Amerikai Magyar Népszava - Szabadság, 2006. július-december (116. évfolyam, 27-52. szám)
2006-08-11 / 32. szám
6/ NÉPSZAVA SZABADSÁG MAGYARORSZÁG 2006. AUGUSZTUS 11. PÉNTEK Hírösszefoglalaló Népszava Szabadság Jogerős határozatot hozott a Fővárosi Közigazgatási Hivatal a XII. kerületi turulszobor ügyében; a szobrot 30 napon belül el kell bontani. A XII. kerületi polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint hozzájuk még nem érkezett meg a határozat. Forgács Imre, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal hivatalvezetője az MTI-nek elmondta: másodfokú hatóságként meghozta a határozatot, amellyel helybenhagyta az elsőfokon eljáró budavári jegyző döntését, így a szobrot el kell bontani. Felidézte: májusban az elsőfokon eljáró budavári önkormányzat jegyzője határozatában megállapította, hogy a szoborra nem adható meg a fennmaradási engedély, és elrendelte a szobor bontását. A bontásra - a határozat szerint - a jogerőre emelkedéstől számított 180 napon belül kell sort keríteni. Ezt a határozatot megfellebbezte a XII. kerületi önkormányzat, és egyúttal kérte az én kizárásomat, mert - állításuk szerint - nem várható el tőlem az elfogulatlan elbírálás. Az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal (OLÉH) szerint azonban nincs a kizárásra okot adó körülmény, így lefolytathattam az eljárást- tette hozzá. Mint mondta, ennek során meghozta a másodfokú határozatot és mindössze egy pontban bírálta felül az elsőfokú határozatot: a 180 nap helyett 30 napban határozta meg a bontásra rendelkezésre álló időt. Időhúzásnak és feleslegesnek tartja, hogy 180 napos határidőt adtak a végrehajtásra. Olyan szobor esetében, amit egy éjszaka helyeztek el a talapzatán, erre nem kell 180 nap, erre elég 30 is, beleértve azt is, hogy mivel műalkotásról van szó, annak állagmegóvásáról, elhelyezéséről gondoskodni kell - tette hozzá. A hivatalvezető határozata államigazgatási értelemben jogerős, a XII. kerületi önkormányzatnak a kézbesítéstől számított 30 napon belül el kell bontania a szobrot. Az ügyfél tovább már nem fellebbezhet, de jogszabálysértésre hivatkozva - 30 napon belül - kérheti a határozat bírósági felülvizsgálatát - mondta a hivatalvezető. Pokorni Zoltán, a Fidesz XII. kerületi polgármester-jelöltje a Magyar Hírlapban megjelent interjújában a szoborral kapcsolatban azt mondta: “Elfogadhatatlan az a gyakorlat, amikor a politika beleavatkozik egy emlékmű életébe, és remélem, hamarosan én javasolhatom majd a fővárosnak, hogy a szobrot ne akarja elbontani.” A szobrot tavaly október 22-én avatták fel Mitnyan György kerületi polgármester jelenlétében a második világháború katonai és polgári áldozatai emlékére - miközben az emlékmű felállításának jogi helyzete vitatott volt. A 4,4 méter széles, körülbelül hat méter magas talapzatra emelt, karmai között kardot tartó turulmadár az Istenhegyi út és a Böszörményi út sarkán, az egykori háborús cselekmények helyszínén áll. Elszánt fellépésre buzdítja a nemzeti radikálisokat a Jobbik a XII. kerületi turulos emlékmű megvédése érdekében. A jobboldali szervezet szükség esetén több száz fős élőlánccal lépne közbe. A nyári szabadsága miatt elérhetetlen XII. kerületi fideszes polgármestere, Mitnyan György nem reagált arra, hogy Fővárosi Közigazgatási Hivatal jogerős határozatban ítélte bontásra az emlékművet, jóllehet a II. világháborús szobor felállításának ő volt a főtámogatója. A főváros döntésére reagált viszont a Jobbik nevű szélsőjobboldalinak tartott szervezet, amely több jobboldali szervezettel együtt a turul tavaly októberi avatásakor is mozgósításba kezdett annak érdekében, hogy minél nagyobb tömeg jelenjen meg a Böszörményi és az Istenhegyi út kereszteződésében létesült új parknál, és támogassa az engedélyek nélkül felhúzott szobor fennmaradását. A Jobbik közleménye szerint most élőlánccal védené meg a hegyvidéki turulszobrot. A szervezet azt állítja, hogy “több, mint 500 polgári engedetlenségre is elszánt nemzeti radikális áll készenlétben”, hogy szükség esetén, vélhetően a bontás elkezdésekor megjelenjen a helyszínen. A Jobbik állítása szerint a “válsághelyzetben számítógépes SMS-küldő rendszerével mozgósítja a tagjaiból és szimpatizánsaiból toborzott akciócsoportját, a védelemhez szükséges felszerelést pedig már elhelyezte egy közeli raktárhelyen”. Repül a Turul-szobor Kinek állít emléket a törvénytelenül felállított emlékmű? Mi is az emlékmű üzenete? Egyszerre több üzenete is van, mivel a szimbolika megválasztása nem konzekvens. 1. A kevésbé szélsőséges mondanivaló, hogy a XII. kerület világháború során elpusztult összes lakosa a nemzet része és áldozata, halála a nemzeti értékek melletti kiállás következménye. Ez a mondanivaló azonban hamis, hiszen a kerület halottainak 90 százaléka civil, és a civilek jelentős része - kutatásaim szerint minimum 409 személy zsidó származása miatt - gyilkosság áldozata lett, épp egy olyan párt tagjai által, amelynek nyilaskeresztes jelvényében a turulmadár csőrében kardot is tart. 2. Az emlékműnek van radikálisabb olvasata is. Ha komolyan vesszük a szimbolikus üzenetet, azaz a kardos turulmadarat, akkor csak arra juthatunk, hogy a talpazaton megörökített nevek a magyar nemzet harcosai. Tekintettel arra, hogy a kerületben csak 1944. október 15. után, pontosabban 1944. december 24. és 1945. február 13. között, azaz a nyilasuralom alatt folytak harcok, az emlékmű minden nyilasok oldalán harcoló katonát megdicsőít, anélkül, hogy utalna azokra a morális dilemmákra, amelyek azzal kapcsolatosak, hogy a kommunistákkal szemben a nyilasok oldalán kellett fegyvert fogni. Nyilvánvaló, hogy a Budapestet védő honvédek túlnyomó többsége nem volt nyilas, de egy emlékműnek reflektálnia kellene arra, hogy az adott helyzetben finoman szólva sem volt tökéletes választás. Erre azonban a leghalványabb utalás sem történik. Ezért az emlékmű üzenete valójában Szálasi Ferencé is lehetne: “Budapest a Hős Kitartás Városa” a bolsevizmus ellen. Nem kell már sokáig várnunk, hogy megérhessük: a Vér és Becsület és más neonáci szervezetek a “hűség napjának” felvonulását a XII. kerület turuljához kötik. A jelenlegi helyzet elviselhetetlen provokáció. Elsősorban azért, mert egy nemzeti jelkép mögé bújva a XII. kerület nyíltan felrúgta a törvényes rendet, amennyiben az önbíráskodáshoz hasonló módszereket alkalmazott azzal, hogy semmibe vette az emlékműállítás szabályait, miközben ő maga szigorú büntetéseket alkalmaz azokkal szemben, akik a kerület területén engedély nélkül építkeznek. Az eset provokáció azért is, mert az emlékmű talpazatára vésett nevek jelentős része zsidós hangzású (Guttmann, Klein stb.); ebből sejthető, hogy az alkotók elsősorban az Alma, Maros és Városmajor utcában meggyilkolt 409 áldozat családnevét örökítették meg. A meggyilkoltak hozzátartozóinak tehát nemcsak azt kell elviselniük, hogy rokonaik halálát meghamisítják, hanem azt is, hogy nevükkel neonácik takaróznak. Kár azon morfondírozni, vajon mi késztette a kerületet erre a szoborállításra. Ferenc József 1849 után Budán, a Dísz téren állíttatott emlékművet az általa hőn szeretett Hentzi vezérőrnagynak, aki azzal írta be a nevét a magyar történelembe, hogy adott szavát szegve a hadifogságból történt elbocsátása után ismét a hadviselők közé állt, és Buda parancsnokaként szétlövette a hadászatilag semmilyen szerepet sem játszó pesti Duna-korzót. Az emlékmű nyílt provokáció volt a magyar közönségnek, és ezt csak fokozta, hogy a kiegyezés után a Monarchia bornírt hivatalnokai előszeretettel magyar honvédegységekkel koszorúztatták meg Hentzi obeliszkjét. Budapest város tanácsa bölcs emberekből állt. Felismerték, hogy az uralkodót nem lehet nyílt megaláztatásoknak kitenni. Erzsébet királyné meggyilkolása után ezért felajánlották, hogy az uralkodónak egy Sissy-emlékművet adományoznak. “Véletlenül” épp arra a tagadhatatlanul reprezentatív helyre kívánták állítani, ahol a Hentzi-emlékmű állt. Mivel a cél mindent szentesített, Ferenc József is áment mondott a tervre, és beleegyezett abba, hogy a Hentzi-emlékművet a Hűvösvölgybe, a későbbi Bolyai II. laktanyába helyezzék át. Igazság szerint itt kellene befejezni a történetet, mert a folytatás már félrevezető. Az áthelyezés ugyanis megtörtént, de a csalafinta városi tanács mégsem Hentzi helyére rakta Erzsébet királyné emlékművét, hanem a ma is ismert helyre, a Döbrentei tér parkjába. Hentzi és a turulmadár között természetesen számos különbség van. A turulmadár iránt önmagában jóval megalapozottabb igények támaszthatók, lévén szó egy nemzeti szimbólumról. Az analógia csupán arra kívánt rámutatni, hogy mindkét esetben léteznek érvek az egyébként problematikus emlékmű mellett. A gondok jelentős része azonban kiküszöbölhető, ha az önmagában elfogadható emlékmű megfelelő kontextusba kerül. Nyilvánvaló és jogos igény van arra, hogy Budapesten (is) lehessen gyászolni a II. világháború katonai áldozatait. Nekik is ki kell alakítaniuk valahol egy megfelelő emlékhelyet, és oda át kell helyezni a turult. A jelenlegi állapot azonban tűrhetetlen. Az emlékmű meggyalázza az áldozatok egy részét, nemcsak azt a 409 embert, akiket saját honfitársaik gyilkoltak le, hanem azokat is, akik nem kívánták valamilyen eszméért odaadni életüket, hanem csak egyszerűen éhen haltak, halálra erőszakolták őket szovjet katonák, agyonlőtték a németek, vagy rájuk omlott a ház. Ezek az ellentmondások csak a turul áthelyezésével és a jelenlegi helyen új emlékmű felavatásával valósítható meg. Ungváry Krisztián történész Pechesnek is mondhatná magát Morvai Krisztina jogásznő, hogy éppen az a Göncz Kinga lett a külügyminiszter, akivel egy éve éles vitába került egy makói kisfiú gyámügyével kapcsolatban. Akkor Göncz családügyi miniszter volt, Morvai családvédelmi civilszervezet vezetője, és egymást hibáztatták az ügyben, aminek részletei most nem érdekesek. Göncz Kinga pedig nem akarta, hogy egy nőügyi bizottságban Morvai képviselje tovább Magyarországot, akit korábbról jól ismert, és vele szemben a bizalma nyilván megingott, hogy finoman szóljunk. Ez eddig rendben is lenne, ha ez a bizottság történetesen nem az ENSZ keretein belül működne, ahol már nem két egymás haját ráncigáló nőként kell a hazát képviselni, hanem a diplomácia szabályai szerint. Ehhez képest Morvai levelet írt a többi ország miszszióvezetőjének, ahol gyakorlatilag feljelentette a főnökét, aki különben azt jelöl a szóbanforgó posztra, akit akar. Diplomásai testületek tagjai általában csendesen felállnak, és rezzenéstelen arccal veszik tudomásul, hogy a sors kiszámíthatatlan kegye vagy ostorcsapása folytán e szép pálya egy másik állomására parancsolja őket az élet. Hogy valaki nyilvánosan tiltakozzék a megvont bizalom miatt egy diplomáciai poszton, más országokhoz szaladgáljon, saját küldő országát mószerolni, nem szokatlan, hanem taszító, ízléstelen, amivel lejáratja saját magát, a főnökét, és a hazáját is. Ez akkor is igaz, ha ő volt a bizottság legnagyszerűbb taga, és nála jobb jelölt nem is lehetne. Alkalmatlanságát ez a fellépés és arrogancia bizonyítja. A külügyi szóvivő miedig felelőssége teljes tudatában állította, hogy Morvai Krisztina nem volt hajlandó együttműködni azzal a kormánnyal, amely őt jelölte, amelyet ő képviselt, amelynek az utasításait végre kellett volna hajtania. A hímsoviniszták erre azt mondanák, hogy erre is csak egy nő képes. Azt hiszi hogy ő a fontos, és harcban állhat a saját főnökeivel, és egy ilyen megbízatás arra való, hogy önmagát megvalósítsa. Furcsa elképzelés egy diplomáciai jellegű feladat esetében. Ha pedig szakmai elképzelései, a lelkiismerete akadályozta, hogy az őt jelölő kormány álláspontját képviselje, akkor le kell mondani, és nem a kormányt feljelenteni, hogy a posztra nem a vele szemben álló nézeteket képviselő Morvai Krisztina nagyságos asszonyt jelölte újra. Kicsit fordítva tetszik ülni a lovon. Az ott a farka, nem a feje. És ettől akár még igaza is lehet szakmailag, de ez nem így működik. Azt szeretnénk hinni, hogy a nőknek van helyük a konyhán kívül is a közéletben, bár én a hatpárti férfiálláspontot képviselem, különösen, ha egy okoskodó nőt látok. Annak azonnal kinézem a gáztűzhelyet, ahol kibontakozhat. Ott hamar kiderül, hogy nem lehet fordítva csinálni semmit, mint ahogy a dolog működik. Ha a beleket tetszik kisütni és a combot kidobni, azt nem eszi meg senki. Ahogy az ilyen leveleket sem. Bartus László