Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1985. július-december (27. évfolyam, 26-50. szám)

1985-07-27 / 27. szám

ECY DOBOZ GOMBA " , Az angol David Jacksonnak délelőtt fél tízkor meg kellett­ jelennie a bíróság előtt: azért vonták felelős­ségre, mert ellopott egy doboz gom­­bakonzervet 51 és fél penny értékben. A bíróság összetétele: három tapasz­talt laikus bíró (Magyarországon né­pi ülnök a nevük), valamint egy „clerk”, vagyis tanácsadóként mű­ködő jogász. A vádat egy csinos, hig­gadt ügyésznő képviseli, Jackson pe­dig egy rámenős, fiatal skót ügyvéd személyében fogadott magának vé­dőt. Az ügyésznőn kívül egyelőre senki sem tudja a tárgyalóteremben, mit rónak a vádlott terhére. Akták nin­csenek. A védőnek is jórészt előké­szület nélkül kell majd reagálnia. A feszültség érezhetően fokozódik, ami­kor a vádlott kijelenti: ártatlannak tartja magát. Az ügyésznő most elő­terjeszti bizonyítékait. Sorra a ta­núk emelvényére hív három bolti detektívet és egy rendőrnőt, de előbb röviden közli, mit vár az egyes ta­núktól. Megtudjuk, hogy Mr. Jackson ebédre valót akart vásárolni, ezért egymás után felkeresett három élel­miszerüzletet, míg az utolsóban egy doboz zöldbab és egy gombakonzerv mellett döntött. A bolti detektívek véleménye szerint Jackson határozat­lanul matatott a gombakonzervvel, majd feltűnően körülnézett, és a do­bozt visszatette az állványra. A vád álláspontja szerint ez volt a lopás főpróbája; a detektíveknek elég is volt ennyi, hogy Jackson nyomába szegődjenek. Az ügyésznő a legrészletesebben el­­mesélteti a tanúkkal, mit láttak és mit tettek a vevők tömkelegében, míg Jacksont követték, egészen addig, míg két detektív az utcán meg nem állította a vádlottat, és el nem vette tőle a doboz gombakonzervet. Jack­son nem tudott blokkot felmutatni, és — akár zavarában, akár felhá­­borodásában — magyarázatot sem akart adni arról, hogyan jutott az áruhoz. Az egyik tanú azt állítja, hogy miután Jackson kilépett a har­madik boltból, kabátja zsebe kidu­dorodott. Először az ügyésznő kérdezte ki sa­ját tanúit: kérdései nyíltak voltak, tárgyszerűek. Utána a védőn a sor­ keresztkérdéseket tesz fel a tanúk­nak. A hangnem egyszeriben meg­változik: már szuggesztív, sugalma­zó kérdések is elhangzanak, sőt a védő kis csapdákat is állít, és meg­kísérli, hogy elbizonytalanítsa a ta­núkat. Gyönge pontokat keres, ame­lyekbe beleköthet. Az ügyvéd meglepően hosszan fir­tat lényegtelen részleteket. Az első tanút kitartóan faggatja arról, hogy a vádlott a jobb vagy a bal kezében tartotta-e a konzervet, amikor visz­­szarakta az állványra. A védő abban bízik, hogy a tanú majd kijelenti: már nem is emlékszik pontosan a dologra. A tárgyaláson mindvégig kínos ala­possággal ügyelnek arra, hogy a vádlott személyi körülményeiről, jó vagy rossz híréről és esetleges bün­tetett előéletéről egy szó se essék. Az angol jog igyekszik eleve kikü­szöbölni az ezekkel kapcsolatos elő­ítéleteket. Elég egy meggondolatlan mondat­, és az egész eljárást újra kell kezdeni egy másik bíróság előtt. Ugyanolyan gondosan vigyáznak azonban arra is, hogy a vádlott se a terhelő tanúkat, se az ügyészt ne támadja meg személyükben, külön­ben neki is el kell tűrnie a személye elleni támadásokat. Miután a vád képviselője bevégezte mondandóját, a védelmen a sor. Egyetlen tanúja van csak: a vádlott maga. Más országban ez roppant fur­csán hangzik: vagy vádlott valaki, vagy tanú. Nem így Angliában. A vádlott három lehetőség közül vá­laszthat. Megtagadhatja a válasz­adást, és ekkor senki egyetlen kér­dést sem adhat fel neki. A másik lehetőség: a vádlottak padjáról­ a legjobb belátása szerint fejtheti ki az álláspontját, és ekkor sem kérdez­gethet senki. Harmadszor: kérheti, hogy tanúként eskessék meg, ebben az esetben ugyanúgy tartozik az igaz­ságot elmondani és alávetni magát az ügyész keresztkérdéseinek, mint minden tanú. Jackson tud uralkodni magán, és nyugodtnak látszik. Teljesen hihető magyarázatot ad arra, miért bolyon­gott oly hosszan az üzletekben, mi­vel munkanélküli, kénytelen alapo­san összehasonlítani az árakat. És nem köteles kész listával indulni be­vásárlásra. Különben is — mondja —, az egész ügyet csak a túlbuzgó és sikerre éhes bolti detektívek fújták fel. A gombakonzervről azért nem tudja felmutatni a blokkot, mert el­járták a hentesnél kereken ötven márkát fizetnek. A tetteseket csak ritkán fogják el, részint azért, mert az ellopott álla­tokat nemigen lehet azonosítani. A nyugatnémet tehenek ugyan pléhjel­­vényt viselnek a fülükben, de az ha­rapófogóval könnyen eltávolítható. Az éjszakai mészárosok tehát nyu­godtan „dolgozhatnak”, az iparág virágzik, a hatóság többnyire tehe­tetlen. A marhatenyésztők azon tö­rik a fejüket, hogy teheneik védel­mére „gorillákat” fogadnak fel, dobta. Jackson már csaknem meg­győzi a bíróságot, amikor az addig ár­talmatlannak tűnő ügyésznő hirtelen félelmetes oldaláról mutatkozik meg: aprólékos keresztkérdéseket tesz fel a vádlottnak arról, hol és hogyan jutott a konzerv birtokába. Jackson először csak elveszti a nyugalmát, majd belezavarodik a mondandójá­ba, és idegesen összevissza beszél. Ekkor már hiába az ügyvéd minden ügyessége: a bíróság a vádlott za­varodottsága láttán bizonyítottnak véli a lopás elkövetését, és ennek szellemében hozza meg az ítéletet. Jacksont egy heti átlagbérnek meg­felelő pénzbírság fizetésére ítéli. A tyúkperben­ a tárgyalás egy egész munkanapot vett igénybe, gondosan ügyeltek arra, hogy betartsák a kon­zervatív angol szabályokat, és a vé­gén nagy ceremóniák közepette hoz­ták meg az ítéletet, amely inkább közhangulati tényezőkön múlott, mint a bolti lopás elkövetésének be­bizonyításán. Erre szokták mondani: vajúdnak a hegyek, és nevetséges egérke születik ... SANDA MÉSZÁROSOK Lengerichben, a Teutoburgi-erdőnél a mészárlás ünnepére jött össze éj­szaka a mezőn egy tetőfedő meg egy hentes. Fejszével és szögbelövővel jó néhány szarvasmarhát öltek le, majd átvágták a torkukat. Tíz hát­só és egy mellső részt, tehát a leg­jobb darabokat hajnalban fölpakol­ták egy kis buszra. Az állattetemek ott maradtak a véráztatta mezőn. — Istenem! — sóhajtott a tulajdonos, amikor felfedezte a véres tettet. — Mintha fölrobbantották volna a csor­dámat! Münsterland és Sauerland mezein is pusztított a két marh­atolvaj. Har­minc marhát, ökröt és lovat (darab­ja két—ötezer márka) intéztek el éjjelente néhány hét alatt. A hús kilóját hét márkáért — jóval a piaci ár alatt — kótyavetyélték el. A dortmundi területi bíróság cso­­portos fegyveres lopás bűntettéért marasztalta el, és ítélte több éves szabadságvesztésre a tetteseket, akik közül az egyik, amikor foglalkozását kérdezték, „szabadfoglalkozású hús­dara­bolónak” mondta magát. A hús­felvásárlónak „üzletszerű orgazda­ságért” másfél évet kell börtönben­­ letöltenie. A nyomozóhatóságok adatai szerint erősen megszaporodtak az „éjszakai szabadtéri mészárlások”, ahogy a jogászok nevezik a bűncselekményt. NSZK-szerte garázdálkodnak a mar­hagyilkosok és marhatolvajok. A parasztok már — vadnyugati példá­ra — őrjáratokat is szerveztek. A bűnügyi szakértők a nagybani marhalopások okozta kárt évente ti­zenötmillió márkára becsülik. Az NSZK egész területén 1984-ben több mint ezerötszáz esetet jegyeztek föl. Azok az emberek, akik éjszaka fe­nik a kést az állatokra, többnyire szakmabeliek. — Mindig a legjobb állatokat választják ki — állapítot­ták­­meg a törvényszéki szakértők. Amit a szabadtéri mészárosok le­vágnak, azt a hazai vásárlóknak szánják, és ez az üzlet virágzik. A rendőrség feltételezése szerint köny­­nyű értékesíteni a húst a vendéglá­tóiparban. Hét-nyolc márkáért ad­ják az olyan húst, amelyért a vá­ AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET IQ AZ EGYETEMEN Az egyetemek természettudományos karain tanuló diákoknak mindig van egy olyan kis alattomos érzésük, hogy ők okosabbak, mint azok, akik a humán karokra járnak. Angliában a Cambridge Egyetem tanulói között nemrég széles körű vizsgálatsorozat­tal egyértelműen sikerült bebizonyí­tani, hogy valóban jelentős intelli­genciakülönbség van a természettu­dományos karok hallgatói és a hu­mán karok diákjai között, mégpedig az előbbiek javára. A magas értelmi képességű ifjú természettudósok és a gyengébb bölcsészek között közbül­ső helyet foglaltak el a közgazdász­nak készülők. Érdekes módon nincs kapcsolatban az intelligenciaszinttel, hogy valaki férfi-e vagy n­ő, milyen középiskolá­ból került az egyetemre, milyen a vércsoportja, mennyit dohányzik, vagy az év melyik időszakában szü­letett. A kutatók azonban találtak még egy figyelemre méltó összefüg­gést: a szóbeli kifejezési készség, a nyelvi intelligencia mindig magasabb az elsőszülött gyermekeknél, mint a­ testvérek sorában a második vagy­ a harmadik helyen álló tanulóid esetében. 1 BESZÁMÍTHATÓSÁ­G ÉS KIVÉGZÉS A kivégzést megelőző napon Florida állam sajtóértekezletet engedélyez az­ elítéltek számára. Ezúttal Alvin Ber­nard Ford találkozott a riporterek­kel. Amikor beléptek, Ford behunyt szemmel a következő szavakat mor­molta maga elé: — Kérlek, sátán, küldd el őket innen.­­ Ezután Dá­vid és Góliát küzdelméről, majd az erőterekről fecsegett, aztán minden átmenet nélkül hisztérikus nevetés­ben tört ki. Néhány perccel később már hajlandó volt nyilatkozni: az egyik riporternek elmondotta, hogy anyjával azért nem beszélhetett, mert az egy repülő csészealjon tar­tózkodik. A meglepő közlés után az elítéltet visszavitték a cellába, de a következő reggel, az utolsó pilla­natban a szövetségi fellebbviteli bí­róság leállította a kivégzést, és uta­sítást adott az orvosoknak, hogy döntsék el: eléggé beszámítható-e Ford ahhoz, hogy kivégezzék? Már a XVII. században egy brit jogász, Sir Edward Coke megállapította, hogy „őrültet kivégezni nemcsak nyomorúságos látvány, hanem rend­kívüli embertelenség és kegyetlen­ség is, ami nem tenne jó szolgálatot a jognak”. De ki dönti el a beszámíthatóság mértékét? Sok államban, így Flori­dában is a pszichiáterek szakvéle­ménye alapján a kormányzót illeti meg a döntés joga, de az utóbbi két évben a halálbüntetés ellenzői rész­letesebb, alaposabb eljárást követel­nek. Ford egyébként 1975 óta ül bör­tönben; rábizonyították, hogy fegy­veres rablást követett el, majd me­nekülés közben agyonlőtt egy rend­őrtisztet. Védőügyvédje szerint Ford paranoid skizofréniában szenved, és nem képes felfogni tettének súlyát, miként azt sem, hogy miért akarják kivégezni. A legutóbbi döntés értel­mében az elítéltet gyógykezelni kell, és ha állapota jelentősen javul, végre lehet hajtani rajta az ítéletet. KÖZPÉNZBŐL BORDÉLYHÁZ Talata perui város polgármestere közpénzekből bordélyházat építte­tett. Mint­­ mondotta, annak idején választóinak megígérte, hogy azért fogja így megépíttetni a bordélyhá­­­zat, mert ezáltal a város bevételek­hez fog jutni, és az egészségügyi és higiéniai előírásokat is jobban lehet ellenőrizni. Ha egyszer a tör­vény megengedi azt, hogy bordély­házak létezzenek, jobb, ha azokat a közigazgatás üzemelteti, és a lányok tiszteletdíjának nagy részét nem a madámok teszik zsebre, hanem a vá­ros gazdálkodik vele. A ház meg­nyitását az ország nemzeti ünnepére tervezték, de — csodák csodája — a vörös lámpás épület jóval a határ­idő előtt elkészült. A bordélyházat a város képviseleté­ben maga a polgármester nyitotta meg. Arról már nem szól a fáma, hogy az avatóünnepség után a tisz­tességben megőszült városatya — jó­­ példát mutatva a polgárodnak — maga is tüzetesen megismerkedett-e az általa istápolt intézmény hölgyi­­kéivel. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! JOGOSÍTVÁNY NÉLKÜL Egy holland férfi igen nagy ügyés­zséggel, de mindenekelőtt jókora sze­rencsével hatvan éven keresztül ve­zetett jogosítvány nélkül. — A jóakarat megvolt bennem — nyilatkozta —, többször is megpró­báltam levizsgázni, de mindig pe­­rchem volt, a vizsgáztatók mindenféle jelentéktelen apróságba belekötöttek, és amikor jól megmondtam ne­­­kik a véleményemet, bosszúból meg­buktattak. Olyan légkör alakult ki minden vizsgán, hogy elhatároztam, nem teszem ki magam többé ilyen stressznek. A fenti mondatok akkor hangzottak­­ el, amikor az idős — nyolcvanöt éves — férfi egy kereszteződésnél nem adta meg az elsőbbséget, és be­lerohant egy teherautóba. Bár gép­kocsija pozdorjává tört, rajta egy karcolás sem esett. — Igazán vi­gyázhatott volna — mondta felhá­borodva a teherautó vezetőjének —, maguk csak száguldoznak, mint az eszeveszettek, és felelőtlenségüknek mások látják a kárát. A helyszínre érkező rendőrök nem voltak igazán fogékonyak az öreg­úr panaszai iránt: jogosítványát ugyan nem tudták bevonni, de fel­jelentést tettek ellene, aminek min­den bizonnyal súlyos pénzbírság lesz a vége. GYILKOS-E A TORREÁDOR? „Mata! Mata!” — „öld meg! öld meg!’ — üvöltötték a nézők, amikor utoljára rohant rá a bika Mario ‘ Coelho 'torreádorra, aki szót is fo­gadott: mélyen belemártotta kard­ját az állat nyakába. Az egy pilla­natig meredten állt, majd mintha villám sújtotta volna agyon, össze­esett. A nézők berohantak az aré­nába, vállukra emelték Coelhót, és végighordozták Moita, a kis portu­gál város utcáin. Az egész jelenet az Ibériai-félszigeten megszokott ko­reográfia szerint zajlott le, egy apró részlet kivételével: Portugáliában ti­los a bikát megölni az arénában. Egy fél évszázados törvény értelmé­ben Coelhóra a háromévi börtön­­büntetésen felül az várt, hogy örök­re eltiltják mesterségétől olyasmiért, ami a szomszédos Spanyolországban a bikaviadalok velejárója. A torreá­dor azzal védekezett, hogy hirtelen felindulásból, nem pedig előre meg­fontolt szándékkal élt. A sajtónak később azonban a következőket nyi­latkozta: — Boldog vagyok, hogy le­szúrtam az állatot. A törvény elavult, éppen ideje, hogy eltöröljék. Az eset fölingerelte a portugál ál­latvédőket. A Nemzetközi Állatvédő Liga helyi szervezetének vezetője, Antonio Maria Pereira felhívást tett közzé „e kegyetlen és barbár sport teljes megszüntetése” érdekében, és törvényjavaslatot nyújtott be a par­lament elé, amelyben a börtönbün­tetésen felül még pénzbírság kisza­bását is indítványozta azokra, akik állatokkal kegyetlenkednek. Néhány­­ portugál állatbarát pedig levelet kül­dött a Nemzetközi Állatvédő Ligá­nak, amelyben leírták: a bikaviada­­­­lok szervezői az állatok patájába szögeket döfnek és maró anyaggal bekent botokkal bökdösik őket, hogy kellőképpen feldühödjenek, mielőtt belépnek az arénába. Azt is követel­ték, hogy a televízió szüntesse be a bikaviadalok közvetítését. A portugál társadalom véleménye megoszlik. Sokan a hagyományok szellemében a bikáknak drukkolnak, a többség azonban Coelho mellett áll. A torreádor pedig várja a bírósági tárgyalást, amelynek eredménye egy­úttal választ fog adni arra is, való­ban eljött-e az idő a bikák számára legalábbis „sorsdöntő” kérdés meg­válaszolására. n.oldal! Performa death-defying act. Give Heart Fund. I Give Heart Fund f American Heart AssociatiorKL '

Next