Amerikai Magyar Népszava - Szabadság, 2011. július-december (120. évfolyam, 26-52. szám)

2011-07-01 / 26. szám

Mérsékelt a kártérítés Hága - Hollandiában ötszáz sértett kap kártérítést, akik ellen katolikus egyháztagok követtek el szexuális jellegű visszaélése­ket- és mindezt egy egyház által felkért bizottság ítélte meg. ... AP... Az áldozatok egyenként 5000 és 100 000 euró közti kártérítést kaphatnak, ami a 2000 sértett csupán negyedét érinti. Ráadá­sul az egyház ebből, az összesen 5 millió euróra rúgó költségből csak egyetlen milliót áll, a többi ugyanis hozzá közeli szeretetek vállalták magukra. Martin de Witte, az áldozatokat képviselő ügyvéd elégedetlen, ami jogosnak tűnik, ha olyan más országokkal hasonlítjuk össze ezt az esetet, ahol szintén nagy vihart kavart a katolikus egyház tagjainak- főleg kiskorúakkal szemben elkövetett­­szexuális zaklatásai. Az Egyesült Államokban pél­dául egymilliárd dollárt kellett ki­köhögnie a katolikus egyháznak, amiért ingatlanjaik egy részétől is kénytelenek voltak megválni. Ír­országban pedig az államnak is be kellett szállni, hogy az áldozatok megkaphassák az összesen félmil­­liárd eurós kompenzációjukat. Az áldozatok ügyvédje azt is sérel­mezte, hogy nem egy független szervezet végezte. A holland egyház egyes tagjai a kisfiúkat jobban „szeretik" mint kártérítést fizetni. Utcai harcok Belfastban Belfast - Tegnap kezdődtek az összecsapások az észak-ír fővárosban a protestánsok és a katolikusok között, amelyek szerdán is folytatódtak. ... BBC... Az összetűző felek még a rend­őrségi fellépést is ellehetetle­nítették, meghátrálásra bírva a rendfenntartó erőket. A felek kövekkel, üvegekkel dobálta egy­mást, de lövések is eldördültek. Egy sajtófotóst a lábán ért találat éles lőfegyverből. A BBC szerint a rendőrség igyekszik kideríte­ni, hogy véletlenül találták-e el a fotóst, vagy célpont volt, akinek állapota nem súlyos. 700 ember vett részt az egy évtizede példát­lan összecsapásokban a britpárti protestánsok és a függetlenedés mellett kiálló katolikusok között. A harcokban a rendőrségnek is ki­jutott a jóból, őket Molotov-kok­­télokkal dobálták, amiért több­ször hátrálniuk is kellett. Kedden Belfast egyik protestánsok által dominált negyedében kezdődtek a zavargások, ahol kisebbségi ka­tolikusokra támadtak. A belfasti politikai élet szerep­lői nyugalomra intettek, egyúttal felszólították a lakosságot, hogy aki csak teheti, kerülje az érintett környékeket. Anarchista miniállam Koppenhága - Megmenekül­het Christiania, Dánia egyik nevezetessége, mivel lakói az állam ajánlata szerint megvá­sárolhatják a területet. A koppenhágai „szabad államot” jelenleg 700 “christianitter” lakja, a maga szabályaik szerint. Most nekik kéne előteremteni azt a 10,2 millió eurót, melyet egy pénzala­pon keresztül kéne befizetniük, így a területet megtarthatnák. A kis autonóm terület jelenleg 34 hektáron fekszik, amit 1971 - ben foglaltak el első lakói, ami­kor megszüntették a rajta addig működő laktanyát. Az évtizedek alatt rendszeresen gondjai adód­tak a hatóságokkal a nemzetkö­zileg is jól ismert szabad város­nak. Többször is megpróbálták már felszámolni Christianiát, ám most lehetőségük lenne legálisan működni. Szabados szabályai miatt a pezsgő művészeti életéről ismert hely többször került a hatóságok látómezejébe. Egészen 2004-ig a területen belül legálisan forga­lomba hozható volt a hasis és a marihuána is. 2005-ben aztán a tiltás miatt megindult a harc az illegális kereskedelemért, aminek egy 26 éves fiatalember lett áldo­zata, akit egy vita során lelőttek. Lakói harcot folytattak 2007-ben a Cigarkassen (Szivardoboz) nevű elhagyott épület védelméért, me­lyet művészek laktak be, ám az önkormányzat rájött, hogy mégis kezdeni akarna vele valamit. glóbusz 2011. JÚLIUS 1., PÉNTEK I 3 Terroristák szöktek meg Szanaa­­ Az al-Kaidéhoz köt­hető terroristák szabadultak ki egy jemeni börtönből, mi­után azt fegyveresek rohan­ták le. ... AP... A hatóságok közlése szerint több tucatnyi terrorista-gyanús sze­mély lógott meg a Jemen déli ré­szén található egyik börtönből. A tengerparti Mukkala városában 40 rab támadt az őrökre, akiket sikerült lefegyverezni, miközben kívülről támadtak fegyveres tár­saik. Az eset az ország déli részén történt, ahol újabb szárnyakat kapott az al-Kaida, mióta Jemen az összeomlás szélére került, a lakosság tüntet, a törzsek pedig északon és a fővárosban fellázad­tak a kormány ellen. A gyógy­kezelésre Rijádba utazott Szaleh elnök visszatérése pedig csak­nem irreleváns, hiszen elképzel­hető, hogy már nem is lesz hova visszatérnie. Jemen déli része stratégiailag is fontos, hiszen fontos tengeri olajszállító útvonalak húzódnak a partokhoz közel. Emellett az al- Kaida zavartalan működése biz­tonsági szempontból is fejtörést okozhat az Egyesült Államoknak és Szaúd-Arábiának. A nép elégedetlen, a törzsek lázadnak, a terrorizmus virágzik. Szép kis vi­dék. (Fotó: AP) Kiszabadult Aj Vej-Vej Peking­­ Több mint két hónapnyi fogvatartás után hazaenged­ték Aj Vej-Vej, kínai ellenzéki képzőművészt. Ajt azután engedték szaba­don szerda este, hogy beis­merte bűnösségét gazdasági bűncselekményekben. A kínai hatóságok adócsalás­sal vádolták a művészt. A BBC- nek adott telefonos interjújában elmondta, hogy egészségi állapota jól szolgál és óvadék ellenében en­gedték haza. Egy kínai hírügynökség sze­rint jó magaviseletéért engedték szabadon Ajt, akinek vissza kell fizetni az állítólagosan elsíbolt adót. Aj Vej-Vejért egy világ moz­dult meg, mikor a pekingi reptér­ről rendőrök elhurcolták és soká­ig családja sem tudta, hogy merre van, és mi van vele. Feltehetőleg csak nemzetközi nyomásra közölték a kínai hatósá­gok hetekkel később, hogy „gaz­dasági bűntettekkel” vádolják, majd felesége meg is látogathatta. BÁRMINEMŰ SZEMÉLYES HOLMI, JÁRMŰVEK, KERESKEDELMI ÁRU SZÁLLÍTÁSÁT VÁLLALJUK KONTÉNERBEN, VALAMINT RO/RO ÉS LÉGI SZÁLLÍTÁS IS VÁLASZTHATÓ. EMELETT HAZATELEPÜLÉS ESETÉN TELJES KONTÉNER BÉRLÉSE, VAGY GYŰJTŐ KONTÉNERBŐL HELY BÉRELHETŐ. CSOMAGKÜLDÉS ALAPÁR: $0.75/LES + (BIZTOSÍTÁS VÁLASZTHATÓ) $0.10/LBS. CSOMAGFELVÉTEL, FUVAROZÁS EXTRA KÖLTSÉGGEL MEGOLDHATÓ: TELJES EAST COAST: PÉTER 914-217-6098 NJ ÉS PHILLY AREA: ZOLTÁN732-421-5323 NY, CT, LONG ISLAND AREA: GÁBOR 917-523-7461 PA STATE: ZOLTÁN215-588-4604 SZÁLLÍTÁS! I fflSSs ©smtm ©mttiiiFäifljofli®, tea 1500 LOWER RD. LINDEN, NJ 07036 TEL: 908-862-1009 FAX: 908-862-1107 CALL TOLL FREE: 800-349-8416 MAGYARORSZÁG: OVERSEAS WORLD WIDE KFT. 2046 TÖRÖKBÁLINT, TÖRÖKBÁLINT-DEPÓ 062/84 ÉPÜLET.

Next