Amerikai Magyar Népszava - Szabadság, 1998. július-december (108. évfolyam, 25-49. szám)
1998-07-03 / 25. szám
2. OLDAL I AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA/SZABADSÁG T he yankees are coming, the yankees are coming... Használ vagy árt a fenyegetés? A napokban amerikai és több más NATO-ország légierői tartottak hadgyakorlatot Koszovó közelében Milosevic figyelmeztetésére: pillanatok alatt ott lehetünk, ha nem viselkedik szelídebben az albán etnikummal. A jugoszláv vezér - ettől függetlenül is - közölte, hogy hajlandó tárgyalni a konfliktus békés rendezése érdekében, de kivel és miről? Az albánok, akik kezdetben visszaszerezni kívánták elvesztett autonómiájukat, már rég túlhaladtak ezen a követelésen és önálló állam alatt nem adják. Sürgetik a NATO-t, jöjjön, csináljon rendet. Hogy mi lesz az ügy kimenetele, nem lehet tudni. Koszovó bármennyire is aktuális, ezúttal csupán példa annak az elméletnek az alátámasztására, amit Alan T. Kuperman doktori disszertációjában fejt ki: az amerikai külpolitika hamis reményeket gerjeszt, s ezzel hozzájárult a nemzetiségek közötti vérontáshoz többek között Boszniában, Ruandában és Irakban. Az említett országokban tapasztaltak alapján azt tanácsolja a Clinton Adminisztrációnak, hogy a koszovói mohamedánok érdekében hagyjon fel retorikai támogatásukkal és Milosevic bírálatával. „Shut up and stay out!" , ajánlja tömören, azaz jobb lesz elhallgatni és a konfliktusból kimaradni. Első pillantásra megdöbbentő álláspont, s merőben ellentétes mindazzal, amit Madeleine Albright külügyminiszter kinyilatkoztat, vagy amiket a lapok szerkesztői cikkei megállapítanak, mármint hogy az utóbbi évtized legembertelenebb történéseiért az elmulasztott vagy éppen nem elégséges amerikai beavatkozás hibáztatható. Az igazság az, vallja Kuperman, hogy többnyire a túlzott amerikai diplomáciai sürgölődés kelti a várható katonai intervenció hamis reményét, s éppen ez vezethet olyan eseménysorozathoz, amely etnikai tisztogatást vagy tömegmészárlást vált ki. A szcenárió gyakran alakul a következőképpen. Először egy diktatórikus kormány diszkriminációt gyakorol valamely népcsoport ellen a határain belül. A nép csendben tűr, mert tisztában van azzal, hogy túlerővel áll szemben, a fegyveres ellenállás csak elvérzéséhez vezet. A csoportra felfigyelnek a nyugati emberbaráti szervezetek és a média, majd nyomást gyakorolnak az Egyesült Államokra és esetleg a többi nyugati államra, hogy figyelmeztessék az elnyomó kormányt: ha viselkedésén nem változtat, további akcióra kerülhet sor. Ebből az elnyomottak arra a következtetésre jutnak, hogy egy erőszakos kormánymegmozdulás esetén a Nyugat a segítségükre siet és ennek reményében kiprovokálják, hogy a kormány valóban lecsapjon rájuk. A kormány most már saját uralmát érzi fenyegetve, s úgy dönt, hogy etnikai tisztogatással, vagy népirtással szabadul meg a zavargóktól. Közben a nyugati demokráciák, érthetően, nehezen vállalják, hogy távoli törzsi vagy polgárháborúban pusztuljanak emberei. Beavatkozásra többnyire akkor kerül sor, amikor a csatazaj már csitulóban van. Ekkor aztán az emberjogi szervezetek bírálják a nem elég erőteljes amerikai reakciót, és maga a kormány is önkritikát gyakorol: bizony jobb lett volna, ha korábban avatkozunk be. Több konkrét eset illusztrálja ezt a modellt. Irakban a kurd és a síita kisebbség régen nyög a szunnita többség elnyomása, diszkriminációja alatt. Öldöklésre, tisztogatásra azonban csak az 1991 -es Öbölháború után került sor, amikor Bush elnök nyilvánosan arra biztatta az iraki népet, hogy „tegye félre Saddam Huszszeint", és ez esetre amerikai támogatásra tett célzást. Amikor a kurdok és síiták éppen ezt akarták megpróbálni, Saddam a felkelést eltiporta és a Bush Adminisztráció még arra sem volt hajlandó, hogy rálőjön a saját népét kaszabáló gépfegyveres iraki helikopterekre. Bush ugyanis nem a kisebbségek felkelésére számított, hanem a tűz körül ülő többségére. Csak amikor kurdok százezrei éhen-szomjan, ázva-fázva menekültek a kies északi hegyek közé, és ezt a tragédiát a tv esténként az amerikai polgár házába hozta, akkor avatkozott be Washington humanitárius segéllyel. Mi történt a Balkánon? A jugoszláv szövetségen belül a mohamedán bosnyákok ugyan nem örültek a szerbek uralkodó szerepének, de a szerbek nem gyilkolták őket halomra addig, amíg a nemzetközi közösség el nem ismerte (véres háború után) Horvátország elszakadását, ezzel jelezve, hogy ha Bosznia leválik, a Nyugat segítségükre lesz. Jól tudjuk, hogy mi következett: a szerbek több tízezer bosnyákot öltek meg és néhány hónap alatt területük kétharmadát tisztították meg tőlük. Csak ezek után került sor arra, hogy az ENSZ komolyabb békefenntartó csapatokat küldjön - persze megint túl későn. Ruandában a kisebbségben levő tuszi törzs sem élt boldog életet attól az időtől kezdve, hogy 1962-ben a függetlenséggel elvesztették hatalmukat. Egészen 1990-ig azonban a többségi hutuk nem rendeztek pogromokat ellenük, főleg azért, mert a tuszik tudatában voltak annak, hogy nem képesek elnyomóik ellen fellépni. Ugandában azonban a tuszi menekültek kiképzést és amerikai támogatást kaptak, és ez tette lehetővé, hogy 1990 októberében megszállják Ruandát. A Nyugat továbbra is a felkelők mellett állt, segélyekkel és más eszközökkel biztosítva a tuszik biztonságát. A nyugati támogatás fokozódásának reményében a tuszik egyre jobban felbátorodtak követeléseikkel, s ez a hutuk radikalizálódásához, majd félmillió tuszi törzsbeli legyilkolásához vezetett. Csak ezután került sor arra, hogy a Nyugat humanitárius segélyt nyújtson a szomszédos Zaire-i menekülttáborokban, ahol egyébként maguk a gyilkosok is meghúzódtak. Clinton elnök nemrég, afrikai látogatása során szinte bocsánatot kért azért, hogy „az Egyesült Államok és a világ közössége nem tett annyit, amennyit tehetett volna, és kellett volna tennie." Mi magyarok is jól emlékszünk azokra a részben elképzelt ígéretekre, hogy Amerika az 56-os forradalom segítségére siet... Kuperman érdekes cikkében azt javasolja, hogy Amerika inkább diplomáciai erőfeszítéseket tegyen a polgárháborúk, belső mészárlások, illetve etnikai tisztogatások megelőzésére. Ennek egyik eszköze: a világért se ringassák az elnyomottak magukat abban a hamis reményben, hogy Amerika beavatkozik a nevükben. Ha tisztában vannak azzal, hogy csak magukra számíthatnak, jobban meggondolják és kevesebb az esély a megtorlásra. Koszovó dolgában még az eddigieknél is homályosabb az Adminisztráció „üzenete". Bush elnök már 1992-ben intervencióval fenyegetett. A Clinton Adminisztráció azonban ez év elején határozottan közölte, hogy ellenzi Koszovó függetlenségét, és a felkelőket „terroristáknak" nevezte. Ezt az álláspontot törölte Albright külügyminiszter, amikor úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok „nem fog ott állni és nézni" a helyzetet. Ezt tetőzte aztán be a NATO légierők fenyegető hadgyakorlata. Ha a szerbek nem féltek Horvátországot megtámadni, ahol a lakosság mindössze 12 Folytatás a következő oldalon AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA/SZABADSÁG (USPS 023-960) AMERICAN HUNGARIAN PEOPLE’S VOICE/LIBERTY An AMERICAn nEWSPAFER in THE HlMGARlAn LAnGUAGE Published every Friday except for three vacation weeks by Kalnoky Inc. Publisher/Owner: JULIUS KALNOKY Editor: EVA NADAI Editorial and Circulation Office - Szerkesztőség és kiadóhivatal KALNOKY INC P.O. BOX 6673, EAST BRUNSWICK, NJ 08816 Telephone: (732) 254-2904 Fax: (732) 254-3529 Send advertisements, payments and correspondence to the address above. Hirdetéseket, pénzküldeményeket és levelezéseket a fenti címre kérjük küldeni. POSTMASTER. Send address changes to AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA/SZABADSÁG _______P.O. BOX 6673, EAST BRUNSWICK, NJ 08816_______ Subscription Rates - Előfizetési árak US $ Can?to $ Europe US$ Egy évre (1 gr.) US $ 52.00 Can. $ 74.00 US $ 63.00 Fél évre (1/2 yr.) US$27.00 Can. $ 38.00 US$32.50 3 hónap (3 mos.) US $ 14.00 Can. $ 19.50 US $ 16.75 _________PERIODICALS POSTAGE PAID AT EAST BRUNSWICK, NJ_________ Minden jog fenntartva - All rights reserved. íróink saját nézeteiket fejezik ki, azok nem minden esetben tükrözik szerkesztőségünk vagy hirdetőink véleményét. Közlésre nem alkalmas vagy kézzel írott kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. 1998. július 3., péntek