Amerikai Magyar Népszava - Szabadság, 2015. január-május (124. évfolyam, 1-22. szám)
2015-01-02 / 1. szám
2I NÉPSZAVA SZABADSÁG glóbusz Az Iszlám Állam száz dzsihadistát végzett ki Rakká Száz olyan külföldi dzsihadistát végzett ki az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet, aki megpróbált elmenekülni a szélsőségesek központjának számító észak-szíriai Rakkából - írta a Financial Times. Az újságnak egy névtelenül nyilatkozó, a Bassár el-Aszad szíriai elnök vezette rezsimmel és az Iszlám Állammal egyaránt szembenálló aktivista erősítette meg a kivégzésekről szóló információt. ... MTI... A terrorcsoport rakkai tagjai korábban arról adtak hírt, hogy katonai rendőrséget hoztak létre a városban, ami a potenciális dezertőrökkel foglalkozik. Az egység házkutatásokat végzett, és több tucat, harcok elől menekülni kívánó külföldi szélsőségest fogott el. A brit sajtó október közepén számolt be arról, hogy öt brit, három francia, két német és két belga állampolgárt tart fogva az Iszlám Állam, azért, mert a nyugati harcosok hazájukba akartak visszatérni ahelyett, hogy a szíriai felkelőcsoportok vagy az Aszadhoz hű kormányerők ellen küzdöttek volna. A londoni King’s College egyetem kutatói október közepén harminc és ötven közé becsülték azoknak a briteknek a számát, akik a szíriai összetűzésekben való részvétel után visszatértek volna hazájukba, de féltek attól, hogy megérkezésükkor bebörtönzik őket. A professzorok közül néhányan kapcsolatba léptek az IÁ soraiból dezertálni kívánó számos brit szélsőségessel. Az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció augusztus óta az IÁ iraki, szeptember óta szíriai hadállásait is folyamatosan légicsapásokkal támadja, és ez az AFP francia hírügynökség szerint meggyengítette a terrorszervezetet, amelynek számos tagjával végeztek a támadások. A Pentagon a héten közölte, hogy Irakban az IÁ több vezetője életét vesztette a légicsapásokban. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet arról számolt be, hogy az október és november folyamán végrehajtott kétezer légitámadás több mint ötszáz halálos áldozatot szedett. Magukra hagyták őket a tengeren Róma Mintegy ezer illegális bevándorlót sikerült kimenteniük az olasz hatóságoknak Földközi-tengeren bajba került hajókról - közölte az olasz parti őrség. ... MTI... A szolgálat biztonságba helyezett mintegy nyolcszáz személyt, akik egy teherszállító hajó fedélzetén próbálták elérni Szicáiát, azonban az olasz sziget partjaitól mintegy száz tengeri mérföldnyire bajba kerültek. A vízi jármű a tengeren hánykolódott, miután a személyzet bekapcsolta a robotpilótát, és elhagyta a szállítóhajót. Az illegális bevándorlók ezután műholdas rádiótelefonon keresztül értesítették az olasz hatóságokat. A parti őrség beszámolója szerint a mentőakciót különösen megnehezítették a rossz időjárási körülmények és a hajó nagysága. A vízi jármű hosszúsága elérte a hetven métert. A mintegy hat tengeri csomóval közlekedő hatalmas teherszállító helyzetét a Frontex, az Európai Unió külső határvédelmi ügynökségének egyik repülőgépe segítségével mérték be. Az illegális bevándorlók - köztük számos gyerek - az olasz parti őrségnek azt mondták, hogy Szíriából származnak, és Törökországból indultak útnak a dél-európai ország felé. A hatóságok pénteken 194 szíriai menekültet helyeztek biztonságba. Az őket szállító mintegy harminc méter hosszú kereskedőhajó ugyancsak Törökországból tartott Olaszországba, amikor az ország partjaitól 240 kilométerre bajba került, és erről a görög hatóságok értesítették az olasz parti őrséget. A műveletbe a Triton-misszió egyik hajója is bekapcsolódott. A Triton a Frontex illegális bevándorlást ellenőrző missziója, amely november elején indult és december végéig még a Mare Nostrum (Mi Tengerünk) olasz katonai-humanitárius misszióval párhuzamosan működik Januártól a Tritonban részt vevő európai tagállamok egységei felügyelik majd az Észak-Afrika és Olaszország közötti partokat. § Dr. Erdei András, Esq. ügyvéd és Európai Közösségi Jogász § (New York és Magyarország) Sok éves ügyvédi gyakorlat amerikai és magyarországi jogi ügyek sikeres intézésében, a Berkeley és ELTE egyetemek volt oktatója, angol-magyar jogi szakszótár lektora • személyi sérülések • bevándorlási ügyek • céges ügyek, szerződések • házassági szerződések • házasság felbontása • munkaügyek • peres képviselet • végrendelet és trust • ingatlan adásvétel • szellemi alkotások • közjegyzői hitelesítés • jogi szakfordítás Ha Önnek az USA-ban vagy Magyarországon jogi segítségre van szüksége, keressen bizalommal telefonon vagy írásban és egyeztessen konzultációt! 575 Lexington Ave., 4. em. E-mail: info@erdeilaw.com Gellért tér, Kemenes utca 6. New York, USA Tel. 212-300-5802 Budapest, Magyarország WWW.ERDEILAW.COM Szülei adták öngyilkos terroristának a kislányt Kano A nigériai rendőrség csütörtökön rendhagyó sajtókonferenciát szervezett, melynek főszereplője egy 13 éves lány volt, akit a Boko Haram nevű bestiális terrorszervezet december 10- i támadása során tartóztattak le. Ekkor egy Kano nevű város piacán robbantotta fel magát két lány, harmadik társuk viszont nem hozta működésbe a testére erősített robbanószerkezetet, ő mesélte el, hogyan lett belőle muszáj-terrorista. ... BBC... A lány története megdöbbentő: a saját szülei ajánlották fel a környéken rejtőzködő terroristáknak, akik rögtön a tárgyra tértek: - Meg tudod tenni? - Nem. - Ha megteszed, akkor a mennyországba kerülsz. - Nem, akkor sem bírom. - Akkor lelövünk, vagy bezárunk egy sötét lukba. A lány belátta, hogy ebből az alkuból semmiképpen nem fog jól kijönni, ezért elfogadta az „ajánlatot”, de állítása szerint esze ágában sem állt felrobbantani magát. De a támadásban így is majdnem odaveszett, egyik társa felől érkező repeszek ugyanis megsebesítették. A mentők kórházba vitték, a ruháját lefejtő orvosok pedig elhűlve látták a testére erősített robbanószerkezeteket, így került letartóztatásba, majd a sajtótájékoztatóra. A BBC riportere észrevette, hogy nem volt jelen ügyvéd, így nem tudni, a történetből mennyit adott a lány szájába a rendőrség, és mennyi az igazság. De a 13 éves kamasz kálváriája nem egyedi eset - és itt nem csak két, cafatokra robbant társnőjére kell gondolni. Ugyanis a Human Rights Watch 30 beszervezett lánnyal készített, és pár hónapja publikált mélyinterjúiból kiderült, bár az iszlamisták rongynak nézik a nőket, azért előszeretettel bíznak rájuk férfit próbáló véres feladatokat is. A főleg Nigériában tevékenykedő terrorcsoport 2009 óta több mint ötszáz nőt és fiatal lányt rabolt el. A HWR 2013 és 2014 áprilisa között harminc, a Boko Haram fogságából kiszabadult túsz vallomását rögzítette; ezek közül tizenkét interjút olyan lányokkal készítettek, akiket több mint kétszáz társukkal együtt idén áprilisban raboltak el Nigéria északkeleti részéből. Később sikerült elmenekülniük, és vallomásaikból az derült ki, hogy voltak, akiket harcra kényszerítettek, másokkal erőszakoskodtak, és voltak, akiknek a fogvatartottakról kellett gondoskodniuk. Egy 19 éves lányt arra kényszerítettek, hogy lőszerrel lássa el a harcosokat, és azt is megparancsolták neki, hogy vágja el a torkát egy elfogott harcosnak. Erre képtelen volt, helyette a tábor női vezetője végezte ki a foglyot. A Boko Haram nevében gyakran elkövetett öngyilkos merényletekkel kapcsolatban sokáig azt feltételezték, hogy önkéntes alapon vállalják az öngyikosságot a merénylők, kiderült azonban, hogy erre túszokat is kényszerítenek. Júliusban őrizetbe vettek egy tízéves kislányt, akinek testére robbanószerkezetet erősítettek a szélsőségesek. A nigériai hadsereg folyamatosan súlyos harcokat folytat a terrorszervezettel, de a hatóságok közben semmiféle segítséget nem nyújtanak a kiszabadult túszoknak, akik súlyos pszichológiai zavarokkal küzdenek. Később újabb harminc kiskorú elhurcolásáról Egy 19 éves lányt arra kényszerítettek, hogy lőszerrel lássa el a harcosokat, és azt is megparancsolták neki, hogy vágja el a torkát egy elfogott harcosnak, s robbantsa fel magát.. érkeztek hírek Nigéria északi részéről. Ez kérdésessé teszi annak az október 17-i megállapodásnak az érvényességét, amelyet a hadsereg és az ország vezetése kötött a Boko Harammal egy leendő tűzszünetről és az idén áprilisban elrabolt több mint 200 kislány szabadon engedéséről. A szervezet, amely az iszlám jogrendszer radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzd, 2009 óta legalább tízezer embert ölt meg, kétezret csak ebben az évben. A 2009-ben alapított Boko Haram a veterán Al- Kaida, és az idén üstökösszerű pályát befutó lévő Iszlám Állam mellett a legsikeresebb iszlamista terrorszervezetnek számít. A Boko Haram a központi hatalom drákói intézkedései ellenére is jól használja ki a gyarmati idők örökségét, a mesterséges államhatárok közé szorított törzsek ellentéteit, és Nigéria északi részén szép lassan megcsinálja a maga Iszlám Államát, és már átlép a szomszédos országokba is. Ehhez ezeket a vidékeket polgárháborús övezetté kellett változtatnia, számítások szerint idén 176 diáklányt öltek meg, akiknek az volt az egyetlen bűnük, hogy tanultak, és nem az iszlám mennyországba készültek.