Amerikai Magyar Népszava, 1937. június (38. évfolyam, 152-181. szám)

1937-06-10 / 161. szám

T Published dally, Including Sunday by THK AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, DTO. 380 Second Avenue (22nd Street) Entered as Second Class Matter, P. O. New York, N. X. Telephone GRamercy G—6780, 6781, 6782. AMERiKAii^ffi Népszava LMBMIlMMUBIIMlWtfl , ttMsUttBUMAiktiMAT ....... tftimitvtfVf nvi> - - - - —^ _____________.Established 1889 by GÉZA D. BERKÓ alapította 1899 ban Editor-In-Chief: Dr. ANDOR KUN, főszerkesstő Managing Editor: PAL NADANYI, felelős szerkesstő Business Manager: MAX KAUFMAN, ügyvezető igazgató Advertising Dept.: SÁNDOR TARCZ, hirdetési osztály SUBSCRIPTION RATES: United States of America, Canada, Mexico, South America, Cuba—one yr. $6.00, I mo. $3.00. Dally only. Foreign Countries Slid New York City one year $8.00, 6 months $4.50 Daily only. ELŐFIZETÉSI ARAK: Az Egyesült Államokban, Canadában, Mexicoban, Dél-Amerikában és Cubában. Egész évre $6.00, — félévre $3.00. — Külföldre és New Yorkban egész évre $9.00, félévre $4.50. BRANCH OFFICES: Astoria, L. I. N. Y. — 8105 Grand Avenue, Astoria, L. I. Bethlehem, Pa. — 843 East 4th Street Bridgeport, Conn. — 578 Bostwick Avi Buffalo, N. Y. — 432 Dearborn Street. Cleveland, Ohio — 11-530 Buckeye Road. Chicago, 111. — 610 Wrlghtwood Avenue. Detroit, Mich. — 7914 W. Jefferson Ave. FIÓK IRODÁK: Los Angeles, Cal. — 724 S. Arliona Aye. Newark, N. J. — 17 William Street. Maplewood, N. J. Perth Amboy, N, J, — 807 Maple Street Passaic, N J. — 127 Market Street. Philadelphia, Pa, — 537 Morse Street Pittsburgh, Pa. — 312 Johnston Avenue. St. Paul, AMnu. — 132 Bellevue Avenue. Trenton, N. J. — 452 Grand Street. A trianoni szerződés igazságtalan, embertelen, nemzetgyilkos. Harcolni ellene emberi kötelesség, küzdeni megváltoztatásáért szent feladata minden magyarnak. Ez az újság minden erejével minden súlyával, minden rendelkezésére álló eszközzel küzd és küzdeni fog a magyar revízióért és a küzdelmében fegyvertársul kér minden amerikai magyart, politikai pártállásra és felekezeti különbségre való tekintet nélkül. A trianoni szerződést meg kell változtatni. KÉT KÁBEL A Pro Hungária new yorki osztályának kettős zászlószentelési ünnepségén két kábelt olvasott fel Dr. Takaró Géza református lelkész. Az egyik kábellt Herczegi Ferenc, Magyarország legnagyobb élő írója, a Magyar Revíziós Liga elnöke, a másikat báró Perényi Zsigmond koronaőr, a Magyarok Világkongresszusának elnöke intézte a Pro Hungária new yorki osztályához. “Zászlószentelési ünnepségük az óhazai és az újvilági magyarság elválaszthatatlan sorsközösségének ragyogó jelképe, a magyar feltámadásban vetett hitnek gyönyörű megnyilvánulása. A Magyar Revíziós Ligában tömörült sok millió magyar üdvözletét küldi Herczeg Ferenc.“ Így hangzott az első kábel, amely mélységes megilletődést váltott ki az ünneplő közönség lelkéből. De megilletődnek ezeken a sorokon azok is, akik nem lehettek jelen az ünnepségen, akik csak most a nyomtatott betűkből tudják meg Herczeg Ferenc táviratának tartalmát. Az óhaza és az újvilági magyarság elválaszthatatlan sorsközösségéről beszél Herczeg Ferenc. Mennyire így van ez, mennyire igaz ez. Más világ ez, mint Magyarország világa, mások a politikai, a gazdasági, a társadalmi viszonyok, más a munkapiaci helyzet, más az ifjúság problémája, más az étel, az ital, más a levegő is. Ennek az országnak szabad polgárai nem kell, hogy rettegjenek újabb háborúktól, ennek az országnak csillagtávos lobogóját nem fenyegetik martalócok — más az életünk, mint magyarországi testvéreinké s mégis, mindeneknek ellenére is, lehet-e egyetlen olyan jó magyar is, aki nem írná alá minden betűjét Herczeg Ferenc ama mondásának, hogy az óhazai és az újvilági magyarság elválaszthatatlan sorsközösségben él. A magyar sorsot az ember nem hagyja ott, amikor elhagyja Magyarország határait. A magyar sors nem hagyott el bennünket akkor sem, amikor jobb, gazdagabb, biztonságosabb életkörülmények közé kerültünk. A magyar sorsot minden jó amerikai magyar ott hordja magában, a szívében, a lelkében, a kultúrájában, a látókörében, az érzéseiben, a gondolataiban s abban, ahogy a körülöttünk történő eseményekre, jókra és rosszakra reagálunk. Ezt a magyar sorsközösséget nem értheti meg csak magyar ember, csak az, akinek magyar az anyanyelve, magyar az észjárása, még akkor is, ha angolra kell fordítania a szót. Ennek a sorsközösségnek az érzése akkor is megmaradt, amikor kiváltottuk az amerikai polgárlevelet s igazában, nemcsak szóval, hanem érzéssel, hittel és meggyőződéssel is jó polgárai lettünk fogadott hazánknak. Ennek az érzésnek semmi köze sincs az állampolgársághoz, semmi köze sincs világnézetéhez, politikai pártállásához, vallásfelekezetéhez. Ezt az érzést nem lehet lecsökkenteni, eltompítani, mert ez az érzés nagyobb nálunk, ez az érzés hatalmasabb, átfogóbb és áthatóbb a lényünknél, egyszóval: ez az érzés nem lelkünk szülöttje, hanem egy darabkája a lelkünknek. Hosszú éveken keresztül hordozta Amerika magyarsága ezt a csodálatos, ezt a nagyszerű érzést, amit nem magyarok számára nem lehet megmagyarázni s amit magyar ember számára felesleges magyarázni, hosszú éveken keresztül cipelte az amerikai magyarság ezt a sorsközösséget, anélkül, hogy ezt meglátta, felismerte volna az óhaza. Ez a két kábel: Herczeg Ferenc sürgönye és Perényi Zsigmond báró meleghangú, szívből jövő üdvözlő kábele újra azt mutatják, hogy ma már az óhazában is máskép látják az amerikai magyarságot, mint régebben. Máskép. Tisztábban, világosabban. Ezért is örültünk ennek a két kábelnek ennyire. Ezért is érdemes ezt a két kábelt szívébe zárnia minden amerikai magyarnak. AMERIKA A TENGEREKEN Nagyon kevesen érthetik meg és még kevesebben magyarázhatják meg ebben az országban azt, mi az oka annak, hogy amíg a kereskedelmi hajózás terén óriási fejlődésen mentek keresztül az utolsó esztendőkben az európai “tengeri” országok, addig az Egyesült Államok megelégedett a szemlélő szerepével és egyetlen lépést sem tett, hogy a maga részére foglaljon le valamit a fellendült hajózási “business“-ből? Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország, sőt Lengyelország is, egymásután bocsájtották vízre olajmotoros pompás új óceánjáróikat és New York népe csodájára járt a Normandie-nak és a Queen Marynek, de még csak fel sem hangzott a kérdés, vagy az óhaj, hogy miért nem utánozza a péntát Uncle Sam. Senki sem vonhatja kétségbe tengerimen és tengerentúl, hogy az Egyesült Államok sokkal könnyebben “megengedhetne“ magának olyan fényűzést, amit egy-egy 50,000 tonnán felüli csodahajó jelent. Amerikának hajóépítő ipara ugyanolyan fejlett, mint az európaiaké és pénze, egyelőre még mindig sokkal több van, mint a föld akármelyik országának. Esztendők óta megállapították már, hogy kihalóban van az amerikai hajózási üzlet, hogy nincsenek modern teher és személyszállító hajóink és most Roosevelt elnök nyíltan kijelentette, hogyha nem történik valami, úgy öt éven belül hasznavehetetlenné válik a kereskedelmi flotta 85 százaléka. Az elnök bebizonyította ismét, hogy a gyors cselekedetek és az elhatározott tettek embere. Rendkívüli átiratot intézett a kongresszushoz, amelyben 160 millió dollár megszavazását kéri új kereskedelmi flotta felépítésének támogatására. Kétségtelen, hogy a kongresszus kedvezően fogadja az elnöknek ezt az előterjesztését és az amerikai üzleti világ is mindent el fog követni,ogy megvalósuljon ez a flottaépítési békés program. Sutanap Fülöp Ilona rovata William Powell moziszínész, aki az utóbbi időben gyakran volt együtt Jean Harlowval, s aki, hír szerint, feleségül is akarta venni a szép szőke moziszínésznőt, kétségbeesve kiáltott fel, amikor Jean Harlow meghalt: — Miért kell meghalnia?... Tulajdonképpen minden ember halálánál felkiált egy vagy több ember: miért kell meghalnia?... Erre a kérdésre nincs felelet. De ez csak egyike azoknak a miérteknek, amiket elkérdezhetünk egy életen keresztül anélkül, hogy feleletet kapnánk vagy remélnénk rá. Jean Harlow halála tragikus, mert hiszen az élet elvesztésével ő sokat veszített. Gazdag volt, világhírű, ünnepelt, fiatal és szép. Az élet javaiból minden az övé volt és továbbra is az övé lehetett volna, amit csak kívánt. ő volt az a mozicsillag, akit talán a legtöbb szegény, szürke lány irigyelt. Ő volt az, akivel talán a legtöbben cseréltek volna. Amit pénzért meg lehetett vásárolni, azt Jean Harlow megengedhette magának. Nem kellett, hogy boldogtalan legyen egy megkívánt estélyi ruha, egy új divatú kalap, vagy egy gyémántékszer miatt. Nem kellett hírnév és diadal után sopánkodnia, mert mindez meg volt neki. És ha nagyravágyó volt, elégtétellel nézhetett bele a tükörbe és elmondhatta: valaki vagyok. . . valaki lettem. Úgy messziről, ha csak a ragyogó fotográfiákat nézte az ember, azt hihette volna, hogy Jean Harlow Isten kiválasztott teremtése volt, aki megérdemelte mindenki irigylését. De három tönkrement házasság épenelég boldogtalansággal, hercehurcával jár, bizonyos, hogy sokat sirt az ünnepelt mozicsillag, ahol senki sem látta. Második férje, Paul Bern, aki Hollywood egyik legszimpatikusabb s legrendesebb embere volt, öngyilkos lett alig egy hónappal azután, hogy Jean Harlowt feleségül vette. Volt tehát Harlow szerelm életében elég tragédia és elég bánat. De amikor mozicsillagok életéről van szó akkor a nagyközönség sosem néz túl a mozivásznon és a mozimagazinok cikkein túl. Csak azt tudják róla, hogy ünnepelt, híres és gazdag. S ezek a tulajdonságok, amelyek legerősebben ki tudják váltani az emberekből az irigységet. Miért kellett meghalnia?... Nincs erre felelet, de ha feleletet akarunk találni minden kérdésre, hogy ne ismerjük be az ember tudatlanságát, — azt szoktuk mondani, hogy így volt megírva a sors könyvében. Kérdezhetjük azt is, — mint ahogy sokan biztosan kérdezik is, — hogy miért épen Jean Harlow ért el ilyen nagy sikert Hollywoodon? Miért volt ő az, aki kiemelkedett az extrák végtelen sorából és mozicsillag lett. Mert hiszen a moziextrák nagy tömegében még nagyon sok lány van, akik csinosak, szeépek s lennének olyan tehetségesek is, ha megfelelő alkalmat kapnának. De a sors szeszélyes kézzel belenyúl az extrák egyformán nagyot akaró tömegébe, s kihúz egyet. Ez lesz a híres, a többi marad névtelen, küzködő egész életére. Pedig alapjában véve nincs sok különbség közöttük. Csak annyi, hogy az egyik szerencsés. Vagy legalább is pillanatnyilag — vagy messziről — annak látszik. Bizonyos, hogy egyéni tulajdonságainknak és képességeinknek van valami közük életünk kialakulásához, de az is bizonyos, hogy életünkben a nagyobb szerepet a szeszélyes és véletlen szerencse játsza. Minden karriert elérő ember életrajzában elmondjuk, hogy tehetséges volt, derék és szorgalmas volt és okos volt, de arról nem beszélünk, hogy hány éppen ennyire tehetséges, derék, szorgalmas és okos ember marad alul a küzdelemben és vesz el a szürke névtelenek tömegében. Talán egyszer egy utópisztikus és mindenki részére, kivétel nélkül, egyenlő alkalmakat adó életben nem lesz ez így. Talán egyszer, ha valaha, akkor is nagysokára — eljön majd az az idő, hogy minden ember segítő kezet kap, hogy olyan útra induljon, amilyen felé a vágyai készítetik. Amikor minden extra megkapja az alkalmat, hogy a gép elé álljon és megmutassa, hogy menynyire tehetséges. Lehet, hogy nem jön el ez az idő, mert néha az abszolút igazság olyan nagyarányúnak és bonyodalmasnak látszik, hogy szinte egyenlő a lehetetlenséggel, de azt hiszem, hogy az abszolút igazságos élet — kicsit unalmas. Nem lenne benne hirtelen változat, várakozás, meglepetés és kevesebb lenne az olyan miért, amire nem tudunk feleletet adni. Mert a halálra vonatkozó miért már nem érdekli azt, akire vonatkozik. LAKTITKAT HACYAH NÉPSZAVA A háborús frontról kimentett Basque gyermekek útban Mexico felé, ahol a spanyol polgárháború befejeztéig biztos otthont tallalnak. AZ OLASZ KIRÁLYNÉ ÖRÖM KÖZSÉGBEN BUDAPEST, junius hó. — Az olasz királyi pár elutazása után került csak nyilvánosságra, hogy Elena királyné a szigorúan előírt és amúgy is fáradságos programot ismételten kibővítette, így budapesti tartózkodásának harmadik napján pénteken, mialatt leánya, Mária királyi hercegnő minden kiséret nélkül a Belvárosban járt kirakatokat nézni és selymeket vásárolni, azt az óhaját fejezte ki, hogy szeretné megtekinteni a Szent István bazilikát. A bazilikából a királyné a várbeli plébániatemplomba ment és amikor mindent alaposan megnézett, azzal a kérdéssel fordult kíséretének tagjaihoz, hogy hol nyugszik Alexandra Pavlovna orosz nagyhercegnő, József nádor első felesége, mert szeretné fölkeresni a sírját. A királyné kíséretében levők az első pillanatban nem tudtak felvilágosítást adni, nem tudták, hogy hol van az orosz nagyhercegnő eltemetve. — Valahol Budapest környékén van a sír — jegyezte meg Elena királyné. Néhány perc elég volt az érdeklődésre és a királyné parancsára már robogtak is a gépkocsik Üröm község felé. Óbudán, Római fürdőn keresztül haladt az udvari kocsisor, majd Csillaghegyet elhagyva, letért a főútról és néhány perc alatt már meg is álltak Üröm határában. Messziről látszik a község szélén az a szép kert, amelynek közepén egytornyu kis görögkeleti kápolna áll. Ebben a kápolnában, a templom alatti kriptában nyugszik, az orosz nagyhercegnő, Alexandra Pavlovna. Elena királyné, az orosz templomba belépve, néhány pillanatnyi áhitatos magába mélyedés után a magával vitt virágcsokrot kegyeletesen a sírbolt lejárata melletti márványkőre helyezte. A magas látogatás híre — bármennyire is váratlanul érte a kis pestkörnyéki községet — pillanatok alatt elterjedt a lakosság körében. Amikor az olasz királyné elhagyta az orosz kápolnát, a kertajtónál már többszáz főnyi tömeg gyűlt öszsze és viharosan megéljenezték a Budapest felé visszatérő fejedelmi látogatót. * Ki volt Alexandra Pavlovna nagyhercegnő és miért van eltemetve hazájától olyan nagyon távol? A nagyhercegnő I. Pál orosz cárnak volt a leánya és unokája II. Katalin cárnőnek, a hatalmas orosz birodalom nagy uralkodójának. 1783 augusztus 9-én született és 13 éves korá-ban, 1796-ban már menyasszo-nya IV. Gusztáv Adolf svéd királynak, mert az orosz diplomácia ezt a frigyet a birodalom érdekében állónak tartotta. A menyasszonyságig eljutottak, a házasságig azonban már nem, a svéd király megtagadta annak a házassági szerződésnek az aláírását, amelyet Alexandra Pavlovna nagyanyja, II. Katalin cárnő tett eléje. A frigy felbomlott, a cárnő pedig cselszövényes politikusaival és unokájával had 1 rágósán utazott vissza Oroszor- -szágba. A cárnő néhány héttell később meghalt és nagyban siettette halálát a svédországi kudarc. A fiatal nagyhercegnőnek aközben trónra lépett atyja, I. Pál cár, három évvel később, 1799-ben újabb kérőt mutatott be, II. Lipót magyar király és osztrák császár fiát, a fiatal József nádort. Mivel korábban már megkötötte a cár, az osztrák császár a politikusok által annyira áhított szövetséget, I. Ferenc császár boldogan adta hozzájárulását öccsének, József nádornak a cár leányával való házasságához. József nádort a cári udvarban kitüntető szeretettel fogadták. A nagyhercegnőnek, Alexandra Paviovnának tetszését elnyerte és a látogatás eredménye, a nyomban megtartott eljegyzés lett. József nádor, mint császári bátyjának magyarországi helyettese, magyar voltát hangsúlyozta, még pedig olyan mértékben, hogy az eljegyzésre a nagyhercegnő is magyar ruhát varratott magának. 1799 októberében tartották meg a fényes esküvőt, a nádor nagy ünneplés közben boldogan tért haza, Budára tizenhat éves feleségével. Ez a boldogság azonban nem tartott sokáig, másfél évvel később 1801-ben Alexandra Pavlovna gyermeket szült, aki néhány órát élt csak és a szülés után tizenegy nappal, 1801 március 19-én meghalt utána a nagyhercegnő is. József nádor váratlanul elhunyt ifjú feleségét ürömi birtokán temettette el. Egy évvel a temetés után elkészült az a kis görög-keleti templom, mely alatt a nagyhercegnő nyugszik. József nádor családja azóta is kötelességének érzi, hogy a nagy Palatínus első feleségének sírját kegyeletesen ápolja. II. Sándor cár 1883-ban revonultatta a nagyhercegnő hamvait magában foglaló kis kápolnát, faléit templomfestő művészekkel díszíttette, az orosz egyház szokásainak megfelelő díszes misteruhákkal és egyéb templomi kincsekkel látta el, azonkívül alapítványt tett, amelynek kamataiból fizették a templom állandó orosz őrzőit. Ennek ellenében viszont a cár azt kívánta, hogy a templom és a hozzátartozó kis kert területét írják az ő, illetve utódai nevére. A cár óhaja teljesült, a telekkönyvben a kertes kápolna ma is, mint az orosz cári család tulajdona szerepel, sőt talán ez ma a világ egyetlen ingatlana, amely még a szétszóródott, hatalmát és országát vesztett Romanov-család tulajdona. * Elena olasz királyné, aki tudvalevőleg montenegrói származású — Nikita szépséges leányainak egyike, — közeli rokonságban áll a Romanovokkal. Kegyeletes figyelmességének megnyilvánulása volt, hogy rövid magyarországi tartózkodásának zsúfolt programjába bele tudta illeszteni az ürömi orosz kápolna alatt nyugvó nagyhercegnő sírjának meglátogatását. Lakáskeresés Londonban Írta: HARSÁNYI ZSOLT Péter kiment Londonba. Világot látni és tapasztalni ment ki. Itthon ugyanis állást kapott, amelyet két hónap múlva kellett elfoglalnia. Az állás betöltéséhez nem kellett okvetlenül angolul tudnia, de megmondták neki, hogy nem volna éppen rossz, ha valami keveset konyitana az angolhoz. Ennélfogva Péter elhatározta, hogy két hónapot Londonban fog tölteni. Két hónap alatt nem tehet ugyan szert shakespearei nyelvtudásra, de megvetheti az alapját annak a konyitásnak, amelyet itthon majd serény nyelvgyakorlással kitűnően ki fog fejleszteni. Megvolt egyébként minden az angol úthoz: útiköltsége, vízuma, lendoni útikalauza, ismerősöktől összeszedett címek, satöbbi, satöbbi. Csak éppen pénzecskéje volt kissé szűken. Két hónapig nemhogy szállóra, de még olcsóbb boarding-housera sem igen telhetett ebből. Azonban olyan barátok segítségével, akik már többször jártak Londonban, kiszámította, hogy ha hónapos szobát vesz és az étkezést kis kocsmákban takarékosan és óvatosan bonyolítja le, akkor futja. Már pedig Péter nem ijed meg attól, hogy takarékoskodjék. Szerény ember, igénytelen és szelid. Úgy nőtt fel, hogy világéletében keveset követelt az élettől a maga számára. És az a nagyevés úgyis egészségtelen dolog. Nagy izgalommal és boldog bizakodással indult el tehát a messzi útra. Baloldali belső zsebébe vitte bizakodásának főzálogát, egy antikváriusnál néhány fillérért vásárolt könyvecskét, amelynek ez volt a címe: “Gyakorlati angol-magyar beszélgetések“. Roppant ügyes munka volt ez a könyvecske. Különböző csoportok sorakoztak benne: borbélynál, vendéglőben, gyógyszertárban, színházban és egyéb ilyen alcímek alatt. A csoportok a hétköznapi életben előfordulható mondatokat tartalmazták három oszlopban, úgymint magyarul, angolul és fonetikusan. Tehát ez állott az első, második és harmadik oszlopban: Pincér, kérek egy teát. Waiter, I have a tea. Véjtör, áj héve ti. Annak, aki semmit nem tudott angolul, nem volt más teendője, mint kikeresni az első oszlopban azt, amit mondani szándékozott, aztán betűről-betűre kiejteni a harmadik oszlopot. A másodikat akár ne is hozta volna a zseniális könyvecske. Péter megérkezett Londonba és a könyvecskének remek hasznát vette. Az első éjszakát igen olcsó kis szállóban töltötte, amelynek címét már itthon felírta. És mikor a könyvecskéből hangosan ezt olvasta fel: “Ájd lájk szám hat vótör?“, csodák csodájára azonnal hoztak neki meleg vizet. Péter forró hálával áldozta a könyvecske szerzőjét. Másnap reggel nekifogott lakást keresni. A könyvecskéből kisütötte, hogy amely kapun ez van kiírva: “room to let“, ott nyugodtan becsengethet, mert ott kiadó szoba van. Alig kellett pár percig ődöngenie az utcán, már talált is efféle cédulát. Becsengetett. Jött egy termetesebb asszonyság. Annak felolvasta a könyvből: “Aim luking for e rum“. Úgy ment minden, mint a parancsolat. Az asszonyság bólintott és mondott is valamit. Hogy mit, azt Péter nem értette, de az asszonyság úgyis tessékelte befelé, ő tehát ment. A könyvecskét kezében tartotta. Abból olvasott tovább: “Kud ju se mi dzet rum?“ Az asszonyság ismét bólintott, ismét beszélt valamit és még élénkebben tessékelte Pétert, ő ment meglégedetten utána. És büszkén is: ime, milyen remekül boldogul Londonban, holott egy huncut szót sem tud angolul. Lépcsőházba jutottak, az asszonyság indult lefelé, ő utána. Mentek egy emeletet a meredek lépcsőn. Aztán még egyet. Aztán még. A negyedik emeleten Péter elhatározta, hogy ezt a szobát mégsem veszi ki. Járjon az ördög ennyi emeltetet naponta négyszer. De ha már eddig felvánszorgott, megnézi. Az ötödik emeleten át kellett menniök egy konyhán, azon túl volt a szoba. Nyilván ez volt az egyetlen bejárat, a konyhán keresztül. A szoba rettenetes képet mutatott. Falán lemáltett a papírkárpit a nedvességtől, szűk ablaka homályos világító udvarra nyílott. Bútorzata rémes. Péter belenézett a könyvbe, hogy ott megkeresse lesújtó véleményének angol fordítását. Most jött a baj. A könyv szeerzője nem számolt azzal az eshetőséggel, hogy a lakáskeresőnek nem tetszik egy szoba. Ez a mondat hiányzott belőle. Helyette ez állott a könyvben: “Igen, a szoba nagyon tetszik nekem és ki is veszem“. Péter rémülten keresett más mondatot, de nem talált. Alább már részletekre vonatkozó mondatok következtek, mint “A reggelit mindennap fél nyolckor kérem“. Az asszonyság pedig ott állott szigorú arccal és várta a választ. Mit tehetett Péter, szomorúan olvasta a könyvből:“Jesz,áj lájk it veri macs end ájm going tu ték it“. így történt, hogy Péter három nap múlva már vissza is jött Londonból.