Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1993. július-december (35. évfolyam, 36-50. szám)
1993-11-14 / 44. szám
1993. NOVEMBER 14. AMERIKAI KANADAI MAGYAR ÉLET Á kai. Mert különben hogy magyarázható ez a fényes mentési akció? Meg a luxustól egy semleges országban? Amerika is a kétkedőkhöz tartozik. Elvégre 46 személy, köztük a magyar országgyűlés felsőházinak két, köztiszteletben álló tagja is kompromittálódott. A Weiss-klán pedig úgy dönt, hogy maga veszi kézbe az ügyeit. Egyre inkább elhidegednek a család — hivatalosan is — bizalmasának számító fiatal ügyvédtől, akit az amerikai nagykövet szeretne keresztkérdések alá vetni. Madeira látképe A kormány tétlenül nézte... Időközben a magyar kormány elítéli a tranzakciót, de a tény megmarad: a Weiss család inkább az SS-szel szerződött, mint a magyar nácikkal — szól a visszaemlékezés. Elfogadták a meghökkentő ajánlatot, s bár a kormány megtehette volna, hogy az egész jogi ügyletnek elejét veszi, mivelhogy idegenbe csak az ő hozzájárulásukkal vihettek volna ki bármit is, vagy azon az alapon, hogy 49 százalék még rövidig zsidó kézen maradt, és ezt legfelső helyről zárolhatták volna, de a „kisujjukat sem mozdították”. ...És az is csak tény, hogy „a magyar kormány nem szállt szembe az SS-szel, ezt elmulasztotta, így hát ne csodálkozzék Weiss Manfrédék hazafiassan cselekedetén.” Ennyi a ráadáskommentár. * „Végül is megszereztem a bevándorlási papírokat az USA-ba, 1945 nyarán és még az év szeptemberében áthajóztam Amerikába. Tudomásom szerint a következő esztendőben Weiss Manfréd örököseinek sikerült a zárolt vagyont szabaddá tenni, és legtöbbjük átköltözött Portugáliából a tengerentúlra. A visszaemlékezés itt véget ér... .. .1. SEGÍTSÉG Úgy tűnik, hogy Szaud-Arábia uralkodójának szívét teljesen meghódította egy szerencsétlen sorsú, ötéves angol kislány, Laura Davis. Fahd király először közel negyed millió dollárt adományozott arra, hogy a kislányba egy szenzációs műtéttel hat új szervet ültessenek be, most pedig további 390 ezer dollárt küldött Laurának, hogy a sikeres szervátültetések után meggyorsítsa felgyógyulását. 11. oldal A brit mozi első lovagja 1893. szeptember 16-án született Korda Sándor Az angol televízió Sir Alexander Korda 33 filmjének műsorra tűzésével és kétszer 50 perces dokumentumfilm bemutatásával, szülővárosa, Túrkeve pedig rendezvények sorozatával ünnepli a világ egyik legnagyobb rendezőjének és producerének centenáriumát. A fiatal újságíró a film születésének idején egy vásári sátorban látott először vetített képeket, és ez megszabta életútját. Ő írta az első magyar filmkritikákat és filmelméleti cikkeket, s 1911 nyarától egy éven át a párizsi Pathé cégnél tanulta az új művészetet. Itthon aztán egymás után három filmlapot is indított és szerkesztett, amelyek közül az utolsó, a Mozihét Nemesküity István szerint „európai stílű filmszaklap” lett. Janovics Jenő hívta meg kolozsvári filmgyárába, ahol nyolc filmet rendezett, köztük a Nagymamát, az egyetlen filmet, amelyben Blaha Lujza szerepelt. Ismét Nemeskürty: „A Nagymamából megmaradt néhány mozgóképfoszlány — ebből is látható, hogy teljes értékű, igényes film lehetett.” Korda hamarosan megvette a vállalatot és Pestre költöztette. Az ő Corvin filmgyára számára épült a Gyarmat utcai stúdió első műterem- és épületsora. Igényességét mutatja, hogy első rendezése Babits Mihály Gályakalifája volt, amelynek dramaturgja (a feliratok megszövegezésével együtt) Karinthy Frigyes volt. Irodalmi műveket és színpadi sikereket vitt filmre, legnagyobb szabású vállalkozásai a Szent Péter esernyője és Az aranyember megfilmesítése volt. A kommün idején egy Jókai-regényt, a Sárga liliom átiratát és egy néger rabszolga történetét forgatta. Ennek ellenére 1919-ben úgy érezte, emigrálnia kell. Nem maradtak fenn korai alkotásai, de kvalitását bizonyítja, hogy nehézség nélkül kapta Bécsben, Berlinben, Párizsban és Londonban a rendezői megbízásokat. Hollywoodban is dolgozott, majd 1931-ben Londonban telepedett le, megalapította az angol filmélet legjelentősebb vállalatát, a London Film Ltd.A. Kiváló képességeivel és szakmai felkészültségével 141 film előállításában vett részt mint rendező és producer. Érdekes szerepet játszott a két világháború közt itthon KordaSándor. A közvélemény annyira magyarnak tekintette, hogy angliai filmjeit is magyar filmekként ünnepelte (amiben nyilván része volt Bíró Lajos forgatókönyveinek és Korda sok magyar munkatársának is). Egyébkéntvalóban sokat segített itthon is: ösztöndíjat alapított kezdő filmszínészeknek, és angliai otthonában szívesen látott minden magyar filmest. Alkotásai közül a legnagyobb sikert (itthon és világszerte) a 17//. Henrik magánélete és a Rembrandt aratott, de Korda-filmeknek tekintették az ő produkciójában és felügyeletével készült olyan filmeket is, mint A vörös Pimpernel. A bagdadi tolvaj, A dzsungel könyve. Nincs kizárva, hogy az elején említett angol dokumentumfilm más érdekességeket fog feltárni. Peter Chapman, a 4-es csatorna rendezője ugyanis évek óta kutatja, igaz-e, hogy Korda 1942-ben, a második világháború kellős közepén nem kifejezetten filmtörténeti jelentőségéért kapta meg V. György királytól a főúri rangot. A tények: Kordát szoros baráti kapcsolat fűzte Sir Winston Churchillhez, amerikai ügyvédje, Bill Donovan pedig Roosevelt elnök bizalmasa és az OSS (a CIA elődje) vezetője volt. Maga Korda 1935 és 1942 között negyvenszer szelte át az Atlanti-óceánt — a feltételezések szerint azért, hogy amerikai támogatást szerezzen Hitler ellen, illetve rokonszenvet keltsen Nagy-Britannia iránt. Érdeklődéssel várhatjuk Peter Chapman említett dokumentumfilmjének bemutatását. De bármit tartalmazzon: Korda Sándor a világ filmtörténetének egyik legnagyobb alkotója volt. Emlékére Angliában most Korda-díjat alapítanak, amelyet évente a legjobb angol film készítője A fiatal Korda Sándor Urán tűnt el Csernobilből Két speciális tárolóban összesen 129,6 gramm urán tűnt el a csernobili atomerőműből - ismerte be a kijevi rádióban Nyikolaj Szorokin, az objektum vezérigazgatója. Az uránt feltehetően ellopták, bár egyelőre nem zárják ki azt sem, hogy csak adminisztrációs mulasztásról van szó. Nyugati szakértők, egyebek között a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség, továbbá a Greenpeace környezetvédelmi szervezet éppen a napokban hívta fel a figyelmet arra, hogy Ukrajnában, egyebek között a csernobili atomerőműben továbbra is súlyosan megsértik a biztonsági előírásokat, a fegyelem nem megfelelő. A tárolók eltűnését már október 22-én jelentette az illetékes parlamenti bizottság vezetője, de azóta a hatóságok semmiféle infommációt nem voltak hajlandók kiadni ez ügyben. Szorokin közölte, hogy az időközben megkezdődött vizsgálat két verziót feltételez. Az egyik szerint ellopták az uránt, a másik szerint viszont egyszerűen eltűntek az 1986 áprilisa, tehát a katasztrófa előtt keletkezett, ide vonatkozó kísérő okmányok. Ukrán szakértők szerint a lakosságra nem jelent veszélyt a hasadóanyag.