Amerikai Magyar Népszava - Szabadság, 2007. január-június (117. évfolyam, 1-24. szám)

2007-03-30 / 13. szám

2007. MÁRCIUS 30. PÉNTEK Föld S. Péter Demszky Arctéri jelentés újratöltve Nem egészen két héttel a Márciusi Saj­nálatos Események után azért kell még min­dig demszkyzni, mert amikor a Petőfi szobor­nál az ismeretlenség homályába burkolózó szökött elmeápoltak tojásokat és fémmel bélelt narancsokat hajigálnak a szónok felé, akkor nincs miről hallgatni. Amikor az egyik parlamenti párt által ideológiailag megtámo­gatott utcai harcosok megpróbálják belefojta­ni a szót egy szabad város szabadon megvá­lasztott főpolgármesterébe, akkor magára valamit is adó demokrata nem teheti meg, hogy ne demszkyzzen. Pedig az utóbbi időkben Demszky Gábor, Budapest örök és megbonthatatlannak tetsző főpolgármestere, sokat tett azért, hogy felélje morális tartalékait. A rendszerváltozás emb­­lematikus figurája, a demokratikus ellenzék oszlopa, a titkos nyomdák és kiadványok gondos gazdája az elmúlt években önjáró Rambóként, elszabadult hajóágyúként mű­ködött. Ha valamit elhatározott, akkor sem ember, sem pedig észérv nem tudta megállí­tani. És hát a horvátországi nyaraló ügye sem tett jót a kátyúk miatt egyébként is fo­gyatkozó imázsának. Máig nem tudni miért, de a fővárosiak valamiért soha nem voltak hajlandók szívükbe zárni a kátyúkat - még a dicsőséges szamizdatos múltra való emlé­kezés is kevés volt, hogy tapsikoljanak örö­mükben, amiért gödröket kell kerülgetniük. Ráadásul a négyes metró körüli huzavo­nák is könnyen maguk alá temethették vol­na Demszkyt. Mert egy ideig - tegyük hozzá, teljes joggal - lehetett Orbán bosszújaként felfogni a késlekedést, de idővel már nehezen volt tartható a bűnös város koncepciója. És a főpolgármester azzal sem szerzett plusz pontokat a szavazóknál, hogy kiköltözött a városból. Volt, akinek tetszett, másoknál meg kifejezetten kiverte a biztosítékot, hogy állandóan összeakasztotta a bajszát a szocia­listákkal. És mégis, bármennyi is volt a főpolgár­mester rovásán, a budapestiek mintha össze­beszéltek volna: még a legrosszabb Demszky is jobb a legjobb Tarlósnál, mondták, és ötöd­ször is újraválasztották. Mindezek ellenére, vagyishogy éppen ezért, Demszky Gábor az idei március 15-én ismét a régi fényében tündökölt. Azok segí­tettek neki ebben, akik ártani akartak neki. A füttyös, dobáló, csupán a rombolásban jár­tas emberek néhány órára ismét naggyá tet­ték Demszkyt. Azon az emlékezetes csütörtöki napon, éppen 159 évvel azután, hogy Petőfiék a Pil­vaxban a ma már csak keveseket érdeklő 12 pontot fogalmazták, csütörtököt mondott a romboló gépezet, ha nem is szó szerint, de visszafelé sültek el a tojások, az acéllal bélelt narancsok. Az agyatlan dobások ugyanis nem tudták, amit a demokrácia barátai már régen megtanultak: azt, hogy Demszky Gá­bornak éppen ez az igazi terepe. Az egypárt­­rendszer idején is az arctalan hatalommal szemben volt a legerősebb - így volt ezt most is, amikor a csuklyát viselő, sállal eltakart arcú csőcselék támadt rá. Akik ott voltak, vagy a televízióban látták ezt a gyalázatot, tudták, ki küldte oda az embereket. S bár személyesen nem Orbán verbuválta a nemrégiben még polgári körök­nek becézett szabadcsapatokat, nem nehéz kitalálni, hogy - képletesen - hol egyenlítet­ték ki a tojásokról és az acélbetétes naran­csokról kiállított számlákat. Ugyanezen a napon az is kiderült, hogy Orbánnak nincs mobilja. Vagyis van, de nem használja. Vagy ki tudja! Pedig ez egy nagyon lényeges kérdés, majdnem annyira kardinális, mint az, hogy az oroszoktól jöjjön­­­ a gáz, vagy inkább az Unió felől? Kóka János, a Pannon Puma elmélet atyja dobta be a köztudatba Orbán mobilját - a gazdasági miniszter a közelgő szabad demokrata elnökválasztáson azzal próbált értékes segédpontokat szerezni riválisával, Fodor Gáborral szemben, hogy március 15- én azzal dicsekedett: sms-t küldött Orbán­nak, hogy vonja vissza embereit az utcáról. Nem kellett volna ezt a mobilos sztorit bedobni. Már csak azért sem, mert még egy, a mostaninál több klasszissal tisztessége­sebb ellenzék is azonnal lecsapta volna a magas labdát. Nem telt el 24 óra, és Szíjjártó Péter, aki ezúttal elhíresült piros pulóvere­inek legjavát a fontos mondandók esetében használatos zakóra cserélte, bejelentette: Róka, mint mindig, most is hazudik, Orbán­nak nincs is mobilja. Pedig van, nem is egy­­ igaz, nem ő, ha­nem a testőrei fogadják a hívásokat. Állítólag egy újságírónak, valamikor, valahol sikerült személyesen elérnie mobilon Orbánt, de az eset már évekkel ezelőtt történt, az újságíró pedig már nem emlékszik pontosan a körül­ményekre. Lehet, hogy nem is Orbánt hívta, vagy ha igen, akkor nem ő. Boldog ország, amelyiknek egy mobiltele­fon a legnagyobb problémája. Pedig, ha egy kicsit jobban fókuszálnánk a lényegre, akkor azonnal kiszúrnánk ma­gunknak Patrubány Miklóst. A Magyarok Világszövetségének elnöke ugyanis most me­gint népszavazással riogatja az anyaorszá­got. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az anyaország még emlékszik arra, hogy a legutóbbi, Patrubány által rákényszerített, és a magyar adófizetők zsebéből fizetett nép­szavazás milyen sok haszonnal járt. Csupán azok jártak rosszul, akik igennel szavaztak, meg azok, akik nemmel. És azok is persze, akik el sem mentek - tegyük hozzá, ők vol­tak többségben. A legrosszabbul a határokon túl élő magyarok jártak, ők kapták a legna­gyobb pofont, pedig nem is akarták odatartani az arcukat. Patrubány most megint próbálkozik, ám ezúttal a Fidesz is kihátrált mögüle, így azután megjósolható, hogy az aláírási íveit rajta kívül néhány családtagja fogja csak aláírni. Azért valaki értelmes ember, aki­ért patrubányul, szólhatna a Miklósnak, hogy valamennyi időre felejtse el Magyarországot. Hadd lélegezzünk fel egy kicsit, törődhes­sünk saját dolgainkkal. Ő meg rója a köreit inkább odahaza - a román társadalom bizo­nyára örömmel veszi, ha segít nekik elkölteni a más értelmes célokra félretett pénzeket. REFLEX NÉPSZAVA SZABADSÁG /11 Rentoul Ferenc Coroner’s Inquest Ilyen idejétmúlt intézmény, mint a Coroner’s Inquest, ma­gyarul a halottkémi szemle, csak olyan országban maradhatott meg, melynek földjére majdnem ezer éve idegen megszálló katona be nem tette a lábát, és vannak szokások, melyek ma, a 21. században már nevetségesnek tűnnek, de azért meg­vannak, mert egyetlen kormány sem veszi magának a fáradsá­got, hogy lerázza és a történelmi hagyományok sorába utalja. A külföldiek, akik néha idepillantanak Anglia felé, értetlenül, sőt tátott szájjal bámulják, hogy a szigetország hivatalos kö­rei mai napig ilyen drága és lényegében céltalan marhaságokkal vannak halál-komolyan elfoglalva. És éppen erről van szó. A törvény ugyanis még a 11. században, Hódító Vilmos idején kimondta, hogy erőszakcselekményt gyanítható, vagy nem természetes halál esetén az elhalálozás körülményeit és fel­tehető okait a kifejezetten erre a feladatra kinevezett halott­kémnek kell nyilvános tárgyalás útján kivizsgálnia. Az intéz­ményt még nevetségesebbé tette, hogy a vizsgálat eredményé­nek nincs törvényi ereje, tehát bármit mond is ki a halottkém, akár azt, hogy gyilkosság történt, a továbbiak az ügyészségre, vagy a rendőrségre tartoznak - ha akarnak, vádat emelhetnek, ha nem, nem. Akkor meg mire jó az egész cirkusz? Legfeljebb arra, hogy a lapok feltárják egy-egy híres közéleti szereplő életének, vagy halálának hátterét és körülményeit. Márpedig az utóbbi években nem volt híresebb és többet fényképezett közéleti személyiség , mint Károly welszi herceg fiatal felesége, Diana, aki tíz évvel ezelőtt halt meg autószerencsétlenség következtében Párizsban. Diana akkor már jóideje elvált a trónörökös welszi hercegtől, aki így némileg kevésbé meg­­kötözötten élhetett együtt fiatalkori szerelmével és szeretőjével, az ugyancsak elvált Camilla Parker-Bowles-szal. Az így elha­nyagolt Diana pedig más férfiak oldalán keresett és talált vi­gasztalást, többek között Dodi Fayed, a dúsgazdag Mohammed Al Fayed, a Harrods áruház tulajdonosának fia mellett. Hogy Dodi és Diana nem természetes halált halt, ahhoz nem fért kétség. Rövidesen kiderült, hogy a párizsi Ritz szálloda hátsó kiskapuján próbálták elkerülni a fényképészek sisera-hadát, éppen sikerült beülniük a számukra odarendelt Mercedesbe, a biztonsági övét egyikük sem szíjazta be, és a kocsit azután észbontó sebességgel hajtotta a részeg sofőr, Paul Henri, neki a Port d’Alma aluljáró egyik oszlopának. A kocsi ripityára tört. Dodi apja, Mohammed Al Fayed, fia holttestét azonnal áthozatta Angliába, és itt muzulmán szokás szerint 24 órán belül eltemették. Fayed azóta is kitart amellett, hogy Diana és Dodi a királyi család és az angol titkossszolgálat össze­esküvése következtében halt meg, mert a királynő férje és Károly herceg nem tűrhette volna, hogy az esetleges trónörökös, William herceg anyja, muzulmánhoz menjen feleségül. Ezt a verziót már hónapokkal ezelőtt elvetette egy külön vizsgálat, melyet London volt rendőrfőnöke, Lord Stevens vezetett és melynek 800 oldalra rúgó jelentése kimondta, hogy Diana autóbaleset következtében halt meg, a sofőr, aki ugyancsak életét vesztette, részegen hajtotta a Mercedest. Az egész ügyet még bonyolultabbá teszi, hogy a párizsi Ritz szállodának ugyancsak Dodi apja a tulajdonosa, a Mercedes a szálloda ko­csija volt és a sofőr, Henri Paul, így ugyancsak Mohammed al Fayed alkalmazásában állott. A halottkémi vizsgálat elő­készületei közben serényen folynak. Az elnöklő halottkém nem mint egyesbíró fogja vezetni a tárgyalást, hanem esküdt­széket fognak választani, és ennek tagjait kell al Fayed jogi képviselőinek meggyőzni arról, hogy Dodi és Diana halálát igenis a magas körökben szőtt összeesküvés okozta. Fayed eltökélt szándéka, hogy tanúként meg akarja idéztetni Fülöp, edinburgh-i herceget, és Károly welszi herceget, hogy ügyvédei keresztkérdéseket intézhessenek hozzájuk. Az újságoknak máris folyik a nyála, emelkedik az eladott példányszám. Al Fayed elkeseredett vádaskodásai ugyan aligha találnak vissz­hangra, de ő mindent megpróbál, mert milliói ugyan vannak, de a brit állampolgársági kérvényét már jónéhányszor el­vetették a hatóságok. Az Alexandriából Angliába bevándorolt al Fayed ezzel akarja megbosszulni magát az angolokon.

Next