Amerikai Magyar Népszava, 1955. április (57. évfolyam, 88. szám)

1955-04-13 / 88. szám

2-IK OLDAL Entered as Second Class Matter at the Cleveland Post Office under the Act of March 1879. Published Dali Except Sundays by AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, Inc. 1736 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS Editorial and Circulation Office — Szerkesztőség és Kiadóhivatal 340 EAST 79th STREET, NEW YORK 21, N, Y. Telefon: REgent 7-9370 Előfizetési árak - Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (óné year) $15.00 — Félévre (half year) 8,00. Negyed évre (quarter year) $4.25 3RANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK Uliance, O., E. Summit Street Bethlehem, Pa., 703 E. 4th Street Bridgeport, Conn., 578 Bostwick Ave. Buffalo 17, N. Y„ 70 Orchard Drive Chicago 19, 111., 8341 Prairie Ave. Detroit, Mich., 8129 W. Jefferson Ave. WA 1-5783 — L v WA 1-5783 — Lakás: Garfield, N. J., 32 Division St. New Brunswick, N. J., 98 French St. Perth Amboy, N. J., 403 Lawrie St. Philadelphia, Pa., 1811 N. Franklin St. Toronto, Ont., Can., 368 Spadina Rd. Trenton, N. J., 511 Genesee Street kás: BA 1-8324. L Thornhill, AV 5-1794 M FÉLE'RÁK A Sloan-Kettering Institute nagyszabású rák­kutató munkája részleges eredménnyel járt. Ma már ott tartanak,­­hogy 46 féle rákot tudnak gyógyítani. Az egyik új gyógyszer, a triethylene melamine álla­toknál száz százalékos gyógyulásokat idézett elő. A hydrogén atom “magja” a proton, melyet a californiai egyetem egclotronja révén juttattak egy agytumoros­­beteg testébe, szintén elősegítette a rák­­beteg gyógyulását. A hormonok elemzése és szerepük felismerése révén ugyancsak sikerült számos emberéletet meg­menteni. Ma már tudják, hogy a hormonok bizonyos anyagot, vegyszert termelnek, amely a rákos test­részt élteti. A női mellrák így a jövőben sokkal gyor­sabban fog­­gyógyulni, vélik az orvosok. Mindennél nagyobb a jelentősége annak, hogy ezidén már gyerekek millióit ojtják be a Salk-féle szérummal, amely a pókiótól menti meg őket. A múlt­­évi oltások sikerrel járta­k. Közel kétmillió gyerek­kapott a szérumból és egyetlen egy sem betegedett meg. Az orvosi­­kutatás és tudás így szabadít­ja meg az emberiséget szörnyű rémeitől. ARAB POLITIKA Egyiptom újabban azzal szórakozik, hogy a su­ba alatt háborút visel szomszédja, Izrael ellen. A rendes hadsereg tagjai és arab lesipuskások lopóz­­nak át a határon, farmokat bombázni, országutakat aláaknázni, felgyújtani a termést. Ha aztán a meg­támadottak védekezés közben lepattantanak néhány gonosztevőt, Kairóban elkezdődik a jajveszékelés és az NN előtt döngetik a mellüket, hogy ezt nem tünk tovább. Karinthy Frigyes klasszikus egyfelvonásosa jut az eszünkbe ilyenkor, a diák, amikor a tanár fele­lősségre vonja a verekedés miatt, így védekezik: “Az úgy kezdődött kérem szépen, hogy a Ger­ber visszarágott.” * Nasser ezredes, Egyiptom miniszterelnöke, pon­tosan így panaszkodik az NN vizsgálóbizottság előtt. SZÓRAKOZÁS Két kiskorú bostoni fiú bevallotta a rendőrsé­gen, hogy az idők során 300 autót loptak, melyeken lánybarátnőiket vitték kocsikázni. Amikor aztán ki­fogyott az autóból a gazolin, otthagyták az utón, vagy árokba fordították. — Szórakoztunk — mondták a gyerekek.­­— Bro­o­klyn­b­an egy kam­aszokból álló csop­ort estéi­kint úgy szórakozott, hogy sötét úttesteken, lámpák, vi­­lágítás nélkül robogtak átlagosan 60-70 mérföldes óránkénti sebességgel. A versengés célja az volt, hogy bebizonyítsák milyen rettenthetetlen bátrak, vállalják az összeütközés, vagy gázolás kockázatát. Az ilyen ostoba hősködés nemcsak verést érdemel, de a szülőket is felelősségre kell vonni. Azok a gye­rekek, akikkel nem törődnek otthon, akiknek tet­teikről csak az újságokból értesül az apjuk, vadul­nak így el, hogy köz- és önveszélyesekké válnak. JÓ TANÁCSOK Kiváló szakorvosok, ideggyógyászok tanulmá­nyozták az autósok lélektanát.­­Megállapították, hogy bizonyos egyének, felindult lelkiállapotban, el­keseredett hangulatban egyenesen keresik a ka­tasztrófát. A fiataloknál főleg 21 éves korban mutatkozik ez a jelenség. A középkorú egyének 40—50 év kö­zött hajlamosak rá, hogy megfelejtkezzenek az ele­mi életösztönről és a közlekedési szabályokról. Ezeknek azt tanácsolják az idegorvosok, hogy ha fáradtak, ha rossz hangulatban vannak, ha idege­sek, állítsák le autójukat és pihenjenek pár percet. Vagy ha lehetséges, ne induljanak el autóval. Ne törődjenek azzal, hogy az után valaki elé­­bük vág, ne álljanak oda versenyezni a tolakodóval, vagy a szabálytalanul hajtóval. Rendszerint az ilyen csekélységekből lesznek aztán a tragédiák. LEVELEK Amerikában élő franciák, németek, olaszok és amerikai polgárjogot nyert európaiak ezrével írják az óhazába leveleiket hozzátartozóiknak, barátaik­nak — Amerikáról. Őszinte, tiszta képet próbálnak nyújtani a tengerentúliaknak a szabadság hazájáról. Nemcsak a kommunisták, de a polgári sajtó is­­gyak­ran ad hamis jelentéseket a sokarcú Amerikáról. Fontos, hogy megbízható hozzátartozók, akiknek szavára, ítélőképességére adnak az óhazaiak, vilá­gosítsa fel őket. Többet ér ez minden hivatalos pro­pagandánál amerikai Magyar népszava ROZIKA EMLÉKEZETE­ K. DOBRA GÁBOR! Nem bizom a postára a levelem, mert még úgy járok, mint egy esztendővel ezelőtt, amikor­­egy 101-es öreg baka elkérte tőlem Izsák Jakab 101-es káplánnak a címét, akiről megírtam, hogy Ferenc József katonája volt . . . Felbiztattam Izsák Jakabot hogy egy volt ez­redtársa írni fog neki, ha akar­ja, meg is látogatja, de bizony nem kapott hírt tőle . . . Izsák Jakab azóta már az ég­ben szalutál Ferenc Jóskának és mint kiváló villanyszerelő, oil­afent javítgatja a kihunyó csillagokat . . . Kedves Dobra­­Gábor. Kerekes Rozika címét kéri tőlem, akiről “Rozika karácsonya” cikkem­ben megírtam, hogy gyulavári lány. Azt írja, ked­ves földim, hogy “. . . én is gyulavári vagyok, persze Ameriká­ban élek. 1907-ben hagytam el szülőhazámat és szülőföldemet Gyulavárit, ahol több unokatestvérem van, de sajnos egyikkel sem tudok érintkezésbe lépni. Azért írok, hogy meg­kérjem, küldje el Rozika címét, ki tudja, hátha rokonom és ha rossz helyzetben van, tudnék raj­ta segíteni. Mert az elmúlt, borzalmas háború is sokakra lesújtott, tönkre tette és rabszijjra fűz­te, a mindig szabadság után vágyódó, szegény magyar népünket . . .” Ha jól emlékezem, kedves földim, Kerekes Rozikáék a gyulai utón laktak. Szülei a vári ura­dalomban dolgoztak, d­e volt egy kis házuk és veteményes kertjük is. Rozika eladósorban való lány volt, azért jött a városba dolgozni, mert gyűjtötte a kelengyére valót. Vőlegénye Feri, kovácslegény volt, szintén az uradalomban dol­gozott . . . Rozika egy esztendőt töltött minálunk. Azután megesküdött. Nászajándékát, egy tükrös szekrényt, mely leghőb­b vágya volt, édesapám szekerén küldte ki Váriba. Sajnos, nem táncol­hattam a lakodalmán, mert idegen országban utazgattam. Rozika szép levélben köszönte meg az emlékezést és megígérte hogy hamarosan el­látogat hozzánk. De már én is fiatal menyecske voltam, amikor 'elsőszülöttjével, bogárszemü kis Ferkóval "betoppant hozzám. Volt nagy öröm, sí­rás. Ketten neki álltunk kedvenc ebédünket főz­ni és nem volt se vége, se hossza az emlékezés­nek. Rozika eldicseked­ett, hogy dolgos ember az ura, csak nem szereti, hogy annyit futkos haza, özvegységre jutott édesanyjához. Már akkor szük­ség lett volna egy rokon segítő kezére. De nem búsultuk el sokáig magunkat. Örül­tünk, hogy viszontlátjuk egymást. Fer­kó megbá­multa az aranykalitkában éneklő madarat, elhi­tettem Rozikával, hogy az nem más, mint az a madár, melyet karácsonykor a szivén bujtatott. — Milyen jó, hogy visszahoztad — évődtem vele — most Ferkó fiad miben gyönyörködne. Rozika szeméből legurult egy könny. Megölel­tem. — Rozikám, csak nem fáj, az emlék? — Megunkatott — mondotta, de arcocskája fel­­ írta: MAJOR ILONKA indult. — Hát húsvétkor, amikor a fivérei, Pista, Mik­lós kancsóból öntözgettek meg. Délután az ün­neplőmet is lelocsolták, ellittam magamat és ne­ki fogtam a vasalásnak. Vártam Ferit meg a vári legényeket. — Emlékszel Rozikám, jöttek a kis csizmás, alig két araszos legények, nem mondom, voltak na­gyobbak is, és ki selypítve, ki tiszta szé­pen mond­ta a húsvéti rigmust? Azzal már jött is a nyakunkba a pacsu­i zu­­hatag. A hajamba, a hajamba, kiáltottuk . . . — Hát még a tekintetes úr . . . Édesapáméknak egy fehérszőrü bárányt ajándékozott. Dalolva haj­tottuk haza Ferivel. — Édesapámnak köszönhettük mi is, hogy any­­nyi csengettyű csilingelt húsvétkor az Udvaron. Ahány barátja, meg­tisztelője volt, mind kéksza­­lagos bárányt küldött a gyerekeknek. Hát a sok illatos jácintra emlékszel-e Rozika? —­­Már hogyne emlékeznék . . . Kedves földim, azóta se láttam viszont Rozikát. Az évek múlásával Gyulavárit, Újvári köti ösz­­sze Gyulával és az utakat szegélyező eperfák és fázós akácok terebélyes, sudár fákká nőttek. Reméljük, hogy a­­borzalmas háború, melyet földimnek négy fia hősiesen küzdött végig, meg­­kímélte Rozikát a gyásztól és bujdosástól. És a “felszabadítók” árulása nem ölte meg a szívében élő jó reményt. Címezze Kerekes Rozikának a gyulai útra a levelet, ha kézhez kapja, tudom nem lesz nálánál senki boldogabb. Kövessék ne­mes szivének példáját mások is. Major Ilonka Magyar küldöncfiú a szenátusban Írta: VASVÁRY ÖDÖN Pár hete egy nagy kép jelent meg lapunkban, amely azt ábrázolta, hogy H. Alexander Smith new jerseyi szenátor asszisztense kezet fog For­­man B. Róbert new brunswicki magyar fiúval, akit most neveztek ki küldönc fiúnak a washing­toni szenátusba. A kép aláírása hozzáteszi, hogy a Forman fiú az első magyar, akit ez a nem cse­kély és érdekes kitüntetés ért. Ez az utóbbi állítás téves, mert tudomásom szerint legalább egy magyar fiú már részesült ebben a kitüntetés­ben, jó régen, több mint het­ven esztendővel ezelőtt. Ez a magyar fiú a ne­mes emlékű Rózsafy Mátyásnak volt a fia, Louis A. Rosaly, aki pár évvel ezelőtt halt meg Wash­ingtonban, ahol mint az Old Records hivatal fő­nöke, igen hosszú kormányszolgálat után nyuga­lomban élt. Apja, Rózsafy Mátyás, akinek egyébként a Sza­badság megalapításában is fontos szerepe volt a kilencvenes évek legelején, kispap volt a bécsi Pazmaneumsban, amelyet számos társával együtt elhagyott 1848-ban, hogy a magyar szabadság­­harc katonája legyen. Rózsafy komáromi fiú volt és 1849-ben a ‘Komáromi Lapok” címmel megje­lent napilapot szerkesztette. Mint tudjuk, a hí­res komáromi vár volt az utolsó, amely megadta magát a szabadságharc leveretése után. A ma­gyar hadsereg Görgey vezetése alatt 1849 aug. 13-án tett le a fegyvert, Idle Komárom csak októ­ber elején volt hajlandó megadni magát. A fiatal Rózsafy külföldre bujdosott és pár esz­tendő múlva két hű barátjával, Makk József volt tüzérfőhadnaggyal, aki a komáromi tüzérség pa­rancsnoka volt és a híres Figyelmesy Fülöppel, aki később Lincoln ezredese és amerikai konzul lett, főmozgatója volt annak a szerencsétlen sor­sú összeesküvésnek, amelynek Magyarország fel­szabadítása lett volna a célja s amelynek az ak­kor még kisázsiai internáltságiban élő Kossuthot is­­ sikerült megnyerni. Az összeesküvés so­kak életébe került, de a három főmozgatónak si­került megugrani, úgy hogy később mind a hár­man az Egyesült Államokba kerültek. Rózsafy mint kapitány harcolt a Lincoln féle polgárhábo­rúban. Az arlingtoni nemzeti temetőiben levő sír­ja mellett a Református Egyesület konvenciójá­nak tagjai és vendégei emlékünnepet tartottak 1939 nyarán. Rózsafy Amerikába kerülése előtt hosszabb ideig Angliában élt, amely menedéket adott, so­kak mellett, a magyar szabadságharcosoknak is. Londonban nősült meg s mint fia maga mesélte nekem, olyan családból, ahol tiz leány volt és mind a tiz magyar emigránsnak lett a felesége. Louis A. Rosaryra véletlenül bukkantam rá vagy 16 esztendővel ezelőtt, amikor levéltári ku­tatásaim­­épen az ő hivatalába vezettek. Mogor­va, kevésbeszédű embernek találtam, aki már ak­kor a nyolcvan felé közeledett. Csak akkor mele­gedett fel, amikor elébe tartottam az apja arc­képét, amint az a Kende-féle könyvben megje­lent. Egyszerre kedélyes lett (apja, az öreg Ró­zsafy, igen kedélyes és joviális ember volt) és felmelegedett. Mint hivatalfőnök, megengedte, hogy kedvemre kutathattam a mindenféle há­borúkból fennmaradt katonai iratok milliói kö­zött és sikerült is nagyon sok érdekes magyar adatot találnom. Amikor 1939-ben többszáz magyar felvonult ap­ja sírjához, Resaly is ott volt a család minden tagjával és hatásos beszédet intézett a megjelen­tekhez. Természetesen angolul, mert magyarul nem tudott. Mint fiatal fiút, természetesen politikai befo­lyással, sikerült bejuttatni a szenátusi küldönc­­fiuk közé s igy ő lett az első magyar ebben az­­érdekes intézményben. Ezek a fiuk ott álldogál­nak az elnöki emelvény mellett, vagy annak lép­csőin ülnek, állandóan szemmel tartva a szená­torokat, akik ha valami üzennivalóju­k van, ma­gukhoz intik az egyik fiút. A fiúk számára kü­lön iskola van, más iskolába nem is járnak. A most épülő, 21 millió dolláros második szenátusi hivatal épületben külön helyiségei lesznek ennek az iskolának. ­THURCH­ILL HÍRES MONDÁSAI Shakespeare és a korabeli nagy írók óta, az an­gol nyelvet senki sem használta kifejezőbben, szebben és plasztikusabban, mint Sir Winston Churchill, akinek é­sszólása nem hervadt el késő aggkoráiban­­séma. Híres mondásai közül érdemes lesz itt is megörökíteni néhányat. * * * Három nappal azután, hogy 1940 május 13-án m­iniszterelnökké nevezték ki, így szólt a parla­mentben: — Meg kell mondanom a Háznak is, épúgy mint ahogy közöltem azokkal is, akik kormányomhoz csatlakoztak, hogy semmi mást nem ajánlhatok, csak vért, munkát, könnyet és verejtéket. Önök azt kérdezik, mi az én politikám? Azt felelem: há­borút viselni a tengeren, a szárazföldiön, a leve­gőiben minden hatalmunkkal és mindazzal az erő­vel, amit Isten adott; háborút viselni, egy ször­nyűséges zsarnokság ellen, melyhez hasonlót soha­sem szárnyalt túl az emberi bűnök sötét és kárho­­zatos katalógusa. Ez a mi politikánk. * * * Dunkerque katasztrófájának szomorú napjai­ban, 1940 június 4-én mondta Churchill: — Noha nagy területek és számos régi és híres ország hullott vagy fog hullani a Gestapo és a náci uralom minden más küzhödt rendszerének jármá­ba, mi nem tágítunk és nem engedünk . . . :—Mi kitartunk a végsőkig. Harcolni fogunk francia földön,­­harcolni fogunk a tengereken és óceánokon, harcolni fogunk egyre növekvő biza­lommal és egyre gyarapoldó erőkkel a levegőben. Harcolni fogunk a partokon, és a kikötőkben, har­colni fogunk a mezőkön és az utcáko­rt, és harcolni fogunk a hegyeink között. És sohasem fogjuk megadni magunkat. * * * Két héttel­­később már így beszélt: —Az ellenség minden dühe és hatalma nemso­kára ellenünk ke­ll, hogy forduljon. Hitler tudja, hogy vagy megtör bennünket itt a szigetünkön, vagy elveszíti a háborút. Ha mi ellent tudunk ál­lam, egész Európa szabad lehet és a Világ előre haladhat a napsütéses mezők felé. De ha elbukunk az egész világ, beleértve az Egyesült Államokat is, minden amit bírunk és amivel törődünk, le fog hullani egy új középkor mélységébe, még gono­szabbá téve és talán meg is hosszabbítva egy elfa­jult tudományosság fénye által. * * * * Pár hét múlva már látszott, hogy a német hor­dák inváziója már csak napok vagy órák kérdése. 1940 július 14-én, amikor már óránként várták Hitler invázióját, Churchill megint csak megtalál­ta a kellő szavakat: — Úgy rendeltetett, hogy egyedül álljunk itt a nagy áttörés előtt és szembe nézzünk a legrosz­­szabbal, amit zsarnokság és ellenségeskedés te­het. Alázatosan meghajolva Isten akarata előtt, de tudatában annak, hogy a gondviselés akaratát szol­gáljuk készek vagyunk megvédeni szülőföldünket az inváziótól, amely fenyeget bennünket. — Egyedül és magunkra maradva harcolunk . . De nem egyedül önmagunkért harcolunk ... Csüg­gedés nélkül várjuk a készülő támadást . . . Talán ma este jön . . . Talán a jövő héten . . . Talán so­hasem . . . Meg kell mutatnunk, hogy képesek va­gyunk egyformán szembenézni, a hirtelen és erő­szakos rajtaütéssel és, ami talán még ennél is ne­hezebb próba, a hosszantartó őrködéssel. Amikor ugyanez év őszén Anglia repülői siker­rel harcoltak meg Hitler bombázóival és kezdték megfordítani a hadiszerencsét Churchill ezt mondta róluk: — Az emberi küzdelmek során még sohasem tartoztak olyan sokan, olyan keveseknek mint mostanában. * * * Sir Winston 1941 február 9-én rádiózta néhai Roosevelt elnöknek e híres szavakat: — Adja nekünk a szerszámokat és mi befejez­zük a munkát. * * * Már nem volt miniszterelnök, amikor 1946 már­cius 5-én, Fulton, Missouriban Truman akkori el­nök jelenlétében így kiáltott: — Vigyázzatok, mert azt mondom, rövid idő. Árnyék hullott arra a területre, amit a szövetsé­geseik­­győzelmei világították meg. Stettin­től a Balti tengeren, le egészen Triesztig az Adrián egy vasfüggöny ereszkedett a kontinensre. . . * * * De Churchill nem csak épen a páthosz hangján tudott játszani . . . Gúnyja is találó volt. Csak egy példát idézünk eb­ből. Amikor a második világháború előtt Ribben­­trop volt a német nagykövet London­ban, egy fő­úri ebéden Churchill és a későb­bi külügyminisz­ter együtt vettek részt . . . Ribbentrop vehemesen magyarázta, hogy Hitler náci hadereje legyőzhe­tetlen, mert tankjaik, repülőgépeik és egyéb fel­szerelésük a legtökéletesebb. — És ne felejtse el Mr. Churchill azt sem, — fordult az angol államférfi felé — hogy ezúttal Olaszország is velünk van. Churchill kivette a szivart a szájából és csen­desen mondta . . . — Tudom ... És helyes is így . . . Hiszen Olasz­ország legutóbb mi velünk volt... HOGYAN KELL ZENÉT SZEREZNI? Mozartot Bécsben tartózkodása alatt fölkereste egy kezdő zeneszerző. A mester aki éppen a vi­lághírű “Varázsfuvola” című operáját komponál­ta akkor, éjjel-nappal lázasan dolgozott és nem vette jó néven, ha megzavarták. . — Mi kell, barátom? — kérdezte türelmetle­nül. — Kérem, mester, azért jöttem, hogy megkér­dezzem, hogyan kell zenét szerezni? — tette fel a furcsa kérdést a szépreményű “zeneszerző.” Mozart elmosolyodott a naiv kérdésen és csen­des humorral ezt válaszolta:­­— Sajnos, nem tudom, mert még én sem kér­deztem meg senkitől.

Next