Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1997. január-június (39. évfolyam, 1-12. szám)

1997-02-02 / 3. szám

1997. Február 2. AMERIKAI KANADAI MAGYAR ÉLET 12. oldal MAGYARORSZÁGON ÍRJÁK: Hazudott-e a történelem? Tisztelt Történelem! Nyílt levélben fordulok Önhöz. Nem­zedékem nevében is. Javítson ki, ha tévedek, hiszen sok gyar­lóságom mellett elképzelhető ez is. Ám jó szándékomat ne vonja kétségbe, mint ahogyan nemzedékem jó szándékát is köteles vagyok hangoztatni. Öh ritkán ereszkedett le hozzánk. Úgy ismertük, mint akit hódo­lat igen, de bírálat nem illethe­tett. Lekezelt bennünket, mint professzor a kisdiákot, és nem mulasztotta el hiányosságaink emlegetését. De most az egy­szer legyen szabad a lázadás hangját megütni. Hadd mondjam el elöljáró­ban, zárthelyi dolgozatainkat nem mi maszatoltuk össze, ha­nem Ön, a Nagy Történelem, mondván, kizárólag az Ön pri­vilégiuma a változtatás joga. S amikor Ön változtatott nézete­in, elvárta, hogy mi is korrigál­juk felfogásunkat. Ezért masza­­tolta el egyre-másra a konzek­venciákat. Egyebekben miért a felhőkön járása, megközelíthe­tetlensége? Nemde tévedéseit palástolta hűvös előkelőségé­vel. S ma az a kérdés szorongat bennünket, voltak-e olyan axió­mái, veretes igazságai, amelye­ket nem kérdőjelezett meg a változó idő? Mert - tisztelt Történelem -, csak egy dologra utalok. Nemze­dékem hét különböző lelkületű és képességű tanárát faggatta az igazság felől. Bukdácsoltunk hét „történelmi rendszerben”, kezd­ve a Horthyétól a mai posztkom­munista rendszerig. Ha nem tud­ná, valamennyi a maga „törté­nelmi igazát” sulykolta belénk. Na már most, melyiknek volt igaza? Valamennyi az Ön nevé­ben osztályozott és utasított es­küre. A nyilas is, a kommunista is. Nem ,gondoljam,tisztelt Törté­nelem, hogy ez a sok rendszer képlékeny gyurmává változtatta lelkünket? Reggel Szabad Nép, este szamizdat, reggel Kossuth rádió, este Szabad Európa. Mind mondta, írta a maga történeti igazát, csupán mi hasonlottunk meg. Igen - tisztelt Történelem­­, vakok vezettek világtalanokat, s ma Ön csodálkozik legjobban, mivé lettünk, s miért nem tud mit kezdeni velünk társadalom és nemzet. A szerelmesek csa­lódását nehéz kiheverni, mi pe­dig szerelmesek voltunk Önbe. És biztosak voltunk abban, hogy egyszer napvilágra hozza az igazságot. De hát hol rejlett az igazság? Persze ez nemcsak a mi kérdésünk volt. Már időszámí­tásunk elején is elhangzott. Nevezetesen egy Pilátus nevű ember ajkán, aki ugyancsak zavarba esett, mint mi. Becsü­lete lázadó hangja maradt: „mi hát az igazság?” Évtizedek hallgatása mélyén morajlott bennünk is a pilátusi kérdés. Ön erre azt mondta, „lapul­tunk”. Mi azt feleljük, hogy mint Diogenész, nem találtuk az igazságot. Ön azt mondta, napnál világosabb. Mi azt fe­leltük, álljon akkor élünkre. Ön erre elnézett fejünk felett. Akkor tehát mi az igazság? Ta­lán a két világháború, Tria­non? Vagy az, amit a volt országresteken létrejött utódál­lamok állítanak? Az, amit a szlovákok, ukránok, románok, délszlávok, osztrákok hirdet­nek? Hát ott, a szomszédban nem Ön volt a Nagy Történe­lem? Mikor szembesülhetünk végre a színtiszta igazsággal? Tisztelt Történelem! Ön úgy tanította, hogy az igazság egy és oszthatatlan. Nincs két igazság. Nincs külön igazsága nagyok­nak és kicsinyeknek, fehéreknek és feketéknek, győzteseknek és legyőzötteknek, tömegeknek és egyéneknek. Egy igazság van, mint ahogyan egy Nap ragyog az égen, és annak fényében lát­juk a világosságot és sötétséget. Ellenben Ön, mint a „dialektika mestere”, hol így, hol úgy ma­gyarázta az igazságot. Homály­ban tartott bennünket, s még vé­letlenül sem ejtette ki ajkán a szót, hogy nálunk, vagy a romá­noknál, netán az amerikaiaknál van az igazság. Ki a felelős azért, hogy féligazságokká v­etet­tek bennünket, és féligazság­okon nőttel fel nemzedékek? El­árult nemzedék a mienk. Ön azt tanította, a megalku­vás, a kompromisszumkészség a kis népek erénye, a fennmara­dás kritériuma. De gondolt-e arra, hogy megalkuvó lélekkel sem történelmet, sem hazát, sem nemzetet megőrizni, de legfőképpen építeni nem lehet. Gerinctelatt néppel csak tö­megsírt lehet ásatni. Márpedig ennek a­ népnek évtizedek óta tördelték a gerincét. Nemzedékem hitt Önnek. Hitt a patetikus lózungnak: „historia est magistra vitae” Vallotta még a „történelmi nemzedék” jelzőjét is. Hitt ab­ban, hogy a Dolomitokban a hazáért halt meg. Hitt a haza­szeretetben, hitt az absztrakt, de oly kiváló eszmékben. Talán ez játszott közre abban, hogy nemzedékemmel gond nélkül meg tudta ásatni a Monarchia sírját. De már amikor zsebken­­dőnyire zsugorította a hazát, s ellenségünkké tette azokat, akikkel ezer évig együtt éltünk békességben, kibuggyant a ke­serűség pohara. És hogyne len­ne keserűség bennünk, amikor Laokoón kínjait kell kiállnunk, mert a lélegzetet is belénk akar­ják fojtani. Nemzedékem megkesere­dett és kiábrándult. Pedig vala­ha nagy dolgokra vállalkozott. A „Jánosok serege” mindig ott volt a bajba jutott városok alatt. A keserűség, kiábrándulás csír­ráit Ön hintette el. Az évente átírt történelem, a börtönök, in­ternáló táborok, deportálások, megaláztatások eredménye ez. Vagy a tankoké és puskacsöve­ké, amelyek ránk meredtek, ha a történelem élére sodortattunk. Ez a nemzedék belefáradt már mindenbe. Én azonban mégis lázadok. Mint Pilátus. Önérzetem utolsó fellobbanásaként vetem szemé­re: a felelősség az Öné! Vádo­lom azzal, hogy becsapott. Ha­zug és képmutató történelmet kreált számunkra. Az elhintett mag mostanra szökött szárba. S ne csodálkozzék, hogy hazug és képmutató morál lett úrrá raj­tunk. Történelmi hazugság fer­tőzte meg a nagyokat s a kicsi­nyeket. A szellemet, a kultúrát, a politikába gazdaságot. Evi­dens, hogy a társadalmat is. Ho­vatovább a nemzetet is. Odáig jutottunk, hogy szinte senki sem tudja már, mi az igazság. Ha-I­zugsággal ébredünk, hazugság­gal fekszünk. Érzelmünk, értel­münk, szavunk és gondolatunk fertőzött. Hamis. Ki tett ilyenné bennünket? Vállalja-e valaki a felelősséget ezért? Én Önt vá­j­dolom érte, tisztelt Történelem! Ám maradt még egy kínos kérdésem. Lehet-e újrakezdeni az egészet? Hívő gyermekként odatérdelni az igazság oltára elé és megfogadni, hogy új éle­­­tet kezdünk. De Önnek kell ki­­mondania az első igaz szót. Ezt várom Öntől, mély tisztelettel Rédey Pál Badacsonyi Sándor metszete

Next