Amerikai Magyar Népszava - Szabadság, 2010. szeptember-december (120. évfolyam, 37-52. szám)

2010-09-03 / 37. szám

A "halál nagykövete" elkészült Iránban A “halál nagykövetének” nevezett első pilóta nélküli iráni ro­botrepülőt egy nappal azután mutatták be, hogy elkezdték fel­tölteni fűtőanyaggal az ellentmondásos busehri atomreaktort. ... FH... Vasárnap Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnök ün­nepélyesen bemutatta az ország első saját készítésű, nagy hatósu­garú, pilóta nélküli bombázóját. A négy méter hosszú szerkezetet a csapásmérés farszi meg­felelője sze­rint Karrarnak nevezték, fel­avatását élőben közvetítette az iráni állami te­levízió. „A re­pülőgép, amel­lett, hogy a halál nagykövete lesz az emberiség ellenségei számára, a békét és a barátságot fogja szol­gálni” - mondta az iráni elnök. A hivatalos kommunikáció szerint kizárólag védekezésre szánt esz­közt az iráni népet fenyegető ag­­resszoroktól érkező támadás ese­tén vetik be, áll az egyértelműen Izraelnek és Amerikának szánt üzenetben. A robotrepülőt egy nappal azután mutatták be, hogy meg­kezdték a nemzetközi közösség által ellenzett busehri atomre­aktor feltöl­tését orosz fűtőanyaggal. Irán az Irakkal 1980 és 1988 között vívott háború idején indította be fegyverfejlesz­tési program­ját, hogy ellensúlyozza az ame­rikai fegyverembargó hatását. A nyolcvanas évek vége óta gyárt felderítésre használt robotrepü­lőgépeket, és 1992 óta tankokat, páncélozott szállítóeszközöket, rakétákat, torpedókat és vadász­gépet is.­ ­ Az iraki elnök sze­rint a békét védi majd a robotrepülőgép mint az atom­arzenál. glóbusz 2010. SZEPTEMBER 3., PÉNTEK I 3 A pápa bírálta Sarkozyt a romákért XVI. Benedek pápa burkoltan bí­rálta vasárnapi Úrangyala imádsá­gában a romák Franciaországból való kiutasítását. Emlékeztette a katolikusokat arra, hogy köteles­ségük elfogadni minden embert, tekintet nélkül származására. Az egyházfő Castel Gandolfó-i nyá­ri rezidenciáján francia zarán­dokok előtt kijelentette: „A mai napra rendelt liturgia emlékeztet bennünket arra, hogy az (Atya) minden embert meghívott az üd­vösségre. De emlékeztet bennün­ket arra is, hogy el kell tudnunk fogadni az emberek természetes különbözőségét, hiszen Jézus egy­behívott mindenféle nemzetiségű és nyelvű embereket” - mond­ta a pápa. XVI. Benedek nyíltan még nem foglalt állást azzal kap­csolatban, hogy Franciaország gyakorlatilag kiutasít romániai és bulgáriai romákat, de az in­tézkedést már bírálta Agostino Marchetto, a migránsok és a ván­dorló életmódot folytató emberek pasztorációjával foglalkozó pápai tanács titkára. Egy pénteki interjújában ki­jelentette: „a romák tömeges ki­utasítása ellentétes az európai normákkal”. „A bűnözőkkel szem­beni fellépés esetében is létezik az arányosság elve. Nem szabad álta­lánosítani, és kiutasítani emberek egy teljes csoportját. A felelősség egyéni, nem kollektív” - mondta Marchetto. A francia hatóságok augusztus eleje óta ötvenegy ille­gális roma tábort számoltak fel, az engedély nélkül Franciaországban tartózkodók első csoportja meg­érkezett Romániába. 0­­1-­ 5802 13th Avenue (58-59 utca között) Brooklyn, Boro Park, NY 11219 Megközelíthető: D, M és N metró, 16-os és 9-es busz . Telefon: 718-436-4519 Magyar hentesáruk, sajtok és tejtermékek, sütemények, tészták, fűszerek, konzervek, üdítők és sok más hazai termék széles választékával állunk vásárlóink rendelkezésére Magy­ar köny­vek, CD-k, DVD-k, magazinok szintén kaphatók! 2008-ban kibővített árukészlettel várjuk kedves vásárlóinkat! SZÁLLÍTÁS! CSOMAGSZÁLLITÁS ALAPÁRA $0.75/LES + $0.10/LBS - BIZTOSÍTÁS VÁLASZTHATÓ $5000 FELETT HIVATALOS BIZTOSÍTÓ CÉGGEL IS! AZ USA-BÓL MAGYARORSZÁGRA (ÉS VISSZA), VALAMINT A KÖRNYEZŐ ORSZÁGOKBA Autót, motort, munkagépeket, egyéb járműveket, személyes ingóságokat vagy bármilyen méretű és súlyú csomagot zárt konténerben a legkedvezőbb áron szállítunk Európa számos országába. Magyarországi hazatelepülés esetén akár teljes, fél- vagy negyed konténer is bérelhető! 1500 LOWER RD. LINDEN, NJ 07036 TEL: 908-862-1009 FAX: 908-862-1107­­ — — — — — — — — — — — — — -i Krémes • Pogácsa • Dobostorta • Rigó Jancsi • Linzer TPflSS­I­­­S» sütemények­’­ , G­immee Jimmy’s | Cookies and Bakery . 27-C Utter Ave. * Hawthorne, NJ I 800-454-6697 | ^ Nyitva naponta 8-16 óráig! — Just stop in for this FREE Offer! Limit One per family each day. j CALL TOLL FREE: 800-349-8416 I • NEW JERSEY ÉS PHILLY AREA:.........ZOLTÁN 732-421-5323 p£s| • NY, CT, LONG ISLAND AREA:...............GÁBOR 917-523-7461 p i|| • PA AREA:......................................................ZOLTÁN 215-588-4604 (|S) • NAGYOBB MENNYISÉG ÉS MÉRET ESETÉN: PH.................................................................................PÉTER 914-217-6098 Csomagfelvevő irodáink kizárólag csomagok felvételével foglalkoznak. Egyéb felvilágosításért szíveskedjenek a 800-349-8416-os számot hívni.

Next