castro, aki a havannai csúcskonferencia óta a mozgalom elnöke volt, odáig ment, hogy még azt is elismerte, hogy a szovjet csapatok afganisztáni jelenléte hátráltatja a mozgalom közvetítő tevékenységét. Ghandi asszony India miniszterelnöke pedig kijelentette, hogy a tömbökön kívüli államoknak nincsenek természetes szövetségeseik és jelezte, hogy a következő három évben a mozgalomnak a belső demokratizálódásra kell törekednie. * A CHICAGO TRIBÜNE amerikai lap moszkvai munkatársa egy a szovjet sajtóban tapasztalható Afganisztánnal kapcsolatos változásra hívja fel a figyelmet jelentésében. Az eddigi gyakorlattal szöges ellentétben, a szovjet sajtó megkezdte a rendszeres jelentések közlését az Afganisztánban tartózkodó, hangsúlyozottan korlátolt számúnak minősített szovjet katonaság harcairól. A változás január végén kezdődött. Korábban a szovjet sajtó teljesen elhallgatta, hogy több mint százezer orosz katona van Afganisztánban, hogy ezek a csapatok harcolnak és súlyos veszteségeik is vannak. Az Afganisztánba küldött szovjet tudósítók, főleg a felkelők harci tevékenységéről jelentettek és igyekeztek azt a benyomást kelteni, mintha kizárólag az afgán kormánycsapatok vennének részt ezekben a harcokban. Ennek következtében a vidéki szovjet lapok sem írhattak az Afganisztánból érkező szovjet halottakról és a sebesült katonákról, akik betegszabadságra érkeztek vissza. Ha megemlékeztek elesett fiatalemberekről, akkor sohasem említették meg, hogy miért és hol vesztették életüket. A szovjet hírközlőszervekben tapasztalható változás mérsékelt. Többnyire a szovjet katonák hőstetteiről számolnak be és ezek a jelentések sohasem jelennek meg az első oldalakon. Van azonban közöttük néhány meglepően őszinte is a szovjet veszteségekről. A tudósító ezután a változás okait keresi. Hivatalos magyarázatot nem adtak. A komszomol lapja csak annyit írt, hogy rendszeresen fog jelenteni a harcokról, mert az olvasók körében nagy az érdeklődés. Ez, állapítja meg a CHICACG TRIBÜNE tudósítója, kétségtelenül igaz. Az emberek a nyugati rádióadásokat hallgatják és az onnan nyert értesülések, keveredve az Afganisztánból visszatérő szovjet katonák elbeszéléseivel, közszájon forognak. Felveti az amerikai újságíró azt a kérdést is, hogy vajon jelentheti-e a szovjet újságok megváltozott hangneme Moszkva hivatalos afgán politikájának módosítását? Erre nemleges választ ad, annak ellenére, hogy Moszkva, az ENSZ főtitkár március végére jelzett látogatásának alkalmából, támogatásáról biztosította a világszervezet közvetítő, békéltető tevékenységét. Egyes nyugati szakértők pedig nem engedékeny­séget, hanem egészen mást gyanítanak a szovjet sajtó újkeletű közlékenysége mögött. Célja lehet a szovjet halogató taktikának, hogy enyhítsenek a nemzetközi nyomáson és a szovjet hadsereg időt nyerjen afganisztáni feladatának elvégzésére. Ez esetben pedig a szovjet sajtó nyíltabb hangvétele része lehet a lakosság előkészítésének egy hosszabb afganisztáni katonai akcióra és az ezzel járó áldozatokra.* A pápa közép-amerikai látogatókörútját értékeli szerkesztőségi kommentárjában a LOS ANGELES TIMES. A világnak ebben a bizonytalan részében, ahol a katolikus egyháznak gyakorlati, intézményes érdekei vannak, mérsékletet vártak el a pápától, azt hogy rendkívül tapintatosan kezeli a politikai kérdéseket. Ő azonban nem ezt tette, hanem figyelmen kívül hagyta tanácsadói véleményét és saját biztonságát, kertelés nélkül megmondta az igazat azoknak a kormányoknak, amelyeket a saját népük ellen elkövetett bűntetteik pellengérre állították az egész világ szeme láttára. Salvadorban a pápa elítélte a jobb- és baloldali terrorizmust és sürgette a kormány és a marxista ellenzék közötti őszinte tárgyalást. Guatemelában, ahol a katonai rendszer alig tett valamit az emberi jogok érvényesítéséért, a pápa nyíltan elítélte az erőszakot, s különösen az indián őslakosság elnyomását. Haitiban, a térség legszegényebb országában, a pápa nemcsak ennek a szegénységnek a megszüntetését sürgette, hanem a sajtószabadságot és a többpártrendszert is. A legjelentősebbnek azonban a pápa nicaraguai tartózkodását tartja az amerikai lap. A katolikus egyház és az egész külvilág számára Nicaragua­ különleges eset. Az ország szandinista kormánya fokozatosan elárulja azt a forradalmat, amely megbuktatta a korábbi jobboldali diktatúrát. A nicaraguai

Next