Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1984. április (26. évfolyam, 13-16. szám)

1984-04-07 / 13. szám

1984. április 7. AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET 3. oldal NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE A Közép-Európában állomásozó csapatok kölcsönös és kiegyensúlyozott csökkentéséről az enyhülés fénykorában kezdtek tárgyalni. A szuperhatalmak között ekkor jött létre a SALT 1-es elnevezésű egyezmény a hadászati fegyverkezés korlátozásáról. Ennek lendületét akarták kihasználni a hagyományos fegyverrendszerek korlátozására a földkerekség leginkább militarizált területén, Közép-Európában. A hangulat azonban megváltozott. A második számú SALT-megállapodást az amerikai törvényhozás nem ratifikálta, a politikai légkör fagyos lett, és a bécsi tárgyalások is elakadtak. Vita robbant ki azoknak az adatoknak a megbízhatóságáról, amelyekre a megállapo­dást alapozni lehetett volna. A nyugati fél arra a következtetésre jutott, hogy a Varsói Szerződés a középeurópai országokban majdnem 1 millió 200 ezer katonát állomásoztak tehát 20 %-kal többet, mint a NATO. A keleti fél viszont ragaszkodott ahhoz, hogy szárazföldi haderőinek létszáma mindössze 800 ezer. Közeledés nem történt, hét éven át e két adat körül kristályosodtak ki a frontok. Mint a CHRISTIAN SCIENCE MONITOR írja, tavaly nyáron annyiban történt változás, hogy a Szovjetunió módosította az ellenőrzéssel kapcsolatos álláspontját. Kinyilvánította: kész engedélyezni a helyszíni ellenőrzést, méghozzá állandó megfigyelők révén. Ezzel az ajánlatával azt remélte elérni, hogy a csapatcsökkentések haladéktalanul megkezdődhetnek, tekintet nélkül az egymásnak ellentmondó becslésekre a létszámot illetően. Első fokon fölajánlotta 20 ezer szovjet katona kivonását, ha az Egyesült Államok hajlandó 13 ezer amerikai katonát hazavezényelni. A nyugati fél 30 ezer szovjet katona kivonását szorgalmazta. Nyugatnémet részről kompromisszumot terjesztettek elő, amelynek értelmében a csapatkivonásokat haladéktalanul megkezdhetnék még akkor is, ha a számok kérdésében a tárgyaló felek nem jutottak dűlőre egymással. Ezen a ponton akadtak el a tárgyalások, mert mind az amerikaiaknak, mind az angoloknak kételyeik merülnek fel a nyugatnémet elképzelésekkel kapcsolatban. Megfigyelők most arra számítanak, hogy a tárgyalások újrakezdése utáni hetekben a nyugati fél rendezni fogja sorait és közös álláspontot dolgoz ki. Ami pedig a Varsói Szerződés tagországait illeti, az első utalásokból arra lehet következtetni, hogy újból előterjesztik régi javaslatukat a katonai költségvetések korlátozásáról. Ehhez azonban nyugati megítélés szerint a költségvetések pontos meghatározására lenne szükség, lévén, hogy a Varsói Szerződés tagországaiban a katonai kiadások tekintélyes részét más tárcák költségvetésében rejtik el. BÉCSBEN MÉG NEM TÁV­ASZODOTT KI Az oroszok a NATO utófegyverkezése ellenére sem csapták be az ajtót maguk mögött a bécsi tárgyalásokon, de ez semmi többet nem jelent, mint azt, hogy hajlandóak az eszmecsere folytatására és alakulásán próbálják lemérni a kelet-nyugati viszony hőmérsékletét. De ez még nem ok arra, hogy az amerikaiak és szövetségeseik önelégülten hangoztassák: “Ugye megmondtuk, hogy az oroszok előbb-utóbb hajlandóak lesznek tárgyalni.” A bécsi dokumentumok gondos tanulmányozásakor megmutatkozik, hogy még mindig van lehetőség a kompromisszum­ra. Az oroszok engedékenynek mutatkoztak az ellenőrzés, az amerikaiak a számok kérdé­sében. Pár ezer katonával több vagy kevesebb a helyzeten nem változtat, sokkal fontosabb lenne a kölcsönös jószándék kinyilvánítása. * A washingtoni TIMES a svéd felségvizeknek a Szovjetunió által történt sorozatos megsértésével foglalkozik és azt fürkészi, mi indíthatja az oroszokat erre a politikailag rendkívül káros magatartásra. Végtére is éveken át hangoztatták azt a propaganda jelszót, hogy Skandináviából atomfegyvermentes övezetet kell csinálni. Az ilyen szirénhangok különösen a semleges Svédországban találtak megértő fülekre, amíg aztán a szovjet haditengerészet meg nem torpedózta a szovjet külpolitikai manővert. Miután a karlskronai haditengerészeti támaszpont közelében felmerülésre kényszerítettek egy zátonyra futott szovjet tengeralattjárót, kiderült, hogy ezen atomfegyverek is voltak. A parti vizek megsértése és a svéd szárazföld atomfegyverekkel való veszélyeztetése mélységesen felháborította a svéd közvéleményt. Ugyanis nem elszigetelt incidensről volt szó. Nem hivatalos becslések szerint 1962 óta szovjet tengeralattjárók legalább 200 alkalommal behatoltak svéd felségvizekre. Jelenleg is hetek óta folyik a hajsza egy feltételezett szovjet tengeralattjáró után, megint csak a karlskronai haditengerészeti támaszpont körül. A washingtoni TIMES emlékeztet arra, hogy a NATO-tagország Norvégia iránt is megkülönböztetett érdeklődést tanúsít a szovjet haditengerészet. 1969 óta 130 alkalommal sértette meg a norvég felségvizeket. Nyilvánvaló, hogy nem véletlenek sorozatáról, hanem tudatos, előre megfontolt politikáról van szó. A kérdés csak az, hogy mi indítja a Szovjetuniót saját, nagydobra vert “békepolitikájának” az aláaknázására, arra, hogy elidegenítse magától a skandináv országokat. A cikkíró egy katonai szakértőre hivatkozva a következő lehetőségeket sorolja fel: Próbára akarják tenni a svéd és norvég partvédelmi erők készültségét. Terrorizálni akarják a skandináv országokat, meggyőzni őket arról, hogy a Szovjetunióval szembeni ellenállás hiábavaló. El akarják aknásítani a partvidéket. Végezetül a negyedik lehetőség: alaposan fel akarják deríteni a jövőbeni hadműveleti terepet. A washingtoni TIMES szerint bármelyik lehetőséget fogadjuk is el, egy bizonyos: a gyengeség, a pacifizmus, a semlegesség nem jelent védelmet Moszkva agresszív terveivel szemben. Ezt Stevenson svéd tengernagy így fogalmazta meg: “A térség biztonságát semlegességükkel és csekély katonai erővel próbáltuk szavatolni. A diplomáciai tiltakozásra Moszkva ügyet sem vet. Az erőszakra csak erőszak lehet a válasz.” Ha már a svédek is belátják, hogy az erő a béke előfeltétele, akkor az amerikai “galambok” számára is van remény - fejeződik be a washingtoni TIMES cikke. * A világsajtó részletesen kommentálja a Dél­afrikai Köztársaság és Mozambik között létrejött meg nem támadási egyezményt. Valamennyi cikkíró értékeli ennek az egyezménynek történelmi jelentőségét, de többen rámutatnak arra, hogy megítélésében a szerződő felek véleménye eltér egymástól. Először a CHRISTIAN SCIENCE MONITOR véleményét ismertetjük: Pretoria úgy látja, hogy megtörtént az első lépés a fekete Afrikával fennálló kapcsolatok megjavítása felé. Röviden összefoglalva: a megállapodás ér­telmében egyik állam sem fogja megengedni, hogy területét felkelők a másik elleni támadásokra használják fel. Az ígéret betartása felett közös bizottság őrködik majd. A meglepő csak az, hogy Dél-afrikának a faji megkülönböztetésen alapuló politikája feladása nélkül sikerült dűlőre jutnia egy fekete afrikai országgal. De hogyan tovább? - teszi fel a kérdést az amerikai lap cikkírója. Pretoria minden bizonnyal folytatja majd a regionális enyhülés politikáját, abban a reményben, hogy a fehér hatalom feladása nélkül sikerül kitörnie nemzetközi elszigeteltségéből. A fekete afrikai országok viszont a nyugat segítségével igyekeznek majd további engedményeket kicsikarni a délafrikai rendszerből. A helyzet ismerői szerint azonban Dél-afrika elég erős ahhoz, hogy további­­engedmények nélkül javíthasson nemzetközi helyzetén. Végtére is Mozambik marxista urai a délafrikai rendszer legengesz­telhetetlenebb ellenségei közé tartoztak, mégis tehetetlenek voltak a Dél-afrika által támogatott Nemzeti Ellenállási Fronttal szemben és gazdasági függésükön sem tudtak enyhíteni. Samora Machel mozambiki államfő tavaly maga is beismerte vereségét amikor nyugati segítségért folyamodott és utalt arra, hogy hajlandó megegyezésre jutni Pretoriával. Mindent egybetve Pretoria jelentős stratégiai sikert könyvelhet el magának. Saját állítása szerint a betiltott Afrikai Nemzeti Kongresszus Mozambik területéről kiindulva hajtotta végre a legtöbb szabotázs akciót Dél­­afrika ellen. A jövőben erre nem lesz módja. A többi­ környező államból már korábban kitiltották. Dél-afrika viszont leveszi a kezét a mozambiki rezsim ellenfeleiről, amiből Mac­el elnöknek gazdasági haszna is származhat, hiszen egyes becslések szerint az 1975 óta folyó polgárháború 4 milliárd

Next