Amerikai Magyar Népszava - Szabadság, 1996. január-június (106. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-12 / 2. szám

Figyelem 1934-es születésűek és azok az 1933 és 1932-esek, akik nem adtak be még nyugdíjkérvényt! Mire honfitársaim ezeket a sorokat olvassák 1996-ot írunk és mindazok akik ez év­ben 62 évesek lesznek­­ (vagy 63-64), de nem nyugdíjasok - fontos döntés előtt állnak és azonnal el kell határozniuk, ha nem akarnak pénzt vesz­teni! Ott kezdem, hogy akik úgy határoztak, hogy végig dol­gozzák ezt az évet­­ teljes munkaidőben , legalább $15- 20,000-t vagy többet fognak megkeresni azokra az alan­­tiak nem vonatkoznak! Figyeljenek tehát azok, akik abba fogják hagyni a munkát az idén vagy keresetük nem lesz sok semmiképpen. Ha tehát úgy dönt valaki, hogy nem dolgozza végig ezt az évet s elérte a 62-ik évet vagy már túl is van azon, be kell hogy adja a nyugdíjkér­vényt még e hónapban, hogy ne veszítsen el több hónapi Social Security nyugdíjat esetleg. Meg van engedve, hogy ez a nyugdíjaskorú egyén meg­keressen $8280.-t 1996-ban, s emellett felveheti a nyugdíját minden hónapra, tehát nem kell hogy abbahagyja a mun­kát, s dolgozhat amíg eléri a fenti összeget, de legkésőbb január 31 előtt be kell adnia a Social Security nyugdíj­­­kérvényt! Kivétel az az eset, aki csak 1996 júniusban vagy azután lesz 62 ez évben, ennek van még egy kis extra ideje a kér­vény beadására, mert a szüle­tési hónap előtt csak 4 hónap­pal korábban lehet kérvé­nyezni a nyugdíjat. Vonatko­zik tehát a SÜRGŐSSÉG azokra akik 1934. jan., feb., márc., ápr., májusban lesznek 62 évesek s mindazokra, akik 1932 vagy 1933-ban születtek és eddig még nem adták be a nyugdíjkérvényüket. Ha valaki tudni akarja, hogy mennyi nyugdíjra szá­míthat, mielőtt a döntést meg­hozza a munka abbahagyásá­ra, az mielőbb lépjen velem érintkezésbe s azt én segítek megszerezni azonnal és ki­kalkulálom a jövendő nyug­díját (ha már meglenne az illetőnek a hivatalos kereseti kimutatás, akkor viszont kér­ném nekem elküldeni, hogy azt leellenőrizhessem és ta­náccsal szolgálhassak az ol­vasóm érdekében.) Azt is tudnunk kell, hogy a nyugdíjösszeg, ami 100%-os lenne 65 éves korban, az ÁT­LAGKERESET ALAPJÁN - az valamivel kevesebb 62 és 65 éves kor között, de hóna­ponként változik, vagyis pél­dául, ha valaki 1933 júliusban született s ez évben meg akar­ja kapni a nyugdíját, akkor mint 62 és fél éves kb. 83 1/2 százalékot fog kapni, míg ha 62 éves kortól veszi fel pontosan, az 80%-ot kap, s így tovább. Ha tehát januártól akarja felvenni a nyugdíját a 62, 63 vagy 64 éves személy, akkor legkésőbb január végéig be kell nyújtani a nyugdíjkér­vényt, aminek az elbírálása s kifizetése kb. 2-3 hónapig tart­­ magyar honfitársaim részére, ugyanis ők csakis ere­deti magyar születési anya­könyvi kivonatot fogadnak el, AMIT ŐK AKARNAK LE­­FORDÍTTATNI, s ez egy kis extra időt vesz igénybe, de a nyugdíjat mindenképpen visz­­szamenőleg januártól fogják kifizetni (ha az illető már 62 vagy több volt januárban.) Azok az 1934-es szemé­lyek, akik az év másik felé­ben lesznek csak 62 évesek, azoknak viszont nagy érdekes előny áll rendelkezésükre, s jól figyeljünk, amit most alant írni fogok. Akármilyen összeget keres is az illető 1996-ban, amíg el­éri a 62-ik születésnapját jár neki a teljes nyugdíj attól kezdve, hogy túl van a 62-ik születési hónapján. Ez azt jelenti tehát, hogy ha mond­juk valaki szeptemberben lesz 62, akkor megkereshet akár $50.000.-t is (vagy akármeny­­nyit) szeptember végéig. OK­TÓBERTŐL KEZDVE JÁR NEKI A NYUGDÍJ MIN­DEN HÓNAPRA! Láthatjuk tehát, hogy dacára a $8280-­­as limitnek 1996-ban, mégis kaphat teljes nyugdíjat valaki, ATTÓL KEZDVE, HOGY ELÉRTE A 62-IK ÉVÉT S ABBAHAGYJA ATTÓL KEZDVE A MUNKÁT! Tudom, hogy ezek a dol­gok kissé komplikáltnak tűn­nek fel, de elég annyit meg­érteni a fentiekből, hogy most januárban fontos döntéseket kell hozni a 62-63-64 évesnek a nyugdíjbeadást illetőleg és ha velem érintkezésbe lép az olvasó IDEJÉBEN (vagyis most azonnal) akkor tanácsot fogok adni egyéni problémák megoldására, s hogy mi a leg­előnyösebb az illetőnek. Ugyancsak felajánlom olvasóimnak, hogy kiállítok minden szükséges nyugdíj­kérvényt részükre, ha nem akarnak sorbaállni a Social Security irodában, ugyanis nekem megvannak az összes szükséges űrlapok s leveszem a gondot bárkiről, aki hozzám fordul, de ne késle­kedjünk, ha nem akarunk anyagi veszteséget okozni sa­ját magunknak! Az 1931-es és idősebbek részére egy külön cikkben fogok beszámolni, mert nekik még előnyösebb lehetőségeik lesznek! AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA/SZABADSÁG 1996. január 12., péntek ' FLORIDA ' Szabadság és Amerikai Magyar Népszava floridai képviselete: ALEXANDER HEGEDŰS IGLIO N.E. 9TH AVENUE. SUITE #802 MIAMI, FL­ORI62 k (305) 655-0871 --------­SOCIAL SECURITY TANÁCSADÓ NYUGDÍJSZAKÉRTŐ Ivány József, a Soc. Sec. hom. egyetlen magyar főtisztviselője 20 év után nyugdíjba ment. A közönségnek rendelkezésére áll bizalmas információval. Bárnol Ukik az USA-bAN, Mr. h/ANy posTafoRdultÁval SZÍVESEN Nyújt lEVÉLL­EKi fElvilágOSÍTÁSI. LeVeSÉVEZ fElbÉlyEgZETT VÁUszbORÍTÉKOT MELLÉKEljEN ÉS $10.'T A költSégEkRE. KÖZÖlje SoCial SECURÍTy SZÁMÁT is! NyugdíjÁTUTAlÁST MAgyARORSZÁgRA gARANCIÁVAl VÁLJal! Amennyiben szükséges, további írásbeli vagy telefonkonzultációért szerény díjat számít fel! ' JOSEPH IVANY ' 5540 NW 2ND AVE., PH 25 BOCA RATON, FL 55487 v____________________ J Mr. Ivany heti Social Security rovatát csak a Népszavában és Szabadságban találhatja­ fel * NyElVÉBEN Él A NEMZET, olvASSON MAGyAR kÖNyvEt!! Farkas Vladimir: „Nincs mentség" Önvallomások, ávósok cselekedetei és a pártvezetők egymás elleni harca $19.25 Seress Dezső: Tartalom: Engem még nem szeretett senki, Szomorú vasárnap, Szeressük egymást gyerekek, Úgy szeretek részeg lenni $ 7.50 Fehérvári István: „Börtönvilág Magyarországon" 1945-1956 $ 9.50 Barbara Ann: Gyógyító kezek (Képesek vagyunk önmagunk gyógyítá­sára $16.50 Dr. Fritz Gergely: Gyógyteák $14.50 Dr. Nagy Kálmán: Ha már a gyógyszerek nem segítenek $14.50 Dr. Szalay László: Méhdoktor (Hogyan segít a méz?) $12.50 Sárosi Béla: Házi cukrászat és befőttek könyve $11.50 Sisa István: The Spirit of Hungary (angol) Értékes ajándék! $40.00 Sisa István: Nemzetek határok nélkül (a fenti magyarra) $25.00 Claire Kenneth: Randevú Rómában, Május Manhattanben, Egon naplója, Forgó táncparket, Felhők felett, Hermelines hölgy, Neonfény a Nílus felett, Panoptikum • a könyvek darabja: $13.75 Agatha Christie: Barna ruhás férfi, Ellopott gyilkosság, Titokzatos négyes, Versenyfutás a halállal, A harmadik lány : $12.75 L.R. Mokry: A maffia saját bírója $ 7.50 Stephen Lisa: America's Amazing Hungarians $ 7.50 Habsburg Ottó: Így láttam $15.50 Dr. Rigler Richard: Orvosszemmel Afrikában $13.50 Füry Lajos: Eső a Mato Grosson, Delet harangoznak Budán, Bécsi színjáték. A könyvek darabja Pünkösdi Árpád: Rákosi a hatalomért Hárn Gyula: Cölöpök Jack Hahn: Álmodozni nem szégyen Csömör Lajos: Magyarország szent koronája (280 oldal) $12.50 $12.50 $12.50 $13.40 $15.40 $20.-on felüli vásárlás esetén egy ingyen kazettát adunk az alanti választékból: Bessenyei F: Nótáskedvű volt az apám. Sárdy János: Májusban bolond a szív; Solti Károly: Magyar nóták; Lakatos Sándor A cigányvirtuóz; Lakatos dinasztia, Ősi magyar népzene - tekerő; Lehár Ferenc: Arany és ezüst; Erkel Ferenc: Hunyadi László (részletek) Liszt Ferenc: Les Preludes, II. és VI. rapszódiák, I. és II. zongoraverseny (Entremont); Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus; Szabó Gyula: Mátyás király meséi; Tollas Tibor: Varázskor; Sziki-Szabó: Befalazott szószék; Illyés Kinga: Szabadnak lenni mit jelent? A KÖNYEK MEGRENDElHETŐk: (és előre fiZETENDŐk ÜSS) Alexander Hegedűs (Tel: 305-655-0871) 16710 NE 9th Ave. #802, Miami, FL 33162 Szállítási költség egy vagy több könyv esetében is csak $4.80.

Next