Amerikai Magyar Népszava - Szabadság, 2006. július-december (116. évfolyam, 27-52. szám)

2006-08-11 / 32. szám

6/ NÉPSZAVA SZABADSÁG MAGYARORSZÁG 2006. AUGUSZTUS 11. PÉNTEK Hírösszefoglalaló Népszava Szabadság Jogerős határozatot hozott a Fővárosi Közigazgatási Hivatal a XII. kerületi turulszobor ügyében; a szobrot 30 napon belül el kell bontani. A XII. kerületi polgármes­teri hivatal tájékoztatása szerint hozzájuk még nem érkezett meg a határozat. Forgács Imre, a Fővárosi Közi­gazgatási Hivatal hivatalvezetője az MTI-nek elmondta: másodfokú hatóságként meghozta a határoza­tot, amellyel helybenhagyta az elsőfokon eljáró budavári jegyző döntését, így a szobrot el kell bon­tani. Felidézte: májusban az elsőfo­kon eljáró budavári önkormányzat jegyzője határozatában megállapí­totta, hogy a szoborra nem adható meg a fennmaradási engedély, és elrendelte a szobor bontását. A bontásra - a határozat szerint - a jogerőre emelkedéstől számított 180 napon belül kell sort keríteni. Ezt a határozatot megfelleb­bezte a XII. kerületi önkormányzat, és egyúttal kérte az én kizárásomat, mert - állításuk szerint - nem várha­tó el tőlem az elfogulatlan elbírálás. Az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal (OLÉH) szerint azonban nincs a kizárásra okot adó körül­mény, így lefolytathattam az eljá­rást- tette hozzá. Mint mondta, ennek során meg­hozta a másodfokú határozatot és mindössze egy pontban bírálta felül az elsőfokú határozatot: a 180 nap helyett 30 napban határozta meg a bontásra rendelkezésre álló időt. Időhúzásnak és feleslegesnek tartja, hogy 180 napos határidőt adtak a végrehajtásra. Olyan szobor esetében, amit egy éjszaka helyeztek el a talapzatán, erre nem kell 180 nap, erre elég 30 is, beleértve azt is, hogy mivel műalkotásról van szó, annak állagmegóvásáról, elhelye­zéséről gondoskodni kell - tette hozzá. A hivatalvezető határozata államigazgatási értelemben jogerős, a XII. kerületi önkormányzatnak a kézbesítéstől számított 30 napon belül el kell bontania a szobrot. Az ügyfél tovább már nem fellebbez­het, de jogszabálysértésre hivatkoz­va - 30 napon belül - kérheti a hatá­rozat bírósági felülvizsgálatát - mondta a hivatalvezető. Pokorni Zoltán, a Fidesz XII. kerületi polgármester-jelöltje a Ma­gyar Hírlapban megjelent interjú­jában a szoborral kapcsolatban azt mondta: “Elfogadhatatlan az a gya­korlat, amikor a politika beleavatko­zik egy emlékmű életébe, és remé­lem, hamarosan én javasolhatom majd a fővárosnak, hogy a szobrot ne akarja elbontani.” A szobrot tavaly október 22-én avatták fel Mitnyan György kerületi polgármester jelenlétében a máso­dik világháború katonai és polgári áldozatai emlékére - miközben az emlékmű felállításának jogi helyzete vitatott volt. A 4,4 méter széles, körülbelül hat méter magas talap­zatra emelt, karmai között kardot tartó turulmadár az Istenhegyi út és a Böszörményi út sarkán, az egykori háborús cselekmények helyszínén áll. Elszánt fellépésre buzdítja a nemzeti radikálisokat a Jobbik a XII. kerületi turulos emlékmű megvédése érdekében. A jobboldali szervezet szükség esetén több száz fős élőlánccal lépne közbe. A nyári szabadsága miatt elérhe­tetlen XII. kerületi fideszes pol­gármestere, Mitnyan György nem reagált arra, hogy Fővárosi Közi­gazgatási Hivatal jogerős határozat­ban ítélte bontásra az emlékművet, jóllehet a II. világháborús szobor felállításának ő volt a főtámogatója. A főváros döntésére reagált vi­szont a Jobbik nevű szélsőjobbol­dalinak tartott szervezet, amely több jobboldali szervezettel együtt a turul tavaly októberi avatásakor is mozgósításba kezdett annak ér­dekében, hogy minél nagyobb tö­meg jelenjen meg a Böszörményi és az Istenhegyi út keresztező­désében létesült új parknál, és tá­mogassa az engedélyek nélkül fel­húzott szobor fennmaradását. A Jobbik közleménye szerint most élőlánccal védené meg a hegyvidéki turulszobrot. A szervezet azt állítja, hogy “több, mint 500 polgári en­gedetlenségre is elszánt nemzeti radikális áll készenlétben”, hogy szükség esetén, vélhetően a bontás elkezdésekor megjelenjen a hely­színen. A Jobbik állítása szerint a “válsághelyzetben számítógépes SMS-küldő rendszerével mozgó­sítja a tagjaiból és szimpatizánsaiból toborzott akciócsoportját, a véde­lemhez szükséges felszerelést pedig már elhelyezte egy közeli raktár­helyen”. Repül a Turul-szobor Kinek állít emléket a törvénytelenül felállított emlékmű? Mi is az emlékmű üzenete? Egy­szerre több üzenete is van, mivel a szimbolika megválasztása nem kon­zekvens. 1. A kevésbé szélsőséges mon­danivaló, hogy a XII. kerület világ­háború során elpusztult összes la­kosa a nemzet része és áldozata, halála a nemzeti értékek melletti ki­állás következménye. Ez a mon­danivaló azonban hamis, hiszen a kerület halottainak 90 százaléka civil, és a civilek jelentős része - kutatásaim szerint minimum 409 személy zsidó származása miatt - gyilkosság áldozata lett, épp egy olyan párt tagjai által, amelynek nyilaskeresztes jelvényében a turul­madár csőrében kardot is tart. 2. Az emlékműnek van radiká­lisabb olvasata is. Ha komolyan vesszük a szimbolikus üzenetet, azaz a kardos turulmadarat, akkor csak arra juthatunk, hogy a talpa­zaton megörökített nevek a magyar nemzet harcosai. Tekintettel arra, hogy a kerületben csak 1944. októ­ber 15. után, pontosabban 1944. december 24. és 1945. február 13. között, azaz a nyilasuralom alatt folytak harcok, az emlékmű minden nyilasok oldalán harcoló katonát megdicsőít, anélkül, hogy utalna azokra a morális dilemmákra, ame­lyek azzal kapcsolatosak, hogy a kommunistákkal szemben a nyila­sok oldalán kellett fegyvert fogni. Nyilvánvaló, hogy a Budapestet vé­dő honvédek túlnyomó többsége nem volt nyilas, de egy emlékmű­nek reflektálnia kellene arra, hogy az adott helyzetben finoman szólva sem volt tökéletes választás. Erre azonban a leghalványabb utalás sem történik. Ezért az emlékmű üzenete valójában Szálasi Ferencé is lehetne: “Budapest a Hős Kitar­tás Városa” a bolsevizmus ellen. Nem kell már sokáig várnunk, hogy megérhessük: a Vér és Becsü­let és más neonáci szervezetek a “hűség napjának” felvonulását a XII. kerület turuljához kötik. A jelenlegi helyzet elviselhetetlen provokáció. Elsősorban azért, mert egy nemzeti jelkép mögé bújva a XII. kerület nyíltan felrúgta a tör­vényes rendet, amennyiben az ön­­bíráskodáshoz hasonló módszere­ket alkalmazott azzal, hogy sem­mibe vette az emlékműállítás szabá­lyait, miközben ő maga szigorú büntetéseket alkalmaz azokkal szemben, akik a kerület területén engedély nélkül építkeznek. Az eset provokáció azért is, mert az emlék­mű talpazatára vésett nevek jelen­tős része zsidós hangzású (Gutt­­mann, Klein stb.); ebből sejthető, hogy az alkotók elsősorban az Al­ma, Maros és Városmajor utcában meggyilkolt 409 áldozat családne­vét örökítették meg. A meggyilkol­tak hozzátartozóinak tehát nem­csak azt kell elviselniük, hogy ro­konaik halálát meghamisítják, ha­nem azt is, hogy nevükkel neonácik takaróznak. Kár azon morfondírozni, vajon mi késztette a kerületet erre a szo­borállításra. Ferenc József 1849 után Budán, a Dísz téren állíttatott emlékművet az általa hőn szeretett Hentzi vezér­őrnagynak, aki azzal írta be a nevét a magyar történelembe, hogy adott szavát szegve a hadifogságból tör­tént elbocsátása után ismét a hadvi­selők közé állt, és Buda parancsno­kaként szétlövette a hadászatilag semmilyen szerepet sem játszó pesti Duna-korzót. Az emlékmű nyílt provokáció volt a magyar közön­ségnek, és ezt csak fokozta, hogy a kiegyezés után a Monarchia bornírt hivatalnokai előszeretettel magyar honvédegységekkel koszorúztatták meg Hentzi obeliszkjét. Budapest város tanácsa bölcs emberekből állt. Felismerték, hogy az uralkodót nem lehet nyílt megaláztatásoknak ki­tenni. Erzsébet királyné meggyilko­lása után ezért felajánlották, hogy az uralkodónak egy Sissy-emlék­­művet adományoznak. “Véletle­nül” épp arra a tagadhatatlanul rep­rezentatív helyre kívánták állítani, ahol a Hentzi-emlékmű állt. Mivel a cél mindent szentesített, Ferenc József is áment mondott a tervre, és beleegyezett abba, hogy a Hent­­zi-emlékművet a Hűvösvölgybe, a későbbi Bolyai II. laktanyába he­lyezzék át. Igazság szerint itt kellene befejezni a történetet, mert a foly­tatás már félrevezető. Az áthelyezés ugyanis megtörtént, de a csalafinta városi tanács mégsem Hentzi helyé­re rakta Erzsébet királyné emlék­művét, hanem a ma is ismert helyre, a Döbrentei tér parkjába. Hentzi és a turulmadár között természetesen számos különbség van. A turulmadár iránt önmagában jóval megalapozottabb igények tá­maszthatók, lévén szó egy nemzeti szimbólumról. Az analógia csupán arra kívánt rámutatni, hogy mind­két esetben léteznek érvek az egyébként problematikus emlékmű mellett. A gondok jelentős része azonban kiküszöbölhető, ha az önmagában elfogadható emlékmű megfelelő kontextusba kerül. Nyilvánvaló és jogos igény van arra, hogy Budapesten (is) lehessen gyászolni a II. világháború katonai áldozatait. Nekik is ki kell alakíta­niuk valahol egy megfelelő emlék­helyet, és oda át kell helyezni a turult. A jelenlegi állapot azonban tűrhetetlen. Az emlékmű meggya­lázza az áldozatok egy részét, nem­csak azt a 409 embert, akiket saját honfitársaik gyilkoltak le, hanem azokat is, akik nem kívánták vala­milyen eszméért odaadni életüket, hanem csak egyszerűen éhen hal­tak, halálra erőszakolták őket szov­jet katonák, agyonlőtték a németek, vagy rájuk omlott a ház. Ezek az ellentmondások csak a turul áthe­lyezésével és a jelenlegi helyen új emlékmű felavatásával valósítható meg. Ungváry Krisztián történész Pechesnek is mondhatná magát Morvai Krisztina jogásznő, hogy éppen az a Göncz Kinga lett a külügyminisz­ter, akivel egy éve éles vitába került egy makói kisfiú gyámügyével kapcso­latban. Akkor Göncz családügyi mi­niszter volt, Morvai családvédelmi ci­vilszervezet vezetője, és egymást hibáz­tatták az ügyben, aminek részletei most nem érdekesek. Göncz Kinga pe­dig nem akarta, hogy egy nőügyi bi­zottságban Morvai képviselje tovább Magyarországot, akit korábbról jól ismert, és vele szemben a bizalma nyil­ván megingott, hogy finoman szóljunk. Ez eddig rendben is lenne, ha ez a bi­zottság történetesen nem az ENSZ keretein belül működne, ahol már nem két egymás haját ráncigáló nőként kell a hazát képviselni, hanem a diplomá­cia szabályai szerint. Ehhez képest Morvai levelet írt a többi ország misz­­szióvezetőjének, ahol gyakorlatilag feljelentette a főnökét, aki különben azt jelöl a szóbanforgó posztra, akit akar. Diplomásai testületek tagjai általában csendesen felállnak, és rezzenéstelen arccal veszik tudomásul, hogy a sors kiszámíthatatlan kegye vagy ostorcsapása folytán e szép pály­a egy másik állomására parancsolja őket az élet. Hogy valaki nyilvánosan til­takozzék a megvont bizalom miatt egy diplomáciai poszton, más országokhoz szaladgáljon, saját küldő országát mó­­szerolni, nem szokatlan, hanem ta­szító, ízléstelen, amivel lejáratja saját magát, a főnökét, és a hazáját is. Ez akkor is igaz, ha ő volt a bizottság legnagyszerűbb tag­a, és nála jobb jelölt nem is lehetne. Alkalmatlanságát ez a fellépés és arrogancia bizonyítja. A külügyi szóvivő miedig felelőssége teljes tudatában állította, hogy Morvai Krisztina nem volt hajlandó együttmű­ködni azzal a kormánnyal, amely őt jelölte, amelyet ő képviselt, amelynek az utasításait végre kellett volna haj­tania. A hímsoviniszták erre azt mon­danák, hogy erre is csak egy nő képes. Azt hiszi hogy ő a fontos, és harcban állhat a saját főnökeivel, és egy ilyen megbízatás arra való, hogy önmagát megvalósítsa. Furcsa elképzel­és egy diplomáciai jellegű feladat esetében. Ha pedig szakmai elképzelései, a lelkiis­merete akadályozta, hogy az őt jelölő kormány álláspontját képviselje, akkor le kell mondani, és nem a kormányt feljelenteni, hogy a posztra nem a vele szemben álló nézeteket képviselő Mor­vai Krisztina nagyságos asszonyt jelölte újra. Kicsit fordítva tetszik ülni a lo­von. Az ott a farka, nem a feje. És ettől akár még igaza is lehet szakmai­lag, de ez nem így működik. Azt sze­retnénk hinni, hogy a nőknek van helyük a konyhán kívül is a köz­életben, bár én a hatpárti férfiálláspon­tot képviselem, különösen, ha egy okos­kodó nőt látok. Annak azonnal ki­nézem a gáztűzhelyet, ahol kibonta­kozhat. Ott hamar kiderül, hogy nem lehet fordítva csinálni semmit, mint ahogy a dolog működik. Ha a beleket tetszik kisütni és a combot kidobni, azt nem eszi meg senki. Ahogy az ilyen leveleket sem. Bartus László

Next