Amerikai Magyar Népszava, 1937. július (38. évfolyam, 182-212. szám)

1937-07-06 / 186. szám

KEMAL PASA FOGADOTT LEÁNYA BOMBÁZTA A ZENDÜL­­ KURDOKAT A kötelező iskoláztatás ellen zendültek fel ANKARA, júl. 4. — Inönü mi­niszter­elnök a parlamentben beszámolt azokról a zavargá­sokról, amelyben a kurdok ellen fordult a kormány anélkül, hogy erről hivatalos kommünikét adott volna ki. A rendszabályo­kat a kurd lakosság ellenséges viselkedése váltotta ki, amellyel a kötelező iskolázás ellen for­dult s egyéb reformokat is oly éles formában ítélt el, hogy a kormány kénytelen volt csapa­tokat küldeni Dersim tarto­mányba a veszélyeztetett vidék­­re. A hadműveletek során Sabiha Göckhen, Atatürk egyik adop­tált leánya, aki a török légi had­erő egyik legkitűnőbb önkénte­se, annyira kitüntette magát, hogy megkapta a nagy repülő kitüntetést brilliánsokkal éke­sítve. Ez a legmagasabb török kitüntetés, amit repülő megsze­rezhet. Nagyon ritkán adomá­nyozzák. Sabiha, a hős leány 22 éves és szabályos katonai piló­taigazolványa van. A hadműve­letek alatt példátlan bátorságot és­­kitartást mutatott és ő dobta az utolsó bombát, amely véget vetett a­­kurdok felkelésének. Agyonlőtte barátját a bukaresti ügyvéd BUKAREST, júl. 4. — Livea­­nut, bukaresti irodájában Vasile Musi bukaresti ügyvéd hat re­volverlövéssel megölte. Tetté­nek elkövetése után nyugodtan elhagyta az irodát és jelentke­zett a sarki rendőrnél, akit fel­kért, hogy vezesse a rendőrség­re, mert megölte barátját. Ki­hallgatása alkalmával előadta, hogy Liveanu, aki gyermekkori jóbarátja volt, az utóbbi időben hevesen udvarolt a feleségének és rá akarta bírni az asszonyt, hogy váljon el tőle és legyen a felesége. Ezt a szégyent vérrel kellett megtorolnom — mondot­ta az ügyvéd. A gyilkos ügyvé­det azonnal letartóztatták. SZÍNHÁZ MŰVÉSZET - MOZI — Még 3 napig látható egy mű­sor keretében a Pofon és a 'Légy jó mindhalálig’ film Még csak szerdáig bezárólag van alkalma New York és környéke ma­gyarságának szórakozni abban a ra­gyogó élvezetben, amit a fenti két ha­talmas filmsláger együttes bemutatá­sa nyújt. Úgy a Légy jó mindhalálig, mint a Pofon (Havi 200 fix) az eddi­gi magyar filmek legszebbjei, így hát nem csoda, hogy a Modern Playhouse mostanában olya nagy látogatottság­nak ör­vend. Mindkét film a legjobb magyar rendezők, a legjobb magyar színészek, a legkiválóbb magyar írók és zeneszerzők munkája, és így csak természetes, hogy a legnagyobb ma­gyar filmslágerekké lettek. Mindkét film tele van szenzációs slágerdalok­kal és nótákkal, ezek egyikének szö­vegét, a Légy jó mindhalálig emnit filmből itt adjuk. Domboldalon áll egy öreg nyárfa, Nyárfa alatt édesanyám háza­ , Édesanyám fehér fejkendőbet­, Cipót dagaszt fű­zfa tekenőben. Édesanyám, de messzire mentem, Gyürkés fehér cipót, de rég ettem. A búzában, de rég vágtam rendet, Azt se tudom, látom-e még kendet. —-----MÁtÓL SZERDÁIG -----­HATALMAS KETTŐS MŰSOR (HAVI 200 FIX) JÁVOR PÁL a főszerepben valamint ’’Légy jó mindhalálig.’ a 11 éves DÉVÉNYI LACI a főszerepben Véres éjszakai csata Nizzában NIZZA, júl. 4. — Véres harc folyt le egy bérház lakói és a rendőrség között. Egy lakót bí­­rói végzés alapján ki kellett vol­na lakoltatni, de miután a bíró­sági végrehajtót a ház lakói már többször megakadályozták a kilakoltatás végrehajtásában, két­ fegyveres rendőrszakaszt vezényeltek ki 50 főnyi létszám­mal a bírói végzés érvényesíté­sére. A rendőrök zárva találták a ház­ kapuit s az ablakokból forró viz és kőzápor zúdult ideá­juk. A ház 65 lakója elsáncolta magát az ablakok mögött s egész éjszaka folytatta a harcot az ostromló rendőrök ellen. A rend­őrök csak hajnalban tudtak be­nyomulni a házba, miután nyolc rendőrt az éjszaka folyamán sú­lyos sebesülésekkel kórházba kellett szállítani. A renitens la­kók közül tizet letartóztattak. Véres zavargás a tuniszi kikötőben TUNISZ, jul. 4. — A tuniszi kikötőben <iz ott dolgozó mun­kások összeverekedtek, A rend­őrség vonult ki az összetűzés el­fojtására, de a munkások ekkor a karhatalmi erő ellen fordultak és huszonhét rendőrt kődobá­sokkal és késszurásokkal megse­besítettek. Sebesülés ért tizen­két munkást is. RÁDIÓ PROGRAM HÉTFŐ, JULIUS 5 REGGEL 8:00-WEAF— Good Morning Meloc <8:80-WOB—The Story Teilens Horn* 11:30-WWOR—Independence Day Cell DÉLUTÁN 12:15-WUAF—Stony of Mary Marlin 3:80-WJZl—-Let’s Talk it Over 5:45-WABC—Funny Thinge ESTE - Don " ° nnd Andy -JVOR—Rubinoff Orchestra KEDD. JULIUS 6* REGGEL - Sdrcy Orchestra •1v Braakfast Club Music ' °C—<Bi c Sister DÉLUTÁN 12:00-WEAF—£1r! Alone 12:45-WJZ—S troliere Matinee 3:I5-WÖTt—ífc&dío Garden Ctiub T: 00-WJZ—Easy Acél 7:80-WOR—The Answer Mar 1G:20-WOR—Hobby Lobby Käufer Sándor, Bült 8-1680 805 EAST 76th ST; NEW YORK N.Y. BÜTOK8EEAKTAROÄÄS EGY HÓNAP INGYEN I AMERIKÁT MAGYAR NÉPSZAVA Te­xasba! jöttek ezek a Bow Scoutok a washingtoni jambo­­onra, Mac Gorman Gilbrey Kendrick és Billy Kokmani és kü­lönböző ajándékokat h­o­ztak magukkal Roosevelt elnök szá­­mára. "S " | A whartoni magyarság dicsősége Kimondhatatlan kedves ünnepélyben volt a whartoni, N. J. magyarságnak része június 24-én este, mikor a whartoni High School növendékei ün­nepélyes keretek közt vették át négy évi jutalmát, azt a bizonyítványt, mely az elért eredményekről beszél, örömtől sugároztak az arcok és a bol­dogságtól rebegő szívek mindenütt mosollyal tettek bizonyságot az eltit­­kolhatatlan érzelmekről. Senkinek sem volt nagyobb az örö­me, mint az ott megjelent magyar­ságnak, hisz senkinek sem volt na­gyobb oka büszkén örvendezni, mint annak a kis magyar csoportnak, mely graduáló gyermekeinek vivmányai fe­lett örvendezett. Ez az ünnepély va­lóban az övék volt, magyar ünnepély, magyar talentumok ünnepélye és ün­­nepeltetése. A magyar becsületnek és tiszteletnek ragyogó ünnepe volt ez. A magyar névnek ezek az ifjak Whartonban szereztek oly dicsőséget, mely előtt mindannyian kalapot emel­hetünk. A harminckét graduáló ifjú közt volt négy magyar gyermek, Kőiből Ella, Kőiből István és neje leánya, Dezső Edith, Dezső János whartoni ref. lelkész és neje leánya, Németh Ilonka, Németh Imre és neje leánya és Kiss András, Kiss András és neje fia. Az ünnepélyben, mely megkoronáz­ta az ifjak munkáját, azok vettek, vagy vehettek részt, akik a legkivá­lóbb tanulók voltak a négy esztendő alatt. Ebben az ünnepélyben csak magyar gyermekek vettek részt, csak magyar, szülők gyermekeinek jutott a dicsőségből. Nem hiába dobogott he­vesen szivünk, nem­ hiába hullattunk örömkönnyeket, a mi ifjaink vitték el a babért, a miénk volt a dicsőség. Minden magyar szív megtelt öröm­mel, mikor Dezső János lelkész meg­nyitotta az ünnepélyt gyönyörű imá­jával és csak fokozódott boldogsá­gunk, mikor Kőiből Ella elmondta ékes szavakkal a Salutatory, azaz üdvöz­lő beszédét. Hatalmas tapsvihar jutal­­mazta az ügyes leányt. Ezután volt egy hegedűszóló, melyet Németh Ilon­ka játszott mindenkinek a tetszésére, melyet szintén hatalmas taps jutal­mazott. Az est fénypontja volt Dezső Edith gyönyörű beszéde, ő volt a Valedicto­rian, ő mondta a főbeszédet, melyben el­búcsúztatta a diákokat a High Schooltól és tanítóktól, elmondván a diákságnak háláját és szeretetét isko­lájuk és tanítóik iránt. Megkapóan szép szavai sok szemből csaltak elő könnyeket és e szavak hatása alatt adta át Curtis igazgató a diplomákat a távozó diákoknak. A zenekarban, mely kétszer ját­szott gyönyörű darabokat, három ma­gyar gyermek játszott: Dezső Albert, Szakály Vilmos és Németh Ilonka. Tekintve azt, hogy a programban más gyermekek a zenekaron kívül, részt nem vettek, ez az ünnepély a whartoni magyarság dicsősége volt, melyben osztozkodik a magyarság általában, akik örülnek az örülő szülőkkel afe­lett, hogy gyermekeik ily dicsőséget szereztek a magyar névnek. Kitűnő vacsora és italok Siket Imre szalonjában 40! BAST 78th ST. NEW TORE (1st Avnetenál) Mérsékelt árak, előzékeny kiszolgálás, magyar vendégszeretet, családias hely Férfi és női betegségek: Folyás, húgy és ivarszervek, bőr-, vér, gyengeség, gyomor, ideg- és belbajok magyar specialistája Dr. SPEED a Budapesti Keresk. Kórház , a MÁV rendelőinek v. orvosa Női bajok és rendellenességek speciális gyógykezelése 205 EAST 78th STREET (8-lk Avonne «árok.) Telefoni BU­tterfleU 8--0444 RfXPEI,?­4.o. 10—*-lsr, tf.n. 4—8*SOI# VAS­ARIT API 10 6­ % ÓRA­KOZOTT. TANACS klGBESKÉLÉS DÍJTALAN Alapos vizsgálat 2 dollár .eTooT8/?WSBjsl. IrTTI SZŐKE MINT A BÚZA REGENT IRTA: ® BENICZKYN! BAJZA LENKE (83) A katonatiszt még mondani akart valamit, de úgy lát­szott, meggondolta kiejtendő szavait s kezet szorítva Niko­­loviccsal, távozott. Utána többen jöttek ugyanazon célból. Mindenfelé nagy feltűnést keltett ez a párbaj az egykor oly benső ba­rátok között. Iván elvégezvén dolgát a kérdezősködőkkel, vissza­ment beteg barátjához, egész nap nem mozdult ágya mel­lől s este átadván ápolását mellé rendelt apácának, gya­log ment haza a palotába. Csengetett a kapun, csodálkozva látta a még teljesen kivilágított léncsét s megkérdezte a portástól, otthon van-e Emánuel gróf. — Lokord báró van nála már vagy két óra óta, — vá­laszolt a kérdezett. Iván ajkába harapott s sietett lakosztálya felé, nehogy a talán éppen akkor kilépő Lokányival találkozzék. Gyűlö­letes volt neki az a társaság, mely atyját környezte. Mi dol­guk lehet együtt késő éjjel? A gondola s akarata ellenére nyugtalanságot érzett, mintha valamely rész lebegne fejük fölött. Kalapját, kesztyűit ledobva, hálószobája felé tartott, midőn csendes nesz üte meg füleit s körültekintett. De mily nagy volt meglepetése, midőn egyik nagy, régi formájú öblös karosszékben női alakot látott ülni, hát­radőlve, két karját a kétfelőli támlányra helyezve s csen­des, nyugodt lélegzetvétele, lehunyt szemei mutatták, hogy alszik. Ulrika volt. Egészen közel ment hozzá, fölébe hajolt s dacára ha­ragjának, gyönyörködve szemlélte a bájos, nyugodt kifeje­­zésü, békés vonásokat. — Szegény, együgyü gyermek — gondolta kissé meg­hatva. — Milyen boldog lehetett volna s milyen boldogta­lanul intézte sorsát. Várjon, mit keres itt, ismervén szerény­ségét, bátortalanságát vele szemben, valami nagy dolognak kellett őt hozzá hozni, hol már órák óta várhatott jövete­lére. Mit akarhat tőle? Habozott, fölkeltse-e, vagy csendesen szobájába vo­nuljon, magára zárja ajtaját s hagyja őt aludni. De mintha a ráfüggesztett szemek hatása lelket öntött volna a szunnyadóba, gyorsan fölveté szemeit s megijedve, megzavarodva ugrottt föl helyéről. — Maradj, — kezdé Iván, egy széket húzva közelébe, de meglehetős hidegen. — Mondd el, mi okból jöttél ide s miért nem vagy ágyadban ily késő éjjel?­­— Beszélni akartam veled és féltem egyedül odaát szobámban. —­ Félelemre nincs ok, mondá meg mindig tartóz­kodva Iván. — Minden biztos a házban, de miért nem jött veled Fanny? — Oh, magam is alig tudom, miért jöttem ide. Papa parancsára kellett tennem, de reggel szeretnék visszamen­ni. — Ezért vártál reám? — Ezért és sok másért... Mindenekelőtt, Iván, bo­csánatot kére­k tőled. Megszomorítottalak, nem hallgattam rád, de hidd el, nehéz büntetéssel sújtott ballépésemért a sors... Ne taszíts el és bocsáss meg nekem. És keblére vetette magát, karjaival átölelte nyakát, könnytől harmatos arcocskáját annak arcára nyugtatta s oly esdekelve függeszté rá szemeit, hogy annak nem volt ereje eltolni magától. — Mit tehetek én érdekedben? — kérdé majdnem erőltetett szigorral, mert pár percre föllobbant keblében a régi szeretet nővére iránt, de annak szavai újra fölidézték keservét, haragját. — Bocsáss meg! — Mit nyersz azzal, ha el tudnám is felejteni, amit tet­tél? Mi már nem lehetünk azok többé egymásnak, amik voltunk, te olyan emberrel szövetkeztél, kit én megvetek, jellemtelen semminek tartok s útjaink szétváltak örökre. — De el... hagy ... tam férjemet s nem térek hozzá vissza, — mondá halk, remegő, bizonytalan hangon Ulrika. — Elhagytad és miért? — Oh, Iván, miért nem voltál hozzám őszinte? Mind­azt előbb kellett volna tudnom, mit megtudtam esküvőm után. Az ifjabb Nikolovics kérdően, meglepetve tekintett rá: — Megtudtam, hogy László házassága előtt Markgraff­­nét szerette, hogy azért nősült oly gyorsan,mert veszélyez­tetve látta a titkos viszony fölfedezését s megtudtam, hogy összeköttetése most is tart, engem hetekig magamra ha­gyott, hogy ahhoz siessen, kit szeret, ide a fővárosba. — És kitől hallottad­ mindezeket? — Oh, ez még nem minden, —■ folytatta hévvel a gróf­né. — Pár óra előtt egyedül voltam s egy nő lépett be hoz­zám, ki jogait követelte s ez a helytartóné volt. Rám zárta az ajtót, talán fegyvert, rejtegetett zsebében s ha én megta­gadom, amit kívánt, lelőtt volna. — És te? _. Szemébe mondtam, hogy tartsa meg szeretőjét, ne­kem nem kell. — Helyesen. És László tud arról, hogy nem szándéko­zol visszatérni? — Megírtam neki. — Nem tett semmi megjegyzést vagy ellenvetést? — Semmit. Örül, hogy megszabadul tőlem, csak azt csodálom, hogy Markgraffné még nem volt arról értesülve. — Mikor írtad neki a levelet? — Tegnapelőtt. — Emlékszel biztosan a napra? — Oh, igen! .. . Tizennyolcadikon volt. Harmadnap, hogy Várbélyra érkeztem, mert másnap ő irt nekem, föl­szólítván, hogy haladéktalanul térjek vissza hozzá, mire ne­kem nyíltan, határozottan kellett felelnem. — Tehát kívánta visszameneteledet? — Hazaérkezvén, nem talált honn s Jablonkay őr­nagyhoz utazott , onnét küldte a levelet. — Jablonkaytól. . . Tizennyolvadikán? — kérdé meg­lepetve Iván. — És tizenkilencedikén történt a kihívás, hú­szadikán verekedtek. —­. Összeköttetésbe hozod a levelemmel? — kérdé iz­gatottan Ulrika, ki maga is gondolt már arra. — Ha nem is azzal, de mindenesetre László ottlétével. Puszányon történt az összeveszés: mi fölött? Azt Ottmár­­tól nem lehet kitudni. — Oh, ha miattam kellene szenvednie! — Hála Istennek, már jobban van. Velem csak akkor tudatta párbaját, midőn már mindennek vége volt. — Meglátogathatnám őt... veled? — kérdé bátorta­lanul Ulrika, bár szíve repesett örömében, hogy Iván nem mutatott több haragot. — Nagy örömére szolgálna, ha együtt látna bennün­ket belépni, — viszontá elkomorodva Iván, mert eszébe ju­tott, mily melegen kérte őt Jablonkay Várbélyon, hogy ta­lálkozzék nővérével és ő kereken megtagadta. — Engedd, hogy veled menjek, — suttogó a fiatal nő, ezt a megjegyzést félbeleegyezésnek véve. — És mit fogsz tenni, miután férjedhez nem szándé­kozol visszatérni? — kérdé Iván. — Nem tudom. Nem gondolkodtam még a jövő fö­lött, de különben is sok mindent kell még veled közölnöm, mi rettegésben tart. — Mi az? — Velünk jött Lokányi is Várbélyról s együtt ülvén a vasúti fülkében, úgy tettem, mintha aludnám s kihallgat­tam beszédét, mit atyámmal folytatott és az borzasztó fé­lelmekkel tölt el. — Tőzsdeveszteségekről beszéltek s atyám egy új­ságot olvasván, azt mondá, hogy tönkre van téve, mindenét elvesztette és Lászlónak kell rajta segíteni. — Jól hallottál? — kérdé a legnagyobb izgatottságban. — Egyetlen szót se veszitek el a társalgásból. Úgy van, ahogy mondom. — És Lokányi... Mit felelt ő? . — Láttam rajta, hogy meg van ijedve. — És most is együtt vannak. Bizonnyal tanácskoznak a teendők felett. Sejtettem ilyfélét ebből az összeköttetés­ből, de nem mertem hitelt adni gyanúmnak. Ulrika, meny­nyire sülyedtünk. Nikolovics gróf börze- és kártyajátékos. — Atyánkról beszélsz? — Róla. Sosem hallottál arról, hogy ő vagyonának leg­nagyobb részét elkártyázta? — Arról nem, de egyszer Markgraffné mondta nálunk, ha jól emlékszem, éppen azon nap, melyen te megérkeztél, hogy az orosz követ bálján nagy összegeket veszített. — És a kaszinóban és mindenütt. Nyert és vesztett, ahogy éppen szerencséje vagy szerencsétlensége volt, de hogy a tőzsdén is játszik, az sohasem jutott eszemben. — Régen beszél arról, hogy vagyonilag tönkrement, azért akarta mindenáron Lászlót vejének és most, ha meg­tudja, hogy eljöttem tőle s nem veheti hasznát, kérlelhe­tetlen lesz irántam. . — Hát nem tudja, mit határoztál? — Nem mertük neki megmondani. Anyám azt reméli, hogy még visszatérek, pedig csalódik s azért kellett most idejönnöm, hogy találkozzam Lászlóval, igy kívánta atyám, de mielőtt ez megtörténnék, el kell mondanom neki min­dent. Iván pár pillanatig gondolkozott, majd élénken kiál­tott föl: — Nem tudom, Ulrika, nem jobb volna-e hozzá visz­­szamenned, miután már neje vagy. Félek, hogy nagy meg­próbáltatásoknak nézünk elébe, ha az igaz, miket ayánktól hallottál. Te legalább meg volnál mentve a nyomortól. — Soha! Bármi történjék is a jövőben. Azok után, mi­ket Lászlóról tudok, én nem élhetek vele. — Megszűntél őt szeretni? — Nem állíthatom azt, mert talán nem mondanék iga­zat. De női méltóságom nem engedi, hogy oly jeleneteknek tegyem ki magam, mint a mai volt Markgraffnéval. — Hát te miért nem veszed nőül Carmelitát, ki titok­ban menyasszonyod volt? — Mert nem akarom őt nélkülözésnek kitenni. Gon­dold meg, hercegi cím és szegénység... Ez nem illik ösz­­sze. És még más okom is van, hogy visszavonuljak tőle, bár nem titkolhatom, hogy szeretem és bámulom őt. — Más okod? — kérdé csodálkozva Ulrika a különös jelentőségű hangon, mellyel bátyja szavait kiejté. — Még pedig fontos ok. — Nem szabad tudnom ? Iván kissé habozott. —­ Soha ne említsd senkinek azt, amit most tőlem hal­lasz.. . Romikoffot hamiskártyásnak tartják, Ulrika rémülve csapta össze kezeit. — Romikoff herceget hamis játékosnak? — kiáltott fel hitetlenül. — Lehet-e ebben valószínűség... Nem hiszem. — Biztosat senki sem tud. Oroszországban ez sohasem jutott volna eszembe, de ha egyre-másra visszagondolok, kételyek szállnak meg" iránta . — Például? — Neve egyike az orosz arisztokráciában a legjobbak­nak és mégis sohasem mutatja magát az udvarnál és a sza­lonokban sem találkoztam vele. Ritkán van hazájában, azo­kon a helyeken jár-kel, hol játékbankok vannak, Nizza, Monte Carloban... Otthon nem játszik vele senki és sa­ját házában sem jelenik meg, ha társaság van nejénél. (Folytatjuk.)

Next