Amerikai Magyar Népszava, 1957. március (56. évfolyam, 51-76. szám)

1957-03-01 / 51. szám

2-IK OLDAL •M­asiKAt­­V Népszava Bevándorlás és orvostudomány Gábor Emil Első tekintetre különösnek tetszik ez az egy­más mellé vagy egymással szembe állítás, de nem lepheti meg azt, aki az amerikai bevándorlás tör­ténetében csak kissé is járatos. Öregamerikás magyarok emlé­keznek arra, hogy a régi jó kvó­ta­ előtti időkben a bevándorlás­nak alig volt más akadálya, mint fertőző betegség vagy súlyos tes­ti fogyatkozás. A szigorú egész­ségi követelmények úgyszintén változatlanul kerültek bele a ré­gi, részben több mint száz éves bevándorlási törvényekből a je­lenleg érvényben levő McCarran Walter-féle törvénybe. Jól bevált és szigorúan kö­vetett paragrafusok ezek, és ha most mégis be­széd és vita tárgyává lettek, ennek két oka van: történelmi és orvostudományi oka. Az utóbbi évek és különösen a magyar szem­pontból jelentős utolsó hónapok az egészségi el­lenőrzés terén lassan-lassan érvényre emelték azt az elvet, hogy szükség törvényt bont. Az úgyne­vezett faji üldözés és a kíméletlen kommunista el­nyomás egész családokat szökésre, vándorlásra kényszerített és számtalan esetben a család szét­szakadására vezetett volna egy családtag betegsé­ge, az amerikai bevándorlásból való kizására. Ezen a nehézségen sok esetben úgy segítették át az amerikai konzulok, vagy inkább az orvosok a ve­szélyeztetett családot, hogy jóindulattal szemet hunytak bizonyos áruló jelek felett, például az X-Ray felvételen, amelyet odaát Röntgen-felvé­telnek neveznek, nem vettek észre áruló foltokat. A noveber 4 után megindult tömeges magyar menekülés a kivételt csaknem szabállyá tette, betegek és bénák is kaptak beutazási engedélyt, némelyek hordágyon vagy tolószékben repültek át a nagy vizen, amerikai repülőgépekben. De ünnepnapokra hétköznapok következnek, el­következik — sőt talán már el is következett — az idő, amikor a törvény kijátszása, hogy úgy mondjuk, kimegy a divatból. A kongresszus új be­vándorlási törvényt készít elő és ebben nem lesz helye bekötött szemmel végzett orvosi vizsgálat­nak. A készülő törvényben határozott rendelke­zések kell legyenek arra nézve, hogy eltérjünk-e vagy sem a régi, szigorú, merev egészségi köve­telményektől. Ezen a ponton a törvénycsináló jo­gászoktól áteszik a szót az orvosok. Ha az orvos azt mondja, hogy nem kell félni fertőzéstől, vár­jon mit mondhat a jogász? Nem mondhatja, hogy “Én azt jobban tudom.” Nos, mit mond az orvos, illetőleg az orvostu­domány? A leggyakoribb bevándorlási akadályt, a tuberkulózist illetőleg azt mondja, hogy ez a betegség ma már nem olyan vészes, mint volt ré­gen, amikor tüdővész volt a rettegett neve. Az or­vostudománynak erre a vívmányára hivatkozva, Dingell michigani képviselő törvényjavaslatot ter­jesztett be, amely megengedi tüdőbajban szenve­dő személy bevándorlását, ha a betegnek egy vagy több családtagja mindenesetre bebocsátható. En­nek a javaslatnak törvénnyé válása sok családi tragédiát előzne meg. Írta: GÁBOR EMIL Ugyancsak az orvostudomány fejlődésére hi­vatkozik Wiley wisconsini szenátor, amikor azt javasolja, hogy az epilepszia ne legyen bevándor­lásból kizáró ok. Orvostudományi tekintélyek nyi­latkozatait idézi, amelyek szerint az esetek 80 százalékában az orvosi kezelés eredményes és ezeknek az eseteknek felében az eredmény teljes, amennyiben a rohamok végleg megszűnnek. A je­lenleg érvénybn levő törvény kizárja a bevándor­lásból azokat, akik lelki abormalitásban, epilep­sziában vagy elmebetegségben sz­envednek. Ez a felsorolás — a három rendellenességnek egymás mellé állítása — a National Epilepsy League meg­állapítása szerint orvosi szempontból meghaladott álláspontra mutat; az epilepsziának lelki és elme­beli defektuskokal egy sorba állítása a tudomány mai állása mellett babona, régtől begyökerezett előítélet. Örvendetes, hogy a jogászok és orvosok vitá­jába beleszól a papság is és rátereli a figyelmet a jogi és orvosi szempontokon túl az emberségesség szempontjára. A National Council of Catholic Men felhívással fordul a kongresszushoz, hogy ezekben a tragikus időkben, amikor magyar családok ez­rei, tízezrei kénytelenek voltak mindenüket hátra­hagyva kiszökni a nagyvilágba, ne tegyen a tör­vény különbséget egészséges és beteg közt, hiszen sokan a menekültek közül a hazai zsarnokság bör­töneiben és kínzókamráiban vagy a veszedelmes és viszontagságos szökés közben szerzett beteg­ségben szenvednek. ^AP^tCAM.HülWlAhiAw.JS Zárton ti vöici m htom a*» lutui «I ut* ci«v«iuto *<m otxuw ulti u« Ac$ of March 1878. PubilahM dally, axcept Sundays and lacal Holiday» AJMERIK AI MAGYAR NÉPSZAVA, lac. 178« EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS •anon*. «na Circulation O ifire — Szerkesztősöm «a AladdfalTatau «OR EAST 80th STREET, NEW YORK 21. N. Y Telefon: REgent 7-9370 53 iAfi*etA«t araa Subscription rate» United States of America and Canada -vT. ion* year) »15.00 - Télévre (half year) HN Negyed Övre (quarter year) »4.25 BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK uuuuoe, o.. fee *. Summit Street Garfield, N. J., 32 Division St Bethlehem, Pa. 703 E. 4th Street New Brunswick, N. J., 98 French St. rtri»nnri rTM. ma ____Perth Amboy, N. J., 403 Lawrle St. rldgeport, Conn., 578 Bnstwlck Ave. Philadelphia, Pa., 1811 N. Franklin St. hlcago 18, 111., 8341 Prairie Ave. Toronto. Ont., Can.. 368 Spadlna Rd 'etroft, Mich., 8129 W. Jefferson Ave. Trenton, N. J., 511 Genesee Street *08 College St., WA 4-3905. Lakás: BA 1-8324, Toronto 3-B, Ont, Canada KANADAI FŐIRODA I A MAGYAR PÉLDA A Voice of America alapításának 15-ik évfor­dulóján az elnök beszédet mondott, amelyet órákon belül 43 nyelven sugárzott szét a rádió. A beszéd ja­varésze az időszerű közelkeleti válsággal foglalko­zott, védelmet ígérve a közelkeleti országoknak a nemzetközi kommunizmus ellen, de fontos utalások történtek a vasfüggöny országainak sorsára is. —­ Egyik kis országot a másik után nyerte el a nemzetközi kommunizmus — mondta az elnök — miközben szabadságukat legázolták, nemzeti büsz­keségüket megtörték, gazdasági életük csupán a szovjet­ fejőstehene. És ha megpróbálják szabadsá­gukat, hagyományaikat visszaállítani, ezrével gyil­kolják őket. A példa Magyarország, Magyarország, sajnos, mérhetetlen áldozatokat hozott, hogy kiérdemelje ezt az említést és mint pél­da szerepeljen a világ előtt a kommunizmus galád­­ságainak szemléltetésére. Talán követhette volna a lengyel példát és ahelyett, hogy robbantani akarja a vasfüggönyt, megpróbálja lassan lebontani. De saj­nos, a történelem óramutatóját nem lehet visszatol­ni, és a történteket meg nem történtté tenni. Talán magyar történelmi végzet volt, hogy az események ilyen tragikus fordulatot vettek, és a szabad világ feladata, hogy ne csupán tanulságot vonjon le belő­le, hanem örök példaként tartsa felszínen a kérdést. Ike beszéde ezt a célt jól szolgálta. VISSZA? Jugoszlávia, mint már jelentettük, nem tud gon­doskodni a magyar menekültek tízezreiről és mivel a nyugati államok nem tudnak több­­hontalant befo­gadni és Amerika és Kanada is az ausztriai hontala­noknak adnak elsőséget, ezek a szerencsétlenek jobb hijján kénytelenek visszakulogni a magyar vörös uralom alá. Képzelhetjük, mi vár rájuk otthon. Még ha nem is csukják börtönbe őket, állandó gyanakvással kísé­ri a rendszer minden lépésüket. Lelkileg még lehan­golóbb az a tudat, hogy nem­­kellettek, hogy a nyu­gati világ hátat fordított előttük.­­ Végül: győzelem ez a kudarc a vörösök részére, rádiójuk, lapjaik szakadatlanul harsogják a lám, így számíthattok a nyugati demokráciákra, így ölelitek benneteket a keblükre. Okosabb lett volna el sem indulni. ­­i­t­U­s A KUBAI GUERILLA HÁBORÚ Batista diktátor szigorú cenzúrája ellenére, is si­került egy újságírónak, a New York Times munka­társának kijátszania a tilalmat és erdei fellegvárá­ban felkeresni Fidel Castro guerilla vezért, aki vál­takozó sikerrel harcol a zsarnok ellen. Az őrmesterből lett kubai diktátor azt híresz­­telte el, hogy Castrot “likvidálták.” A felkelőik pa­rancsnoka mosolyogva és életnagyságban cáfolt rá erre a hazugságra. A harc váltakozó szerencsével fo­lyik. Batista, a bosszúálló, aki nem tűr ellenzéket és aki csak hitleri módon szeret uralkodni, egész had­seregét küldte a népfelkelők ellen. De a szabadság­érzet erősebb a kubaiakban és hiába a mindennapos kivégzések, politikai gyilkosságok, az elesettek he­lyébe mindig mások állanak. Kuba természeti­­kincsei, ültetvényei, ipara nem a népet, csak a diktátort gazdagítják, akinek tekin­télyes betétjei vannak külföldi bankokban. Egy izben már “nyugalomr­a vonult” 50 millió dollárral. Az­tán újabb puccs révén, ismét hatalomra tolakodott. Kuba népe keservesen tanulta meg, a saját bőrén, hogy ha valaki “a nép egyszerű gyermeke”, mint Ba­tista volt, az még távolról sem jelenti azt, hogy a köz­érdeknek, közjónak fogja szentelni életét. Ellenkező­leg, Batista éppen olyan őrmester maradt, mint ami­lyen volt és kapzsisága, arany­éhsége csak fokozó­dott, amióta szuronyok segítségével „elnökösködik”. Eddig szerencséje volt, számos merénylő revol­vergolyója célt tévesztett. De ami késik, az nem mú­lik, mondja Castro. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA Shakespeare Oroszországban Linók lárvái) Egy Salisbury nevű hírlapírónak, aki egyike a legjobban értesült embereknek mindenben, ami a jelenlegi, vagy a régebbi kommunizmus történe­tét illeti, cikke jelent meg a na­pokban a New York Timesben, amelyben arról a meglepő, sőt majdnem megdöbbentő tényről számol be, hogy Shakespearenak a világ legnagyobb drámáiról ír­nak, aki mellesleg angol és bur­­zsoá származású volt, darabjai mennyire népszerűek ma Moszk­vában és általában Oroszország­ban. Amilyen meglepő ez a meg­állapítás, mondom, annnyira szinte megdöbbentő­­ újdonságá­nak mellbevágó ereje miatt. Ha a mai oroszokra gondolunk, egészen természetesen arra a modern Dzsingiz Khan hordára gondolunk, amely elözön­­lötte szerencsétlen szülőhazánkat, hogy az új barbarizmus minden szörnyű fegyverével elpusz­títsa testvéreinket, aggokat, fiatalokat, férfiakat, nőket és védtelen gyerekeket, vodkás, ravasz, sá­táni vigyorgású Kruscsevre, a hajfejű, elhízott Malenkovra, az öreg, elsővonalbeli, elméleti szo­batudósra és véres gyakorlati pribékre, Molotov­­ra, akinek hal szemében a fanatizmus őrjöng, va­lamint a hallgatásba kancsukázott középosztály és muzsikák millióira, akiktől mindent lehetne várni, csak azt nem, hogy beülnek a Bolsoj színház­ba, a színpad művészetének megszentelt remekeit, Shakespeare darabjait élvezni. Igaz persze, mondja Salisbury, a remekműveket kicsit átdolgozták, a kommunista szájíznek meg­felelően. Lear királyt azért gyűlölik a lányai, mert ők hithű bolsik, az öreg papa pedig javítha­tatlan kapitalista, aki nem akar ósdi, elavult po­litikai meggyőződéseiről lemondani . . . Ham­let nem azért gyűlöli a mostohaapját és akar raj­ta bosszút állni, mert meggyilkolta az édesapját, hanem mert kézzel-lábbal fenn akarja tartani a polgári társadalmi berendezkedést és nem akarja elhinni, hogy a termelési eszközök nem a vállal­kozó tulajdonát képezik, hanem a munkásokét. Ezt a németet a mama is vallja, Hamlet tehát őt is gyű­löli, mint igazi, hamisítatlan antiszocialistát. És elé­­gy megy végig az egész vonalon. Julius Caesart aki, a nagybirtokosok bérence, Brutussal az élén a felháborodott köznép teszi el láb alól. Hogy a va­lóságban épen fordítva volt, az nem fontos.­­ fon­tos a kommunista propaganda. Hogy közben Shakespeare legnagyobb értéke, a költészet, el­­sikad valahol, az se fontos. Sőt, mondják, akik át­írják a remekműveket, az jó, mert a költészet se egyéb, mint a polgári felfogás terméke. “Könnyű dolog ez”, mondják akik átírják Shakespearet. “­Csak egyet kell csavarni az eredeti histórián és mindjárt más lesz belőle.” Mindenképen érdekes, hogy az avoni Bard vig­­játékaihoz nem nyúltak hozzá. A “Tévedések Vig­­játékát”, a “Szent Ivánéji álmot”, a “Makrancos hölgy”-et, a “Sok hűhó semmiért”-t és a “Wind- írta: LINEK ISTVÁN sok­ vig nők’-et úgy játszák, ahogy meg voltak írva, pedig a Vig Nőket a mester a hagyomány szerint a királyné megbízásából írta előkelő kö­zönségnek és nem a proletariátusnak. Ah, hová tű­nt az idő, mikor még Beregi Osz­kár állt ott a helsingori kastély bástyáján a régi Nemzeti Színházban, ott a Múzeum körút és Rá­kóczi út sarkán és megkérdezte Horatiot, a Ham­let gyönyörű bariton hangján: “Barátom vagy, hozzám hű s igaz ?” Ifjú barátai mind a kardjukra esküdtek, hogy mellette állnak, ha teljesíteni akarja atyja szel­lemének tett ígéretet — minden politikai mellék­gondolat nélkül. Este fél nyolc volt. A függöny elé kilépett Gál Gyula, mint Lőrincz barát és elmondta a Romeo és Julia Prológusát: “Két, egyaránt méltóságos család Szép Veronában, hol színünk leszen, Egymásra gyújtja régi haragát S polgárvér szennye ég polgárkézen Pedig se Romeo, se Julia nem tartoztak az ifjú kommunisták szövetségébe, csak kedves, fiatal, tehetséges színészek voltak, akiket egy cél heví­tett: minél szebben elmondani Arany János fordí­tását, tekintet nélkül arra, hogy Tisza István a miniszterelnök, vagy Szél Kálmán . . . Vér nem válik vízzé Káldor Kálmán kedves barátunk, az amerikai magyar újságírásnak már majdnem nesztora (Farkas Géza még előtte van, Gondos Sándorral egyetemben), népszerű lapjának, a “St. Louis És Vidékének” egyik újabb számában vezető helyen emlékezett meg arról, hogy érdekes látogatója volt. Egy előkelő öreg úr, aki már nem kevesebb, mint 95 éves, “fürgén hagyta el az autót és utasí­totta el a soff­őr segítségét. Néhány percre bejött érdeklődni a szülőhazai események felől. “A 95 éves öreg úr 2-3 évvel ezelőtt még naponta für­dött California meleg tengerpartjának vizében és nemrégiben adta fel golf játékát is. A st. louisi látogató az ott élő Julius T. R­om­­bauer volt, neves magyar elődök leszármazottja, és a szétágazott család széniora. Unokája annak a Rombauer Tivadarnak, aki valamikor az 1848- 1949-es magyar szabadságharc idején magyar honvéd volt, majd mind képzett kohász, vezetője lett a nagyváradi fegyvergyárnak. A szabadság­­harc után egy évet Csehországban szolgált kény­szersorozás révén, ahonnét megszabadulva csa­ládjával együtt az Egyesült Államokba került, ahol az iowai Davenportban telepedett meg és ott halt meg 1855-ben, 52 éves korában. Négy fia volt Rombauernek, akiknek mindegyi­ke R-el kezdődő nevet kapott, Róbert, Roderick, Roland és Raphael. Mind Magyarországon szüle­tett, Munkácson, ahol apjuk pályája kezdetén a Schönborn grófok tulajdonában levő podheringi vashámor vezetője volt. Roland kivételével mind hosszú életet éltek és szép pályát futottak meg. Roderick vitte legtöbbre, aki az állami fellebbvi­­teli bíróság tagja volt és Körner volt illinois kor­mányzó leányát vette feleségül. Nevezetes ve­­lük kapcsolatban az, hogy mind a négyen Lincoln katonái voltak a polgárháborúban. Ezeknek a fiuknak egyike, Robert volt az apja annak a 95 esztendős úrnak, aki benézett Káldor­i Kálmánhoz, magyarországi hírek és csomagkül­dési lehetőségek után érdeklődve. Az öreg úr anyja pedig nem volt más, mint a szabadságharc után hirtelen híressé lett Dem­­binski grófné, akinek a férje, egy fiatal lengyel tiszt, Dembinski Henrik grófnak, a magyar had­sereg görgei előtti lengyel fővezérnek volt az uno­kaöccse. Dembinszki Temesvárott született s csalá­di neve Hogl Emilia volt. A szabadságharc alatt ment férjhez fiatal Dembinskihez, akivel a bukás után csatlakoztak a Balkánra menekült magyar katonák ezreihez, akik között Kossuth és kör­nyezete is ott volt. Kossuthnak ez az időszak volt élete legkeserve­sebb ideje. Amikor minden elveszettnek látszott és a reménysugarak még sehonnan sem mutatkoz- BRÓDY LÁSZLÓ TÉLI DAL Fázós hegyek ködökbe burkolóznak és ködbe búj a torony és a híd, elrejtőzködnek szép látványaid. Az eszkimók világa jár eszedben, a fókáról hoz hírt a szélvihar, a sürgönydróton száll a téli dal. Egy-egy ütem a fákról visszazendül, az ágak húrján zord dallam zizeg. Sötétek már a borzongó vizek. A hajók kikötőben, mély iszapban alusznak a növényevő halak, mint tetszhalottak, egész tél alatt. Jó volna ezt a telet átaludni és felébredni frissen, mint a hal a tavasz első sugaraival! írta: VASVÁRY ÖDÖN tak, amikor jó darabig azt sem tudták, hogy a tö­rökök kiadják-e őket az oroszok követelésére vagy nem. Kossuth szívesen látta környezetében a csi­nos fiatal asszonyt, akinek jókedve, kellemes tár­salgása felderítette a sötét napokat. Számos elő­kelő magyar nő volt a menekültek között, mint Batthyány Kázmér gróf, Perczel Miklós és Mó­ricz és mások feleségei. A tétlen és toprongyos menekültek között természetesen a pletyka is fel­ütötte a fejét és magának a kormányzónak sze­mélyét is kikezdték, aki pedig azokban az időkben is a leggyöngédebb hangú leveleket írt a Magyar­­országon maradt feleségéhez, akit őszintén sze­retett. Aki ismerte Kossuth puritán életét és gondolkodását, természetesen nem adott hitelt a pletykának, annál kevéssbé, mert Kossuthné két fiával (Vilma leányuk még akkor nem született meg) már útban volt feléje. Meg is találták egy­mást, hogy azután soha többé el ne szakadjanak egymástól. A hirtelen jött, alaptalan pletyka ter­mészetesen semmivé foszlott. A Dembinski pár átkerült Amerikába, ahol a fiatal férj, meglehetősen haszontalan és értékte­len élet után, rövidesen meghalt. Özvegyét a Rom­­bauer fiuk egyike, Robert nemsokára feleségül vette. A ma élő öreg úr az ő gyermekük. Az apa 96 éves korában halt meg St. Louisban, 1926-ban, követve feleségét, aki 94 éves korában 1923-ban halt meg. Abból a Flora avenuei házból temették őket, ahol fiuk ma is lakik. A négy Rombauer fiú révén a család természe­tesen jól szétágazott és ma már számos Rombauer él St. Louisban és környékén. Az az Irma Rom­­baure, aki “The joy of cooking” című hatalmas és rendkívül népszerű szakács könyvet szerkesztette és tea 77 éves, ezek­ egyikének, Edgar R. Rom­­bauer ügyvédnek a felesége. Missouri állam Butler megy­éjében van egy Rombauer nevű falu, amely természetesen ettől a családtól kapta a nevét.

Next