Amerikai Magyar Népszava, 1955. március (57. évfolyam, 51-65. szám)

1955-03-01 / 51. szám

2-IK OLDAL Kntarad u sacond Class Matter at me Cleveland Post offlca under ine Act of March 1878. Published Dally Except Sundays by AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, Inc. 1736 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO „dltor: ZOLTÁN GOMBOS Editorial and Circulation Office — Szerkesztőség és Kiadóhivatal 340 EAST 79th STREET, New York 21. N. Y. Telefon: REgent 7-9370 Előfizetési árak - Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (one yea?) $15.00. — Félévre (half year) $8.00. Negyedévre (quarter year) $4.25. BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK: Detroit, Mich., 8129 W. Jefferson Ave. Garfield, N. J., 32 Division St. New Brunswick. N. J.. 98 Franch St. Perth Amboy, N. J., 403 Lawrle St. Philadelphia, Pa., 1811 N. Franklin St. Pittsburgh 30, Pa., Hotel Fort Pitt. Toronto, Ont.. Can., 368 Spadina Rd. Trenton N .T.. 511 Genesee Street CANADIAN MAIN OFFICE: 269 Spadina Ave., Toronto 2-B, Ont. — Telefon: WA 1-5783 — Lakás: Thornhill, AV 5-1794 Canadian Main Office, 269 Spadina Ave.. Toronto, Ontario Chicago 19, 111., 8341 Prairie Ave. Ullance, O., 766 E. Summit Street iTldgeport, Conn., 578 Bostwick Ave. letblehem, Pa., 703 E. 4th Street duffalo 17. N Y., 70 Orchord Drive. A PÉNZ ÉRTÉKE Tegyük fel, hogy a kincstár egy nap azt monda­ná, hogy ezentúl 10,000 dollár csak egyetlen dollárt ér, de biztosítani bennünket róla, hogy az árak is ehhez igazodnának, így például ha egy kenyér most 2500 dollárba kerül, akkor ezentúl 25 cent lesz az ára. Meglehetősen zavarbaejtő, ugye? De ez történt Pekingben, ahol a kínai kommu­nista kormány devalválta a yuant. A kínai kormány keres ezen az üzleten, mert a régi yuanok egy jókora részét sose fogják beszolgáltatni. Ami pedig az árak stabilitását illeti — hát ebben kételkedünk. Adjanak csak a kínai kommunistáknak még öt évet egy ötéves tervre és a yuan ugyanolyan inflációs pénz lesz, mint ma. HARC AZ INFLÁCIÓ ELLEN Kommunista “tervgazdálkodás” kínai módra. A yuan nevű kínai pénzt leértékelték és új yuant bocsáj­­tott ki a vörös kormány. A régi, inflációs papírpénzt tízezer az egyhez arányban váltják be. Minden tízezer régi yuanért kap egy újat a kínai polgártárs. Az újat éppen olyan hévvel nyomjá­k az elvtársak, mint a ré­git, finom selymes papírra és mielőtt még a papír el­kopik, ez az új valuta is elértéktelenedik majd, kellő fedezet nélkül. Mi változott tehát? Eddig 2500 yuanba került egy font kenyér. Most egy yuant kell csak fizetni ér­te. A kínai vörös kormány milliókat keres az átvál­tási üzleten. A deficitet így áthárította a kínai népre. mi van McCarthyval? Több mint két hét előtt McCarthy azt mondta, “bizonyítéka van”, hogy egy demokrata szenátor 300 dollárt fogadott el a kommunista párttól. Kezében van a “fotosztatikus bizonyíték”. Azóta sem a de­mokrata szenátort nem nevezte meg, sem a fotosz­tatikus bizonyítékot nem mutatta föl. Egy év előtt az ilyen nyilatkozat még izgalmat váltott volna ki. Most senki sem követeli, hogy Mc­Carthy bizonyítson. Az egész politikai élet a füle mel­lett hagyta elmenni McCarthy nyilatkozatát. Kiván­csiak vagyunk mit jelent ez: közéletünk megcsömör­­lött a botrányoktól vagy pedig McCarthy elvesztette befolyását és nem fontos többé amit mond? LEFEGYVERZÉS A szovjet időnkint propaganda beszédeket har­sog a négy égtáj felé, világbékéről szavalnak a Krem­lin állig felfegyverzett diktátorai és az atomfegyve­rek törvényen kívül való helyezéséről. Közben azon­ban azzal kérkednek, hogy több és erőteljesebb bom­bájuk van, mint Amerikának. Nemzetközi lefegyverzést követelnek, de saját hadi üzemeiket nem hajlandók nemzetközi ellenőr­zés­ alá helyezni. Ezért mondotta Henry C. Lodge, Amerika UN fődelegátusa, hogy nem tartozik a derűlátók közé, akik azt hiszik, hogy a szovjet komolyan gondolja azt, amit mond. A lefegyverzési konferencia csak pódium a kommunista hazugságok és rágalmak ter­jesztésére. MEDDIG? Edgar F­aure, a 46 éves pénzügyi zseni, Pierre Mendes-France barátja, új francia kormányt alakí­tott, azonos programmal, mint France, akinek kor­mányában pénzügyminiszter volt és a reform tervek végrehajtója. France népszerűségét mi sem jellemzi jobblan, mint hogy naponta ezer levelet kap az ország min­den részéből és a francia polgárok azt ígérték neki, hogy az új választások alkalmával ismét nyeregbe segítik, párthíveivel együtt, ugyanakkor kiebrudal­­va a nemzetgyűlésből az ellene hadakozókat. A francia gazdasági helyzet biztonságosabbá vált Fraure keze alatt és talán adnak neki annyi időt, hogy egy lépéssel tovább haladjon és a reformterve­ket elindítsa. A jövő évi választások aztán majd megmutat­ják, mint vélekedik a nép vezetőiről és azokról, akik félrevezették. Kérdés csupán, hogy meddig marad helyén a francia kormány? A második világháború óta ez a 21-ik kormány, amely munkához látott, de munkáját nem tudta befejezni. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA A Z 41 fi­rst Nő Fiatal legénykoromban mindig féltem az okos nőtől, mert valahogy úgy éreztem az lesz a vesz­tem. Különösen is én azt gondoltam, hogy a nő csak édesség, csecsebecse, akit azért teremtett a jó Isten, hogy a férjét vigasztalja, bátorítsa, mel­­léálljon akkor is, ha nincs igaza. Később ezt a filo­zófiámat oda módosítottam, hogy megbocsátom a nőnek az okosságot, csak engem ne tanítson, mert eszem az van nekem elég. Mégis úgy fordult a dolog, hogy a sors egy okos nővel hozott össze, aki elől nem térhettem ki. Négyen voltunk jó pajtások legény koromban. Együtt laktunk, együtt kosztoltunk és együtt si­rattuk a régi pesti életet, ahol mint iparosok mégis csak voltunk valakik, ha máshol nem, hát az egyletben, ahol tánciskolánk volt, színdara­bot tanultunk, dalárdába jártunk, míg itt Ame­rikában ebben a teljesen vadidegen világban, majd meghaltunk unalmunkban. Munka után, vasárnap délután a riverhidon ücsörögtünk vagy kint a mezőn a hangyák és darazsak életét tanulmányoztuk, de ez a szórako­zás nem elégített ki bennünket. Mi valami ne­mesebb dologra vágytunk ami szellemileg is fog­lalkoztat meg amiben szórakozást is találunk. Így született aztán meg bennünk az a gondolat, hogy egyletet alakítunk Önképző egyletet, amit itt a szabad világban, ahol arra még engedélyt sem kell kérni, szépen ki tudunk majd fejleszteni. Ettől az időtől kezdve vége-hossza nem volt a tervezgetésnek. Verset tanultunk, monológot ma­goltunk, színdarabot válogattunk, nótát, kuplét dudorásztunk. Egy derék magyar szalonos helyiséget adott, fűtés, világítással, csak be kellett rendeznünk, összepótoltunk, deszkát vettünk, fúrtunk, farag­tunk, lócát, asztalokat csináltunk és még az ab­lakokat is feldíszítettük színes papírral, a plafont meg lampionokkal, úgy, hogy gyönyörűség volt benne lenni. Volt tehát már helyiség, de hátra van a meg­alakulás. Házról-házra járva, sok kunyerálásra si­került néhány embertől ígéretet kicsikarni, hogy ekkor és ekkor eljönnek az alakuló gyűlésre, ez azonban csak ígéret maradt, mert négyünkön kí­vül senki sem jött, csak a szalonos, akit elnöknek választottunk, Így aztán, ha szűkösen is de meg­alakultunk, elosztva magunk között a tisztsége­ket, engem jegyzőnek választottak, mert tűrhető írásom volt. Próbálkoztunk mi aztán mindennel, hogy tago­kat szerezzünk. Kirándulást hirdettünk szalonna­­sütéssel, képviselő választással, társasjátékkal — nem ért semmit. Annál nagyobb volt tehát a meglepetésünk, mikor egy rendes havi gyűlésünk alkalmával kopogtatnak az ajtón és egy szép úri ruhába öltözött nő jelenkezik tagnak. Adtál uram esőt, de nincs köszönet benne, — gondoltam ma­gamba, mert ebből az úri hölgyből sohasem lesz jó önképzős tag. Nagy virágos kalap, fátyol az arcán, keztyü a kezén, cájgcipő a lábán. A hölgy illendően bemutatkozott. Itt és itt fer­­lődt egy gyárba. Hazulról az iskolából jeles bizo­nyítványai vannak. Beszél németül, angolul,­ ma­gyarul és már odahaza főszerepet játszott egy színdarabban. A tagsági díj fejében mindjárt le is fizetett egy dollárt, meg a közreműködését is megígérte bármilyen önképzős dologban. Keresztül esve a hölgy tagsági felvételén, to­vább folytatunk a gyűlést. A napirenden a jegy- írja: UH JÓZSEF főkönyv felolvasása volt soron a múlt hónapi ügyeinkről, kiadásunkról, bevételünkről. Én mint jegyző felolvastam a jelentést, közölve a tagság­gal, hogy a múlt hónapi bevétel negyven cent volt, a kiadás meg ötven cent festékre, tehát tíz cent a “decifit.” Az elnök feltette a kérdést, akinek van meg­jegyzése vagy észrevétele a jegyzőkönyvhöz, tes­sék hozzászólani. Ebben a percben az új tag fel­emelkedik és azt mondja: — csak formai, szóbeli hibát talált, amely szerint a decifit szót tessék kiigazítani mert az deficit, ami hiányt jelent. Erre a szóra én úgy elsápadtam, mint aki a térítőn felül. A kutayatáját, gondoltam magam­ba, már egy éve használom ezt a decifit szót és senki sem akadt fenn rajta, csak ez az új tag! Gondolkoztam, felvilágosítom a hölgyet, megma­gyarázom neki, hogy ez a szó a deciből szárma­zik, mint teszem azt, két deci szódával, vagy há­rom deci tisztán, de amint feléje néztem, a sze­münk találkozott, hát olyan bocsánatkérés félét láttam az ajkán és így elálltam a szótól. A gyűlés végeztével felhozódott a decifit szó s mivel egyikünk sem tudott angolul, csak az új tag, neki adtak igazat, már annál is inkáb, mert a hölgy vagy négy-öt szót felhozott, amelyek mind őt igazolták. Mivel én nagyon kardoskod­tam, bizonyítgattam a decifit mellett, hát rajtam maradt, rajtam száradt a szó ugyannyira, hogy­ azután már mindenki decifit tagtársnak titulált. El is mentem arról a plézről örökre. Ha netalán él még ez a hölgy és olvassa e soro­kat, hát ezennel tisztelettel bocsánatot kérek tőle, mert időközben megtanultam, hogy az okos nőtől is lehet valamit tanulni. 4. ——mmm—————na——! Sirató Muzslay bátyánk felett Megvallom: hiányozni fog a főasztaltól. Minden főasztaltól, melyet magyar ünnepségeken szorgos magyar asszonyok annyi szeretettel teritgetnek, hiányozni fog Muzslay József, a Szabadság napi­lap városi szerkesztője. Vele együtt hiányozni fog az a komoly ünnepélyesség is, melyet annyi meg­kapó egyszerűséggel viselt kis termete ellenére. Ahol csak megjelent, az emberek ösztönszerv­leg érezték, hogy képvisel valakit, vagy valamit, aminek súlya van: a magyar napilapot. Nehéz lesz belenyugodni mindnyájunknak abba, hogy nem járja többé a magyar bankárokat s nem írja ezentúl azokat a figyelmes beszámolókat, melyek­ben nem csak az imát mondó lelkipásztorok, az ün­nepi beszédeket dörgő helyi nagyságok, de a tor­tákat ajándékozó pékmesterek, a virágott adomá­nyozó üzletemberek, a töltöttkáposztát készítő szorgos asszonyok és a kiszolgáló leánykák is méltóképen megkapták az illő dicséretet és buzdí­tást. A jó újságíró sajátos tehetségével mindég megtalálta a helyes hangot és mindég m­egragad­­ta a lényeget írásaiban. A lényeget kereső újságírói egyénisége mögött azonban mindig ott nevetett ki szép szemeiből a poéta is. Anyanyelvét mindenek felett szerette és ahol alkalom adódott rá, örömmel és boldogan sza­valt egy-egy saját szerzemény­ű alkalmi verset, avagy a magyar klasszikusokból boldogan öntött gazdag szívéből legfinomabb bankett szellemi cse­megeként egy szép és zengzetes magyar költe­ményt. Mikor szavalt, akkor éreztük meg igazán, hogy ez a kis komoly ünnepélyes emberke, milyen hő szerelmese a zengzetes magyar nyelvnek. És szerettük érte. Kedvenc verseit újra és újra meg­hallgattunk, soha rá nem untunk, mert a régi szép szavak csak szebbé lettek abban a tüzes ölelés­ben, mellyel Muzslay bátyánk átölelte nagy sze­relmesét, a magyar nyelvet. Figyelmes és udvarias ember volt. Abból a ki­haló fajtából, akik nem sértenek meg senkit, aki igyekszik kihangsúlyozni a jót és valahogy agyon­hallgatni a­ rosszat. Nem volt a szenzációkat kere­­ső újságíró, de hivatalát úgy fogta fel, mint aki­nek nevelni kell embereket az újságos betűn ke­resztül a nemesre, a jóra, az összetartásra, az egy­más megbecsülésére, a testvéri szeretet ápolásá­ra. Sok mindent, ami szenzáció­számba mehetett volna, elhallgatott, sok mindent, aminek lényegé­ben kevés súlya volt, kihangsúlyozott azért, mert első hivatásának tartotta­ nevelni azt a magyar olvasóközönséget, melyet annyi hűség­gel szolgált egy félszázadon keresztül. Magyar életünk gazdagabb lett, igazabb lett, emberibb lett azért, mert volt egy Muzslay Jó­zsefünk, aki nem azért volt újságíró mert szen­zációt keresett, hanem azért, mert nevelni akart. Ezért marad itt az emléke köztünk. Ezért majd jövendő magyar bankerokon, mikor felszolgálják a zamatos töltöttkáposztát az általa oly sokszor megdicsért derék magyar asszonyok, újra és me­­­gint eszünkbe jut az a komoly kis emberke, aki egy félszázados csendes szolgálatával ránk köl­tötte értékes életét és mert ránk költötte, az ő emléke is, de a mi életünk is gazdagabb lett. Talán az egész siratorunak a hangulatát ez a kis Tarnócy-vers­töredék festheti szóval szépen. W: Apróka vers ez, nincs is súlya. Ha vízre dobnám, el is úszna. Ha rálehelnék, elrepülne és holdsugáron hegedülne. Így hegedülne, kóborolna s az angyalokkal találkozna, nagyon riadtan, nagyon árván, pihegne el egy angyal szárnyán. Írta: Dr. LEFFLER M. AN­DOR ŐSZINTÉN MEGVALLVATN­­ ........ A vendéglátó háziasszony teát adott uzsonnára és hozzá dióspatkót tett az asztalra. Én jól isme­rem őt, tehát tudtam, hogy a süteményt készen vette, bár azt is tudom, hogy re­mekül érti a sütés-főzést, de fő szempont nála a saját kényelme. Az egyik vendég rámutatván a süteményes tálra, megkérdezte: “Házikészítmény ?” Mire a nő mo­solyogva mondta: “őszintén megvallom, itt vet­tem a szomszédos amerikai cuk­rászdában. Én nem sütök itthon semmit és a főzéseknél is csak kannás, vagy kész ételekre szo­rítkozom. Nagynéha a férjem kedvéért főzök egy magyaros vacsorát, gulyást, vagy rostélyost, de olyan sze­rencsém van, hogy ő ki nem állhatja a hagyma­szagot, így én soha nem is tisztítok egy hagymát, nincs is a háztartásomban. Különben is rájöt­tem, hogy a pörkölt is, a rostélyos is épp olyan­­ jó hagyma nélkül. Az csak bebeszélés, hogy a magyaros, hagymás ételek ízle­te­sebbek az ame­rikai módon készített ételeknél. Én bizony nem teszem tönkre a kezeimet a hagymatisztítással, szerencsére a férjem nem is kívánja, sőt . . .!” Mikor búcsúztunk, a háziasszony kikísért a fo­lyosóm, ahol a liftre várva állnunk kellett még kis ideig. Mikor feljött a lift, abból legnagyobb meglepetésünkre kiszállt az épp hazaérkező házi­gazda. Ő is megörült a nem remélt találkozás­nak és igy leengedvén a felvonót, álltunk még a folyosón beszélgetve. Eközben a szemben levő la­kásból kijött egy gyerek és az ajtónyitás nyomán szinte tódult kifelé az ételszag, erős hagymás­rostélyos étvágygerjesztő illata . . . A férj, mint egy szaglászó nemes paripa, for­dította fejét a szag irányba aztán elragadtatva kiáltott fel: “Érzitek . . .? Ez igazi magyar hagy­másrostélyos . . .! —­ Drágám —, fordult a fele­ségéhez, hozzon ki nekem ehhez a szaghoz egy darab kenyeret . . .! A lelkesedő honfitársról és a leleplezéstől pi­ruló háziasszonyról jutott eszembe az én ese­tem, ez pedig régen történt. Mikor Amerikába jöttem, a fiaim tudták, hogy nem vagyok járatos a konyhai tudományokban, tehát így biztattak: “A sütéssel ne fáradj, mi nem szeretjük a süteményt. Csak jó magyar gulyást csinálj és káposztás galuskát. Mi imádjuk ezeket, de az amerikai vendéglőkben nem tudják készí­teni.’ Nagy ambícióval fogtam hozzá a megrendelt menühöz és a naponta ismétlődő rendelés tudáso­mat bizonyította. A főtt ételek készítésében már nagy változatosságot fejtettem ki, de a sütést meg sem próbáltam. Az első karácsonyra Emma barátnőm meglepett egy csomag dióspatkóval. Az ünnepi asztal dísze volt a magyar asszony sütötte remek diós, de épp ezért el is fogyott gyorsan. Mikor másnap a fiaim ismét kértek a sütemény­ből, kiefen zavartan mondtam, hogy eltettem a vacsorához, ők elhitték, én pedig titokban el­mentem az egyik cukrászdába, ahol igen bizta­tó külsejű süteményeket láttam néha. Most is ta­láltam diós-mákos patkót és nagy diadallal vittem haza. Mikor vacsora idején feladtam az asztalra, fiaim lelkesedve ünnepelték a viszontlátást. Bandi rögtön bele is harapott egy diósba és aztán meg­jegyzés nélkül olvasta tovább a könyvét. Ilyen­formán Gyurka gyanútlanul vette el a következő patkót, amely azonban ez esetben nem hozott szerencsét nekem ... A fiam szemrehányólag nézett rám és oktatóan mondta: “Anyuka, valld be, hogy ezt egy amerikai cuk­rászdából hoztad . . . Te még nem ismered az itteni készítményeket és azt hitted, hogy ez épp olyan izű, mint az Emma-diós. Kóstolj meg egyet és akkor megtudod a különbséget. Okultam a leckén és nem veszek többé süte­­­ményt akárhol, de ha már ilyen őszintén beszé­lünk magunk között . . . valljuk be azt is, hogy azóta nemcsak a nagyvilág változott, de az ame­rikai magyar élet is. A világégés következtében idekerültek olyan sütni-főzni tudó magyar nők, akik nem félnek a hagymaszagtól, de még a mun­kától sem. Ezek fő célja, hogy a tudásukat gyü­­mölcsöztessék, tehát vendéglőkben, cukrászdák­ban vállalnak munkát, így ma már minden ame­rikai városban, de különösen itt New­ Yorkban az­zal a biztos tudattal vásárolhatunk süteményt a magyar helyeken, vagy rendelhetünk gulyást, ros­télyost a magyar vendéglőkben, hogy nem hiány­zik azokból az ismert és áhított zamat, legfeljebb az hiányzik, ami az óhazai ételeknek külön izt adott; az­ édesanyánk tálalása .. . . Varga Éva MEGHÍVÓ verskóstolóra Írta: BRÓDY LÁSZLÓ KEMÉNY JÚLIÁNAK Gyere velem pincémbe, itt a lámpás, elől lopó és hordó, kád, veder, prés, mélyén borok, fajtája, ize más-más édes, fanyar, savanykás és kesernyés. Jer, hogyha kedved van mukotállni s mert lelkem benne, lelkesülsz a lelkén. Szűk pátriám volt Ujhely, Liszka, Tállya, tüzét, zamatját rám testálta Zemplén. Jer kostolóra, benne van a lelkem. Sok gazdag ősz szür­etjén szüretettem, pincém pókhálós palackkal tele. Különböző évjárat. Nagy elődök, bölcs vincellérek gondján érlelődött és az idő aszúvá szűrte le. A­­JÖVŐ NAPLÓJA Minthogy a fiatalítás divatja egyre jobban ter­jed és egyes művésznők már alá is vetették ma­gukat ennek az üdvös műtétnek, egészen bizo­nyos, hogy a jövő század krónikásai a színésznők hagyatékában ilyesféle naplójegyzetekre fognak rátalálni. Tegnap meg 70 éves voltam. Ma már negyven. Amikor először voltam negyven, letagadtam tí­zet. Most, hogy másodszor vagyok negyven, meny­nyit tagadjak le?

Next