Amerikai Magyar Népszava, 1957. január (56. évfolyam, 1-26. szám)
1957-01-02 / 1. szám
K-IK OLDA ffimereä as Second Out Matter sí lh« Cleveland Fost Office ander the Act of March 1879. Publish«! daily, except Sundays and legal Holidays AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, Inc. 1788 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS Editorial and Circulation Office — Szerkesztőségea Kiadóhivatal 305 EAST 80th STREET, NEW YORK 21, N. Y. Találón: BEgent 7-937« «»Csil^53 Előfizetési árak - Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (one year) glS.OO. — Félévre (half year) 98.08. Negyed évre (quarter year) 94.25 BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK Alliance, O., 788 E. Summit Street Bethlehem, Pa., 703 E. 4th Street Bridgeport, Conn., 578 Bostwlck Ave. Chicago 19, HI., 8341 Prairie Ave. Detroit, Mich., 8129 W. Jefferson Ave. Garfield, N. J., 32 Division St. New Brunswick, N. J„ 98 French St. r>erth Amboy, N. J.. 403 Lawrle St. Philadelphia. Pa., 1811 N. Franklin St Toronto, Ont., Can., 368 Spadina Rd. Trenton, N. J., 511 Genesee Street 289 College St., WA 4-3905. Lakás: BA 1-8324, Toronto 2-B, Ont., Canada KANADAI FŐIRODA:________ _____ EGY PENNYT SEM A gyászmagyar miniszterelnök, Kádár János, küldöttséget meneszt Washingtonba, hogy “sürgősen” százmillió dollár kölcsönt kérjen a zilált gazdasági helyzet rendbe hozatalára. Amikor első ízben olvastuk a hírt, azt hittük káprázik a szemünk, vagy pedig hogy a hírügynökség áprilisi tréfát űz velünk decemberben. De a jelentés valódinak bizonyult. A magyar bábkormány, amely orosz segítséggel ismét romba döntötte Budapestet, kiűzött a nagyvilágba 150,000 jó magyart, föld alá juttatott másik 50 ezret és ki tudja mennyit a szibériai bányákba, erdőkbe, most ahhoz az Amerikához jön kölcsönt kunyerálni, amelyet a nap 24 órájának minden percében a sárga földig lepocskondiázott. A szovjet már korábban elutasította Kádárt. Az orosz elvtársak készséggel jöttek tankjaikkal, rommá ágyúzni Budapestet. De építeni? Ez a kapitalisták dolga. Csepelen és az ország más részeiben állanak a gyárak, nem sztrájk némította el a gépek zaját: a szénhiány. Amerika adna kölcsönt Magyarországnak, de nem a szovjet dróton rángatott bábjának. Ha majd ismét a nép választja kormányát magyar földön, két kézzel siet segítségére az Egyesült Államok népe. A forint stabilitását a múltban az árufedezet biztosította. Ennek immár vége, mert nincs semmiféle tartalék Magyarországon. A helyzet egyre roszszabbodik. Talán, végső fokon, ez szabadítja majd fel a magyarokat a vörös uralom alól. A Kremlin ugyanis nem szeretia deficites szövetségeseket . . . Álom konferansz az 1957-ik évre Írta: BÉKEFFI LÁSZLÓ Békeffi László Tisztelt hölgyeim és uraim. Nem tudom, hogyan fogadják ezt az új esztendei írásomat, mert bizony kicsit félek attól, hogy eszükbe jut a magyar szólás-mondás, hogy bolond, aki az álmát elmondja, de még bo- 11 l°n(labb, aki meghallgatja. Ugyanis, egy álmomat fogom 'jj itt leírni. Ez az álom nem kitamUhL\ J§ fáit álom, csakugyan igy álmod- J&ftam és ezt az is bizonyítja, hogy f§f§ ilyet nem lehet kitalálni, ilyet fjjjj|. fill csak álmodni lehet. Mm Szóval, a dolog úgy történt, Békeffi László hogy pár nappal ezelőtt, amikor este lefeküdtem, az éjjeliszekrényemen álló rádió épen klasszikus hanglemezeket közvetített. Fáradtan a napi munkától boldogan merültem el Chopin, Tchajkovsky, Liszt és Bartók muzsikájába és gyönyörködve hallgattam Heifetz, Milstein és a magyar Károlyi Gyula játékát. Észrevétlenül borított be az álom, de mintha mégis ébren lettem volna, valahogy légneművé válva, úgy éreztem, hogy repülök. Jet gyorsaságával szeltem át a felhőket és mégsem éreztem a levegő súrlódását. Egyszerre ezer és ezer ember, tömegek, zsivaja hatott a fülembe és egy hatalmas zászlóerdő közt, ismerős téren találtam magamat. Genfben voltam, a régi Népszövetség palotája előtt. Mikor náci börtönömből a szabad Amerika fiai kiszabadítottak, hosszú betegségemből lábbadozva, sokszor ültem az impozáns épületet körülvevő kert padjain. Abban az időben üres és néptelen volt a tér és az épület, mert akkoriban Párában tartották a béketárgyalásokat, melyben annyira reménykedtek a világ népei. Itt áltam hát újra a Népszövetség palotája előtt, hullámzó embertömeg között, kik egekig ható hanggal éljeneztek és daloltak. A késői őszi szélben libegő zászlók mindegyike egy-egy ország színeit viselte. Álmélkodva néztem körül. Mi van itt? — kérdeztem egy közelállót. Hát hol él Maga, hogy még ezt sem tudja? Odabenn most írják alá a föld összes nemzeteinek képviselői a Világbékét. Átfurakodtam a tömegen és beléptem a palotába. Nem tartott vissza senki, nem tudom miért. Felsuhantam a lépcsőkön a karzatra. Lent a teremben áhitatos a mély csend, ott álltak a nyugati világ kormányainak vezetői és velük együtt a keleti hatalmak államférfiai, de nem kényszeredett, nem álmosolyokkal, igazi mosolyas arcukon és szemeikben az öröm könnye csillogott. Épen most írta alá az utolsó kormányfő a világot megváltó békeokmányt. Kattogtak a fotóriporterek gépei és lázasan siető újságírók rohantak a telefonos szobákba közölni a föld minden népével a vezető államférfiak szájából elhangzott lélekemelő szózatot. Most a kormányfők sorjában járultak a mikrofon elé és szent esküvéssel fogadták valamennyien,hogy a világ békéjét örökre fent fogják tartani. Majd mindegyik kezet fogott a másikkal, de ez már nem a diplomaták kézfogása volt, hanem határozott kemény férfikéz szorítás, mint a fogadalom pecsétje. Lerohantam a térre. Haza,haza, haza, kiabáltam önkívületben és elindultam gyalog, vonaton, felkéredzkedve autókra. Nem is tudom meddig tartott az út, de útközben csodákat éltem át. Mindenütt, amerre mentem egymást csókoló, daloló, virágokkal telehintett néptömeget, láttam. Svájci repülőgépek szálltak fent a magasban, ők hozták a les-avanx-i nárciszmezőkről a milliónyi virágot és dobálták az ujongó nép közé. Átérve a határon, vonatok ezreivel találkoztam, melyek a nyugati világból hozták a tengernyi élelmiszert, ruhaneműt és ezerféle árut a szabaddá lett országok felé. Megszámlálhatatlan vagyonok futottak észak és dél-Amerika minden részéből a mindenrendűfajta állatokkal. Az egyik nyitott teherkocsi szinültig rakva ketrecekkel, bennük csirkék csipogtak, a másik kocsiban kacsák szorongtak, a legfelső ketrec tetején Donald kacsa énekelt: csuhaj-buhaj megyünk a magyarok gyomrába, s ebbaj sohsem halunk meg. A másik kocsiban hájas yorkshirei kocák röfögtek, köztük kis malacok visongattak és az egyik láda tetején az a bizonyos három kis malac táncolt és vinnyogva énekeltek. Nem féltjük a nyakunkat, a mi zsírunktólhíznak meg újra a volt vasfüggöny mögötti népek. Mély bariton hangjukon bőgtek a tehenek, most már saját magának és gyerekeinek fog bennünket fejni a magyar asszony. Az egyik vagyonban ott ült mosolyogva, mert hiszen reá is szükség van, Ferdinand a bika, most is virágokat szagolgatott. Azután száz és száz más vonattal találkoztam, melyek a tengerpart felé haladtak. Mindegyik vonathoz óriási emelődaruk voltak kapcsolva. Hát ezek mik, kérdeztem? Ezek a vonatok az atom és hidrogén bombákat szállítják tengeri kikötőkbe, ott hajóra rakják és elsülyesztik az óceánba. Én csak futottam, szaladtam, amíg hazáig értem. A magyar határon nem volt többé aknazár, nemzetiszinű zászlók lobogtak mindenfelé. A falak mindenütt ünnepi díszben mosolyogtak, mindenki az utcákat, földeket járta, teli tüdővel nagyokat szippantva a szabadság napsugaras levegőjéből. Mindenütt szóltak a rádiók és hangszórók, újabb és újabb híreket repítve a világba. A összes hadianyag gyárakat mezőgazdasági gépek, építőanyagok és gyógyszerek gyártására állították át. Új atomerő telepeket létesítenek, melyek repülőgépeket, vonatokat, hajókat hajtanak és a fűtést, világbárót ezután atomerő..fogja szolgáltatni. Minden «. .ágban megszüntették a pártokat és a parlament szakembereket küldetnek, akiket a különböző foglalkozási ágak maguk választanak. Az összes országok könyvtárai és iskolái részére rendeletet adtak ki, mely szerint a “politika” szót a szótárakból törölték. Rómában a pápa szózatot intézett a világ népeihez és apostoli áldását küldte a Föld minden népének. A külügyminisztériumokat megszüntették és átalakították A Népek Közti Barátság Minisztériumává. Közben Budapest alá érkeztem. A repülőterekre egyik szárnyas óriás a másikután ereszkedett le. Amerikai gépek. Áruk és ajándékcsomagok százezreit hozták. Beérkeztem a városba. Lihegve futottam az utcákon, közben összeszorult torokkal, rekedten suttogtam magam elé: az Oktogon, a Körönd, a József és Teréz körút, az Andrássy út és a többiek mind békebeli nevüket hordták. Az utcákon perecet és óriáskiflit árultak, kacagó gyereksereg színes léggömbökkel szaladgált. Tömve a kávéházak,berohanok ide is, oda is. Minden asztalon haboskávék tornyosulnak. Vidám, üdvözlő arcok fogadnak, mennyi ismerős, mennyi barát és mennyi ismerős ismeretlen. Az utcákon rajokba jár a nép, a pályaudvarok zsúfoltak, ezrével térnek vissza az emberek nyugatról és az elveszettnek hittek keletről. Mindenki ölelkezik, sír és nevet a boldogságtól. Hát megjöttél, hát újra itthon vagy, anyám, Józsi öcsém, kicsikém, — hallatszik mindenfelől. A templomokban zúgnak a harangok. A Bazilikában a bíboros misézik. A színházakban újra magyar íróktól játszanak új, magyar darabokat. — És hogy én se maradjak ki a boldogságból, újra ott álltam a kis Pódium színpadán, már emberré lett fiammmal együtt, akivel újra átvettük a színház vezetését. Épen újévi megnyitó előadás volt, egyben az új műsor premierje. A nézőtéren zajongva ünneplő közönség. A függöny elé léptem és így kezdtem konferanszomat: Tisztelt Hölgyeim és Uraim. Az embert úgy teremtette az Alkotó, hogy bármennyi ideig is szenvedjen, ha sorsa jóra fordul, könnyen elfelejti a múltkeserűségeit, sőt a legtragikusabb eseményeken is utólag nevetni tud. Ezen a gondolaton alapul a ma este bemutatásra kerülő új Podium program, egy tíz képből álló paródia, melynek címe: “Egy világ a feje tetején.” Az elmúlt években ugyanis mindenütt a fejek voltak alul és a lábak gondolkoztak és intézkedtek. Nagy, viharos tapsra, nevetésre ébredtem fel, de kábulatomban is hamar rájöttem, hogy ez a saját, nevetésem volt. Szédülten és bambán ültem az ágyam szélén, a rádió még mindig szólt az asztalon, az új híreiket mondta. Percekig nem jöttem rá,hogy az ébrenlétem kezdete-e egy álomnak, vagy az álmom volt-e a valóság ? Azután mégis csak rájöttem. Soká üldögéltem magam elé bámulva és eszembe jutottak Kölcsey Ferenc mély szavai: “az ifjúkor álom, az időskor ébredés. BtV dog, aki arra ébredt, amit álmodott.” A 1 EGY ÜTKÖZŐ ZÓNA Eleve bizalmatlanok vagyunk mindenféle lefegyverzési tervvel szemben, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy nem működnek. Országok előbbre helyezik nemzeti vagy vélt nemzeti érdekeiket a békénél. Ha úgy érzik, hogy érdekeik nincsenek veszélyeztetve, úgysem fegyverkeznek, mert a fegyverkezés drága. Ha pedig veszélyeztetve érzik magukat, ki fogják játszani a lefegyverzési megállapodást, amint számos esetben láttuk a múltban. Ezek előrebocsátásával leszögezzük, hogy mégis bizonyos lehetőséget látunk egy tervben, amelyet most latolgatnak a Fehér Házban. A terv egy 500 mérföldes széles lefegyverzett semleges ütköző zónát létesítene Közép-Európában. A zónába beleesne Magyarország, és ami a legfontosabb , Németország. Németország egyesítésének ára a semlegesség lenne. A probléma az, hogy milyen kockázatokkal járna az amerikai csapatok visszavonása ebből a zónából. Ha Amerika kivonul innen, csapatainak nincs más helye Európában és így a tengerentúlra kell visszavonulnia. A kockázat ott van, de egyben egy példátlan alkalom kínálkozik egy szilárd alap építésére a béke részére. Magyarország számára pedig a legjobban járható utat jelentheti, egy ígéretet és lehetőséget, hogy megszabadul a szovjet járomtól. KORMÁNYZATOKRÓL Nehéz állást foglalni abban a kérdésben, hogy mi helyesebb, a jó kormányzat vagy a független kormányzat. A világnak ma számos félig függő helyzetben lévő, de rendkívül elmaradott országa van Afrikában és Ázsiában, amelyek önálló nemzeti kormányzatért küzdenek. Ezek az országok, ha elérik céljukat, nehéz árat fognak fizetni érte. Zűrzavar, anarchia fogja követ■rni a függetlenséget, főleg azért, mert nincs meg a szükséges politikai fegyelem és mert hiányzik a képzett közigazgatási személyzet. A háttérben pedig mindig ott lappang a veszély, hogy a szovjet fog halászni a zavarosban. E veszélyek dacára ajánlatos sietni a független kormányzatok felállításával, mert ha a Nyugat nem adja meg a függetlenséget ezeknek az országoknak, azok előbbutóbb a szovjet segítségével próbálják majd megszerezni azt. AMERIKAI MAGIAK NÉPSZAVA Magyar szó s a négerek Slink István Akkoriban a borbélyok még olyasvalamit csináltak, amit ma, ha valaki ezta műtétet megrendelné náluk, ők csodálkoznának legjobban: beretváltak. Ma, a biztonsági beretva és villamos beretva korában ez szinte hihetetlenül hangzik. A borbély ma csak arra való, hogy lenyitja a hajamat. Akkoriban, mondom, beretvált is. És mennyi művészettel csinálta, mennyi gyengéd szeretettel, különösen, ha régi kuncsaft, kedves honfitárs. Dédelgetett, becézgetett és olyan finom mozdulattal kente rá orcádra jobbról, balról a habot, ahogy azt csak a borbély tudja, aki értékeli azt, akiből él. Ott feküdtem ölelő karjai között egy nap a ragyogó műtőben,forró, gőzölgő törölközőkkel a fejemen, jobb kezemet kinyújtva a fehér lepedő alól. Jobb kezemujjai ugyanis a műtét alatt kis, valami illatoslével tele pléh tálacskába fúródtak, ahonnét időközönként kihúzta őket egy édes szőke tündér, fehér ápolónői uniformisban és raspolyozta, reszelte, nyírta, idomította és fényesítette körmeimet olyan csudaszépre, hogy magam is majd elájultam, mikor megláttam őket. Mindez alatt egy göndör, csiga fürtű néger ifjú puffogva és szuszogva pucolta a cipőimet. Hiába, kiszolgálás, az volt, olyan, amilyenben legföljebb csak egy római Caesarnak lehetett része. Igaz, annak többe került, mint egy ezüst féldollárosba. Egy nap javában működik rajtam a borbély, a tündér és a néger. Nem láttam semmit, mert a forró kendők gőze alatt főtt a fejem. De hallom, hogy valaki bejön az üzletbe. Ezt a valakit a cipőpuculó néger nem szerette, mert hirtelen megszólalt, csak úgy félihalkan, az orra alatt, inkább csak saját magának, mint általában a nagyvilágnak: — A fene a pofáját ennek a vacaknak, ez már megint itt van ? Vinné el az ördög . . . Mindezt nem angolul mondta, hanem szép, gömbölyű, izes magyarsággal. Erre leszedtem a kendőket a fejemről és fölültem. — How come? — Hogymiért tudok magyarul? — fordult hozzám, mialatt a cipőkefét magasra tartotta, — évekig voltam Budapesten liftes fiu egy szállodában, utána meg segédje voltam egy trénernek, kint a lóversenytéren. Groom, tetszik tudni. Mindenesetre, a műtét végén, kihúzott belőlem egy kváder külön borravalót nemzeti felbuzdulásomban. Igaz, láttam én már szigaléz négert, aki jobban tudott franciául, mint a köztársaság elnöke, dehát, ez francia gyarmaton született és nevelkedett. Ez tulajdonképen feketebőrű francia volt, nem, mint az én cipőpucolóm, akinek ősei Alabamából, vagy Georgiából jövet álltak meg a Quincy Avenuen, vagy a Cedaren, vagy a Woodland valamelyik mellékutcájában. Vagyis, jelképesen szólván, nem Úszódról mentek Kalocsára. A hangsúly azon van, hogy egy mindenképen vadidegen milyen szépen megtanult magyarul. Mert, ismét jelképesen szólván, ha nem is Úszódról indult el, a kalocsaiak megtanították. HUMOROS ESETEK Francesco Tommaso Marinetti olasz futurista író egyik színdarabját néhány év előtt az egyik milánói színház mutatta be. Az előadás állandó fütty és hangos kiáltozás között folyt le, a nézőtérről különféle élelmiszert, rothadó paradicsomot, lucskos almát és hagymát röpítettek a színpadra. Végre Marinetti a rivalda elé jött és így kiáltott a közönség felé: — Dobhatnának legalább burgonyát is! Mire a közönség sorából ezt kiáltotta vissza valaki: — A mai szűkös világban a burgonyát a disznóknak adjuk! — Igaza van! — kiáltotta rögtön Marinetti — Nem szándékom, hogy a szájából kivegyem a falatot! Gróf Keglevich István intendáns korában megkért egy színházi kritikust, hogy írjon egy pár jó szót egy színésznőről, aki csapnivalóan rossz voltugyan a mesterségében, de egyébként híres az egész városban. A kritikus szabadkozott, de Keglevich erőltette a dolgot: — Tudom, hogy nem érdemli meg, de hát megígértem valakinek . . . írjon róla akármit, egy írta: LINEK ISTVÁN Amiről eszembe jut a néger bányász, aki magyar bányászok között dolgozott éveken keresztül valahol Pennsylvaniában és akiről szó van abban a kis történetben, amit annak idején néhai Negyery Imrétől, a Szabadság egykori ügynökétől hallottam az ő bájosan humoros előadásában. Déli szünetben két bányász, a néger, meg a magyar, ott ülnek a tárna előtt és ebédelnek. Közben persze beszélgetnek. Azt kérdezi a hagyar, aki nemrégiben jöttki az óhazából, a négertől: — Hát maga komám, mióta van itt ? Azt mondja néger, persze magyarul: — Én? Vagy húsz esztendeje. Azt mondja a magyar: — Hát én bizony nem leszek itt annyi ideig. — Aztán miért nem ? kérdezi a néger. Azt mondja a magyar: — Mert nem akarok úgy megfeketedni, mint magam hasonlatot, vagy jelzőt,hogy eleget tegyek az ígéretemnek. Másnap a kritikus azt írta a színésznőről,hogy olyan az, mint egy szép illatos virágágy. Keglevich meg is köszönte ezt: — Nagyon helyes, a művésznő is, a protektora is nagyon boldog. De mondja, miért írta róla azt, hogy olyan, mint egy szép illatos virágágy? — Azért — felelte a kritikus — mert tényleg olyan mint egy szép, illatos virágágy, amelyről minden arramenő leszakított egy virágszálat. AZ UDVARIAS NELSON Mikor Nelson 1800-ban hazatért Angliába, hogy hadi fáradalmait kipihenje, levelet kapott egy nyugalmazott tengerészkapitánytól, aki ezer font jutalmat kért tőle azzal az indokkal, hogy az ő hajójának az ütközetbe való beavatkozása döntötte el az abukiri tengeri csata sorsát. Nelson udvariasan válaszolt és levelében meg is ígérte az ezer font jutalmat, csak arra kérte a kapitányt, szíveskedjék addig türelemmel várakozni, amíg annak a tizenkét másik tengerészkapitánynak ki tudja eszközölni ugyanezt a jutalmat, akik szintén azt írták neki, hogy az ő beavatkozásuk döntötte el az ütközetet.