Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1984. szeptember (26. évfolyam, 33-37. szám)

1984-09-01 / 33. szám

1984. szeptember 1. AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET 3. oldal NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE Első szemelvényünk a Szovjetunió magatartását elemzi a német kérdésben. A nyugatnémet DIE WELT cikkírója fejtegetései kiindulópontjául Honecker tervezett nyugatnémetországi látogatását veszi. Szerinte egyelőre nem világos, hogy Moszkva propaganda-hadjárata meddig kíván elmenni és nem fogja-e a keletnémet vezetőt terve feladására kényszeríteni. Moszkva és más kommunista államok vagy pártok közötti korábbi konfliktusokból ismeretes, hogy a Szovjetunió az engedetlen elvtársak bírálatát csak akkor viszi a nyilvánosság elé, amikor a helyzet már a forrponthoz közeledik. Ha egy olyan fontos kérdésben, mint a két német állam kapcsolatai, a saját táborban nem sikerül zárt ajtók mögött egyetértésre jutni, ezt már önmagában véve is következményekkel járó tényállásnak kell tekinteni. A cikkíró ezután felveti a kérdést, vajon ebben az esetben a szovjet idológiai tekintély és ezzel együtt a szovjet hatalom eróziójáról van-e szó, amihez hozzáfűzi, hogy az NDK végül is szovjet csapatok által megszállt terület és közép, illetve Keleteurópában sehol sem található ilyen mennyiségű szovjet haderő. A nagyobb városokat szovjet helyőrségek veszik körül és a közlekedési csomópontokat szovjet katonaság ellenőrzi. Az NDK a keleti tömb egyetlen országa, amelyben az ott állomásozó szovjet csapatok létszáma felülmúlja a saját fegyveres erők létszámát. Mindez mutatja milyen bizalmatlan a moszkvai vezetés még ma is a németekkel szemben, tekintet nélkül arra, hogy melyik táborhoz tartoznak. A DIE WELT szerint 1945 óta a szovjet politika célja volt egy autonóm hatalmi központ kialakulásának megakadályozása Közép-európában. A németeket, ha gazdaságilag és politikailag nem is, de legalább lélektanilag és nemzetközi jogilag a vereség állapotában kell tartani.Ez befolyással van a Nyugat felé tekintő szovjet politikára is, mert mentül jobban kézben tartja a Szovjetunió saját hatalmi övezetét, annál nagyobb az esélye egy széthúzó és esetleg Amerikától elszigetelt Nyugateurópa leigázására. A történelem útjai azonban különösek és épp úgy nincsenek örök vereségek, mint ahogy nincsenek örök győzelmek sem. A Szovjetuniónak 1945 után sikerült ugyan a maga hatalmi szférájában kommunista rendszereket hatalomra juttatni, de legkésőbb Tito és Mao óta tudjuk, hogy a közös ideológia sem véd meg mélyreható érdekellentétekkel szemben. Ellenkezőleg: éppen a kommunista hittestvérek között zajlottak le az utolsó évtizedekben a legkeményebb és legélesebb politikai összeütközések. Honecker nem tekinthető ugyan egy német Titonak, a második német állam érdekei nem egy vonatkozásban mégis differenciálódni kezdenek Moszkvával szemben. Honecker helyzete minden hasonlóság mellett azért nem hasonlítható a többi keleteurópai vezető helyzetéhez, mert ő nem egy független nép felett uralkodik, hanem egy szabad nép leigázott része felett. Ha Honecker meg is bukik, utána mások fognak jönni és a Szovjetuniónak egyik vagy másik módon gondja lesz a német kérdéssel, amely egyben európai kérdés is. A londoni Times Lengyelország belső helyze­tét vizsgálja a legutóbbi amnesztia nyomán. A vezércikk szerzője megállapítja, hogy a szovjet tömb valamennyi országa különbözik egymástól, de közöttük Lengyelország még különbözőbb a többieknél. Lengyelország a Varsói Szerződés egyetlen állama, amelynek politikája távol van ugyan a pluralizmustól, de mégis bizonyos értelemben többféleség érvényesül benne. Jaruzselszki tábornok rendszerének továbbra is számolnia kell az egykori független Szolidaritás különböző utódainak ellenállásával csakúgy, mint az egyházéval. A Szolidaritás vezetői és tanácsadói, akik most hagyják el a börtönt, nem találnak majd politikai sivatagot. Ehelyett az ellenállás összetett tájképével állnak majd szemben, amelynek ismert szereplői és nagyszámú új csoport, amely rendkívül sokszínű szamizdat újságot és könyvet produkál. A Szolidaritás egykori aktivistái közül számosan egyik vagy másik módon még mindig tevékenykenyek és ez önmagában véve egyedülálló teljesítmény, ha meggondoljuk, mi volt a helyzet Magyarországon 32 hónappal 56 októbere és Csehszlovákiában 1968 augusztusa után. A TIMES cikkírója rámutat arra is, hogy a Szolidaritás sok vezetője újból felvette egymással a kapcsolatot és jelentések tudni vélik, hogy Lech Walesa a Szolidaritás elnökségének összejövetelét tervezi. Lehetséges, hogy deklarációban erősítik meg a Szolidaritás eszméit és céljait, de az is lehet, hogy azonnali politikai hatást keltve üdvözlik a szakszervezeti pluralizmus törvényadta lehetőségét az üzemekben, amelyet a varsói rendszer szakszervezeti törvénye is előirányoz. Vajon hogyan reagálnak majd a hatóságok, ha ilyen módon szavukon fogják őket? Az amnesztia ugyan a megbékélés felé tett lépésnek minősült, de a Szolidaritás és a KOR szabadon bocsátott vezetőit a lengyel lapok hevesen támadják. A főiskolai és a kulturális élet kordába szorítása tovább folyik és a kormány váratlanul lefékezte a tárgyalásokat a lengyel egyház jogállását szabályozó egyezmény ügyében. Nem lehet kétség aziránt, hogy az ilyen lépések nyomást tükröznek a párt és a biztonsági apparátus, illetve Moszkva részéről. A brit lap szerint a lengyel rendszer számításaiban a Nyugat politikája is tényező lesz, különös tekintettel Lengyelország felvételére a Nemzetközi Valuta Alapba. Varsó számára ez az egyetlen út újabb nyugati kölcsönök megszerzésére, az Alap azonban a lengyel gazdaság ellenőrzésében fog magának szerepet követelni és további takarékossági programot is sürgetni fog. A kérdés az, hogy a rendszer el tud-e fogadtatni egy ilyen takarékossági programot az elégedetlen munkásosztállyal? Ez talán csak úgy lehetséges, ha cserébe valóban független szakszervezeti képviseletet tesz lehetővé számukra. A külső és a belső politikai döntés szoros kapcsolatban áll egymással. Ezeket olvashatjuk a londoni TIMES vezércikkében. Lengyelország esetleges tagságával a Nemzetközi Valuta Alapban az amerikai WALL STREET JOURNAL nevű újság is foglalkozik. Vezércikkében a lap kétségbe vonja, jogos volt-e a Nyugat megkönnyebbült fellélegzése a varsói amnesztia után, amelyért a Valuta Alap tagsága a legnagyobb jutalom lenne a lengyel rendszer számára. Azokkal a feltételekkel, amelyekkel a politikai foglyokat szabadon bocsátották, gyakorlatilag a börtön helyett most egész Lengyelország börtönudvarrá vált. Ezért Lengyelország felvétele helytelen irányba tett lépés lenne és az a tény, hogy Reagan elnök egyáltalán fontolóra veszi a kérdést, arra mutat, hogy a tagság körüli vita még nem eredményezett kellő világosságot. A vita Lengyelország felvételéről a Nemzetköz Valuta Alapba, nem a rendkívüli állapot meghirdetésével kezdődött, hanem már korábban, 1981 nyarán, amikor a pénzintézetek sejteni kezdték, milyen komoly tévedéseket követtek el Lengyelország esetében. Ennek nyomán egyre jobban felismerték, hogy Lengyelország irányított tervgazdasága bankszerű szempontból sohasem lesz hitelképes. Emellett az is kiderült, hogy a Szovjetunió a varsói rendszert közvetítőként használta és a kedvezményes feltételű lengyel kölcsönökkel saját fegyverkezési költségeinek egy részét fedezte. A kérdés tehát az, hogy a varsói amnesztia eloszlatta-e azoknak az aggályoknak bármelyikét, amelyek kezdettől fogva szolgáltatták az érveket a Varsó tagsága körüli vitához. Ha az Alap a jelenlegi varsói rendszert felvenné a tagok sorába, azokat igazolná, akik arra figyelmeztettek: további kölcsönökkel az Alap egész egyszerűen a kommunistáknak fizetne. A nyugatnémet FRANKFURTER ALLGEMEINE ZEITUNG Ceausescu román elnök politikáját elemzi egy hosszabb, múltba tekintő távlatban. Utal a román rendszer olyan bírálóira, akik szerint Ceausescu kezdettől fogva mindent fordítva csinált. Ceausescu erőltette országa iparosítását, de túlságosan gyors ütemben. Az iparosítás koncepciója elődjétől Georgiu Dejtől származott, akinek erre alapos oka volt. Bukarestben az ötvenes évek végén felismerték, hogy a Szovjetunió a keleteurópai munkamegosztás jegyében Romániának a mezőgazdasági- és nyersanyag-szállító szerepet szánta. Georgiu Dej az elől akart kitérni és kereste a gazdasági függetlenség módját, amelyhez iparosításra volt szükség. Ennek a politikának a végrehajtása óvatosságot igényelt volna, hiszen Keleteurópában a második világháború utáni

Next