Amerikai Magyar Népszava - Szabadság, 2013. január-június (121. évfolyam, 1-26. szám)

2013-03-01 / 9. szám

fókusz 2013. MÁRCIUSI, PÉNTEK­I 5 Nem véletlenül lőtte le barátnőjét Fokváros­­ Újabb meghall­gatással folytatódott Oscar Pistorius ügye, a műlábakkal futó dél-afrikai atlétát azzal vádolják, hogy előre megfon­tolt szándékkal megölte barát­nőjét, a szupermodell Reeva Steenkampot. Csütörtökön sem derült ki, hogy szándékos emberölés történt-e, és az sem, hogy a futó óvadék ellenében szabadlábon védekezhet-e. A vádat erősítő nyomozót, Hil­ton Botha felügyelőt levették az ügyről. ... AN... Mint az eddigi összes meghallgatás, a csütörtöki is késéssel kezdődött, a védelem és a vád is összefoglalta érveit, bizonyítékait és álláspontját. A védelem képviselője, Barry Roux végzett, a vádé, Gerrie Nel nem, ő pénteken folytatja beszédét. A védelem szerint nem áll meg az előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés, erre semmi bizonyíték nincs. Botha nyomozó szerdán előadott bizonyítékai sze­rintük Pistorius verzióját erősítik, miszerint az atléta azt hitte, betörő jár a házában. A védelem elfogult­nak és alkalmatlannak bélyegezte a felügyelőt, aki a meghallgatás kez­detén alig volt hajlandó megjelenni a tárgyalóteremben. A vád szerint a szándékos emberölés minden­képpen megáll, akkor is, ha a ba­rátnőjét, vagy ha egy betörőt akart lelőni Pistorius, ezért az óvadék el­lenében szabadlábon védekezésről szó sem lehet. A védelem szerint az, hogy az áldozatnak hajnali háromkor, mikor a lövések érték, üres volt a hólyagja, azt igazolja, hogy nem menekült Pistorius elől, hanem fel­kelt, hogy vécére menjen, és a futó kiabálása miatt (aki betörőt kere­sett a lakásban) zárta magára az ajtót. Ha a futó meg akarta volna ölni, megtehette volna az ágyban is. A vád állítja, hogy a házban ta­lált telefonok helyzete valahogyan igazolni fogja, hogy veszekedtek a lövöldözés előtt. Végérvényesen tisztázták, hogy Pistoriusnak nincs háza Olaszországban, bár sok időt, évi négy hónapot tölt ott, de egy köl­csönkapott ingatlanban szokott lakni. Ez gyengíti azt az állítást, hogy ha szabadlábon védekezne, megvan az esély arra, hogy el­szökjön Dél-Afrikából. A védelem azt nem értette, hogy egy betörő miért zárkózott volna be a vécébe, a vád pedig az előtt áll értetlenül, hogy Pistorius, aki kétszer ment át a hálószobán, hogyhogy nem vette észre, hogy a barátnője nincs az ágyban. A kétnaposra tervezett tár­gyalás kedd délelőtt kezdődött a pretoriai városi bíróság túlzsúfolt termében. A terem negyven nézőt képes befogadni, ám a sportoló perére több mint százan érkeztek, többségben újságírók. Jelen volt a vádlott apja, Henke Pristorius és két testvére, Aimee és Carl is. Pistoriust, aki többször is sírva fakadt a tárgyaláson, neves jogá­szok és szakértők védik. Pistorius egy „gyanútlan és fegyvertelen nőt” lőtt le, aki nem tudott elme­nekülni. A vádlott négyszer lőtt, áldozatát három lövés érte - hang­súlyozta Gerie Nel államügyész az óvadékról döntő tárgyalás nyi­tóbeszédében a pretoriai városi bíróságon. A művégtagokkal versenyző dél-afrikai atléta ügyvédje vitatja a gyilkossági vádat, a csütörtöki lö­völdözés körülményei tisztázatla­nok. „Bemutatjuk, hogy még csak gyilkosság sem volt” - hangoztat­ta Barry Roux. Az ügyvéd arra törekszik, hogy ügyfele óvadék ellenében kiszabaduljon a vizs­gálati fogságból, a vádhatóság ezt ellenzi. Abban mindketten egyet­értenek, hogy Pistorius ölte meg a barátnőjét, a kulcskérdés az, hogy előre megfontolt szándékkal tette­­e. Ha ugyanis az bebizonyosodik, éltfogytiglant kap, melyből leg­alább 25 évet le kell töltenie. Pistorius írásos, érzelemdús, a bíróságon felolvasott vallomá­sában részletesen ecsetelte az em­berölés körülményeit, balesetnek állította be a történteket. Ártatlan­nak tartja magát, és akárcsak vé­dői, azt kérte, hogy óvadék ellené­ben szabadlábon védekezhessen. A bíróság épülete előtt egybegyűlt tüntetők súlyos büntetést követel­tek: „Nincs óvadék Pistoriusnak”, „Rohadj börtönben” - hirdették plakátjaik. A megölt 29 éves Reeva Steenkamp búcsúztatásán csak a család, illetve a meghívott kilenc­ven ember vehetett részt a Port Elizabeth-i Victoria Park temető­ben. Az istentisztelet után néhány családtag jelenlétében temették el a jogot végzett, majd modellként és műsorvezetőként ismertté vált Steenkampot. A Pistorius házában történt múlt csütörtöki lövöldözésben a modellt három lövés érte, a nyo­mozók a helyszínen találtak egy 9 milliméteres pisztolyt. A rendőr­ség már korábban is kivonult a fér­fi luxusapartmanjához veszekedés miatt. A helyi sajtóban először az terjedt el, hogy Reeva Steenkamp Valentin-napra szerette volna meg­lepni a sportolót, aki betörőnek nézhette a besurranó nőt, ezért lőtt rá. Azóta a balesettől a krikettütővel különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságig több feltevés felme­rült. Egyes hírforrások anabolikus szteroidokról számoltak be, melye­ket állítólag Pistorius házában ta­láltak, és akad olyan magyarázat is, amely szerint féltékenység vezetett a tragédiához. Az kiderült, hogy besurra­násos balesetről szó sem lehet, mert a barátnő már este 6 órakor megérkezett, és együtt feküdtek az ágyban a lövöldözés előtt. Az atlé­ta azt állítja, hogy azt hitte, betörő van a lakásban, és azt feltételezte, hogy ő van a mosdóban, azért lőt­te le az ajtón keresztül. Csak utá­na vette észre, hogy a mosdóban a barátnője volt, és őt lőtte le. Azt nem lehet érteni, hogy miért nem kereste a barátnőt, és miért nem kérdezett rá a mosdó előtt, hogy ő van-e bent? Ha a nő magára zár­ta az ajtót, mert érzékelte, hogy ő betörőt keres, miért nem szólt ki, hogy ő a WC-n van? A vád szerint a nő kapott egy sms-t az éjszaka során a volt ba­rátjától Valentin napra, és a férfi féltékenységből emiatt lőtte le. Már korábban is ki kellett hívni a rend­őrüket a féltékenységi jelenetek miatt. Az atléta vérében jelentős alkoholt és drogot is találtak. Hilton Botha felügyelő a szer­dai meghallgatáson sokat hibázott, a védelem keresztkérdéseibe bele­zavarodott (pl. kiderült, hogy ös­szetaposta a gyilkosság helyszínét, egy bulvárlapban olvasta, hogy Pistoriusnak Olaszországban van háza, nincs birtokában a szakértői vélemény, amire hivatkozott, nin­csenek birtokában a híváslisták, amik perdöntők lehetnek). Ezen felül kiderült, hogy egy 2011-es, szolgálatteljesítés közben történt lövöldözés miatt hétrendbeli gyil­kossági kísérlettel vádolják, ebben az ügyben eljárás zajlik ellene. A védelem nem hisz a tanúknak, akik veszekedést és lövéseket hal­lottak, fényeket láttak a házban, mert több száz (300-600) méterre voltak Pistorius luxusapartman­jától, valamint azt is furcsállják, hogy Botha nyomozó a szakértői vizsgálatok eredménye nélkül nyi­latkozott a bíróság előtt a golyók röppályájáról. Desmond Nair bírót nagyon érdekelte az a két ügy, ami miatt a büntetlen előéletű Pistoriust nem tartja feddhetetlennek: az atléta a közelmúltban egy étteremben véletlenül elsütötte lőfegyverét, illetve egy másik alkalommal fél­tékenységében azzal fenyegetett valakit, hogy eltöri a lábát. A vé­delem szerint ezek alapján nem lehet azt mondani, hogy Pistorius erőszakos ember, és azokban az ügyekben minden vádat ejtettek. Abban mindenki egyetértett, hogy akkor is tömegfelháborodás lesz, ha az atléta szabadlábon védekez­het, és akkor is, ha őrizetben ma­rad, mivel rengeteg híve, és nagyon sok ellendrukkere van. A hatszoros paralimpiai baj­nok Pistorius az olimpiák tör­ténetének első művégtagokkal versenyző atlétája volt 2012-ben Londonban, ahol 400 méteren elő­döntőt, a dél-afrikai váltóval dön­tőt futott, és nyolcadik lett. Utána a paralimpián 400 méteren megvéd­te címét, és a 4x100-as váltóval is aranyérmet szerzett, 200-on pedig ezüstöt nyert.

Next