Amerikai Magyar Népszava, 1956. május (58. évfolyam, 103-128. szám)

1956-05-01 / 103. szám

A­IR OLDAL Entered as Second Class Matter at the Cleveland Poet Office under the Act of March 1879 Published dally, except Sundays and legal Holidays AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, Inc. 1736 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO * Editor: ZOLTÁN GOMBOS Editorial and Circulation Office — Szerkesztőség és Kiadóhivatal 340 EAST 79th STREET, NEW YORK 21, N. Y. Telefon: REgent 7-9370 Előflzetésl árak—Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (one year) $15 00 — Félévre (half year) $8.00 Negyed évre (quarter year) $4.25 BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK Alliance, O., 76S E. Summit Street Bridgeport, Conn., 578 Bostwick Ave. Bethlehem, Pa., 703 E. 4th Street Buffalo 17, N. Y., 70 Orchard Drive Chicago 19, 111., 8341 Prairie Ave. letroit, Mich., 8129 W. Jefferson Ave. KANADAI 1 269 College St., WA 4-3905. Lakás: B. Garfield, N. J., 32 Division St. New Brunswick, N. J., 98 French St. Perth Amboy, N. J., 403 Lawrie St. Philadelphia, Pa., 1811 N. Franklin St. Toronto, Ont., Can., 368 Spadina Rd. Trenton, N. J., 511 Genesee Street FŐIRODA: , A 1-8324, Toronto 2-B, Ont., Canada ICELAND ÉRDEKEI Az egész világ felfigyelt Iceland kérésére, hogy a külföldi, elsősorban amerikai csapatokat vonják ki bázisaikról. 8000 amerikai katona, javarészt piló­ták tartózkodnak az általunk épített légi bázisokon, amelyek a nyugati világ védelmére hivatottak. Az icelandi parlamenti rezoluciót helyi kommunisták ja­vasolták. A­ vörösök kisebbségben vannak, de mint mindenütt, itt is annál hangosabbak. Nacionalista jelszavakkal zsonglőrködve igyekeztek gyanút kel­teni a lakosság körében, úgy tüntetve fel a dolgot, mintha az amerikai védő­sereg, amely Icelandot is védelmezi orosz megrohanás ellen, aféle külföldi megszállás lenne. A kommunista párt egyébként két ülést veszített a legutolsó választásokon. Ma csak hét képviselőjük van, mert a nép legalább annyira fél a szovjettől, mint más külföldi hatalmaktól. De a kommunista agitátorok azt harsogják, hogy semlegesség nyújtja Iceland részére a legjobb védelmiét. A Kremlin időn­­kint­­odev­et némi koncot, megrendeléseket a helyi ipar, kereskedelem részére. Legutóbb húszezer tonna halat vásároltak össze. A halexport a legfontosabb Iceland részére. Cserébe olajat, fát, cementet kapnak az orosz­októl. A hála úgy látszik nem tartozik az emberiség legnemesebb erényei közé. Amerika több mint 45 millió értékű ajándékot szórt szét Icelandon az el­múlt évben. Ezenkívül milliós kölcsönöket adtak vállalkozóknak, hogy munkalehetőséget teremtse­nek. Elektromos erőműveket építettek és előmozdí­tották a sziget iparosodását. De, mint mindenütt, itt is evés közben jön meg az étvágyuk a kormányok­nak. Mivel az ajándékzáport nem állandósította Uncle Sam, most a szovjettől remélik, hogy vállalja a Mikulás szerepét. Hiszen olyan szép vörös ruhája van. Nem akarják tudomásul venni, hogy a vattázott vörös zubbony alatt éhes farkas rejtőzik . . . A NATO egyezmény keretében ikerültek ameri­kai tengerészek, repülők, katonák a szigetre. Miért fordult a NATO ellen Iceland? Ezt a kommunisták tudnák megmondani. ÖRÖMMEL LÁTJUK A vasfüggöny mögötti csatl­ósországoik erőteljes propagandát folytatnak külföldön. Turistáikat ha­lásznak. Egy rókáról két kört remélnek lenyúzni az elvtársiak. Egyrészt jó külföldi valutát akarnak, ugyan­akkor pedig elhitetni a naiv nyugati utazóval, hogy milyen paradicsomi állapotok vannak kommu­nista rendszer alatt. Mindenki boldog, elégedett. Aki nem hiszi, kérdezze csak meg az átlag­polgárt bár­melyik országban. Az átlagpolgár persze betanított ügynök, akit bizonyos forgalmas pontokon helyez­nek el a túravezetők, mondván, am­i éppen itt megy egy átlagpolgár, szólítsuk csak meg, lássuk, mint vé­lekedik Rákosiról, Kruscsevről . . . Az utazóból egy társutast próbálnak faragni, miiközben elszedi­k becses valutáját. Angliából, Fran­ciaországból és a semleges országokból szép szám­mal jelentkeztek javíthatatlan kiváncsiak, akik Oroszországot akarják látni. Nem tudják, hogy a ha­táron innen többet tudnak meg a kommunista álla­potokról, mint a határon túl. . . ARAB MENEKÜLTEK Amint ismeretes, a közelkeleti probléma egyik­ kulcspontja a 900,000 arab menekült, akik annak­idején Israel­ből menekültek el. Israel nem akarja visszafogadni őket és az arab államok sem kérnek belőlük. Most egy­­kis ízelítőt kaptunk abból, hogy a probléma mértéken felül fel van fújva és hogy miért. Az arab menekültek tényleges száma 320,000 volt 1948-ban. Ennyi arab élt a mai Israel területén 1948-­ban. Számuk nyolc év alatt persze­­nem három­szor­ozódo­tt meg, hanem az történt, hogy a környező arab államokból a lakosság ezekbe a menekült­tábo­rokba szivárgott, mert még az itteni nyomorúságos életet is előnyben­­részesítette azzal az­­élettel szem­ben, amelyben saját falujában van része. Az­ arab ál­lamok igazi ellensége nem­ Israel, hanem a nyomor. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA Kért a mál­ém kerü­met Egy san diego-i kórházban megoperáltak egy tengerészt. Miikor a beteg magához tért, meg­kérdezte a főorvost, hogy sikerült-e a műtét. “Kitűnően sikerült, — felelte a híres sebész, — de sajnos, három csatahajót kellett megsemmisí­­tenem, hogy a májához juthas­sak . . .” Hol itt a vicc? — kérdezhet­nénk, ha nem olvastunk volna már arról a tetoválási mániáról, amely a fiatalság körében jár­­ványszerűen terjed. Lapunk is hírül adta, hogy fiatal lányok és Varga Éva fiaji miniatűr alakokat, neveket és jeleket tetováltatnak a bőrükre. Am­íg olvas­tam, tűnődve gondoltam arra, hogy mint minden téren, ebben is változott a divat. Mert a tetová­lási őrület nem új, csak az indító­ok és az ábrák változnak. A második világháború elején New Orleansban éltem. Az a rendkívül érdekes város akkor is ren­geteg látnivalót nyújtott. Ha csak bevásárolni mentem a French Marketre, olyan érdekes látni­valókra bukkantam, amelyeket az előtt legfel­jebb, ha könyvekből ismertem. Kedvenc útirányom a Mississippi felé vitt, ott, a Canal Street végén van az állomás. Ott szalad­nak a sínek a távolságból a messzeségbe és a kikö­tő zsivajába beleszól a vonat füttye, sivitása is. A világ akkori vad kavargásában fájó szívvel néztem a rengeteg fehérruhás tengerészt, akik útra ké­szen már csak a perc gyönyöreinek éltek: mind­egyik karján ott ringott egy-egy színesruhás le­ányzó, ismerkedtek és csókolóztak az utcán, mint ha csak követni akarnák a háborús magyar dal szövegének utasítását: “Ma még piros élet, hol­nap fehér álom, ne sajnáld a csókot tőlem, egyet­len virágom . . .” Arra­felé sétálva észrevettem egyszer, hogy nagy tömeg csoportosul egy “trailer” körül. Kö­zelről aztán láttam, hogy egy tábla van ott kitéve, rajta a felírás: “Professor George Binell. Electric Tattooing. Expert Authority of the Art. Latest designs. La­dies’ work private.” A “rendelő” széles ajtaja nyitva volt, a fala­kat kívül, belül színes képek, kisebb-nagyob­b csa­tahajók, terjedők diszítettek, és különféle rajz­minták és feliratok csábították az áldozatokat. Úgy hatott az egész, mint egy ligeti részlet, csak a “kikiáltó” hiányzott, de azt maga a “mester” tette fölöslegessé: atléta trikót viselt, amely sza­badon hagyta izmos karjait és azok agyonteto­válva képezték az eleven reklámot. Gyerekarc­u, frissen bevonult tengerészek áll­ták körül a bódét. Az, aki mellettem állott, felvi­lágosított, hogy a tetoválás szinte hozzátarto­zik az újonc­avatáshoz. Előbb mutatnak egyet az újonc baj­társakkal, aztán viszik a mester elé a már tetováltak. Az újak válogatnak az ábrák kö­zött, amíg sorra kerülnek. A döntést jellemzőnek tartottam, tehát figyeltem őket. Egy komoly ké­pű “hadfi” megrendelte a­­kígyót, amelynek mása a professzor karját diszítette, körülcsavarodva. Bámulva néztem a kis katonára: húsz éves lehet és már­is a paradicsom kígyót felidéző tapaszta­latai lennének . . .? A következő legényke azon­ban a galamb mellett döntött. Annak voltak illú­ziói ... A többség hajókat és fegyvereket akart és a szemükben villogott az elszántság, no meg az önbizalom . . . Kedves arcú szőke lány állt meg a rajzok előtt egy csinos barna tengerésszel. Egyenlő ízléssel, nyilván közös tetszéssel választották a tőrrel át­szűrt kettős szívet. Mikor sorra kerültek, a mes­ter ráillesztette a mintát a “hős” mellére, aztán a lányra mutatva, megkérdezte: “What is you name” A lány halkan, kissé szégyenlősen mondta a ne­vét, de a fiú határozottan leintette, hangosan is hozzátéve: “No . . . No . . .” Mosolyogva gondoltam arra, milyen érzéke van ennek a fiatal­embernek a praktikusság iránt. Ezt nem kell félteni az élettől ... ez óvatos ... le­het, hogy magyar származású és talán az apjától hallotta a magyar közmondást, mely szerint­­ “Más falu, más lány . . .” A professzort mindez nem érdekelte. Gépiesei­ igazította el fején a zöldellenzős sapkát, aztán fon­toskodva leborotválta a páciens mellét. Mikor megindította a villamos­ áramot és a tű beleszúrt a hős bőrébe, az ajkába harapot és kissé összerán­totta a szemöldökét, de csak egy pillanatig . . . aztán mosolyogva nézett a girlfriendjére és a szeme olyan kifejezően fénylett, mintha mondta volna: nem a név fontos . . . csak az, hogy sze­relmünk emlékét már a víz sem mossa le . . . Az újító... Ébredj álmaidból! Gabulukovnak, aki a lakás­­fosztogatásokban új stílust teremtett, betörései során elkiáltott jelszavát nehéz híven magyar­ra fordítani. A 37 éves, többiz­­ben börtönben ült orosz eredetű francia Dél-Oroszország napfé­nyes ege alatt született. A for­radalom után menekülő szülei­vel került Franciaországba. Jó­kor árvaságra jutott. Az apa, anyanélküli gyereket egy Páris közelében lakó munkáscsalád fo­gadta örökbe és igyekezett az árvából tisztességes állampol­gárt nevelni. Az örökbefogadók jószándékát nem koronázta si­ker. Gabulukov, alig nőtt ki a gyermeksorból, kes­keny állán alig vert ki a piheszerű szakáll, már betörésen érték. Tettéért a fiatalkorúak bírósága elé került. Bírái figyelembe vették életéveinek csekély számát, és abban a hitben hogy könyörü­­letességgel a tisztesség útjára terelik, felmentet­ték. Az emberségből fakadó föltevést Gabulukov hamarosan megcáfolta. , Páris leggazdagabb negyedében Neuillyben, különösen a nyári hónapokban, amikor a nagy­­polgárok a családjukkal együtt Normandiáiban, Bretagneban pihenik ki a téli hónapok fáradal­mait, egy ismeretlen betörő, vagy banda számta­lan lakást fosztott ki. A sajtó már a harmincadik betörésről számolt be, amikor a nyomozók segítségére jött a véletlen. Egy csillaggazdag nyári éjszakán egy tízemeleti bérház udvaráról jövő segélykiáltás verte föl a vá­rosrész csöndjét. — Valaki lezuhant a nyolcadik emeletről — mondták a mentők az álmából felvert közönségnek, baja nem történt. Néhány nap múlva a rendőrség megállapíthat­ta, hogy az áldozat nem más, mint a sorozatos be­törések elkövetője. Gabulukov tettéért néhány esztendei börtön­­büntetéssel fizetett. Miután büntetését letöltötte, búcsút mondott Párisnak és átvonult Londonba, ahol első betörésének eredménye négyévi­­börtön volt. Amikor titokban visszajött Párisba, a bűn­ügyek krónikájába, a betöréseknek egy új, isme­retlen módját jegyezték föl. Az ismeretlen tettes a legmélyebb álom órájában, éjfélben tört be, egyik kezében zseblámpa, a másikban gépfegy­­verszerű pisztoly volt. Dombord­ó macskák hang­talan lépésével közeledett áldozatához. — Ébredj álmaidból — kiáltotta — pénzt és ékszert! Az ismeretlen tettes, rövid időn belül nem­csak a modern legenda hőse, hanem többmillió frank tulajdonosa lett. Sokáig nem élvezte sem az egyiket, sem a másikat. Néhány hónappal ez­előtt, szokássá vált biztonsággal betört. — Ébredj álmaidból — kiáltotta. Az áldozat felébredt, de mielőtt Ga­bukulov varázsmondatát befejezhette volna, egy acélököl úgy csapott ar­cába, hogy eszméletlenül esett össze. A kiszemelt áldozat sboxbajnok volt. — Elismerem a vádiratban foglaltak helyessé­gét -!— mondta a végső szó jogán de mindenek előtt azt szeretném leszögezni, amit a bíróság már régen tud. Pályafutásom során, emberélet­ írta: GYOMAI IMRE (Páris) ben kárt nem tettem. A múltban lefolytatott eljá­rások jegyzőkönyveiből megállapítható, hogy a természet koronájával, emberrel szemben könyö­rületes voltam. Még egy másik tényre is szeretném a tisztelt törvényszék figyelmét felhívni. Ellen­tétben a betörők akadémikus formájával, én nem üres lakásokat fosztogattam. Tehát, új stílust ho­nosítottam meg, amely nem tűnik el az idők múlá­sával, szent meggyőződésem, hogy követőim lesz­nek. Az új stílusért megérdemlem, hogy a tisz­telt törvényszék könyörületes legyen velem szem­ben. — Húszévi kényszermunka — hangzott el az elsőfokú bíróság ítélete. Az elítélt fellebezet, mert reméli, hogy a másodfokú bíróságnak több érzéke van az új stílus iránt. ARANYMONDÁSOK Az álbarát: napóra. Csak akkor mutatja az időt, ha napfény van és eltűnik, ha az ég beborul. • * * * Ne vess meg semmiféle fáradtságot, mert nincs haszontalan fáradtság.* * * Soha se mulaszt el az alkalmat a jótékony­ságra. ADOMA — Mit csinálsz te, gyerek? — A légmérőt igazítom meg. — Aztán miért? -1- Hát bizony csak azért, mivel rossz időt miu­­tat, nekem pedig jó kellene, mert holnap szüretre megyek. Szdmit­ban BWPO—in Min­di ! búcsúzn­­ak Himer Márta* Öreg az amerikai magyarság és az öreg em­berek mindig búcsúznak, de ezúttal tőlünk bú­csúztak. Akik szanaszét szakadtunk New York­ból, azok is bizonyos nosztal­giával vettük a hírét, hogy a Yorkville Casino leégett, és na­gyon kis vigasztalás a számunk­ra a tulajdonos ígérete, hogy újat építtet. Mert ha az fel is épülne, ald­ig belőlünk egyen-ketten maradnak, abban bajosan fogjuk a he­lyünket találni. Ha az öreg épületben egy-egy pillanatra behunytuk a szemün­ket, megelevenedett körülöttünk mindaz és mindenki, amik és akik elmentek . . . A Yorkville Casinoba akkor vonult be a ma­gyarság, mikor a legélénkebb és legerősebb volt a magyar élet New Yorkban. Miikor a­z am­biciózusab­b magyarok az alsó­­Last Side fenamentjei helyett amerikai élet­keretet és életstílust kerestek, és amikor az Önképzőkör kialakította maga körül azt a kör­nyezetet, amely sem az Avenue C. vagy B. kör­nyékével, sem a 118-ik uccai drótgyár környé­kével nem volt hajlandó beérni. S mert sem a harmadik utcai Kossuth Hall, sem az Avenue A. Progress Hallja nem elégí­tették ki az itt nevelkedett nemzedék igényeit, az alsó East Side nagy magyar kolóniája lassan elsorvadt, de virágzásnak indult a Yorkville, ahol egyre több blocskot foglaltak le a magyarok ma­guknak. Velük mentek a kávéházak, cukrászdák és vendéglők, és végül a tizennegyedik utcai ka­tolikus egyház is felköltözött az igényesebb ma­gyarok után, és a bankerek és mulatságok szá­mára azóta a Fehér Termet kínálja. Az Önképzőkör — és a magyar Yorkville azzal kezdődött és mindig az képezte az ottani magyar élet központját — elsőnek bátorkodott a Prog­ress Hallból és a Manhattan Lyceum Casinó­­ból kilépni, amikor a Sylvester bálokat felvitte a Sulzer Casino termeibe, és végül azon keresz­tül majdnem állandó otthonná avatta a York­ville Casinot, amelyhez annyi meleg magyar este emléke fűződik. Ha az utóbbi években öreg magyarok oda be­léptek, nemcsak puszta falakat és parkettet ta­láltak, hanem azoknak az esteknek minden szép emlékét. Úgy érezték, hogy eltávozott kortársaink szel­lemei ott vannak, hogy mondjuk a Thury Ilona ragyogó mosolyát és udvarának a szeretetét so­ha nem lehet eltávolítani abból a teremből. Hogy Várady Julcsa és Hegedűs csak a vég­szóra várnak és megjelennek közöttünk, ha sza­badságot adott a híres kettősnek az “Alt Heidel­berg”, ahol annyi éven keresztül játszottak. (Vájjon hány magyar emlékszik és vágyik visz­­sza a ma már nem létező “Alt Heidelbergbe” a saját ifjúságát keresni? Vagy a Schöpfel Hall­ba, hogy Rigó Jancsit még egyszer hallgassa, vagy “Linához” a harmadik Avenuere? Dobó Böskétől a Yorkville Casinóban búcsúz­tunk, mielőtt a magyar színpadot ott hagyta, és ott találkozott a magyar közönséggel Winton Klári először. A bájos Fellegi Nővérek is ott tűntek fel elő­ször, akik közül Dériné még ma is a közönség ked­vence. Endrei társulata szintén ott férkőzött a new­­yorki magyarság szívébe. A színészeken és más bohémeken kívül is meg­jelent ott mindenki, aki valaki volt a régi new­­yorki magyar életben és . . . mindenki valaki volt közöttünk, mert azok a régi amerikás ma­gyarok, akik otthon holmi előneveket vagy más méltóságokat viseltek, Amerikában büszkébbek voltak arra, hogy miszterek lehettek, és szí­vesen vették le a régi méltóságokat magukról. Bencze híres bandájáról Brenkácsig minden ma­ írta: HIMLER MÁRTON gyár cigánybanda játszott valamikor a Yorkville Casinoban, és nagyon sok idegen azért járta a magyar mulatságokat, hogy a cigányzenét hall­gassa. Ahogy a magyarok is örömmel mentek német mulatságokra, ha azokon Thury vagy Várady felléptek. A Yorkvillle Casinóban mu­tatko­ztak először magyar hölgyek, magyar mulatságokon estélyi ruhákban, oda merészkedtek a magyar férfiak először smokingban vagy frakkban is elmenni, bár a sokkal régebbi Önképző bálokon a Sulzer­­ban is lehetett már egy keveset látni belőlük. Igaz, az utolsó tíz-tizenöt évben, különösen az orvos bálok már a Commodoreba, sőt a Waldorfba is elmentek, de ha régi magyar volt közöttük, azok a fényes és előkelő termekben magukat csak vendégeknek érezték, de a Yorkville leégett Ca­­sinojában otthon érezte magát mindenki. Olyan otthon, amelyben a frakkok és az egyszerű sö­tét ruhák idegenkedés nélkül találkoztak egy­mással, ahol a fehér keztyűbe burkolt kezek elől nem bújt el szégyenkezve a keztyűtlen érdes kéz. A Progress Hall, a Manhattan Lyceum Casino és a Webster Hall után tehát elment a Yorkville Casino is, ahogy lassan mind elmegyünk, akik az egyik magyar állomásról a másikra lépésben haladtunk. A szentimentális öreg magyaroknak, és talán öreg korára szentimentális lesz mindenki, ön­kéntelenül az a magyar nóta jár a fejünkben, hogy: “Adjon Isten szebbet, jobbat nálamnál, de nekem csak olyan kell, mint te voltál.” Biztos, hogy a leégett Casino helyébe, szebbet, modernebbet épít a tulajdonos, ahogy azt ígéri, és bizonyos, hogy abban az ifjúság sokkal jobban fogja magát érezni, hogy abban minden modern kényelmet meg fog találni, de nekünk, öreg ma­gyaroknak, régi new-yorkiaknak az új Casino soha nem fogja a régit, az elveszettet pótolni... Abban a régi emlékeket nem fogjuk megta­lálni.

Next