Amerikai Magyar Népszava, 1955. március (57. évfolyam, 51-65. szám)
1955-03-01 / 51. szám
2-IK OLDAL Kntarad u sacond Class Matter at me Cleveland Post offlca under ine Act of March 1878. Published Dally Except Sundays by AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, Inc. 1736 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO „dltor: ZOLTÁN GOMBOS Editorial and Circulation Office — Szerkesztőség és Kiadóhivatal 340 EAST 79th STREET, New York 21. N. Y. Telefon: REgent 7-9370 Előfizetési árak - Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (one yea?) $15.00. — Félévre (half year) $8.00. Negyedévre (quarter year) $4.25. BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK: Detroit, Mich., 8129 W. Jefferson Ave. Garfield, N. J., 32 Division St. New Brunswick. N. J.. 98 Franch St. Perth Amboy, N. J., 403 Lawrle St. Philadelphia, Pa., 1811 N. Franklin St. Pittsburgh 30, Pa., Hotel Fort Pitt. Toronto, Ont.. Can., 368 Spadina Rd. Trenton N .T.. 511 Genesee Street CANADIAN MAIN OFFICE: 269 Spadina Ave., Toronto 2-B, Ont. — Telefon: WA 1-5783 — Lakás: Thornhill, AV 5-1794 Canadian Main Office, 269 Spadina Ave.. Toronto, Ontario Chicago 19, 111., 8341 Prairie Ave. Ullance, O., 766 E. Summit Street iTldgeport, Conn., 578 Bostwick Ave. letblehem, Pa., 703 E. 4th Street duffalo 17. N Y., 70 Orchord Drive. A PÉNZ ÉRTÉKE Tegyük fel, hogy a kincstár egy nap azt mondaná, hogy ezentúl 10,000 dollár csak egyetlen dollárt ér, de biztosítani bennünket róla, hogy az árak is ehhez igazodnának, így például ha egy kenyér most 2500 dollárba kerül, akkor ezentúl 25 cent lesz az ára. Meglehetősen zavarbaejtő, ugye? De ez történt Pekingben, ahol a kínai kommunista kormány devalválta a yuant. A kínai kormány keres ezen az üzleten, mert a régi yuanok egy jókora részét sose fogják beszolgáltatni. Ami pedig az árak stabilitását illeti — hát ebben kételkedünk. Adjanak csak a kínai kommunistáknak még öt évet egy ötéves tervre és a yuan ugyanolyan inflációs pénz lesz, mint ma. HARC AZ INFLÁCIÓ ELLEN Kommunista “tervgazdálkodás” kínai módra. A yuan nevű kínai pénzt leértékelték és új yuant bocsájtott ki a vörös kormány. A régi, inflációs papírpénzt tízezer az egyhez arányban váltják be. Minden tízezer régi yuanért kap egy újat a kínai polgártárs. Az újat éppen olyan hévvel nyomják az elvtársak, mint a régit, finom selymes papírra és mielőtt még a papír elkopik, ez az új valuta is elértéktelenedik majd, kellő fedezet nélkül. Mi változott tehát? Eddig 2500 yuanba került egy font kenyér. Most egy yuant kell csak fizetni érte. A kínai vörös kormány milliókat keres az átváltási üzleten. A deficitet így áthárította a kínai népre. mi van McCarthyval? Több mint két hét előtt McCarthy azt mondta, “bizonyítéka van”, hogy egy demokrata szenátor 300 dollárt fogadott el a kommunista párttól. Kezében van a “fotosztatikus bizonyíték”. Azóta sem a demokrata szenátort nem nevezte meg, sem a fotosztatikus bizonyítékot nem mutatta föl. Egy év előtt az ilyen nyilatkozat még izgalmat váltott volna ki. Most senki sem követeli, hogy McCarthy bizonyítson. Az egész politikai élet a füle mellett hagyta elmenni McCarthy nyilatkozatát. Kiváncsiak vagyunk mit jelent ez: közéletünk megcsömörlött a botrányoktól vagy pedig McCarthy elvesztette befolyását és nem fontos többé amit mond? LEFEGYVERZÉS A szovjet időnkint propaganda beszédeket harsog a négy égtáj felé, világbékéről szavalnak a Kremlin állig felfegyverzett diktátorai és az atomfegyverek törvényen kívül való helyezéséről. Közben azonban azzal kérkednek, hogy több és erőteljesebb bombájuk van, mint Amerikának. Nemzetközi lefegyverzést követelnek, de saját hadi üzemeiket nem hajlandók nemzetközi ellenőrzés alá helyezni. Ezért mondotta Henry C. Lodge, Amerika UN fődelegátusa, hogy nem tartozik a derűlátók közé, akik azt hiszik, hogy a szovjet komolyan gondolja azt, amit mond. A lefegyverzési konferencia csak pódium a kommunista hazugságok és rágalmak terjesztésére. MEDDIG? Edgar Faure, a 46 éves pénzügyi zseni, Pierre Mendes-France barátja, új francia kormányt alakított, azonos programmal, mint France, akinek kormányában pénzügyminiszter volt és a reform tervek végrehajtója. France népszerűségét mi sem jellemzi jobblan, mint hogy naponta ezer levelet kap az ország minden részéből és a francia polgárok azt ígérték neki, hogy az új választások alkalmával ismét nyeregbe segítik, párthíveivel együtt, ugyanakkor kiebrudalva a nemzetgyűlésből az ellene hadakozókat. A francia gazdasági helyzet biztonságosabbá vált Fraure keze alatt és talán adnak neki annyi időt, hogy egy lépéssel tovább haladjon és a reformterveket elindítsa. A jövő évi választások aztán majd megmutatják, mint vélekedik a nép vezetőiről és azokról, akik félrevezették. Kérdés csupán, hogy meddig marad helyén a francia kormány? A második világháború óta ez a 21-ik kormány, amely munkához látott, de munkáját nem tudta befejezni. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA A Z 41 first Nő Fiatal legénykoromban mindig féltem az okos nőtől, mert valahogy úgy éreztem az lesz a vesztem. Különösen is én azt gondoltam, hogy a nő csak édesség, csecsebecse, akit azért teremtett a jó Isten, hogy a férjét vigasztalja, bátorítsa, melléálljon akkor is, ha nincs igaza. Később ezt a filozófiámat oda módosítottam, hogy megbocsátom a nőnek az okosságot, csak engem ne tanítson, mert eszem az van nekem elég. Mégis úgy fordult a dolog, hogy a sors egy okos nővel hozott össze, aki elől nem térhettem ki. Négyen voltunk jó pajtások legény koromban. Együtt laktunk, együtt kosztoltunk és együtt sirattuk a régi pesti életet, ahol mint iparosok mégis csak voltunk valakik, ha máshol nem, hát az egyletben, ahol tánciskolánk volt, színdarabot tanultunk, dalárdába jártunk, míg itt Amerikában ebben a teljesen vadidegen világban, majd meghaltunk unalmunkban. Munka után, vasárnap délután a riverhidon ücsörögtünk vagy kint a mezőn a hangyák és darazsak életét tanulmányoztuk, de ez a szórakozás nem elégített ki bennünket. Mi valami nemesebb dologra vágytunk ami szellemileg is foglalkoztat meg amiben szórakozást is találunk. Így született aztán meg bennünk az a gondolat, hogy egyletet alakítunk Önképző egyletet, amit itt a szabad világban, ahol arra még engedélyt sem kell kérni, szépen ki tudunk majd fejleszteni. Ettől az időtől kezdve vége-hossza nem volt a tervezgetésnek. Verset tanultunk, monológot magoltunk, színdarabot válogattunk, nótát, kuplét dudorásztunk. Egy derék magyar szalonos helyiséget adott, fűtés, világítással, csak be kellett rendeznünk, összepótoltunk, deszkát vettünk, fúrtunk, faragtunk, lócát, asztalokat csináltunk és még az ablakokat is feldíszítettük színes papírral, a plafont meg lampionokkal, úgy, hogy gyönyörűség volt benne lenni. Volt tehát már helyiség, de hátra van a megalakulás. Házról-házra járva, sok kunyerálásra sikerült néhány embertől ígéretet kicsikarni, hogy ekkor és ekkor eljönnek az alakuló gyűlésre, ez azonban csak ígéret maradt, mert négyünkön kívül senki sem jött, csak a szalonos, akit elnöknek választottunk, Így aztán, ha szűkösen is de megalakultunk, elosztva magunk között a tisztségeket, engem jegyzőnek választottak, mert tűrhető írásom volt. Próbálkoztunk mi aztán mindennel, hogy tagokat szerezzünk. Kirándulást hirdettünk szalonnasütéssel, képviselő választással, társasjátékkal — nem ért semmit. Annál nagyobb volt tehát a meglepetésünk, mikor egy rendes havi gyűlésünk alkalmával kopogtatnak az ajtón és egy szép úri ruhába öltözött nő jelenkezik tagnak. Adtál uram esőt, de nincs köszönet benne, — gondoltam magamba, mert ebből az úri hölgyből sohasem lesz jó önképzős tag. Nagy virágos kalap, fátyol az arcán, keztyü a kezén, cájgcipő a lábán. A hölgy illendően bemutatkozott. Itt és itt ferlődt egy gyárba. Hazulról az iskolából jeles bizonyítványai vannak. Beszél németül, angolul, magyarul és már odahaza főszerepet játszott egy színdarabban. A tagsági díj fejében mindjárt le is fizetett egy dollárt, meg a közreműködését is megígérte bármilyen önképzős dologban. Keresztül esve a hölgy tagsági felvételén, tovább folytatunk a gyűlést. A napirenden a jegy- írja: UH JÓZSEF főkönyv felolvasása volt soron a múlt hónapi ügyeinkről, kiadásunkról, bevételünkről. Én mint jegyző felolvastam a jelentést, közölve a tagsággal, hogy a múlt hónapi bevétel negyven cent volt, a kiadás meg ötven cent festékre, tehát tíz cent a “decifit.” Az elnök feltette a kérdést, akinek van megjegyzése vagy észrevétele a jegyzőkönyvhöz, tessék hozzászólani. Ebben a percben az új tag felemelkedik és azt mondja: — csak formai, szóbeli hibát talált, amely szerint a decifit szót tessék kiigazítani mert az deficit, ami hiányt jelent. Erre a szóra én úgy elsápadtam, mint aki a térítőn felül. A kutayatáját, gondoltam magamba, már egy éve használom ezt a decifit szót és senki sem akadt fenn rajta, csak ez az új tag! Gondolkoztam, felvilágosítom a hölgyet, megmagyarázom neki, hogy ez a szó a deciből származik, mint teszem azt, két deci szódával, vagy három deci tisztán, de amint feléje néztem, a szemünk találkozott, hát olyan bocsánatkérés félét láttam az ajkán és így elálltam a szótól. A gyűlés végeztével felhozódott a decifit szó s mivel egyikünk sem tudott angolul, csak az új tag, neki adtak igazat, már annál is inkáb, mert a hölgy vagy négy-öt szót felhozott, amelyek mind őt igazolták. Mivel én nagyon kardoskodtam, bizonyítgattam a decifit mellett, hát rajtam maradt, rajtam száradt a szó ugyannyira, hogy azután már mindenki decifit tagtársnak titulált. El is mentem arról a plézről örökre. Ha netalán él még ez a hölgy és olvassa e sorokat, hát ezennel tisztelettel bocsánatot kérek tőle, mert időközben megtanultam, hogy az okos nőtől is lehet valamit tanulni. 4. ——mmm—————na——! Sirató Muzslay bátyánk felett Megvallom: hiányozni fog a főasztaltól. Minden főasztaltól, melyet magyar ünnepségeken szorgos magyar asszonyok annyi szeretettel teritgetnek, hiányozni fog Muzslay József, a Szabadság napilap városi szerkesztője. Vele együtt hiányozni fog az a komoly ünnepélyesség is, melyet annyi megkapó egyszerűséggel viselt kis termete ellenére. Ahol csak megjelent, az emberek ösztönszervleg érezték, hogy képvisel valakit, vagy valamit, aminek súlya van: a magyar napilapot. Nehéz lesz belenyugodni mindnyájunknak abba, hogy nem járja többé a magyar bankárokat s nem írja ezentúl azokat a figyelmes beszámolókat, melyekben nem csak az imát mondó lelkipásztorok, az ünnepi beszédeket dörgő helyi nagyságok, de a tortákat ajándékozó pékmesterek, a virágott adományozó üzletemberek, a töltöttkáposztát készítő szorgos asszonyok és a kiszolgáló leánykák is méltóképen megkapták az illő dicséretet és buzdítást. A jó újságíró sajátos tehetségével mindég megtalálta a helyes hangot és mindég megragadta a lényeget írásaiban. A lényeget kereső újságírói egyénisége mögött azonban mindig ott nevetett ki szép szemeiből a poéta is. Anyanyelvét mindenek felett szerette és ahol alkalom adódott rá, örömmel és boldogan szavalt egy-egy saját szerzeményű alkalmi verset, avagy a magyar klasszikusokból boldogan öntött gazdag szívéből legfinomabb bankett szellemi csemegeként egy szép és zengzetes magyar költeményt. Mikor szavalt, akkor éreztük meg igazán, hogy ez a kis komoly ünnepélyes emberke, milyen hő szerelmese a zengzetes magyar nyelvnek. És szerettük érte. Kedvenc verseit újra és újra meghallgattunk, soha rá nem untunk, mert a régi szép szavak csak szebbé lettek abban a tüzes ölelésben, mellyel Muzslay bátyánk átölelte nagy szerelmesét, a magyar nyelvet. Figyelmes és udvarias ember volt. Abból a kihaló fajtából, akik nem sértenek meg senkit, aki igyekszik kihangsúlyozni a jót és valahogy agyonhallgatni a rosszat. Nem volt a szenzációkat kereső újságíró, de hivatalát úgy fogta fel, mint akinek nevelni kell embereket az újságos betűn keresztül a nemesre, a jóra, az összetartásra, az egymás megbecsülésére, a testvéri szeretet ápolására. Sok mindent, ami szenzációszámba mehetett volna, elhallgatott, sok mindent, aminek lényegében kevés súlya volt, kihangsúlyozott azért, mert első hivatásának tartotta nevelni azt a magyar olvasóközönséget, melyet annyi hűséggel szolgált egy félszázadon keresztül. Magyar életünk gazdagabb lett, igazabb lett, emberibb lett azért, mert volt egy Muzslay Józsefünk, aki nem azért volt újságíró mert szenzációt keresett, hanem azért, mert nevelni akart. Ezért marad itt az emléke köztünk. Ezért majd jövendő magyar bankerokon, mikor felszolgálják a zamatos töltöttkáposztát az általa oly sokszor megdicsért derék magyar asszonyok, újra és megint eszünkbe jut az a komoly kis emberke, aki egy félszázados csendes szolgálatával ránk költötte értékes életét és mert ránk költötte, az ő emléke is, de a mi életünk is gazdagabb lett. Talán az egész siratorunak a hangulatát ez a kis Tarnócy-verstöredék festheti szóval szépen. W: Apróka vers ez, nincs is súlya. Ha vízre dobnám, el is úszna. Ha rálehelnék, elrepülne és holdsugáron hegedülne. Így hegedülne, kóborolna s az angyalokkal találkozna, nagyon riadtan, nagyon árván, pihegne el egy angyal szárnyán. Írta: Dr. LEFFLER M. ANDOR ŐSZINTÉN MEGVALLVATN ........ A vendéglátó háziasszony teát adott uzsonnára és hozzá dióspatkót tett az asztalra. Én jól ismerem őt, tehát tudtam, hogy a süteményt készen vette, bár azt is tudom, hogy remekül érti a sütés-főzést, de fő szempont nála a saját kényelme. Az egyik vendég rámutatván a süteményes tálra, megkérdezte: “Házikészítmény ?” Mire a nő mosolyogva mondta: “őszintén megvallom, itt vettem a szomszédos amerikai cukrászdában. Én nem sütök itthon semmit és a főzéseknél is csak kannás, vagy kész ételekre szorítkozom. Nagynéha a férjem kedvéért főzök egy magyaros vacsorát, gulyást, vagy rostélyost, de olyan szerencsém van, hogy ő ki nem állhatja a hagymaszagot, így én soha nem is tisztítok egy hagymát, nincs is a háztartásomban. Különben is rájöttem, hogy a pörkölt is, a rostélyos is épp olyan jó hagyma nélkül. Az csak bebeszélés, hogy a magyaros, hagymás ételek ízletesebbek az amerikai módon készített ételeknél. Én bizony nem teszem tönkre a kezeimet a hagymatisztítással, szerencsére a férjem nem is kívánja, sőt . . .!” Mikor búcsúztunk, a háziasszony kikísért a folyosóm, ahol a liftre várva állnunk kellett még kis ideig. Mikor feljött a lift, abból legnagyobb meglepetésünkre kiszállt az épp hazaérkező házigazda. Ő is megörült a nem remélt találkozásnak és igy leengedvén a felvonót, álltunk még a folyosón beszélgetve. Eközben a szemben levő lakásból kijött egy gyerek és az ajtónyitás nyomán szinte tódult kifelé az ételszag, erős hagymásrostélyos étvágygerjesztő illata . . . A férj, mint egy szaglászó nemes paripa, fordította fejét a szag irányba aztán elragadtatva kiáltott fel: “Érzitek . . .? Ez igazi magyar hagymásrostélyos . . .! — Drágám —, fordult a feleségéhez, hozzon ki nekem ehhez a szaghoz egy darab kenyeret . . .! A lelkesedő honfitársról és a leleplezéstől piruló háziasszonyról jutott eszembe az én esetem, ez pedig régen történt. Mikor Amerikába jöttem, a fiaim tudták, hogy nem vagyok járatos a konyhai tudományokban, tehát így biztattak: “A sütéssel ne fáradj, mi nem szeretjük a süteményt. Csak jó magyar gulyást csinálj és káposztás galuskát. Mi imádjuk ezeket, de az amerikai vendéglőkben nem tudják készíteni.’ Nagy ambícióval fogtam hozzá a megrendelt menühöz és a naponta ismétlődő rendelés tudásomat bizonyította. A főtt ételek készítésében már nagy változatosságot fejtettem ki, de a sütést meg sem próbáltam. Az első karácsonyra Emma barátnőm meglepett egy csomag dióspatkóval. Az ünnepi asztal dísze volt a magyar asszony sütötte remek diós, de épp ezért el is fogyott gyorsan. Mikor másnap a fiaim ismét kértek a süteményből, kiefen zavartan mondtam, hogy eltettem a vacsorához, ők elhitték, én pedig titokban elmentem az egyik cukrászdába, ahol igen biztató külsejű süteményeket láttam néha. Most is találtam diós-mákos patkót és nagy diadallal vittem haza. Mikor vacsora idején feladtam az asztalra, fiaim lelkesedve ünnepelték a viszontlátást. Bandi rögtön bele is harapott egy diósba és aztán megjegyzés nélkül olvasta tovább a könyvét. Ilyenformán Gyurka gyanútlanul vette el a következő patkót, amely azonban ez esetben nem hozott szerencsét nekem ... A fiam szemrehányólag nézett rám és oktatóan mondta: “Anyuka, valld be, hogy ezt egy amerikai cukrászdából hoztad . . . Te még nem ismered az itteni készítményeket és azt hitted, hogy ez épp olyan izű, mint az Emma-diós. Kóstolj meg egyet és akkor megtudod a különbséget. Okultam a leckén és nem veszek többé süteményt akárhol, de ha már ilyen őszintén beszélünk magunk között . . . valljuk be azt is, hogy azóta nemcsak a nagyvilág változott, de az amerikai magyar élet is. A világégés következtében idekerültek olyan sütni-főzni tudó magyar nők, akik nem félnek a hagymaszagtól, de még a munkától sem. Ezek fő célja, hogy a tudásukat gyümölcsöztessék, tehát vendéglőkben, cukrászdákban vállalnak munkát, így ma már minden amerikai városban, de különösen itt New Yorkban azzal a biztos tudattal vásárolhatunk süteményt a magyar helyeken, vagy rendelhetünk gulyást, rostélyost a magyar vendéglőkben, hogy nem hiányzik azokból az ismert és áhított zamat, legfeljebb az hiányzik, ami az óhazai ételeknek külön izt adott; az édesanyánk tálalása .. . . Varga Éva MEGHÍVÓ verskóstolóra Írta: BRÓDY LÁSZLÓ KEMÉNY JÚLIÁNAK Gyere velem pincémbe, itt a lámpás, elől lopó és hordó, kád, veder, prés, mélyén borok, fajtája, ize más-más édes, fanyar, savanykás és kesernyés. Jer, hogyha kedved van mukotállni s mert lelkem benne, lelkesülsz a lelkén. Szűk pátriám volt Ujhely, Liszka, Tállya, tüzét, zamatját rám testálta Zemplén. Jer kostolóra, benne van a lelkem. Sok gazdag ősz szüretjén szüretettem, pincém pókhálós palackkal tele. Különböző évjárat. Nagy elődök, bölcs vincellérek gondján érlelődött és az idő aszúvá szűrte le. AJÖVŐ NAPLÓJA Minthogy a fiatalítás divatja egyre jobban terjed és egyes művésznők már alá is vetették magukat ennek az üdvös műtétnek, egészen bizonyos, hogy a jövő század krónikásai a színésznők hagyatékában ilyesféle naplójegyzetekre fognak rátalálni. Tegnap meg 70 éves voltam. Ma már negyven. Amikor először voltam negyven, letagadtam tízet. Most, hogy másodszor vagyok negyven, menynyit tagadjak le?