Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1987. július-december (29. évfolyam, 30-49. szám)

1987-08-08 / 30. szám

1987. augusztus 8._________________________AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET_____________________________________3. oldal , fl . A S­ ­EMZEHUÖZI SAJTÓSZEMLE A NEWSWEEK egyik cikkét ismertetjük. Az iráni fegyverszállítások részleteinek feltárása hónapok óta nem keltette fel annyira az amerikai nagyközönség érdeklődését, mint azalatt a hat nap alatt, amikor Oliver North alezredest hallgatta meg a kongresszusi vizsgáló bizottság. A meghallgatásokat a tv is közvetítette, sok millió néző bevonásával a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt folytak le. A közvéleménykutatások és a tv-nézők táviratainak, telefonhívásainak ezrei szerint a 26 tagú vizsgáló bizottság és az alezredes hosszú párbeszédéből a Nemzetbiztonsági Tanács novemberben menesztett volt beosztottja olyan sikeresen került ki, hogy egyfajta hős-kultusz támadt körülötte. Katonás viselkedésével, válaszaival, hazafias magatartásával, milliók rokonszenvét nyerte el, vagy mint a NEWSWEEK kommentátora, Jonathan Alter írja: Oliver North bevonult az amerikai folklórba. Alter megjegyzi azonban, hogy ehhez hasonló egyszer már megtörtént éspedig egy hollywoodi filmben, a Becsületből elégtelen című filmben, amelyben a hőst James Stewart alakította. Stewart ifjú szenátorként kerül Washingtonban és felveszi a harcot a törvényhozás néhány ellenszenves, sötét tagjával, aki nyomban ellene hangolja a közvéleményt. De végül a nemzet érdekeit az önző egyéni érdekek fölé helyező egyenes, szókimondó fiatal szenátor kerekedik felül és a film - az általános várakozásoknak megfelelően - happy enddel zárul. Jonathan Alter előbb a közös vonásokra mutat rá a filmhős és a nemzeti hőssé vált tengerészgyalogos alezredes jellemében. “Mindketten érces hangon beszélnek, csak úgy árad belőlük a hazafias érzelem, átsüt rajtuk a közpolgár nemes öntudata.” De feltűnhetett a figyelmes nézőnek, írja a különbség is James Stewart és Oliver Norrit között. “Stewart, a film­szenátor a történet végén igazmondásával arat diadalt, míg az alezredes úgy győzött, hogy dacosan beismerte, hazudott, okmányokat hamisított, félrevezetett.” És a NEWSWEEK kommentátorának a következtetése: “Az amerikai erkölcsnek ez a két, egymástól ugyancsak eltérő vetülete valahogy összekeveredett, egybeolvadt a köztudatban. Az új változatban, tehát North alezredes kijelentéseiben, az előadás módja, a teljesítmény vált lényeges elemmé és ez megmagyarázza nemcsak North-nak, a tanúnak és tv-sztárnak a sikerét, hanem azt is, hogy Amerikában mi határozza meg a sikert.” Jonathan Alter ezután visszanyúl a múltba, egészen 1952-ig, mint írja, a tv-kor hajnaláig, amikor is Richard Nixon, az alelnökségre pályázó republikánus politikus elmondta híres tv-beszédét. “Nixon, oldalán feleségével, lábuknál Checkers, nevű kutyájukkal olyan közvetlen lángon, érzelemdús szavakkal fordult hallgatóságához, hogy az ország népe szemet húnyt a választási hadjárat során elkövetett pénzügyi szabálytalanságok fölött. Mire eljöttek a 60-as évek legalább olyan fontos lett, hogy egy közéleti személyiség hogyan bánik a tv-nézőkkel, mint mondanivalójának az értelme. Mivel a tv-közönség nem annyira hallgatja, mint nézi azt ami előtte lejátszódik, a tv-szereplés ijesztő, példa nélkül álló autoritásra tesz szert. Más szóval: a tv-értékek léptek a hagyományosabb amerikai értékek helyébe vagy váltak új amerikai értékekké.” És folytatva a gondolatmenetet, Alter rámutat egy jelenségre, amit a hírességek vallomás-kultuszának nevez. “A nagyközönség manapság majdnem mindent kész megbocsátani, ha a vallomás kellőképpen érzelmes és részletekbe menő. Abban a pillanatban, amikor Oliver North bevallotta, hogy hazudott és okmányokat hamisított, sok néző úgy vélte, nem lenne fair ezért felelősségre vonni. A vallomásból megváltás született még mielőtt a kongresszusi meghallgatás résztvevői ebédelni mentek volna.” De ennek a hatásnak van egy problémája, írja cikke végén a NEWSWEEK kommentátora: “Amikor a kongresszus üléstermében kigyulladtak a tv-reflektorok, a közönségnek az előadást a cselekmény keretébe kell helyeznie,­­ és különösen, ha a dráma célja nem a szórakoztatás, hanem az Egyesült Államok kormányhatalmának a gyakorlása.” VALLOMÁS JÓ, ROSSZ ÉS CSÚF DOLGOKRÓL “Azért jöttem, hogy elmondjam az igazat” - kezdte mondanivalóját Oliver North alezredes, az amerikai képviselőház vizsgálóbizottsága előtt. A jeles képviselők, akik az úgynevezett Irán-Contra afférban folytatnak vizsgálatot, nem rökönyödtek meg ezen a kijelentésen, hiszen az igazság kideríté­séért idézték be a 43 éves fess katonatisztet. A Vietnamot járt North azonban tudta, hogy, ha felkelti a tévénézők többmilliós seregének figyelmét, nem kell feszengenie a vallatópadon. Válaszait a honatyákhoz intézte, de valójában kifelé, úgymond a népnek szánta. Megváltja,­­mindazt, ami rossz és csúnya, de azt is, amit helyesnek vél - állította az alezredes. A hatás nem maradt el, szerte a világon, aki csak tehette, egyenes adásban követte Oliver-t, illetve Ollie-t. Ha nem is egyértelműen pozitív értelemben, de hős lett belőle. Oliver North minden erejét arra összpontosította, hogy a saját utcájába csalja a kongresszusi vizsgáló bizottságot. Nem vonakodott kiteregetni a szennyest, de egy pillanatig sem hagyott kétséget afelől, hogy mindazt, amit tett, önérdek nélkül, hazájáért tette. A titkos akcióknak ez az értelme, vonta le a következtetést. Igen, félrevezető és valótlanságokat tartalmazó iratokat terjesztett a washingtoni képviselőház elé és meghamisított bizonyos dokumentumokat, hogy elterelje a figyelmet a nicaraguai ellenállóknak juttatott titkos fegyverszállítá­sokról. Mindez azonban nem indíthatja az amerikai népet arra a téves következtetésre, hogy nemzete nem szervezhet titkos akciókat - mondta az alezredes. Ezek az akciók természetüknél fogva hazugságok - folytatta, mintegy azt sugallva, hogy céljuk azért lehet magasztos. Vallomását olyan nézetekkel fűszerezte, hogy pl. Khomeini ajatolla pénzének a nicaraguai ellenállóknál van a legjobb helye. North körül a szenvedélyek lángolni kezdtek. Miközben azonban kitöréssel fenyegetett az “Ollie-mánia”, a Los Angeles Times című lap hűvösen megjegyezte: az általa mondottakban csak az a bökkenő, hogy brilliáns szervezőkészségét valójában nem egy titkos akció, hanem egy titkos külpolitika szolgálatába állította. Egy titkos akcióban nincs semmi kivetnivaló, ha egy világos, a választók által jóváhagyott politika jegyében történik. North akciója azonban sehogy sem illett bele a Fehér Ház kinyilvá­nított politikájába - fejti ki a lap. Ez azonban csak egy gyönge fuvolahang a harsonák tömkelegében. Közvélemény­kutatások szerint North eltalálta a nagyközönség ízlését, az amerikaiak többsége úgy érzi, hogy igazat mondott és csodálattal illeti rámenősége miatt. De nemcsak Amerikában kavarta fel az érzelmeket. Egy libanoni tévétársasághoz éjjel nappal érkeztek telefonhívások olyan hölgyektől, akiket lenyűgözött a határozott fellépésű “Ollie”. A londoni újságok nagyszabású színjátéknak nevezték az ügyet, olyan drámának, amelynek szomorú kimenetele lesz a Fehér Ház számára.Egy nyugatnémet lap Reagan elnök saját James Bond-jának nevezte North alezredest. A Pravda a washingtoni vezetés politikai és erkölcsi hanyatlásának bizonyítékát látta benne. Alighanem a római Republica tapintott rá legjobban a lényegre: az olasz lap nem a vallomástévő személyre, hanem a vizsgálat tényére és módjára összpontosított, rámutatva arra, hogy az Irán- Contra ügyben folytatott vizsgálat a demokratikus nyíltság, az igazi “glasznoszty” elismerésre méltó példája. ***** “A világűr zöld emberkéi úgy látszik nem félnek a sárga veszedelemtől”, - közli távirati jelentésében az AFP hongkongi tudósítója, ugyanis Kína délnyugati területei felett - február óta - többízben észleltek úgynevezett nem azonosított repülő tárgyakat és ezek az UFOk éjszakánként, bizonyos irányban, teljes fél órán át körformájú barázdákat húztak az égen. Folytatás a 18. oldalon

Next