Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1996. július-december (38. évfolyam, 17-26. szám)

1996-08-18 / 17. szám

3. oldal AMERIKAI KANADAI MAGYAR ÉLET 1996. augusztus 18. NEMZETKÖZI LAPSZEMLE Kínai rakétaalkatrészek Az amerikai külügyminiszté­rium szóvivője kedden közölte, hogy a kormányzat vizsgálja azokat a hírszerzési feltételezése­ket, amelyek szerint elképzelhe­tő, hogy Kína rakétatechnológiá­val kapcsolatos felszereléseket is tartalmazó katonai szállítmányt küldött Szíriának, jelentette az MTI. A The Washington Times úgy tudja, hogy a Központi Hír­szerző Hivatal (CIA) június ele­jén figyelt fel a küldeményre. Ha a gyanú beigazolódik, akkor Kí­na valóban megsértette az Egye­sült Államoknak 1994-ben adott ígéretét, miszerint tartani fogja magát a rakétatechnológia ter­jesztését korlátozó nemzetközi egyezmény előírásaihoz. Beföldelik a Rudapithecus lelőhelyét Vandálok pusztítottak Rudabányán Példa nélkül álló botrány van születőben. A vandalizmusnak pénz hiányában képtelenek meg­álljt parancsolni, ezért szomorú szenzációként július 2-án a Bor­sod megyei Rudabányán befölde­lik a Rudapithecus lelőhelyét. És teszik mindezt néhány nappal az Európai Őslénytani Társaság ha­zánkban, június 30-án tartandó soros ülését követően. A világ kevés pontja büszkél­kedhet azzal, hogy ott előembert találtak. Hazánkban Vértesszőlő­sön és Rudabányán is rábukkan­tak ilyen őslénytani maradvá­nyokra. Az egyik rudabányai pél­dányt az Állami Földtani Intézet­be szállították, ahol igyekeztek rekonstruálni, hogy milyen is le­hetett az ember őse. E kutatótevé­kenység során elnevezték a leletet Rudapithecusnak. A lelőhelyen még mindig maradt bőven feltár­­nivaló, de ez csak akkor jelent pá­ratlan értéket, ha azt eredeti he­lyén megőrzik. A vandálok és az amatőr gyűjtők viszont megboly­gatták a lelőhelyet és mivel a vé­delemre nincs pénz, ezért beföl­delik azt. A rudabányai lelőhely kiala­kítása, feltárása évekkel ezelőtt négy-ötmillió forintba került. Vé­dőtetőt helyeztek el az ásatás fölé, majd a Földtani Intézet megoldot­ta a vízelvezetést, és faházat, kise­gítő épületeket is telepített oda. A páratlan - pénzben felbecsülhe­tetlen - értékű lelőhelyről a kör­nyék lakói szinte mindent ellop­tak, ami mozdíthtó volt: a palát, a kerítést. A vandálokon kívül megjelentek az amatőr gyűjtők is a vidéken. Kordos László, a Földtani In­tézet múzeumi vezetője két hete személyesen is meggyőződhetett a pusztításról. Hat köbmétenyi föl­det hánytak a felelőtlen „termé­szetbarátok” a lelőhelyre. A kár érzékeltetésére: egy hónapos szorgos munkával tud csak har­minc ember ekkora mennyiséget átvizsgálni. A június 30-i nemzet­közi tudományos tanácskozás ke­retében betemetik a lelőhelyet, mert csak így menthető meg az emberiség számára a Rudapithe­cus. A Földtani Intézetnek sajnos nincs arra pénze, hogy őriztesse a területet. Korábban ugyan alkal­maztak egy kutyás őrt, ám ennek sem volt igazán visszatartó ereje a csapatostól érkező vandálokkal szemben. (buzafalvi) „ A szendvicsembernek telik-e szendvicsre? Magyarország NATO-csatlakozása lépésről lépésre halad előre Helikopterrel érkezett Ta­­szárról a balatonöszödi kormányüdülőbe csütörtö­kön Javier Solana NATO- főtitkár, akit az üdülő kon­ferenciaterme előtt Horn Gyula miniszterelnök, Ko­vács László külügy- és Kele­ti György honvédelmi mi­niszter fogadott. A találkozón jelen volt Georg Joulwan tábornok, a NATO európai főparancsnoka, Simonyi András, hazánk NATO- nagykövete és Gyarmati István, a HM helyettes államtitkára. A baráti kézfogások után adott rövid nyilatkozatában Solana rendkívül elégedetten szólt a ta­­szári /FO/?-bázison tett látoga­tásának tapasztalatairól, és meg­köszönte Horn Gyulának, illetve rajta keresztül a magyar la­kosságnak hazánk békefentartó erők fogadásában, illetve a boszniai békemisszióban vállalt szerepét. Solana, aki először lá­togatott Taszárra, a légibázis sorsáról nem bocsátkozott talál­gatásokba, de megjegyezte: az IFOR megbízatása december 20-án lejár, ezután Magyaror­szág dönt a bázis sorsáról. A NATO főtitkára Taszáron és Balatonöszödön kezdte magyar­országi megbeszéléseit Klaus kisebbségben Bizalmat kapott az új cseh kormány Bizalmat szavazott Václav Klaus jobboldali kormányának csütörtökön a cseh parlament al­sóháza. Az új, kisebbségi kor­mánykoalíció programnyilatko­zatának elfogadását az tette lehe­tővé, hogy az ellenzéki szociálde­mokraták 61 képviselője a szava­zás idején kivonult a teremből, így a 99 képviselővel rendelkező három koalíciós párt megfelelő szavazati arányt tudott biztosíta­ni. A hivatalos szavazási ered­mény szerint a 200 tagú testület­ből a voksoláskor 138 képviselő volt jelen. Választásokra készül Bosznia ÚJVIDÉK­­ A szeptember 14-ére kiírt boszniai választáso­kon 47 politikai párt indul 28 ezer jelölttel, közölte csütörtökön a választások megszervezésével és felügyelésével felhatalmazott Európai Biztonsági és Együttmű­ködési Szervezet Banja Luka-i képviselete. Az EBESZ közlemé­nye szerint 49 párt jelentkezett, kettő azonban nem nyújtotta be határidőben a választási listáját, a 33 független jelölt közül pedig hat visszavonta jelölését. A vá­lasztási kampány július 19-én kezdődött. Boszniai hírek szerint Krasznai Márton magyar diplo­mata, az EBESZ soros elnökének megbízottja csütörtökön Paléban tárgyalt Momcsilo Krajisnik par­lamenti elnökkel és Aleksa Buha külügyminiszterrel a választá­sokkal kapcsolatos kérdésekről. A hírek szerint megegyezés szü­letett a választási kampány és a szavazás biztonságáról. A választások kimenetele kétségkívül befolyásolja az IFOR-erőkkel kapcsolatos továb­bi döntéseket. A nyugati hatai­ HÍRÖSSZEFOGLALÓ A nagyobb részében tuszi törzskéliből álló burundi hadsereg csütörtökön a he­lyi rádióban felolvasott köz­leményében bejelentette: átvette a hatalmat, s az új államfő Pierre Buyoya őr­nagy, aki korábban már volt elnök. Előzőleg a főváros, Bujumbura utcáin felségjelzés nélküli katonai járművek jelentek meg s vonultak a főbb középületek elé. A Reuter jelentése szerint meghatározatlan időre felfüggesztették a parlament és a pártok működését, lezárták a­lak okkal tartanak attól, hogy a NATO decemberi kivonulása után Boszniában ismét fellángol­nak a harcok. Erre a veszélyre az amerikai katonai titkosszolgálat vezetője figyelmeztet legújabb jelentésében. Patrick Hughes a szenátus egyik bizottságában ki­fejtette, hogy a boszniai felek egyike sem mondott le eredeti terveiről, ezért nagy a valószínű­repülőtereket és az ország határait s gyülekezési tilalmat rendeltek el. A zűrzavaros helyzet miatt Burundi külügyminisztere, a parlamenti szóvivő, számos kormánytisztvise­lő, valamint képviselő a bujumbu­­rai német nagykövet rezidenciájára menekült. Arra a hírre, miszerint Sylvestre Ntibantunganya köztár­sasági elnök - aki az amerikai nagykövetségen kért menedéket - időközben már elhagyta volna az országot, Mames Bansubiyen­­ko kabinetfőnök kijelentette: „Az elnök még mindig Burundiban van, és nem áll szándékában el­menekülni.” Vége, hogy a nemzetközi katonai jelenlét megszüntetésével Bosz­niában már decemberben kiújul­hatnak a harcok. John Gennon, a CIA igazgatóhelyettese nem bo­csátkozott ilyen jóslatokba, de egyetértett azzal a véleménnyel, hogy a nemzetközi erők kivonu­lása után a három fél feldarabolja Boszniát. Gyarmati József Megismétlődhet a ruandai mészárlás Államcsíny Burundiban A szavazáson valamennyi bosnyák állampolgár részt vehet, függetlenül attól, hogy az országban vagy valamely más ország­ban menekültként tartózkodik. Hazánkban mintegy kétezer bos­nyák menekültet tartanak számon, nagy részük szavazásra jogo­sult. Azoknak a bosnyák állampolgároknak, akik valamilyen ok­mánnyal bizonyítani tudják állampolgárságukat, és élni kíván­nak választójogukkal, ki kell tölteniük egy úgynevezett regisztrá­ciós lapot. Mindezt Világosi Gábor, a Belügyminisztérium politi­kai államtitkára mondta el egy sajtóbeszélgetésen, amelyen egy­ben az is elhangzott: míg a boszniai választások időpontja szep­tember 14-e, addig a menekülteket befogadó országokban már augusztus 20. és 30. között leadhatják a voksukat. Akik még nem töltötték ki a regisztrációs lapot, vagyis nem kerültek fel a ma­gyar választásoknak megfelelő névjegyzékre, július 30-án 16 órá­ig még jelezhetik szavazási szándékukat, ha felhívják a 200-6748- as telefonszámot. (fazekas-rock)

Next