Amerikai Magyar Népszava - Szabadság, 2012. január-június (121. évfolyam, 1-26. szám)
2012-05-25 / 21. szám
mit. Majd azt kéri, hogy tételesen megválaszolhassa a 243 oldalas első szakértői jelentést, amelynek szerinte 80 százaléka kitaláció, és ötféleképpen is meg tudja cáfolni. Megkapja rá az engedélyt, amire felolvassa a maga 38 oldalas fogalmazványát. Nem igaz, hogy baktériumfóbiája lenne. A szájmaszkot csak a bombagyártás miatt viselte, mert vegyi anyagokkal dolgozott, másrészt nem akarta elkapni az anyjától épp a merénylet előtt az influenzát. A pszichiáterek következetesen butábbnak állítják be. Szisztematikusan olyan primitív mondatokat adnak a szájába, amilyeneket ő nem mondott, viszont azt, amit mondott, nem írták le. Erre példákat idéz, bekezdéseket olvas fel a jelentésből. Kitér rá, hogy a páros semmit sem ért a szélsőjobboldal világából, és olyasmit írnak az ő beszámíthatatlanságának rovására, ami pedig azokban a körökben teljesen általános. A gyilkos érvelése itt abszolút meggyőző. A páros a pszichiátriában nyilván jártas, de makulátlan politikai ártatlanságában a szélsőjobboldalról és annak nyelvezetéről körülbelül annyi fogalma van, mint egy zárdában nevelkedett szűznek a nemi életről és az obszcén szavakról. A per negyedik és ötödik napján a tömeggyilkos elmeséli, hogy mit tett 2011. július 22-én. Július 21. kimerítette, egész nap az előkészületekkel foglalkozott. Tudta, hogy ki kell aludnia magát, ezért késve, csak nyolc óra körül ébredt. Ráadásul új modemet kellett beállítania, hogy használni tudja az internetet. Amíg dolgozott a számítógép, elhajtatott taxival egy utolsó terepszemlére a kormánynegyedhez. Miután hazaért, feltette a netre a manifesztumát, de csak csigalassan tudta feltölteni. Eredeti terve az volt, hogy minél korábban robbant. Utoyán még el akarta csípni az odalátogató Gro Harlem Brundtlandot, a korábbi munkáspárti miniszterelnök asszonyt, akinek al-kaidás ihletésre szerette volna elvágni a nyakát, élőben közvetítve az interneten. Bár a késés miatt erről az álmáról lassan le kellett mondania, azért az ehhez szükséges csuklóbilincset, tőrt és bajonettet is elpakolta. Összecsapásra számítva beöltözött golyóálló mellényébe, nadrágjába, mintha lovagi páncélt csatolna fel, és erre húzta rá a hamis rendőregyenruhát. Magához vette pisztolyát meg félautomata karabélyát. Ez utóbbit egyébként Gungnirnek hívta Odin, az északgermán főisten magától visszarepülő varázsdárdájának neve nyomán. A Crafter kisteherautóba egy csendes mellékutcában szállt be. A raktérben lévő 950 kiló robbanóanyagtól, amelynek túlnyomó része műtrágyából állt, messzire bűzlött az autó. Álcázásból egy „duguláselhárítás” feliratú lógó volt kiragasztva rá, saját maga készítette Photoshoppal. Az indulás előtt letépte. Eredeti terve az volt, hogy háromszor ekkora bombát gyárt, de ahhoz rendes teherautó kellett volna, s arra nem volt ideje megszerezni a jogosítványt. Ezért aggódott, hogy közel és jó szögben tudjon majd beállni a Crafterrel. Igaz, a néhány órája kinézett helyet, amely detonációs szempontból ideális szögben lett volna, elfoglalták, viszont a szemben lévő oldalon bőven volt hol leparkolnia az épület főbejárata előtt, miután akadálytalanul végighajtott azon a Gubbegatán, amelynek a lezárását már 2002-ben elhatározták, de a végrehajtásig még mindig nem jutottak. Amikor bekapcsolta a bomba gyújtását, nem volt biztos abban, hogy nem röpül-e minden azonnal a levegőbe. Nem röpült, volt még néhány perce a távozásra. Miután beszállt a másik kocsiba, egy Fiat Cargóba, ami Oslo centrumától távolabb parkolt előkészítve, meghallgatta a híreket az autórádión. Megtudta, hogy az épület nem omlott össze, és csak egyetlen ember halt meg. Keserűen szűrte le magában a következtetést, hogy a robbantás kudarcot vallott. Az Utoyával szembeni rakparton állt a Munkáspárt Ifjúsági Szervezetének sátra. Miután leparkol a Cargóval, odamegy. A kompot, amit az oslói robbantás miatt leállítottak, elindíttatja, mondván, hogy át kell szállítaniuk őt a szigetre, ahova a központból küldték, hogy biztosítson és eligazítást tartson. A sátornál áll Monica Bosei, a táborvezető. Furcsállja, hogy őt erről nem értesítették. Amire azt mondja, biztos azért, mert nagy a káosz. A bírónő belekérdez, hogy bevett-e valami szert előtte. Igen, tizenkettő körül egy efedrin tablettát, ami tiltott zsírégető, megemeli a pulzust, gyorsítja az anyagcserét, és rengeteg vizet kell hozzá inni. A nehéz muníciós ládát felviszi a kompra. Pisztolya az övében, az autóból magához veszi a Gungnirt, aminek láttán Monica azt mondja, hogy ettől halálra fognak rémülni a gyerekek. Oké, visszamegy a kocsihoz, ahol van még egy sörétes puska is fekete nejlonzsákban. Ezt kiveszi a zsákból, a Gungnirt beteszi. Átkelés közben kikérdezi Monicát, hogy vannak-e biztonságiak a szigeten. Nincsenek, csak egyetlen rendőr, de ő is civilként van jelen. Fegyvere van? Nincs. Miután kikötnek, a kompon lebzselekkel előreviteti a lőszeres ládát a kávézóhoz. A civil rendőr lejön, kérdezgetni kezdi. Mivel érzi rajta, hogy gyanút fogott, azzal fojtja bele a szót, hogy menjenek fel a kávézóhoz, ott úgyis mindenkinek mindent elmond. Monica és a civil rendőr hátat fordítva elindulnak előtte. Tudja, hogy most vagy soha. A pisztollyal elsőnek őket lövi le. Nem árul el érzelmeket az arca. Szakszerű és aprólékos. Papiros van előtte jegyzetekkel. Amit már elmesélt, utána kihúzza. Most felnéz, mondván, hogy mindenkit szeretne figyelmeztetni, csak az hallgassa, akinek feltétlenül muszáj, mert borzalmas részletek fognak következni. Az első lövések végeznek Monicával és a civil ruhás rendőrrel, mindenki szétszalad, a komp teljes sebességgel kitolat a kikötőből. Mire felér a kávézóhoz, félig kiürül a tár a pisztolyban. Előszedi a gépfegyvert a nejlonzsákból, betárazza abból a muníciós ládából, amit az előbb hozatott ide előre. Az épület ablakában fejeket lát, odaereszt egy sorozatot, belép a kávézóba. Bent teljes a zűrzavar. Az a célja, hogy minél több embert végezzen ki. Megint megereszt egy sorozatot. Olyat, mint amit egyszer a tévében látott, de még annál is szörnyűbbet. Futkosás van, de sokan mozdulatlanná dermednek a rémülettől, van, aki magzati pózba húzódik össze. Mindig fejre céloz, de azért, ha ideje van, és nem kell sietnie a menekülők után, még egy második, biztonsági lövést is lead egészen közelről. Miután bent már nincs semmi mozgás, kimegy a sátrakhoz, ahol mindenkire tüzel, akibe belebotlik Nem tud szaladni, mert be van öltözve, és lógnak rajta a tárak. Komótosan lépkedve utánamegy egy csoportnak, akik a Szeretet ösvény felé veszik az irányt. A futók után lő, majd azokat végzi ki, akik mintegy lebénulva a földre vetették magukat. Elcsodálkozik, amikor hallja az ügyésznőtől, hogy valaki tetszhalottat játszva mégis életben maradt. Amikor az ösvényen végez, ismét visszatér a sátrakhoz, módszeresen átkutatja őket. Előtte arra gondolt, hogy horogkeresztet akaszt a nyakába, mert az a leghatásosabb elrettentő eszköz ezekben a baloldali körökben, de végül nem tette. Viszont arról, hogy a fjord vizét tömegpusztító fegyverként használja, nem mondott le. Előzetes becslése szerint úgy hatszázan lehettek a szigeten. Belátta, hogy képtelen lenne mindet lelőni. Arra, hogy egy se maradjon életben, az egyedüli esély az, ha bekergeti őket a vízbe, ahol egyszerűen megfulladnak. Ezért aztán a gépfegyversorozatok szünetében néhányszor elbődül, hogy: „Ma meg fogtok halni, marxisták!” Ezt tehát elismeri, de azt, hogy öldöklés közben nevetett vagy ne adj’ isten hangosan kacagott volna, mint ahogy később egyes túlélők hamisan híresztelték, határozottan cáfolja. A részletekre sajnos nem emlékszik, a bő egyórás öldöklésből alig tízpercnyi maradt csak meg, mert agya valamikor már akkor kikapcsolt, amikor beindította a bomba gyújtását, és attól fogva mintegy ösztönösen cselekedett. Ez a fajta tudatállapot egyébként ismert jelenség a pszichológiában, nyilván ezt nála jobban tudja az itt szakértő Benedek Elek és Benedek Elekné, biccent ironikusan a pszichiáterek felé. És mit gondol arról, hogy gyerekeket gyilkolt meg? Előzetesen úgy számított, válaszolja, hogy maximum huszonöt százalékuk lesz majd tizennyolc évesnél fiatalabb. A tizenhat évesnél fiatalabbakat mindenképpen meg akarta kímélni, de sokszor nem volt rá módja, hogy a menekülők között, akik a hátukat mutatták neki, válogatni tudjon. Másrészt hangsúlyozza, hogy ebbe a táborba mind olyanok ti meg. Ha már nem halt mártírhalált a helyszínen, akkor hirdetnie kell a börtönből is azt, ami egyedül üdvös Norvégiának és egész Európának. Évekkel korábban kifejlesztett egy meditációs technikát, amelynél a szamurájok kódexét, a Busidót vette mintának. Sikerült magát teljesen érzelemmentessé tennie. Addig mindenki kedves, segítőkész fiúnak ismerte. Tanúi vannak rá, hogyan viselkedett például legjobb barátja testvérének temetésén. Rettenetes érzés volt. Az egész gyászoló gyülekezetből ő sírt a legjobban. A teremben hatalmas csend van, miközben mesél, a hozzátartozók egymásba kapaszkodnak, valaki felzokog, időről időre elhagyják a termet. Az ügyésznő sokáig nem bír megszólalni, belekérdezni. Másnap az Aftenposten címlapján az arca. Tágra nyitott szemmel, elkerekedő szájjal bámul, lebénulva a rettenettől. A norvégok valahogy úgy néznek a tömeggyilkosra, mint egy természeti jelenségre, mint arra a szélviharra, a Dagmarra, ahogy hívták, amely télen átvonult Skandinávián, és a környékünkön is gyökerestül tépte ki a fenyőket. Ők így vetik ki maguk közül ezt az embert, akit az egyik nap a két védőügyvédje közül a nő, amikor kérdezi, kétszer is a keresztnevén szólít. „Te, Anders”, mondja neki. Talán nem az egyetlen voltam, aki akkor egy pillanatra megdöbbent. Emlékeztetnem kellett magam rá, hogy ezt a lényt is, mint mindannyiunkat, anya szülte. Egyik fejtegetésében a hivatalos agymosásról értekezik, azt mondja, hogy már a kisiskolásoknál kezdik a baloldalivá való átnevelést. Példának fel talál hozni egy népszerű éneket, majd csepüli az előadóját. A megidézett énekes, Medvebocs Nilsen másnap megszólal, együtténeklésre hívja a norvégokat oda, ahol május elsején szoktak összegyűlni az oslóiak. Az együtténeklésre zsúfolásig megtelik a tér. Medvebocs Nilsen, egy hosszú hajú, őszülő rocker kissé szakadt szerelésben kiáll a tömeg elé, és megpendíti az ukuleléjét. Miután végigénekli a tömeg a dalt, csak annyit fűz hozzá: „Mi győztünk.” Majd a negyvenezer ember átvonul a közeli bíróság elé, ahol akkor is folyik a per. Ott még egyszer énekelnek. Legutoljára még csak annyit, hogy az Aftenposten, amely inkább jobboldali színezetű napilap, a bírósági tudósítása után, ahol lehozza a tömeggyilkos szélsőjobbos fejtegetéseit, közöl még egy másik cikket is. Ebben tételesen cáfolja az elhangzott állításokat. Például a gyilkos arról beszélt, hogy Oslóban, ha a mostani tendencia marad, tíz éven belül többségben lesznek a muszlimok. Ez nem igaz, nyugtatja meg az olvasóit a lap, ez majd csak a 2040-es évek második felében fog bekövetkezni. A nagyobbik fiunk ezek szerint nem tizenkilenc éves lesz akkor, hanem a negyvenes éveidben jár, mint én most. Elgondolkodtató adat. Az épület ablakában fejeket lát, odaereszt egy sorozatot, belép a kávézóba. Bent teljes a zűrzavar. Az a célja, hogy minél több embert végezzen ki. Megint megereszt egy sorozato. Olyat, mint egyszer a moziban látott, jöttek, akik megyei szintű vezetők voltak a hatalmon lévő Munkáspárt káderneveldéjében. A saját maga által készített táblázat szerint nem A kategóriás hazaárulók, mint mondjuk Jens Stoltenberg, se nem B-sek, mint az újságírók, hanem csak C-sek. Ez utóbbi kategória mintegy kilencvenezres tömeget jelent Norvégiában, s ebből mindenki legitim célpont. Csak az első lövések voltak nehezek, mert gyilkolni egyébként teljesen ellentétes az emberi természettel, aztán egyre könnyebb és könnyebb lett, míg a legvégén át nem billent abba a fajta harci állapotba, amelyről nyilván minden frontot megjárt katona tudna mesélni. A következő nagyobb vérengzés helyszíne a Szivattyúház volt. Itt sokan lapultak az épület mögött. Hogy előcsalogassa őket, odakiabált nekik, hogy a megérkezett deszantos alakulatból van, kérdezte, nem látták-e azt, aki az előbb lövöldözött, merre ment, hogy néz ki. Mire néhányan kidugták a fejüket, és mutatták, hogy arra. Megvárta, hogy minél többen jöjjenek elő, akkor húzta csak meg a ravaszt. Itt tizenöt holttestet találtak. A sziget déli csúcsán a menekülők között volt egy kisfiú. Nem is érti, miért hozták egy ilyen átnevelő táborba. Az ő életét meghagyta. Ahogy meghagyta egyébként egy felnőttét is (pedig kétszer is beleszaladt!), aki az öltözete és a viselkedése szerint kiköpött úgy nézett ki, mint egy rendes kultúrkonzervatív. És tiszta a lelkiismerete azzal kapcsolatban, hogy a kisfiú előtt lemészárolta a többieket? Nézzék, ha ő most magára venné mindazt a szörnyűséget, amit cselekedett, akkor összeomolna. Ezt nem tehe háttér 2012. MÁJUS 25., PÉNTEKI 19