Amerikai Magyar Népszava - Szabadság, 2007. január-június (117. évfolyam, 1-24. szám)
2007-03-30 / 13. szám
2007. MÁRCIUS 30. PÉNTEK Föld S. Péter Demszky Arctéri jelentés újratöltve Nem egészen két héttel a Márciusi Sajnálatos Események után azért kell még mindig demszkyzni, mert amikor a Petőfi szobornál az ismeretlenség homályába burkolózó szökött elmeápoltak tojásokat és fémmel bélelt narancsokat hajigálnak a szónok felé, akkor nincs miről hallgatni. Amikor az egyik parlamenti párt által ideológiailag megtámogatott utcai harcosok megpróbálják belefojtani a szót egy szabad város szabadon megválasztott főpolgármesterébe, akkor magára valamit is adó demokrata nem teheti meg, hogy ne demszkyzzen. Pedig az utóbbi időkben Demszky Gábor, Budapest örök és megbonthatatlannak tetsző főpolgármestere, sokat tett azért, hogy felélje morális tartalékait. A rendszerváltozás emblematikus figurája, a demokratikus ellenzék oszlopa, a titkos nyomdák és kiadványok gondos gazdája az elmúlt években önjáró Rambóként, elszabadult hajóágyúként működött. Ha valamit elhatározott, akkor sem ember, sem pedig észérv nem tudta megállítani. És hát a horvátországi nyaraló ügye sem tett jót a kátyúk miatt egyébként is fogyatkozó imázsának. Máig nem tudni miért, de a fővárosiak valamiért soha nem voltak hajlandók szívükbe zárni a kátyúkat - még a dicsőséges szamizdatos múltra való emlékezés is kevés volt, hogy tapsikoljanak örömükben, amiért gödröket kell kerülgetniük. Ráadásul a négyes metró körüli huzavonák is könnyen maguk alá temethették volna Demszkyt. Mert egy ideig - tegyük hozzá, teljes joggal - lehetett Orbán bosszújaként felfogni a késlekedést, de idővel már nehezen volt tartható a bűnös város koncepciója. És a főpolgármester azzal sem szerzett plusz pontokat a szavazóknál, hogy kiköltözött a városból. Volt, akinek tetszett, másoknál meg kifejezetten kiverte a biztosítékot, hogy állandóan összeakasztotta a bajszát a szocialistákkal. És mégis, bármennyi is volt a főpolgármester rovásán, a budapestiek mintha összebeszéltek volna: még a legrosszabb Demszky is jobb a legjobb Tarlósnál, mondták, és ötödször is újraválasztották. Mindezek ellenére, vagyishogy éppen ezért, Demszky Gábor az idei március 15-én ismét a régi fényében tündökölt. Azok segítettek neki ebben, akik ártani akartak neki. A füttyös, dobáló, csupán a rombolásban jártas emberek néhány órára ismét naggyá tették Demszkyt. Azon az emlékezetes csütörtöki napon, éppen 159 évvel azután, hogy Petőfiék a Pilvaxban a ma már csak keveseket érdeklő 12 pontot fogalmazták, csütörtököt mondott a romboló gépezet, ha nem is szó szerint, de visszafelé sültek el a tojások, az acéllal bélelt narancsok. Az agyatlan dobások ugyanis nem tudták, amit a demokrácia barátai már régen megtanultak: azt, hogy Demszky Gábornak éppen ez az igazi terepe. Az egypártrendszer idején is az arctalan hatalommal szemben volt a legerősebb - így volt ezt most is, amikor a csuklyát viselő, sállal eltakart arcú csőcselék támadt rá. Akik ott voltak, vagy a televízióban látták ezt a gyalázatot, tudták, ki küldte oda az embereket. S bár személyesen nem Orbán verbuválta a nemrégiben még polgári köröknek becézett szabadcsapatokat, nem nehéz kitalálni, hogy - képletesen - hol egyenlítették ki a tojásokról és az acélbetétes narancsokról kiállított számlákat. Ugyanezen a napon az is kiderült, hogy Orbánnak nincs mobilja. Vagyis van, de nem használja. Vagy ki tudja! Pedig ez egy nagyon lényeges kérdés, majdnem annyira kardinális, mint az, hogy az oroszoktól jöjjön a gáz, vagy inkább az Unió felől? Kóka János, a Pannon Puma elmélet atyja dobta be a köztudatba Orbán mobilját - a gazdasági miniszter a közelgő szabad demokrata elnökválasztáson azzal próbált értékes segédpontokat szerezni riválisával, Fodor Gáborral szemben, hogy március 15- én azzal dicsekedett: sms-t küldött Orbánnak, hogy vonja vissza embereit az utcáról. Nem kellett volna ezt a mobilos sztorit bedobni. Már csak azért sem, mert még egy, a mostaninál több klasszissal tisztességesebb ellenzék is azonnal lecsapta volna a magas labdát. Nem telt el 24 óra, és Szíjjártó Péter, aki ezúttal elhíresült piros pulóvereinek legjavát a fontos mondandók esetében használatos zakóra cserélte, bejelentette: Róka, mint mindig, most is hazudik, Orbánnak nincs is mobilja. Pedig van, nem is egy igaz, nem ő, hanem a testőrei fogadják a hívásokat. Állítólag egy újságírónak, valamikor, valahol sikerült személyesen elérnie mobilon Orbánt, de az eset már évekkel ezelőtt történt, az újságíró pedig már nem emlékszik pontosan a körülményekre. Lehet, hogy nem is Orbánt hívta, vagy ha igen, akkor nem ő. Boldog ország, amelyiknek egy mobiltelefon a legnagyobb problémája. Pedig, ha egy kicsit jobban fókuszálnánk a lényegre, akkor azonnal kiszúrnánk magunknak Patrubány Miklóst. A Magyarok Világszövetségének elnöke ugyanis most megint népszavazással riogatja az anyaországot. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az anyaország még emlékszik arra, hogy a legutóbbi, Patrubány által rákényszerített, és a magyar adófizetők zsebéből fizetett népszavazás milyen sok haszonnal járt. Csupán azok jártak rosszul, akik igennel szavaztak, meg azok, akik nemmel. És azok is persze, akik el sem mentek - tegyük hozzá, ők voltak többségben. A legrosszabbul a határokon túl élő magyarok jártak, ők kapták a legnagyobb pofont, pedig nem is akarták odatartani az arcukat. Patrubány most megint próbálkozik, ám ezúttal a Fidesz is kihátrált mögüle, így azután megjósolható, hogy az aláírási íveit rajta kívül néhány családtagja fogja csak aláírni. Azért valaki értelmes ember, akiért patrubányul, szólhatna a Miklósnak, hogy valamennyi időre felejtse el Magyarországot. Hadd lélegezzünk fel egy kicsit, törődhessünk saját dolgainkkal. Ő meg rója a köreit inkább odahaza - a román társadalom bizonyára örömmel veszi, ha segít nekik elkölteni a más értelmes célokra félretett pénzeket. REFLEX NÉPSZAVA SZABADSÁG /11 Rentoul Ferenc Coroner’s Inquest Ilyen idejétmúlt intézmény, mint a Coroner’s Inquest, magyarul a halottkémi szemle, csak olyan országban maradhatott meg, melynek földjére majdnem ezer éve idegen megszálló katona be nem tette a lábát, és vannak szokások, melyek ma, a 21. században már nevetségesnek tűnnek, de azért megvannak, mert egyetlen kormány sem veszi magának a fáradságot, hogy lerázza és a történelmi hagyományok sorába utalja. A külföldiek, akik néha idepillantanak Anglia felé, értetlenül, sőt tátott szájjal bámulják, hogy a szigetország hivatalos körei mai napig ilyen drága és lényegében céltalan marhaságokkal vannak halál-komolyan elfoglalva. És éppen erről van szó. A törvény ugyanis még a 11. században, Hódító Vilmos idején kimondta, hogy erőszakcselekményt gyanítható, vagy nem természetes halál esetén az elhalálozás körülményeit és feltehető okait a kifejezetten erre a feladatra kinevezett halottkémnek kell nyilvános tárgyalás útján kivizsgálnia. Az intézményt még nevetségesebbé tette, hogy a vizsgálat eredményének nincs törvényi ereje, tehát bármit mond is ki a halottkém, akár azt, hogy gyilkosság történt, a továbbiak az ügyészségre, vagy a rendőrségre tartoznak - ha akarnak, vádat emelhetnek, ha nem, nem. Akkor meg mire jó az egész cirkusz? Legfeljebb arra, hogy a lapok feltárják egy-egy híres közéleti szereplő életének, vagy halálának hátterét és körülményeit. Márpedig az utóbbi években nem volt híresebb és többet fényképezett közéleti személyiség , mint Károly welszi herceg fiatal felesége, Diana, aki tíz évvel ezelőtt halt meg autószerencsétlenség következtében Párizsban. Diana akkor már jóideje elvált a trónörökös welszi hercegtől, aki így némileg kevésbé megkötözötten élhetett együtt fiatalkori szerelmével és szeretőjével, az ugyancsak elvált Camilla Parker-Bowles-szal. Az így elhanyagolt Diana pedig más férfiak oldalán keresett és talált vigasztalást, többek között Dodi Fayed, a dúsgazdag Mohammed Al Fayed, a Harrods áruház tulajdonosának fia mellett. Hogy Dodi és Diana nem természetes halált halt, ahhoz nem fért kétség. Rövidesen kiderült, hogy a párizsi Ritz szálloda hátsó kiskapuján próbálták elkerülni a fényképészek sisera-hadát, éppen sikerült beülniük a számukra odarendelt Mercedesbe, a biztonsági övét egyikük sem szíjazta be, és a kocsit azután észbontó sebességgel hajtotta a részeg sofőr, Paul Henri, neki a Port d’Alma aluljáró egyik oszlopának. A kocsi ripityára tört. Dodi apja, Mohammed Al Fayed, fia holttestét azonnal áthozatta Angliába, és itt muzulmán szokás szerint 24 órán belül eltemették. Fayed azóta is kitart amellett, hogy Diana és Dodi a királyi család és az angol titkossszolgálat összeesküvése következtében halt meg, mert a királynő férje és Károly herceg nem tűrhette volna, hogy az esetleges trónörökös, William herceg anyja, muzulmánhoz menjen feleségül. Ezt a verziót már hónapokkal ezelőtt elvetette egy külön vizsgálat, melyet London volt rendőrfőnöke, Lord Stevens vezetett és melynek 800 oldalra rúgó jelentése kimondta, hogy Diana autóbaleset következtében halt meg, a sofőr, aki ugyancsak életét vesztette, részegen hajtotta a Mercedest. Az egész ügyet még bonyolultabbá teszi, hogy a párizsi Ritz szállodának ugyancsak Dodi apja a tulajdonosa, a Mercedes a szálloda kocsija volt és a sofőr, Henri Paul, így ugyancsak Mohammed al Fayed alkalmazásában állott. A halottkémi vizsgálat előkészületei közben serényen folynak. Az elnöklő halottkém nem mint egyesbíró fogja vezetni a tárgyalást, hanem esküdtszéket fognak választani, és ennek tagjait kell al Fayed jogi képviselőinek meggyőzni arról, hogy Dodi és Diana halálát igenis a magas körökben szőtt összeesküvés okozta. Fayed eltökélt szándéka, hogy tanúként meg akarja idéztetni Fülöp, edinburgh-i herceget, és Károly welszi herceget, hogy ügyvédei keresztkérdéseket intézhessenek hozzájuk. Az újságoknak máris folyik a nyála, emelkedik az eladott példányszám. Al Fayed elkeseredett vádaskodásai ugyan aligha találnak visszhangra, de ő mindent megpróbál, mert milliói ugyan vannak, de a brit állampolgársági kérvényét már jónéhányszor elvetették a hatóságok. Az Alexandriából Angliába bevándorolt al Fayed ezzel akarja megbosszulni magát az angolokon.