Amerikai Magyar Népszava, 1940. április (41. évfolyam, 92-121. szám)

1940-04-30 / 121. szám

r 3 % Founded by GÉZA IX BERKÖ, alapított* 1898-lwn AmerikaiNépszava Entered as Second Class Matter Rost Office, New York Published Daily including Sunday by THE AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, Inc. Main Office 380 Second Ave., corner 22nd Street New York, N. Y. Telephone: GRamercy 5-6780, 6781, 6782 SUBSCRIPTION RATES: United States of America, Canada, Mexico, So. Ame­rica, Cuba, one year $6.—■, 6 months $3.— Daily only. Foreign Countries and New York City one year $9.—, 6 months $4.50. Daily only ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Az Egyesült Államokban, Canadában Mexicoban. Dél Amerikában és Cuba-ban: ügész évre $6.-, fél évre $3. Külföldre s New Yorkban: egész évre $9.—, fél évre $4.50 BRANCH OFFICES FIÓK IRODÁK Astoria, L. I., N. Y.—31.11—30th Avenue. Bethlehem, Pa.—843 East Fourth Street. Bridgeport, Conn.—578 Bostwiek Avenue. Buffalo, N. Y.—432 Dearborn Street. Chicago. III.—9225) Cottage Grove Avenue. Detroit, Mich.—793*2 West Jefferson Avenue. Newark. N. J.—It William St., Maplewood, N J. Perth Amboy, N. J.—307 Maple Street. Passaic, N. J.—157 Jefferson Street. Philadelphia, Pa.—312 N. Marshall Street. I ittsburgh. Pa.»—312 Johnston Avenue. 1 renton. N. J.—900 So. Broad Street. Magyarországi iroda — Office in Hungary: Dr. Andor Kun, Budapest, I. Horthy Miklós ut 15-B. A semleges bárányok •TUDÁSNAK hívják a nagyvágóhidakon azt a vezérürüt, amelyik a levágandó bárá­nyokat szép sorjában felcsalja a vesztőhely­re, ahol az apró jószágokat marcona mészá­rosok végzik ki s leöldösvén őket, húsuk éle­lemül, irhájuk bundául fog szolgálni. A sze­gény kis bárányok nagy bizodalommal kö­vetik a vezérkolompost, hiszen dehogy is történhet baj, ahol egy ilyen tapasztalt, te­kintélyes ürü mutatja az utat.. . . Pedig du­dás a mészárszékre csalogatja őket s ő ma­ga éppen azért marad életben, mert elado­gatja saját testvéreit. Norvégiában rettenetes részletek kerültek napvilágra az ilyen tudások felől, de az ed­dig kiszivárgott rémtörténetek a belső áru­lók felől, csak ártatlan dajkameséknek bi­zonyulnak a norvég képviselőház elnökének, C. J. Hambrónak leleplezései mellett, aki Ribbentrop német külügyminiszternek azt a vádját cáfolja velük, hogy Norvégia össze­játszott volna Angliával és Franciaország­gal .. . Maga­ a diplomáciai csata nem is olyan ér­dekes, mint azok a megdöbbentő bizonyíté­kok, amiket Hambro fel tud sorakoztatni, hogy Németország már hónapok óta dolgo­zott Norvégia megszállásán s csapatai már­­ egy héttel az invázió kitűzött napja előtt a tengeren voltak. Narvik, Trondheim, Ber-­­­gen, Stavanger és Oslo kikötőjében két-négy­­ nappal a kitűzött idő előtt megjelentek már azok az ártatlan bálna-halász és kereskedel-­­­mi hajóknak tűnő gőzösök, amik kényelme­sen horgonyt vetettek s semmi gyanúra nem adtak okot. De a kitűzött időpontban, fegy­veres német ezredek, századok, tüzérségi osztagok szálltak ki belőlük s igy történhe­tett, hogy az egész partvidéken egyszerre s egyidőben tudták végrehajtani a rajtaütést. Most következik azonban az igazi megle­petés . . . Norvégia berlini követe tudott a német előkészületekről s egy héttel az invá­zió előtt, tudott arról is, hogy a németek fegyveres seregeket raktak hajóra s ezek a gőzösök el is indultak ismeretlen rendelteté­sük felé . . . Tudott az előkészületekről, s je­lentette is információit, de ennek dacára a norvég kormány nem tartott semmitől . . . Azt hitte, hogy Németország más semleges állam ellen tervez akciót . . . Vagy azt gon­dolta, hogy Anglia pártjai ellen kísérelnek meg partraszállást az elszánt nazik ... S mert a norvégek nem hittek abban, hogy Norvégia van veszélyben, nem is tettek, kel­lő ellenintézkedéseket . . . Itt lyukad ki a szeg a zsákból . . . Európa úgynevezett semleges államait azért lehet aránylag könnyen a vágóhídra juttatni, mert ők maguk ballagnak vesztük felé . . . Ők maguk azok, akik a többiek tudásának hajlandók elszegődni abban a reményben, hogy saját bőrüket megmenthetik ezzel . . . S a diktatúráknak legértékesebb szövetsége az ilyesfajta “önvédelem”, melyben nincsen szolidaritás a többi iránt s mindegyik a má­sikat akarja a moloch torkába juttatni, csakhogy saját maga szabaduljon ... De a szabadulás csak látszólagos, a moloch éhes s mindig új áldozatot követel . . . Európa semleges hatalmai, ha a hábom kezdetén közös frontba tömörültek volna, roppant erőt, döntő tényezőt jelentenek. Ma, egy megriadt nyáj visszamaradt töredékét csupán s nem tudni mikor kerül a sor, a leg­­közelebbire . . . S siralmas látvány, hogy ép­pen azok töltötték be a vezérüres tudás­­szerepét, akik azt tanácsolták, csendesítve, csillapitóan azt sugdosták nekik: — Maradjatok csendben, a szomszéd baja nem a ti bajotok ... Ne sivítsatok, ne lár­mázzatok, ne ellenkezzetek . . . Hiszen csak egy másik nemzetről van szó, nem rólatok... Sok új találmány teszi rettenetessé a mostani háborút, de a haditechnika legna­gyobb vívmánya, kétségkívül ez a hipnózis, ez a tudástechnika . . . Pedig nem is új ta­lálmány ... Gyerekek gondjai A LEGTÖBB FELNŐTT, ha boldogan ját­szadozó gyerekeket lát, felsóhajtva mond­ja: Ezeknek jó dolguk van, nincsen semmi gondjuk. A Genetic Psychology magazinban megjelent cikk azonban ennek ellenkezőjét állítja. Rudolph Pintner és Joseph Lew, a New York City Teachers College tanárainak cikke azt mutatja, hogy a gyerekeknek is vannak gondjaik. Ötszáznegyven elemi isko­lába járó kis­fiú és a lányhoz intéztek a kísér­letező tanárok kérdéseket és a feleletekből megállapították, hogy 53 különböző “gond” foglalkoztatja a fiúkat és lányokat. AMERIKA! MAGYAR NÉPSZAVA A kapott feleletek szerint három fő cso­­pon­tba sorozhatók a leggyakorabbi gyerek gondok és ezek a következők: 1. Félelem a vizsgától. 2. Anyjukat féltik, mert sokat dol­gozik. 3. Attól rettegnek, hogy anyjuk meg­betegszik. A huszonnegyedik helyre a fiuk kerültek két gonddal, az egyik az, hogy elveszítik a töltő­tollakat, a másik, hogy apjuk elveszíti az állását vagy munkáját és mi lesz akkor? A lányok ez utóbbi gondot a tizenhetedik ponton érték el, a töltőtoll feletti gond azon­ban leszorult náluk a 26-ik helyre. Általában a vizsga és bizonyítvány na­gyobb gondot okozott a fiuknak, mint a lá­nyoknak. A lányok inkább attól rettegtek, hogy elkésnek az óráról, vagy leég a házuk. A házassági kérdés egyáltalában nem izgat­ta a kislányokat, mert sorrendben 52-ik helyre szorult. A boszorkányoktól való féle­lem az utolsó 53-ik helyet foglalta el. A fiu­kat sem nagyon érdekelte a nősülés, mert 49-ik helyen volt e feletti gondjuk. A cikkírók szerint jó jel az, hogy a gyer­mekek nem féltek a boszorkányoktól, a szel­lemektől, viszont aggodalmakra ad okot az, hogy annyian féltek a vizsga eredményétől. Ez azt mutatja, hogy a mai iskolai rendszer nem tökéletes, mert túl nagy súlyt fektet a vizsga eredményére. A gyermekek családi ügyekre vorlatkozó gondjait az iskola nem csökkentheti, de azokat a gondokat, melyek az iskolai élettel kapcsolatosak, megfelelő változásokkal le lehet és le is kell szállítani. TÖRTÉNELMI VÁZLATOK A VASSZIGORÚ URALKODÓ A FEJEDELMI udvarok nemcsak a mosta­ni, hanem a régebb időben is nagy tom­pát fejtettek ki. Szinte egyedülálló a világ­történelemben I. Frigyes Vilm­os porosz ki­rály, aki az egyszerűségre fektette a fősúlyt 1713-ban vette át Poroszország kormány­zását édesapjától . Frigyes Vilmos és ural­kodását az udvar egyszerűsítvén kezdte Nagyon erkölcsös, takarékos ember vett, a külföldi divat után öltözködő főurakat meg­vetette, semmiféle pompa nem érdekelte, csak a katonáskodásban lelte örömét. Az udvartartás összege 276,000 tallért tért ki a takarékos I. Frigyes Vilmos ezt 55,000 tal­lérra szállította le. Az udvari estélyeket nem szerette, munkát követett mindenkitől és nem törődött vele, ha barbárnak, műveim­ben porosznak tartották. A hadügyi és pénz­ügyminiszteri teendőket ő intézi országában, még­pedig sikerrel. A jól gazdálkodó ural­kodó jövedelme egyre növekedik, a felesle­ges összeget a hadsereg fejlesztésére for­dítja. Takarékoskodásában odáig ment, hogy 1725-től kezdve maga is mindig katonaru­hában járt, amely a legegyszerűbb posztóból készült. Legendákat meséltek arról, hogy a király nagyon kedvelte a magas termetű embere­ket és nem nyugodott addig, amíg nem álltak be hozzá katonának. Hadserege azonban nemcsak magasságá­ról volt híres egész Európában, hanem ar­ról is, hogy a porosz katonák öltözködtek a legegyszerűbben. A porosz posztóipart fel­virágoztatta a király, sőt oly kitűnő posz­tót gyártottak a poroszok, hogy a svéd és orosz katonák is porosz posztót viseltek. A király nagy fegyelmet tartott a hadsereg­ben. Ha a katonák fejébe nem ment a tudo­mány, a király bottal parancsolta beléjük. A király és a fővezére, dessaui Leopold her­ceg voltak a legszigorúbb felügyelők. Az eredmény csakhamar mutatkozott a porosz hadseregben, a katonák tökéletes pontosság­gal végezték a legnehezebb gyakorlatokat is. Országát benépesítette. Kézműveseket hozatott külföldről a porosz városokba és nagy kedvezményeket adott nekik, ha letele­pedtek. Terve sikerrel jár, mert rövid idő alatt húszezer ember vándorolt külföldről Poroszországba. Házat, telket, adómentes­séget ad a telepeseknek. A király nemcsak irányít, hanem maga is felügyel a munkák elvégzésére. Nem kímél fáradságot, pénzt. Csakhamar virágzó városok, falvak nőnek ki az elnéptelenedett házak helyén. Nemcsak a polgárság, hanem a király is egyre gaz­dagodik. Az emelkedő adó ellenére minde­nütt jólétben él a lakosság. Megvetette a tudományt és a művészetet. Az akadémiai elnökévé udvari bolondját ne­vezte ki, mert­ az eddigi elnök még arra sem alkalmas, hogy őrt álljon. Az akadémia tu­dósait csak azért nem csapta el, mert re­mélte, hogy jó katonai sebészeket fognak számára nevelni. A királyné, Zsófia Dorottya, I. György angol király leánya, gyakran aludt hideg, fűtetlen szobában. Az ebéd mindössze két tál közönséges ételből állott. A királyi palotának rendkívül egyszerű bútorzata volt, a király dolgozószobájában csak egy szaka­dozott támlájú szék és egy sima asztal volt. Wilhelmina, legfiatalabb leánya feljegyezte róla, hogy a király szerint a férfiaknak csak katonáskodásra, a nőknek pedig a háztartás­ra szabad gondolni. Egyetlen szórakozása a kötéltáncosok mutatványa volt. Híres do­hányzó kollégiumában tárgyalta meg a fő­­hivatalnokokkal az ország ügyeit, itt jelen­tek meg a külföldi követek is. Az egybegyűl­tek dohányoztak, sört ittak és hallgatták az udvari bonlandok élceit. A király nagyon szi­gorúan bánt családjával, gyermekeit a leg­kisebb csínyért alaposan elnadrágolta és megszidta. Kíméletlen volt odahaza épúgy, mint a hadseregnél. ÖTVENEGY évvel ezelőtt, az Egyesült Államok kormánya ingyen adott nagy farmokat azoknak, akik Oklahoma ál­lam területén le akartak telepedni. .. Az igénylő családok nagy sátoros ko­csikon gyülekeztek a kiszabott terüle­tek körül, katonák tartottak rendet a több, mint 20,000 földéhes farmer körül­i puskalövéssel adtak jelt az indulásra, hogy ki-ki saját ügyessége szerint ha­síthasson ki magának 160 akernyi terü­letet... A kihasított területet ingyen kapták... Később Oklahoma más terü­letein is, Így folytatták a földosztást... Egy-egy család, akkori érték szerint, mintegy 2—3,000 dollárt érő birtokhoz jutott ezzel, évtizedek múlva még ma­gasabbra szökött a farmok ára s a vi­lágháborút követő időkben, egy-egy ilyen birtok megért 5—8,000 dollárt is. . . A RÉGI, kegyetlennek híresztelt Ame­rika így gondoskodott telepítésről s igy népesítette be a Unió újabban­ szer­zett területeit... Minden letelepedett család, ha eleinte nehéz körülmények között is, de iparkodott gyökeret eresz­teni... S úgy ahogy Oklahoma benépe­sült, a környező többi államok is ilyen farmajándékokkal vonzották magukhoz a keleti államok, vállalkozóbb szellemű, vándorlásra hajlamos népét... De amíg ezeknek a farmereknek jókora része ügyes gazdálkodással megnövelte bir­tokállományát és jövedelmezővé tette a birtokot, ahol ötven év alatt kiterjedt családokat neveltek, az új gazdák má­sik része bizony nem tudott zöldágra vergődni... KÖLCSÖNT vettek fel s nem fizették a kamatokat. Elmaradtak a törlesz­téssel s végül a kölcsönadóra szállt a birtok... Eleinte ott maradtak, mint bérlők, mint részes gazdák (sharecrop­­perek), de bizony lassanként ebből is kiestek s csak mint mezőgazdasági ván­­dormunkások tengethették életüket, ret­tenetes nyomorban, amiről most egy megrázó erejű filmdráma, a John Stein­­berck regénye nyomán készült “The Grapes of Wrath” film ijesztően szem­léltető képet tud nyújtani. BIRTOKKAL BÍRNI, farmon gazdál­kodni Amerikában is felelősségteljes és kockázatos élethivatás s igen sok eltökéltség mellett, nagy hozzáértés és vezetés kell hozzá... Ezek a tulajdon­ságok pedig nem mindenkiben vannak meg s ebből az is kitűnik, hogy még ab­ban az esetben sem lehetne mindenkit gazdaként letelepíteni, ha jutna is föld, hogy minden igénylő család birtokot kapjon. Henry A. Wallace földmivelés­­ü­gyi miniszter pontosabban is körülvo­nalazta a helyzetet, amikor az Egyesült Államok telepítési akciójának eredmé­nyeiről írva, kijelentette: " A Farm Resettlement Administra­­tion-nál földet igénylő családok közül csak 11 százalék van olyan helyzetben, hogy nyomban képes sikerrel gazdál­kodni... Legalább 31 százaléknak ki­képzést kell nyújtani s ezek szakértő irányítás mellett, apró birtokon kezdve gazdálkodni, bizonyos idő alatt reáne­­velhetők a gazdálkodásra... További 33 százalék csak négy-öt évi kiképzés és gyakorlati segédmunka után képe­síthető önálló farmerre, m­íg az igény­lők negyedrésze, vagy előrehaladt kor, vagy kedvezőtlen egészségi viszonyok, esetleg az igazi érdeklődés hiánya mi­att, sohasem válhat gazdává s igénylé­se komoly alappal nem bíró szerencse­­vadászat. MINDEBBŐL az tűnik ki, hogy azok­nak az üzletembereknek elméletei, akik az emberek szabad tevékenységére és versenyekre akarják rábízni a népesség boldogulását, korunk súlyos gazdasági erőpróbái között, nem állhatják meg a helyüket... Az önálló farmer, az ön­álló iparos és az önálló kereskedő, nem mindig állhatják meg a helyüket, mert nem is rendelkeznek mindig a kellő elő­képzettséggel, hozzáértéssel és igyeke­zettel, hogy sikerrel gazdálkodhassa­nak. .. ALKALOM NYÚJTÁSA tehát semmi­esetre sem elég ma már... Mert nagy­szerűbb alkalmat, mint egy 166 holdas birtok, — egyáltalán, mint a termő anyaföld, — senki sem kaphat... S mégsem képesek boldogulni azok, akik kellő ismerettel, tudással, tapasztalat­tal, ügyességgel és munkaképességgel nem­ rendelkeznek... Nem is szólva a piac adta versenykörülményekről... Újra meg kell fontolni tehát azt, hogy váljon a kormányzatnak nem­ hivatása-e őrködni azon, hogy a kisebb existenciák védelemben részesüljenek s ne legyenek kiszolgáltatottjai a dzsungel törvényei­nek... Legalább is annyiban kellene ügyelni reájuk, hogy ismeretekkel, ta­nácsokkal, tájékoztatással járjon ke­zükre a közösség. ILYEN problémák azok, amiknek fel­­vetődése újra és újra aktuálissá te­szi a kérdést, hogy váljon logikus-e ft hangulat­változás a Roosevelt-féle New Deal politikával szemben, a szabad ver­seny korlátozatlanságának visszaállítása felé... Ha a “Grapes of Wrath” film­dráma részes aratóinak tragédiáját lát­juk, úgy érezzük, mintha a kormány még mindig kevesebbet tenne, mint kel­lene... S amikor így hiányosnak érez­zük a gondoskodást, visszásnak tetszik a hangos kórus, mely kiáltozva követe­li a kormánytól. Tessék levenni a ke­zeket a termelésről, az üzletről... Mint­ha az ilyenek nem is tudnák, mit kiál­toznak. GÁSPÁR GÉZA Lepkék és a láng Orbán Viktor befejezetlen kézirata ORBÁN VIKTOR KÖNNYES szemmel nézünk az árván ma­radt íróasztalra, Orbán Viktor asztalára. Szombaton reggel még jókedvűen fogott munkához. Rendes, napi munkáját, az egyleti élet híreit si­etve állította össze, hogy ideje legyen folytatni azt a cikkét, amit szivével és sze­gény beteg szivével írt. Orbán Viktor leg­nagyobb öröme volt, ha történelmi cikket írhatott. Egészen fia­tal kora óta bújta a történelmi könyveket. Történelmi tudása egé­szen rendkívüli volt. S mindig többet és töb­bet akart tudni. Mintha csak a mindennapi gondok, bajok elől menekült volna a múltba. A mai élet nagy problémáit, a világhelyzetet is a történelmen keresztül nézte. Asztalán ott fekszik még két vastag kötet, amit utol­só napjaiban forgatott. A Magyar Nemzet Történelme című könyvnek két kötete. Előt­tük a tintatartó, kéziratpapiros és a töltő­toll, amit akkor ejtett ki a kezéből, amikor hirtelen rosszul lett. Még annyi ereje sem volt, hogy betegye íróasztalának fiókjába megkezdett történelmi cikkét. Azt hitte, hogy hamarosan jobban lesz és folytathatja. Hogy mi lett volna a cikk folytatása és mi lett volna a cikk vége nem tudjuk. Csak annyit említett Orbán, hogy ezzel a törté­nelmi tanulmányával a magyar múlt leg­tragikusabb, s egyúttal legfelemelőbb feje­zetét akarja feleveníteni. “IV Béla király, az újjáépítő” ezt a címet akarta adni cikké­nek Orbán Viktor. Kézírással csaknem hat papiroslapot írt tele. íme itt következik Or­bán Viktor utolsó írása, befejezetlen cikke: “A magyar katonai és történelmi múlt, a magyar állami nagylét egyik leggyászo­sabb emléke a tatárjárás. Ami vérengzőt, kegyetlent, borzalmasat, erkölcssértőt, szerencsétlenséget el lehet képzelni attól többet mond egy szó: tatárjárás. Amit a tatárok az idő rövidsége miatt nem tudtak már elpusztítani, azt megtették az erdők megszaporodott éhes vadállatai és az em­beri voltukból kivetkőzött kétlábú fene­vadak. Valamilyen végzetes “a fene bránja” hangulat lett úrrá a lelkeken. A világi urak harcoltak a főpapok ellen, a főpapok az urak ellen, mindenki a kunok ellen, a kunok mindenki ellen, a magyarok és a kunok IV. Béla király ellen. IV. Béla király igazságszerető, bölcs és erélyes király volt. Uralkodásának első évében megbüntette anyjának Gertrud királynőnek gyilkosait, ezután ha lehetett szép szóval, ha kellett fegyverrel vissza­vette azokat a bitokokat, amelyeket erő­szakos nagy urak és főpapok atyjának, II. Endrének az erélytelen, gyönge királynak idejében minden jogcím nélkül magukhoz ragadtak és IV. Béla rövid három év alatt vissza­állította a királyi tekintélyt, gaz­daggá tette a királyságot, tekintélyt és elismerést szerzett a törvényeknek és tisz­teletet a nyugateurópai hatalmaknál. A keletről jövő vihar egyre jobban kö­zeledett. A tatárok maguk előtt űzték a kunokat, akik délkelet felől Erdélyen át menekültek és menhelyet kértek és meg­ígérték, hogy jó katonái lesznek a király­nak. IV. Béla örömmel pártfogásba vette a kunokat, Ruten királyt meghagyta mél­tóságában elegendő országrészeket adott nekik, hogy lovaikat és karmaikat legel­tessék és a saját királyi hatalma alá he­lyezte őket, csak azt kérte tőlük, hogy áttérjenek a keresztény vallásra, amit meg is ígértek. Könnyen megígérhették, mert a kunoknak nem volt vallásuk, sem a hit, sem a szokás nem kötötte őket sehova. Csak a vallás nélküli élet tette megenged­hetővé a kunok között, hogy az elagotta­­kat­­megölték, hogy ne kelljen rájuk gon­dot viselni. A királynak a gondjai nagyon megsza­porodtak a kunokkal. A magyarok azzal vádolták, hogy erősen pártolja a kuno­kat, a kunok pedig azt állították, hogy a király kiszolgáltatja őket a magyar urak­nak és a fegyver­es összeütközések, villon­gások napirenden voltak. Időközben a tatár veszedelem egyre kö­zelebb jött. Julián barát, aki elment az Őshazába keresni ott maradt véreinket, riasztó hírekkel jött vissza. A kilenc leg­­zalmasabb mongol törzs Karakorum mel­lett gyűlést tartott és egyhangúlag Dzsin­­gisz kánt tette meg korlátlan hatalmú uralkodónak, s olyan részletes megállapo­dást kötöttek, hogy még trónöröklésről is gondoskodtak. Kimondták, hogy Dzsingisz kán halála után a nagykorú vérbeli her­cegek összeülnek és ők választják ki ön­maguk közül az új uralkodót. Dzsingisz kán ekkor körülbelül félmillió harcost, három részre osztva, legjobb had­vezére Batu kán vezérlete alatt nyugat felé küldött, hogy hódítsák meg a világot. Batu kán előre küldött egy nagyobb se­reget, hogy rémítsék meg az útba eső né­peket, a középhaddal ő ment utánuk és a harmadik sereg Moldva és Erdély felé ment azzal az utasítással, hogy Magyar­­országban találkoznak. Batu kán villámgyorsasággal­­ment nyugat felé. Leghű­bb fegyvertársa a ré­mület volt. Az útbaeső népek uralkodó hercegeik, papjaik vezetésével mentek a hódítók elé, megadták magukat kényre, kegyelemre. Batu mindenütt lemészárol­­tatta a népek vezetőit, a­ férfiakat beso­rozta hadseregébe és ment előre. A magyar urak akkor ébredtek fel ami­kor a Kievből nyugatra és délre fekvő­ szláv hercegségek kerültek sorra. Eltor­laszolták az erdei szorosokat a Kárpátok­ban, szaporították zászlós katonáikat és megerősítették váraikat. IV.-ik Béla pedig sürgős segítséget kért Frigyes német ró­mai császártól és Gergely pápától. A csá­szár azt válaszolta, hogy a tatár nem olyan veszedelmes mint a pápa, tehát Béla király kössön szövetséget Frigyes csá­szárral együttes erővel győzzék le a pápát, azután majd elbánnak a tatárral. A pápa válaszában rámutatott arra, hogy legelső­­sorban el kell pusztítani a császárt “ezt a pokolbeli Anti-Krisztust” azután szó le­het a tatárok elleni segítségről. 1241 február végén a tatár fősereg (Folytatás az utolsó oldalon)

Next