Amerikai Magyar Népszava, 1927. május (28. évfolyam, 121-151. szám)

1927-05-11 / 131. szám

Gyilkosságért vonják felelősségre Kelly fiatal moziszínészt ehezen megy az esküdtszék ösz­­szeállítása Paul Kelly bűnpörében LOS ANGELES, máj. 10. — Paul Kellynek, a gyilkossággal vádolt fiatal hollywoodi mozi­­színésznek a tárgyalása meg­kezdődött az itteni Supreme Courton Charles B. Ornell bíró előtt. Kellyt, aki a fimeken a fia­tal hősszerelmesek szerepét szokta játszani, Ray Raymond operette színész meggyilkolása miatt tartóztatták le és állítot­ták a bíróság elé. Raymond és Kelly, az előbbinek a felesége, Dorothy Mackeye, ugyancsak színésznő, miatt vesztek össze. A két rivális boxpárbajt vívott és ennek a boxpárbajnak a kö­vetkezményeképpen Raymond másnap meghalt a kórházban. Az eset annak idején óriási szenzációt keltett nemcsak azért, mert a gyilkossággal vá­dolt fiatal színész egyike volt a hollywoodi mozikolónia Legis-­­mertebb egyéniségeinek, ha-­­­nem azért is, mert a vizsgálat során terhelő adatok merültek fel Dorothy Mackeye és egy Dr. Walter J. Sullivan nevű holly­woodi orvos ellen. Úgy az or­vost, mint a színésznőt le is tartóztatták és azzal vádolták őket, hogy Raymond halála kö­rüli tényeket el akarták titkol­ni. Dorothy Mackeyet és az or­vost is a bíróság elé állították. Az ügyükben június 16-ikára tűzte ki a tárgyalást a bíróság, miután a védők keresetét a vád beszüntetésére a bíróság eluta­sította. Kelly tárgyalását nagy ér­deklődéssel kísérik Los Ange­lesben és Hollywoodban. Az esküdtszék kiválasztása óriási nehézségekkel folyik. A védők szívesen látnák, ha nők is len­nének az esküdtek között, a vádhatóság azonban lehetőleg mellőzni akar női esküdteket. A tárgyalás első napján nem sikerült összeállítani az esküdt­széket. A boxpárbajban halálo­san megsebesített Raymond felesége is megjelent a tárgya­lás első napján és sápadtan figyelte a dolgokat. Valószínű, hogy az esküdtszék tagjai kö­zött több nő lesz, mint férfi. N 3­ 00 BÁNYAMUNKÁS SZTRÁJK­JA DUPONTBAN WILKES BARRE, Pa., máj. 0. — Dupontban 300 bánya­­mnkás sztrájkba lépett a Flo­­rice Colliery és a Wyoming oal Company telepén bérviták miatt. A bányatársaságok él­őke a munkások megbízottait ren durván kezelte s a mun­­ásokat felelősségre vonták vűlésük miatt, ez volt a köt­­etlen oka a sztrájk kitörése- Ajánljuk befektetési célra a Magyar Országos Köz­ponti Takarékpénztár 7 fi­x­ 08, 1962-ben lejáró, “A” osztályú törlesztéses Arany Kötvényeit. Ez a bank egyike a legrégibb és legismertebb takarékpénztáraknak Magyarországon, amely 54 éven át megszakítás nélkül fizette az osztalékokat. Kötvényeit­ ugyanolyan értékű jelzálog ellenében bocsájtotta ki. Törvényes befektetésül szolgálnak ezek a kötvények a magyarországi hatóságok, részvénytársaságok és intézetek részére, amelyek a ma­­g­yar kormány ellenőrzése alatt állanak. JOO ÉS KAMAT-­ JÖVEDELMEZ 7.50% OT Kívánságára küldünk díjtalan ismertetőt, amely nem kötelezi Önt. F.J.LISMAN&CO. A New Yorki Érték­papír Tőzsde tagjai. 20 EXCHANGE PLACE, NEW YORK 9, 11, 13 Nem kell operálni A hátfájdalmak talán nem je­lentenek semmit, de ha állan­dóak, ha a fáradt érzés, fejfá­jás, emésztési zavarok s álmat­lanság visszajön­­nek, vigyázzon! -Mulasztása vese- ^ haak­ és hólyag-bajok-ARLEM OIL^^ operáció lehet holnap. Igyek sok vizet és próbálja ki a Gold Medal haarlem oil cansules-t. (az igazit s valódit). Kiválasz­­tífU/'lííiA ^a szer, amely se­l­­gíti a vesét és a m oil többi szervet, — B­EV8 hogy a testből *. Ami csak kis do- I'mewT "íl.r,"l,darant“dobtlan mérgeket kihajt­­sog ma, komoly fogadjon el utánzatot, sa. Kapható zárt . . . _ v 31 inflon alfioraxilii ■. ■ . m.- mi-— mm w c 41 w- * ' 1 ’ fi Minden elsőrendű Ej’ftKiJ,s*er­ftr­­­i , Xl­íl Veszélyes. —— árusítja. 35 cent* 75 cent és 91.50. UODOZOkball. A CALCIUM GYORS VARÁZSA! Akar-e egy gyönyörű arcbőrt ezen a héten ? Bőrt, mely szépen ragyog ? És olyan szint, mely teljesen az öné ? Akkor adjon egy kevés calciumot a szervezetének! A calcium eltávolít minden tisztátlan­­ságot, mely a bőrt sápadtá, vagy élénk­­telenné teszi. A pórusokat nyitva és a bőr felszínét­ tisztán tartja. Érezni és látni fogja a különbséget mindjárt az első naptól kezdve, amint az apró, cu­korral bevont Stuart calcium ostyát be­vette. A legcsodálatosabb és legenyhébb sza­bályozó az egész világon és a gyógy-­­­szerészénél megkaphatja egy dime-ért.­­­avalóan öt napos próba rronan­a meg! «»•. J­ó hogy szervezeté­nek­­szüksége van a kalciumra és ezek­nek a kis osztyáknak határozottan jó hatásuk van. Gyógyszerészétől beszerez­heti tiz centért. Családnak való adag 60 cent. STUARTS CALCIUM WAFERS Öt “hites” férje volt egyszerre a “gyenge szivil” táncosnőnek zért ment férjhez olyan sok­szor, mert így könnyebb az élet Dolorez Marpelle még csak 25 éves, de már rekordot tart a férjek tekintetében. A fiatal­asszony Brooklynban a Gates avenuei bíróságon Kilperin bíró előtt bevallotta, hogy már öt férje volt. Dolorez a gyenge szivét adta akul, hogy ilyen sűrűn ment férjhez. A gyenge szivet nemcsak lelkileg kell ér­teni, hanem fizikai értelemben. Az asszonyka mielőtt férjhez ment vaudeville táncosnő volt. Dolorez 87 font testsúlyú. Olyan gyenge a szive — mond­ta — hogy lehetetlen volt mun­­kával keresni a kenyerét, s ezért ment férjhez, amint csak megtehette. Mert a házas, élet mégis csak könnyebb. Férjei nem tudtak egymás­ról. Először 1919-ben Chester Cleavernek lett a felesége, de a férj eltűnt, s halott hírét köl­tötték. Erre férjhez ment Ru­dolph Clarkhoz, majd George Grossman, Andrew Vernon és utoljára George Brenner fiatal­emberekhez. Vernon és Bren­ner jelentette fel. Csak akkor tudta meg, hogy Cleaver él, mikor már Grossman felesége lett. Az asszonyka előszeretet­tel választott tengerészeket férjeinek. Brooklynban, a Carl­ton avenue 95. számú házban tartóztatták le. Clark volt az apja az egyik fiúcskának, aki meghalt. Clea­ver két fiúnak volt az apja. Egy közülük halálra égett. A sok házasságból még egy le­ányka is született, ez azonban Virginiában rokoni gyámkodás alatt él. A gyenge szivű Dolorezt többes házasság miatt 3,500 dollár óvadék alatt letartóztat­ták. A Magyar lány is áldozatul esett a new yorki taxi­garázs robbanásánál Löwinger Erzsébet 22 éves new yorki lány a magyar áldozat A közelmúlt napokban a new yorki taxigarázs robbanásnak, mint azt már megírtuk, hét halálos áldozata volt. Az áldozatok egyike magyar lány. Löwinger Erzsébet, a new yorki bronxi városnegyed­ben 2645 Morris avenue alatt lakó Löwinger Ignác Budapest­ről származó borbélymesternek 22 éves leánya. A fiatal lányt óriási részvét mellett kísérték el utolsó útjára a rokonok, is­merősök, szomszédok és bará­tok. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA HÍREK az ország MINDEN RÉSZÉRŐL ATLANTA, GR. Jack Lance, akit a Bert Do­naldson gyilkosságban való részvétel miatt halálra ítéltek és kivégzését június 17-ére tűzte ki a bíróság, védői útján új tárgyalás elrendeléséért nyújtott be keresetet és ugyan­akkor azt akarja, hogy két ter­helő tanút hamis esküvés mi­att helyezzenek vád alá, mert szerinte ezek a tanúk hamis vallomást tettek. * * * Lester R. Shivers, a Carter Electric Co. elnöke egy rajta végzett műtét után meghalt. * * * W. D. Manleyt, a csalárd bu­kás miatt vád alá helyezett volt bankigazgatót az ellene emelt második vád alapján-rövidesen bíróság elé fogják állítani. Az ellene emelt első vád alapján a bíróság kilenctől tíz évig ter­jedhető fegyházra ítélte Man­­teyt. * * * Az atlantai szövetségi fegy­­­ház rabjai gyűjtést rendeztek a Mississippi átadása követ­­­­keztében hajléktalanná váltak felsegélyezésére. A gyűjtés eredményét, 122 dollárt már el is küldték az illetékes hatósá­goknak. BALTIMORE, MD. Raymond Wolf 12 éves bal­timorei fiú, a kikötőben, mi­közben egyik hajóról a másik­ba akart átlépni, a vízbe esett. Albert Thommen 12 éves kis­fiú, Raymond Wolf barátja, tudva, hogy a fiú nem tud úsz­ni, segítségére sietett. Utána ugrott a vízbe és sikerült is neki a hajóig húzni az elalélt gyereket. Mikor azonban fel akarta őt segíteni a hajóra, a kisfiú megint megcsúszott és a vízbe esett. Albert másodszor is barátja után ugrott és ismét sikerült neki a hajóig úszni terhével, de mikor a kis Wolf gyerek ismét visszaesett a víz­be, Albert már nem tudta ki­menteni. Raymond Wolf eltűnt a habok között. Holtteste után most kutatnak. * ** A városi légikikötő bizottság a baltimorei légi kikötő céljai­ra 800,000 dolláros kölcsönt fog felvenni a városfejlesztő bizottságtól. Fort Armstead mellett a bizottságnak sikerült egy ezer aker terjedelmű terü­letet lefoglalni és a kölcsön ka­pott pénzzel itt fogják felépí­teni a baltimorei légi kikötőt, amelynek érdekében igen so­kat fáradoztak már az illetékes körök. * * * A városi tanács elé fogják terjeszteni most a polgármes­ter fizetésének 12,000 dollárra való felemelési javaslatát. Ugyanebben az időben fogják tárgyalni azt a javaslatot, amely a városi tanács elnöké­nek a fizetését évi 5,000, a vá­rosi ellenőr fizetését évi 8,000 és a városi főmérnök fizetését évi 8,500 dollárra akarja fel­emelni. Azt hiszik, hogy a vá­rosi tanács meg fogja szavazni a javaslatokat. CINCINNATI, OHIO Frederick L. Hoffman, a Harrison Clubban igen érdekes előadást tartott, amelynek so­rán elmondta, hogy tapaszta­lata szerint a sportoló ifjak között igen kevés törvényszegő akad. * * * Joseph Rawson, a First Na­tional Bank alelnöke itteni la­kásán rövid betegeskedés után meghalt. CLEVELAND, OHIO James P. Cassidy volt lake­­woodi helyettes megyei ügyészt letartóztatták avval vádolva, hogy részegen vezette autóját. A volt megyei ügyészt egy éjszakán át a börtönben tartották. * * * Peyton C. March, aki a vi­lágháborúban az amerikai had­sereg egyik generálisa volt, ki­jelentette, hogy Clevelandban fog megtelepedni és itt fogja megirni nagy könyvét a hábo­rúról. CHICAGO, III. A West Chicago avenue 1633 szám alatt levő depart­ment store összeomlásában, amelyről már tegnapi szá­munkban beszámoltunk, az ed­digi jelentések szerint egy nő vesztette életét. Az összeom­lott épületben, amely négy emeletes volt, sok ember tar­tózkodott a katasztrófa idején és csak véletlennek köszönhető, hogy több halottja nem volt a szerencsétlenségnek. A ku­tatók eddig csak egy nőnek a holttestét találták meg. En­nek a kilétét eddig még nem tudták megállapítani. A ro­mok között tovább folyik a ku­tatás esetleges halottak után. KANSAS CITY, MO. Egy vőlegény, aki Migros N. Longnak mondotta magát megjelent a liberty-i Rév. Luetzow lelkész előtt meny­asszonyával együtt, de mikor az esketési szertartásoknak meg kellett volna kezdődnie, a férfi egy ürügy alatt otthagyta a menyasszonyt az oltárnál és sohasem tért vissza. Egy taxin Kansas City­be jött. Most keresik. * ♦ * John Grissom, húszéves it­teni fiatalember h­a 11 ó­­­ta, amint bátyja a Como Lakéból segélyért kiáltozott Parma mellett. A fiatalember testvé­re után ugrott a vízbe és mind­ketten a vízbe fulladtak. PITTSBURGH, PA. William L. King, a Citizen’s League titkára feljelentésére a rendőrség letartóztatta Daniel Ambroso rendőrkapitányt és N. Marino rendőrhadnagyot. Mindkettőjüket lopással vádol­va fogják a bíróság elé állíta­ni. Az ügyben május 13-ára tűzték ki a kihallgatásokat. * ** A pittsburghi szimfonikus zenekar kilenc tagja felebbe­­zett a rájuk rótt 25 dolláros pénzbírság ellen. Azért ítél­ték el őket mert megszegték a blue lawt és vasárnap is tar­tottak egy koncertet. A fe­­lebbezők kijelentették, hogy a blue lawt nem sértették meg, mert nem szedtek beléptidíjat a koncerten. PHILADELPHIA, PA. A rendőrség csónakjai to­vábbra is folytatták a Dela­ware folyó medrének kutatását annak a két embernek a holt­teste után, akik az új Dela­ware Bridgeről a vízbe ugrot­tak. A rendőrség nem tudja, hogy ki volt a két ember, aki öngyilkosságot követett el. Mióta a hidat felépítették ev­vel a két emberrel együtt ti­zenhárman ugrottak a vízbe a hídról, amely 133 láb magas­ságban van. * * * A Grand Jury gyilkosság vádja alá helyezte Frank H. Powell philadelphiai fiatalem­bert, aki John Adamsot halá­losan megsebesítette. Powell azt állítja, hogy Adams ki akart rabolni egy gazolin álló­, mást és ő azért lőtt rá, de nem akarta megölni. ST. LOUIS, MO. Az új Bell Telephone épület, amely St. Louis legmagasabb épülete hivatalosan is meg­­nyílt. ~ 833 LETARTÓZTATÁS BER­LINBEN BERLIN, máj. 10. — Újabb adatok szerint a monarchisták felvonulása alkalmából a 18,000 berlini rendőr 833 embert tar­tóztatott le. Ennek 25 száza­léka közlekedési kihágás miatt történt. Az összes letartózta­tottak harmadrésze kommu­nista, akik a menetet akarták megzavarni. Kisdedek Sírnak a “Castoriá”-ért Különlegesen készült minden korú csecsemőnek és gyermeknek Anyák. A Fletcher-féle Castoriát több mint 30 éve használják, mint a Castor olaj fájdalomcsillapító, fog­­zási cseppek és enyhítő szirup kel­lemes és ártatlan helyettesítőjét. Nincs benne altatószer. Kipróbált használati utasítás minden csomag­ban. Orvosok mindenütt ajánlják. A valódin rajta van a jelzés. 5 ÉV UTÁN MEGTALÁLTA ELTŰNT FÉRJÉT WHITE PLAINS, N. Y., máj. 10. — Mrs. Mary Lawrance 39 évvel ezelőtt esküdött meg a férjével s 25 éve eltűnt az élet­párja. Nemrég New Rochelle­­ben megtalálta a volt férjét, aki más asszonynyal lakott együtt, aki hites neje gyanánt­­ szerepelt. Ez alapon válópert i­s indított férje ellen. Morschauer -­biró kimondta a válást * 2 _ ____________ _ ____________ IGYŰLT A TENGEREN A COMUS HAJÓ A Southern Pacific gőzhajó társaság Comus nevű hajója floridai útján a tengeren ki­gyulladt. A hajótüzet az El Oceano gőzös segítségével elol­tották s az utasoknak nem tör­tént semmi bajuk. M­AGYAROK ZARÁNDOKÚTJA POMÁBA ^ ^ LISIEUX Lourdes Assisi és Padua KIRÁNDULÁS MAGYAR­ o­rszágba INDULÁS JULIUS 12 BERLIN HAJÓVAL 4­4 N­A P ÁR $ 475 TŐL FELJEBB. MINDEN UTA­ZÁSI KIADÁS BENNFOGLAL­­TATIK. LELKIVEZETÖ: Nagyságon és a Főtiszterencia D­r. NAGY DEZSŐ pápai kamaráé, a Flint, Mich.-l Sz t. József hitközség, plébánosa« PRO SPEC­TUSÉRT TESSÉK ROTALA KATH. UTAZÁSI ERŐD A R. T.­­HOZ FORDULNI (MAGYA­RUL NÉMETÜL ÉS ANGOLUL IS) 5­74 Fifth Ave., New York FOGLALJA LE HELYÉT A HA­JÓJEGY ÜGYNÖKSÉG UTJÁN Hayes bíboros-érsek felekezeti türelmet ajánl Amerikának vallási ellentétek kiküszöbölése érdekében emelt szót Hayes bíboros-érsek, a new­­ yorki főegyházmegye feje,­­ Smith elnökjelöltsége kérdésé-­­ben először nyilvánította a vé­­­­leményét. Az Amerikai Katolikus Tör-­­­ténelmi Társulatnak New­ Yorkban a Katolikus Klubban­­ tartott gyűlésén beszédet mon­dott, amelyben a felekezeti ellentétek ki­élezésétől való tartózko­dást hangsúlyozta. Nem említette meg Smith ne­vét és óvatosan került minden politikai nyilatkozattételt. El­lenben azt mondta, hogy állandóan imádkozik és ve­le együtt minden katolikus Amerikában, hogy a val­lási türelmetlenség ne za­varja meg Amerika kul­­turbékéjét. Ha mindenki a türelem állás­pontjára helyezkedik Ameriká­ban, akkor bizonyos, hogy min­den amerikai ráeszmél majd arra, hogy az amerikai katoli­­­­kusokat nem lehet vallási tü­­­­relmetlenséggel vádolni és ak­kor ez az irányzat győzni fog minden esetben, amikor a poli­tikai kavarodás a felekezeti kérdést felszínre hozza. A Egy 13 éves fiú meghalt baseball játék közben Egy erősen hajított labda szí­­­ven találta Anthony Espositot Anthony Esposito, 13 éves brooklyni fiú, baseballjátékos akart lenni. Teljes felszerelést­­ vásárolt és az utcán, a Forest Placeon, ahol szülei és ő is laktak, gyakorlatozott Frank Mulvihil, 20 éves fiatalember­rel. Mulvihil dobta a labdát és a kis Esposito elkapta. Egy erősen dobott labdát azonban­­nem tudott elkapni a fiú. A labda egyenesen szívén ütötte Anthony Espositot és a kis­fiú összeesett. Mulvihil orvoshoz vitte kis barátját, de az orvos már nem tudott segíteni rajta. A fiú az ütés után azonnal meghalt. Mulvihilt az ügyészi hivatalban fogják kihallgatni a balesetre vonatkozólag. A st. louisi ügyvédet adósságai kergették az öngyilkosságba A meggyilkolt Hicks ügyvédnek 2­07,000 dolláros adóssága volt ST. LOUIS, máj. 10. — Clif­ford M. Hicks 28 éves st. louisi ügyvédnek a tragédiájáról már beszámoltunk. A fiatal, előkelő ügyvédet a külvárosban meg­gyilkolva találták. Egy női keztyű volt a holttest közelé­ben. Április 30-ika óta nyomo­zott a rendőrség a rejtélyes bűnügyben. Letartóztatták az áldozat bátyját, Glenn Hickset, de alibit igazolt. Újabban a rendőrség azon a felte­vésen vizsgálja az ügyet, hogy Hicks valószín­űleg anyagi nehézségek miatt öngyilkos lett. Az ügyvédnek 207,000 dollár adóssága volt s hitelezői szo­rongatták. Tiz biztosítási köt­vénye volt Hicksnek, 365,000 dollár értékben s halála előtt bátyját tette meg örökösévé. Az ügyvéd holttestét ex­humálni fogják s megejtik a boncolást. Az eddigi nyomozás ellene mondott az öngyilkossági teóriának, mert a holttestet olyan helyzetben találták, mely­ből azt következtették, hogy az ügyvédet valaki több revolver­lövéssel leterítette.­­ Glenn Hickset, a meggyilkolt ember bátyját, óvadék ellenében sza­badon bocsátották. A E­GY OLAJMILLIOMOS HALÁ­LOS BALESETE DENVER, máj. 10. — Hum­phrey denveri olaj­milliomos akinek a vagyonát néhány év­vel ezelőtt hetven millió dol­lárra becsülték, véletlen bal­eset következtében fegyver­lövéstől meghalt. Humphrey ez­redes a feltűnést keltő “Teapot Dome” botrányban is szerepelt, mint a kormány egyik tanúja. Vagyonának egy részéből West Virginában missziókat tartott fenn. A cantoni gyilkosságban való részvétellel vádolt volt rendőr a bíróság előtt Streitenberger a harmadik, akit a cantoni szerkesztő meggyilko­lása miatt bíróság elé állítottak CANTON, O., máj. 10. —i Floyd E. Streitenberger, a Don R. Mellett cantoni lapszerkesz-­­tő meggyilkolásában való rész­vétellel vádolt volt cantoni rendőr tárgyalása megkezdő­­­­dött. Mint ismeretes, a gyilkos­­ságban való részvétel miatt Patrick McDermottot és Ben Rudnert már életfogytiglani fegyházra ítélték. Stritenber­­ger a harmadik ember, akit a gyilkosság miatt a bíróság elé állítanak. A negyedik vádlott, Louis Mazer, akit legelőször tartóztattak le a gyilkosságban­ való részvétel miatt, szintén rövidesen a bíróság elé kerül. GY BÍRÓ A GONOSZTEVŐK KIIRTÁSÁT KÍVÁNJA Philip Grece jersey cityi ügy­véd, a Hudson County fiatal­korúak bíróságának volt veze­tője, a new yorki orvosi aka­démián, az East 103. utca 2. szám alatt előadást tartott or­vosoknak a megrögzött gonosz­tevőkről. A volt bíró a kiirtási elméletnek a híve. Szerinte­­ azokat a gonosztevőket, akik­­ szellemi alacsonyrendűségben­­ szenvednek, ki kell irtani. A­­ társadalom nem tarthat fenn veszedelmes gonosztevőknek el­megyógyintézeteket. A társa­dalomnak úgy kell védekeznie a félkegyelműek ellen, mint­­ ahogy a veszedelmes járvá­­­­nyok ellen védekezik. A bíró brutálisnak tartja a kiirtás el­­­­vét, de szerinte csak ez a célra k­­ vezető. E H­ALÁLRA GÁZOLTA A VONAT PATERSON, N. J., máj. 10. James Kerr 58 éves magánzó az Erie vasút átjáróján auto­mobillal akart áthaladni. Gép­kocsija elakadt s Kerr nem tudta megindítani, mikor a vo­nat közeledett a pályán. A vo­nat elütötte s száz lábnyira hurcolta magával a gépkocsit, amely pozdorjává tört. Kerr­­nek minden porcikája összetört a vonat alatt. •Már TUDJA MÁR horry a rendes küldési díjon kívül 1 DOLLÁRÉRT S­ÜRGÖNYILEG KÜLDJÜK az óhazába pénzküldeményeit, me­lyek rendes körülmények között az elküldéstől számított 12 óra lefor­gása alatt ki lesznek utalva bank­összeköttetéseink által KISS EMIL B­ANKHÁZA 4th Ave.—9th St. New York Chaplin személyesen is meg­jelent az ellene indított plá­gium per tárgyalásán A keresztkérdések alatt is ra­gaszkodott Chaplin ahoz, hogy nem látta a szó­­banforgó kéziratot Megírtuk, hogy Charlie Chaplin ellen egy Leo Loeb nevű író 50,000 dolláros kere­setet indított azon a címen, hogy Chaplin “Shoulder Arms” című filmjét az ő kézirata után készítette, holott a kéziratot neki Chaplin visszaadta, mint használhatatlant. A per tár­gyalásán maga Chaplin is meg­jelent. Megjelenése nagy ér­deklődést keltett a new yorki szövetségi bírósági épületben, ahol a tárgyalás folyik. Morti­mer Hays, Loeb ügyvédje ke­resztkérdéseket adott föl Chap­­linnak, de a híres moziszínész megmaradt eredeti állítása mellett, amely szerint Loeb kéziratát sohasem látta. Chap­lin kihallgatása még tart. LOS ANGELES, Cal., máj. 10.—Az itteni Superior Court május 17-ére tűzte ki Charlie Chaplinnak a felesége által el­lene indított perében beadott halasztási keresetének tárgya­lását. Tyúkszemek Gyors segítség fájdalmas tyúkszemek, érzékeny láb­ujjak és szűk cipő szorí­tása ellen. D­r Scholls­­tno-j­ady Gyógyszertár és cipőüzlekben mindenütt L­UCKY STRIKES füstje sima és gyenge — ezek a legfinomabb cigaretták, amelyeket valaha szívott. Nem karcolják az Ön torkát. Miért? Azért, mert a legfinomabb Török és bel­­­­földi dohányból készültek, megfelelő ideig meg­érettek és nagy ügyességgel lettek keverve, továbbá külön eljárással kezelték a dohányt. “It’s toasted” - Az Ön Torkának Védelmére in..

Next