Amerikai Magyar Népszava, 1937. február (38. évfolyam, 32-58. szám)

1937-02-22 / 53. szám

" 3 Published dally, Including Sunday by THE AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, INC. 880 Second Avenue. Entered’ as Second Class Matter, P. O. New York, N. X. Telephone GRamercy 5—6780, 6781, 6782. Editor-In-Chief: Dr. ANDOR KUN, főszerkesitő Managing Editor: PÁL NADÁNYI, felelős szerkesitő Business Manager: MAX KAUFMAN, ügyvezető Igazgató Advertising Dept.: SÁNDOR TARCZ, hirdetési osztály SUBSCRIPTION RATES: United States of America, Canada, Mex­ico, South America, Cuba—one yr. $6.00, 6 mo. $8.00. Dally only. Foreign Countries and Nbw York City one year $9.00, 6 months $4.50 Daily only. BRANCH OFFICES: Astoria, L. I„ N. Y. — 31-05 Grand Avenue, Astoria, L. I. Bethlehem, Pa. — 843 East 4th Street. Bridgeport, Conn.—578 Bostwiek Avenue. Buffalo, NY. — 43? Dearborn Street. Cleveland, Ohio — 11-530 Buckeye Road. Chicago, 111. — 619, Wrightwood Avenue Detroit, Mich. — 7914 VV. Jefferson Ave. ELŐFIZETÉSI ARAK: Az Egyesült Államokban, Canadában, Mexicoban, Dél-Amerikában és Cubában. Egész évre $6.00, — félévre $3.00. — Kül­földre és New Yorkban egész évre $9.00, félévre $4.50. FIÓK IRODÁK: Los Angeles, Cal. — 724 S. Arizona Avc. Newark, N. J. — 17 William Street, Maplewood, N. J. Perth Amboy, N. J. — 307 Maple Street. Passaic, N. J. — 54 Monroe Street. Philadelphia, Pa. — 537 Morse Street. Pittsburgh, Pa. — 312 Johnston Avenue St. Paul, Minn. — 132 Bellevue Avenue. Trenton. N. J. — 452 Grand Street. FOREIGN OFFICES KÜLFÖLDI IRODÁK Franciaország — France, Paris, 38 Avenue des Ternes Magyarország —- Hungary, Budapest, Vili. Kisfaludy köz 5. Anglia — Loudon, W. 14. — 99 Addfson Road, England. Washington Day Amerika« Népszava Established 1899 by GÉZA D. BERKO alapította 1897 ben merika nemzeti ünnepeinek sorában, a függetlenség július 4-ike ünnepe mellett, kétségkívü­l Washington születésnapja fog­lalja el a második helyet. Idősorrendben is logikusan ez az ün­nepi sorrend: július 4-ike után a védelmek szakadatlan láncolata vért arra az országalapító csoportra, amely megdönthetetlen erős, intéz­ményes otthont alapított az egész emberiség szolgálatára­­ a demo­kráciának. És ebben az országala­pító csoportban kivételes szerepet töltött be az a George Washington, akinek február 22-ére eső születés­napja örökös nemzeti ünnep marad az Egyesült Államok népének lel­kében. EORGE WASHINGTON­agyon ritka és nagyon kivé­teles összetalálkozás, a sors különös kegyessége, az emberi képeségek fe­lülmúlhatatlan bőkezűségének meg­nyilvánulása, amikor azt állapíthatja meg bal­­a után valakiről a történelem és úgy vonul be a nép millióinak szivébe, hogy első háborúban, első békében és első honfitársainak szivében, s ez volt George Washington. Első háborúban, amelyet ezerszeres erejű ellenféllel szemben vivott és juttatott diadalra. Tizenhárom szerény tengerentúli állam szállt szembe a hatalmas brit világbirodalommal. Tizenhárom állam, amelynek vezérei és és népei gazdagok voltak emberi érzésekben, akiknek szívében magasra csaptak a szabadságszeretet és emberszeretet lángjai, akiknek hite megacélosodott abban, hogy jót és csakis jót akar­nak, hogy adni akarnak és nem elvenni és mindenkinek adni abból, amit jogtalanul bitorol az önkény.­atonailag, hadviselési szempontból a gyengénél is gyen­gébb volt az a hirtelen és ötletszerűen összeverbuvált haderő, a­mellyel George Washington megindította a “hadműveleteket“ az angolok ellen. De­­ebben a hadseregben igazán hősök kaptak csak helyet, katonák, akik tudták, hogy a hősiességnek legfel­sőbb foka nem “meghalni a hazáért“, hanem küzdeni, szenvedni, éhezni, dideregni, a nélkülözések sorozatának kitéve lenni és mindezt megadásos büszkeséggel elviselni — annak a hazának érdekében, amelynek határai még csak magasan szárnyaló gon­dolatokban és a földön járó igazságos tervekben nyilvánultak meg. És a példátlan győzelem, a mámorító diadal után józansá­gának, türelmének és emberszeretetének teljes kincstárát magá­val hozta ütközetek, szenvedélyes harcok láncolatából — George Washington. Az amerikai demokrácia győzelmének hadvezére, a honalapító hős, szegre akasztotta kardját és a béke szersz­mai­val kezdte meg a nagy munkát annak érdekében, hogy saját né­pének és az egész emberiségnek javára megőrizze a győzelem értékét és annak gyümölcseit becsületes mértékkel ossza meg harcoló és dolgozó baj­társaival, az Újvilág új népével. E­lső volt a háborúban, első a békében és ellenállhatatlan erővel vonult be népének szivébe. És ennek a bevonulásnak emlékét, ennek a szeretetnek melegségét adja azóta örökségbe nemzedékeken keresztül Amerika népe az utódoknak. É­s amíg meg nem akad ez az örökösödési folyamat, amíg őszinte lánggal ég a kegyelet oltárán, minden február 22-én, az emlékezés tüze, addig nem alszik ki a demokrácia fáklyája az Egyesült Államokban és ezen a földön. ­ Munkás diktátorok Orman Redwood, az alagútmunkások egyik uniójának az elnökét kegyetlen hidegvérrel lőtték le ismeretlen tettesek. A gyilkosság hátterében két munkás unió harca áll. Redwood uniója, a Local 102, azzal vádolta a Local 45-ös uniót, hogy sztrájktörőkkel látja el Samuel Rosoff alagút építkezési vállal­kozót. Amikor a kegyetlen gyilkosság hírét elvitték a Redwood­­dal szembenálló unió pénzügyi titká­rához, az ugyanakkor, ami­dőn mélységes megdöbbenésének adott kifejezést, őszintén kije­lentette, hogy egészen bizonyos, hogy sok munkás fog örülni Redwood meggyilkolásának, mert Redwood diktátor módjára uralta a saját unióját és teljesen jogtalanul szólította sztrájkba az alagútépítő munkásokat Rosoff ellen. A 45-ös számú unió titká­ra szerint Rosofftól tisztességesebb elbánást kaptak a mun­kások, mint bárkitől azelőtt h­ogy melyik munkásunknak volt igaza: a 45-ös számúnak, vagy a 102-es számúnak, ezt az alagútépítő munkásoknak ma­guknak kell eldönteniük. De úgy hisszük, most — amikor a mun­kásszervezkedések annyi krízist okoznak — nem mehet el a közvélemény szótlanul amellett a vád mellett, hogy a meggyil­kolt munkásvezér állítólag diktátor módjára viselkedett. Mert ha be is bizonyulna az, hogy ez a vád alaptalan volt, nem kétsé­ges, hogy igenis vannak olyan munkásvezérek, akik diktátor módjára rendelkeznek nemcsak a uniójukba tartozó, hanem más szervezetekbe tartozó munkásokkal is. Éppen itt az ideje an­nak, hogy a közvélemény tisztában legyen azokkal a munkásve­zérekkel, akik hitleri módszerekkel dolgoznak saját munkástár­saik körében. Itt az ideje annak, hogy a munkásság felszaba­dítsa magát a nagytőke elnyomása alól, de itt a legfőbb ideje annak is, hogy a munkásság felszabadítsa magát néhány úgy­nevezett munkásvezér terrorja alól is. Legyen szabad a mun­kásság, de legyen szabad a saját soraiból feltolakodott diktáto­rok uralma alól is. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA Hol született Petőfi Sándor serép József egyetemi tanár érdekes meg­állapításai — A Bugac-környék legöregebb lakója Petőfi Sándorról — Kecskeméti ada­tok a nagy költő születéséről UDAPEST, február hó. — Homéroszért hét város verseng, a magyar üstökösért pe­dig három város: Kiskőrös, Kiskunfélegyhá­za és legújabban — Kecskemét. Adatok szól­nak arról, hogy Petőfi Sándor nem Kiskőrö­sön született, hanem Kiskunfélegyháza hatá­rában, a Kecskemét-nagybugaci pusztacsősz házában.­rről az érdekes tényről beszélt legutóbb a bugaci pusztának félegyházi határba sza­ladt részén lakó Kaszás Tóth András, a leg­idősebb bugaci telepes, aki sok-sok históriát tud a “Sándorról” (Rózsa Sándorról), Bogár Imréről, a betyárok királyáról és a költők fejedelméről, Petőfi Sándorról. A hetven­­egynéhány esztendős K. Tóth András kije­lentette, hogy — Arról a Petőfi gyerekrül olyat mondok el, amit csak kevesen tudnak.­lmondotta ezután, hogy egyik dédnagy­­anyja barátnője volt Petrovits Istvánnénak, sz. Hruz Máriának, Petőfi édesanyjának. Hruz Mária állítólag elmondta dédnagyany­­jának Sándor fia születésének körülményeit és ezt a titkot K. Tóthék családjában apáról­­fiára adták. bugacmonostori legenda szerint Petro­vits hentesmester korában, úgy 1822 táján még gazdag ember volt és több helyen: Kis­kőrösön, Szabadszálláson, Dunavecsén és Kunszentmiklóson volt jól jövedelmező mé­szárszéke, Páhi—Orgovány—Nagybugac kö­zött, az úgynevezett Sarkantyú pusztán pe­dig külön legelője volt, melyen vágómarhái legeltek. 822 utolsó napjaiban Kiskőrösről elindult Félegyházára. A feleségét is magával vitte kocsiján, hogy a városban többek között a születendő gyermekük részére kelengyét vá­sároljanak. Az asszonyt azonban a zord idő­járás és az út fáradalma­r megtörte és rosszul lett Bugac közelében. A férj kétségbeesve hajtott be a régi nagybugaci csőszházba, mely akkor már Kecskemét tényleges birto­ka volt, de Félegyházához tartozott közigaz­gatásilag, csőszházban szeretettel fogadták a tél vándorait. Két nap múlva, Szilveszter késő éjszakáján Petrovitsné megszülte kisfiát, Sándort, akit másnap, újév napján kocsin a férj a beteg anyával Kiskőrösre vitte és a születést rögtön bejelentette. magyar irodalom nem tud határozott felvilágosítást adni, hol született Petőfi Sándor. Hátha mégse Kiskőrösön, hanem a Kecskemét-nagybugaci csőszház adott az el­ső éjszakán hajlékot a legnagyobb költőnek? Ez a kérdés régóta foglalkoztatta a kecske­méti tanárokat, hírlapírókat, akik serényen kutattak és minden érdekes adatról hírt ad­tak a régi kecskeméti hírlapokban. Hrom évvel ezelőtt dr. Cserép József egyetemi tanár érdekes interjúban számolt be arról, hogy Petőfi 1822 Szilveszter éjje­lén a kiskunfélegyházi Bugac pusztán szü­letett.­­ Cserép egyetemi tanár szerint Petro­­vitsék Félegyházáról hazatértükben téved­tek el éjjel úgy 10 óra tájban a bugacmo­­nostor, pusztán a fuvaros hibájából. Ekkor elővették feleségét a szülési fájdalmak, mi­re Petrovits állandó fuvarosa Nagy Zsig­­mond (vagy Miklós) vállalkozott rá, hogy elmegy a távolban odaverődő gyenge, egyet­len fény irányába vízért és ecetért. Mire visszatért a kocsihoz, már világra jött a gyermek: Petőfi Sándor C­serép ezen adatairól Petrovits fuvarosá­nak fia, Nagy István számolt be a 1880-as években egy kecskeméti tanár-uj­ságirónak. Dr. Cserép professzor adatait annak idején jelentette is Ferenczy Zoltánnak, a Petőfi Társaság akkori elnökének, aki azonban vá­laszolta: “Ez a kérdés már el van döntve, mi­vel a szülőhelyre vonatkozó kutatások nem jutottak tovább Kiskőrösnél, ahol az újszü­lött anyakönyvelése és keresztelése történt.” Ezzel szemben áll Horváth József budapesti főgimnáziumi tanár (meghalt 1906) adata, aki Kiskőrösön élt hosszú ideig és aki be­szélt olyan­ kiskőrösi emberrel, aki emléke­zett rá, hogy az újszülöttel hazatérő Petro­­vitsék a városszéli vendéglőnél megállották virradatkor, mielőtt­ a városba hajtottak. I. Cserép József professzor állhatatosan ragaszkodik ahhoz, hogy nem Kiskőrös Pe­tőfi születési helye, hanem a nagy magyar róna legromantikusabb szöglete, a bugacmo­nostori puszta. S" erre egész sereg adatot, ta­nút tud bizonyítani, azonkívül Petőfi veresi­­ből is idézi, hogy mennyire megérezte Petőfi születési helyét, mikor a Kiskunság című költeményében Félegyházáról énekel. K­ár, hogy ezeket az adatokat a hivatalos magyar b irodalom nem akarja tudomásul venni, felülbírálni... VARGA KÁLMÁN : A Erdélyi történet egy ledöntött szoborról Edély, február hó­­z aranyban is gazdag erdé­lyi Érchegységnek a városa Za­­latna. Nemcsak bányaváros, hanem bányahivataloknak, bá­nyahatóságoknak a központja. Még mindig él benne, a havasi román néptenger közepén, ma­roknyi magyarság. Kevés olyan elkeseredett ember lehet a föld­kerekségen, aki ezt az életet­ megirigyelhetné. Némi kis örö­költ, vagy szerzett ingatlanhoz ragaszkodó volt hivatalnokok, volt kereskedők, iparosok. Az­tán munkások, dolgozók és munkanélküliek. A jó Istenen kívül csak ők tudják, hogy mi­lyen nyugtalan napokat, hány álmatlan éjszakát éltek át, ret­tegések között. Napjaik nem csendesednek, álmatlanságuk nem enyhül. A jó Istenen kívü­l csak ők tudják, hogy miben re­ménykednek a­lig negyven család az egész. Kevés gyermekkel, mert hiszen az örök izgalom nem ad módot olyan családi fészeknek a mele­gére, amely a gyermeknevelés számára kedvezővé tenné a lég­kört! Sorsukat a statisztika hi­vatalos ny­elvén ebben a szóban szoktuk megjelölni: szórvány. zalatnai magyar szórvány­nak, azon az érdemén kívül, hogy még él, tartja a létét és helyét, dicsősége­ mostanáig enntartotta és védelmezte kul­­turházát, amelynek neve “Mun­kás-kaszinó“ volt. Megvolt az okuk arra, hogy ezt a nevet ad­ják. A magyar családok magán­lakásainak az ablakait az utolsó hónapokban mindegyre kö­vek­­­kel verik be. A legutóbbi idők­ben mind sűrűbben fordultak elő ezek a riasztó ablakbeveré­­sek. Román nemzeti ünnepek alkalmával az utcát járó tünte­tő csoportok mind félelmete­sebb módon fenyegették meg a házfalak mögött némán meghú­zódó magyar családok ablakait. A milánói beszéd óta így felfo­kozódott agresszivitás vo­lt az, előkészítője a kultúrház elfog­lalásának. Hogy aztán ne mer­jenek panaszkodni, ha megtör­ténik. Az előkészítéshez hozzá­tartozott az is, hogy a parla­mentben a megye egyik képvi­selője interpellációt mondott: meddig tűrik a hatóságok a za­latnai irredenta-fészket? Pedig abban a házban politikáról szó alig eshetett, mert bár az együ­­vétartozás közös hajléka volt, mindig vettek fel románokat is kaszinói tagnak, hogy tanúi le­gyenek az ártatlan kulturmun­­kának és szórakozásnak.­gy zord napon megrohanták a magyar kulturházat, kiűztek belőle mindenkit s a épületnek a homlokzatára új táb­lát szö­geztek ki diadallal: román, kul­turház. Se szó, se beszéd, de egyoldalú győzelmi lárma s per­cek alatt az övé lett a mások kultúrájának a háza, amit ve­rejtékkel, kemény munkával szerzett kis jövedelmek áldoza­taiból olyan nehezen építettek fel, berendezést természetesen megtartották maguknak. Csak egy értéket távolítottak el romban. A magyar kultúrház ereklyéjét, a Lukács-szobrot a­nnak a Lukácsi Bélának a bronzszobra ez, aki a régi Ma­gyarországnak nagynevű gaz­daságpolitikusa volt, Baross Gábor közvetlen utóda a keres­kedelemügyi minisztériumban. Emlékét nagy tisztelettel őriz­ték meg itt és ez a tisztelet erő­sítette is a magyarokat, ak­ik minden este azzal az aggoda­lommal feküsznek le, hogy váj­jon megmenekülnek-e attól, ami az éj folyamán esetleg történ­hetik? Zalatnának nagy ma­gyar szülöttje volt Lukács Bé­la. Bölcsőjéhez vérfürdőnek az emléke fűződik. Egy esztendős sem volt 1848-ban, mikor a ma­gyar szabadságharc ellen meg­indult román felkelés lemészá­rolta a preszákai magyarokat. Egyetlenegy magyar lélek me­nekült meg a haláltól, a Lukács család csecsemője, akit­ román dajkája elrejtett, mielőtt a szü­lők holttesteihez vágták volna. A vértengerből csodálatos mó­don megmenekült élet nagy magyar pályát futott meg s az­tán tragikusan végezte: a Duna habjai között lelte halálát. Most eltüntették az ércszobrát on­nan, ahol emlékét azért is őriz­ték különös misztikus tisztelet­tel, mert ő egyszer megmene­kült. Mint kabalát a viharos tenger hajósai, mint talizmánt a szerencsére rászorulók. zalatnai szórványt­­siu­lyos csapás érte a kulturház elkob­zásával. Van biróság — gondol­ták, — keresik a törvény sze­rinti igazságot. Az eljárást megindították, román ügyvédet fogadtak. A napokban lett volna a tárgyalás. Erre a napra azon­ban tervszerűen előkészített tüntető felvonulást rendeztek a román fiatalok. Az utcát meg­töltötték ijesztő csoportokkal, fenyegető lármával. Még a ro­mán ügyvéd sem mert elmenni a tárgy­lásra. És a Zalatnai agyar szórványnak se bíró, se kö­zigazgatás nem hallgatja meg a panaszát. Törvény, tu­lajdonjog, kultúra, keserves ke­resetből hozott nemes áldozat, mind csak szavak, amiket a ret­tegésben élő emberek halkan ejtenek ká, de amiket elfojt és túlharsog az ijesztő lárma, mely ledöntötte a csodálatos magyar menekülésnek a szobrát.­ EBRUÁR HÓNAPJA semcsak a legrövidebb az esz­tendő hónapjai közül, hanem — az ősi balhit szerint — a leg­szerencsétlenebb is. Legalább is ezt tartották a régi rómaiak, a­kik február folyamán lehetőleg tartózkodtak ünnepélyes vallási cselekményektől, fontos ügyle­letek megkötésétől és házasság­­kötéstől, mert bizonyosra vet­ték, hogy azok úgysem lehetnek szerencsések. Csodálatos képen átöröklődött ez a babona az ara­bokra is, akik szintén szeren­csétlen hónapnak tartják a feb­ruárt és abban a babonás hit­ben élnek, hogy február folya­mán az ég 880,000 különböző bajt és betegséget zudit a föld­re. Edward testvérhuga látogatást tett Enzesfeldben. Mary királyi hercegnő és a lemondott angol király együtt álltak a fényképező­gépek elé, amikor a hercegnő Bécsbe érkezett, hogy látogatást te­gyen a windsori hercegnél. Különös dolgainik az emberrel megesnek — SZEBENYEI JÓZSEF ROVATA — FÉRJFOGÁS MŰVÉSZETE a az ember tanár akar lenni egy előkelő lányiskolában, akkor előbb be kell bizonyíta­nia, hogy ért is ahoz a tantárgyhoz, amit tanítania kell majd. A Vassai Kollégiumban, mint az előző cikkemben megírtam, a Férj­fogás Művészetéről szóló tantárgyhoz keres­nek tanárat és ezzel a sorozattal a magam rátermettségét akarom bebizonyítani a Fa­kultásnak m­int minden tudománynak, ennek is van története, kialakuló korszaka és renaissan­ces. (Az ilyen furcsa szavakat azért hasz­nálom, hogy az olvasó lássa milyen műveit vagyok. Hogy jól szpelleltem-e, abban már nem vagyok olyan biztos.) Magyarországon a férjfogás művészetét a Gyurkovics Lányok című regényben írta meg először, gondolom, Herczeg Ferenc, ahol a három lány három vőlegényt fogott magának, pedig nem volt hozományuk. Hozománnyal könnyű férjet fogni és biztos vagyok benne, hogy kevés olyan magyar legény van a világon, aki a Rockefeller lányát nem akarná nőül venni. Ellenben, ha nincs hozomány és nincs gaz­dag papa, sokkal nehezebben megy a dolog­­ Magyarországon, mert itt Amerikában mások az erkölcsök és nem ismerik a hozo­mány fogalmát. Ha a lány papája gazdag is, a vőlegény akkor se kap egyebet mint egy vacsorát, vagy valami tintatartót nászaján­dékul. Még jó, ha nem gyertyatartót adnak neki. Amerikában örüljön az a legény, ha a szegény lány hozzá megy. Nem valami nagy bargain egy legény ebben az országban még akkor sem, ha el tudja tartani a nejét. Gaz­dasági kérdés az egész. Az olyan országok­ban, ahol a nő keresete jelentéktelen, — ha ugyan keres, egyáltalában, — igen nagy ér­téke van egy jól kereső férfinek, viszont egy ilyen Amerikában, ahol a nő meg tud állni a maga lábán is, ha akar, el tudja tar­tani magát rendesen, nem fontos szerepe van a férj jelöltnek, mert sokszor rosszabb gazdasági helyzetbe viszi a nőt, mint ami­lyenben az volt a házassága előtt. Férjet fogni tehát nem kunszt és nincs olyan félig jóképű lány, aki nem tudna egy férjet fogni magának húsz és har­minc év között, ha akarna p­ersze más dolog a szerelem és más dolog a gazdaságtan. Ahol szerelem van jelen, ott megszűnik a számítás és az emberek ha­nyatt-homlok rohannak a veszedelembe. Ki­számítják a buta fejükkel, hogy ahol egy ember meg tud élni, ott kettő is megél, sőt három is ha jól vesszük és sok millió példa azt mutatja, hogy valami igazág van is a dologban, mert ha a nyomorúság szét nem kergeti őket, idővel hozzászoknak és való­ban megélnek ketten, hárman, sőt négyen is az egy jövedelemből. V­isszatérve a férjfogás művészetére, azt javasolnám minden lánynak és özvegynek, hogy eszébe ne jusson férjet fogni, mert a világon semmi jó abból nem származhatik. Régi ellensége vagyok a házasság intézmé­nyének és ebben egyetért velem a jelenlegi nejem, amit nem is veszek tőle rossznéven, bár ő nem tudja megérteni, hogy én mért nem imádom a házasságot mint intézményt. Nejem azt hiszi, hogy a házasságban csak a nő veszíthet és csak a nő húzhatja a rövi­­debbet, amiben van is valami igaza, pláne ha engem választott ki magának férj gya­nánt. De vannak rendes emberek is a vilá­gon, szoktam vigasztalni, de mivel azokat mind más fogta meg, nejem nem vigasztaló­dik egy könnyen. int tanár tehát azt javasolom a kisasz­­szony tanítványaimnak, hogy ne fogjanak maguknak férjeket, mert egy boy friend többet ér mint hat férj és meg van az az előnye is, hogy nem kell vacsorával várni otthon, hanem jön a lányért és viszi a ven­déglőbe vacsorázni. Nem kell utána moso­gatni és nem kell a harisnyáját stoppolni, nem kell hallgatni éjjel a horkolását és nem kéri vissza hétfőn azt a pénzt, amit szomba­ton haza hoz. C­sak az esetben ajánlanám a férjfogást, ha egy jó gazdagot tud a lány kifogni magá­nak. Ez esetben pár hétig vele marad, aztán jó zsíros ok­mányt ítél m­eg neki a bíró és mehet vissza a boy friendhez. Ennek van teteje. De csak úgy odaláncolni magát egy férfihez egy egész életre, az nem okos do­log. Maradjunk tehát abban, hogy ne fogja­nak maguknak férjet a lányok és legyenek boldogok egy életen át v­ álaszolok a levelekre M­rs. Horváthnak, South Bendbe, azt üze­­nem, hogy ne haragudjék, hogy nem tudtam felhasználni a minapi kedves levelét. Már idejét múlta a téma, amivel foglalkozik ben­ne. Hogy volna, ha a régi módira írna vala­mi kedélyeset megint? De azért köszönöm, hogy gondolt rám, ha két évi időközben is e­gy Hirtelen Szőkének, a Bronxba, meg azt üzenem, hogy igen hálás vagyok a szíves meghívásért és biztosan eljövök majd arra a szép közös ünnepre, ha csak valami kevés­bé hirtelen szőke el nem csábít máshova. Nálam az ilyesmi mindig bizonytalan, mert sohse tudja az ember mikor bukkan fel va­­ laki. Kis Barna, Phila. — Nothing doing. M

Next