Amerikai Magyar Népszava, 1957. október (59. évfolyam, 231-257. szám)

1957-10-01 / 231. szám

­­IK OLDAL *at*r«d u Second Class Matter at the Cleveland Post Office under the Act of March 1879 Published daily, except Sundays and legal Holidayi AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, Inc. 786 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS Bditorial and Circulation Office­ — Szerkesztőség és Kiadóhivatal ~ 805 EAST 80th STREET, NEW YORK 21, N. Y. Telefon; REgeat 7-9370 Előfizetési Si-«k—Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (one year! $15.00 — Félévre iba'< year) $8.00 Negyed évre (quarter year) $4.25 alliance, O,. 76« E. Summit Street Bridgeport, Conn., 578 Bostwiek Ave Bethlehem Pa., 703 E. 4th Street liiffalo N V., P. O. Box 152, Niagara Square Station Chicago 19. 111. 8341 Prairie Ave. BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK Detroit. Mich., 8129 W. Jefferson Ava Garfield, N. J., 32 Division St. New Brunswick, N. J., 98 French St. Perth Amboy, N. J., 403 Lawrle St. PHILADELPHIA, Pa., 122 W. Loudon St. Trenton, N. J., 511 Genesee Street CANADIAN HEAD OFFICE: BÉLA W. BAYER. Mgr. 271 College St., Toronto 2-B, Ont., Canada. Tel. WA 4-3905. Lakás: AV 5-3775 A DEMAGÓG Ha valaha szobrász pontos képmását akarja ad­ni a modern demokrácia demagógjának, nem kell messzire mennie model után. Arkansas állam kor­mányzóját kell csak megmintázni. Faubus még Ma­dách Imre örök drámájának, az Ember Tragédiájá­nak görög demagógjait is felülmúlta minapi rádió és TV beszédében. “Nyers erővel, szuronyokkal foglalták el Little Rock városát a szövetségi csapatok”, — hullajtotta krokodilkönnyeit Faubus és mártírnak állította be a durva vasúti munkást, aki egy katona kezéből ki akarta csavarni a fegyvert és akit erre a katona pus­­katussal fejbevágott. “Nálunk sohasem került sor erőszakoskodásra”, folytatta Faubus, aki a nemzeti gárdát vezényelte ki a néger kisdiáknak az iskolából való visszatartására. A demagóg, aki a segregációsok szavazataira pályá­zik, most azon mesterkedik, hogy Arkansas állam törvényhozóival megvonassa az anyagi hozzájáru­lást a nyilvános iskoláktól, elsősorban persze azok­tól, amelyekben négerek is tanulnak. Faubus folyton “törvénytelenségről” beszél. De az alkotmány félreérthetetlenül kimondja, hogy “egyetlen állam sem hozhat olyan törvényt, amely megvonja az Egyesült Államok polgáraiktól kivált­ságaikat és jogaikat.” Már­pedig pontosan ezt csinál­ta a kormányzó. Az alkotmány megköveteli az elnök­től, hogy ragaszkodjék a törvény szelleméhez és pon­tosan ezt tette Eisenhower, amikor csapatokat kül­dött Little Rockba a néger tanulók jogainak védel­mére. KÍNA ÉS MAGYARORSZÁG Dr. Hu Shin, a kiváló kínai filozófus a MN elé tárta a kínai nép néhány problémáját. Ecsetelte töb­bek között a hatást, amit a magyar forradalom tett a kínai ifjúságra. A kínai egyetemi diákok csakúgy, mint a dolgozók a magyar szabadságharcosokkal éreztek, mondotta a professzor. A kínai ifjak ösztön­­szerűleg megérezték, hogy a forradalom a nép elége­detlenségéből robbant ki. Ha a magyar ifjúság, amely 11 éve élt vörös uralom alatt, szabadulni akart a kommunizmustól, akkor­ valami baj kell, hogy legyen a rendszerrel, ez volt a véleményük. A szabadságvágy a világ minden részében élő népeknél azonos tünet. Az ifjúság természetes reak­ciója a lázadás, ha úgy érzi, hogy megfosztják ettől a legfontosabb kiváltságától. Szégyenteljesnek talál­ta a durva erőszakot, mellyel a szovjet legázolta a magyar népet. Kínában hasonló módon, tankokkal taposták el a forradalmi megmozdulásokat. Ez az a pont, amelyben Kína és Magyarország találkoztak, mondotta a kiváló tanár. A NÁTHALÁZ Az egészségügyi hatóságok újból figyelmeztet­ték a népet a náthalázra, amely elkezdte vészes kör­útját. ■ ■'!­­ Már több mint 35.000 ázsiai influenza megbete­gedés volt az országban. A megbetegedéseket víru­sok (a baktériumoknál is parányibb lények) okoz­zák, amelyeket egy beteg ember kiköhögött és egy egészséges ember belélegzett. Mint a rádió hullámai, mindenütt ott vannak, a levegőben keringenek az ázsiai influenza vírusai. Ugyanakkor vélemények és ellenvélemények is röpködnek a levegőben és az újságok hasábjain. Na­gyon érdekesek az illetékes szakértő személyiségek véleményei, csak egy hibájuk van: ellentmondanak egymásnak, és mi, a tudományos vita tárgyai, nem tudjuk, hogyan vélekedjünk. Ez a mi tudatlanságunk nem lenne ok nyugtalanságra, ha egyszerűen arra az álláspontra helyezkednénk, hogy, először a betegség megállapítása és gyógyítása nem a páciens dolga, ha­nem az orvosé, másodszor, az influenza vírus, ha be­surran szervezetünkbe, az ellentmondó vélemények­től függetlenül végzi ártalmas munkáját. De nem helyezkedhetünk erre a semleges állás­pontra, ha olyan véleményt hallunk, hogy ezt a be­tegséget megkapni jobb, mint ellene védekezni. Aki csak teheti, vegyen injekciót. Hat gyógy­szervegyészeti gyár dolgozik éjjel-nappal, hogy ele­gendő oltószer álljon a nép rendelkezésére. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA NŐI SZAKASZ Guthy Böske Láttak már Amerikában cigányt? No, nem az elegáns new yorki magyar vendéglők muzsiku­saira gondolok — hanem arra az igazi vályog­­vető típusra, olyanokra, akik ilyenkor szüret idején — mint­ha csak a világvégéről jöttek volna, előbújnak a falukban az odúikból — hogy ,mint szedők részt vegyenek a szüretben — szólnak. Érdekes, hogy én épen egyrészt a pénzért, másrészt a ma láttam egy ilyen igazi ci­gányasszonyt — furcsa körül­mények között. A szomszédos szőlőért, amit egész nap márd Newarkban voltam vásárolni az egyik divatáru­­házban. A harisnya counternál egyszerre csak megjelent egy igazi cigányasszony. Az öltözéke, a cifra szoknyákkal, a tarka blúzzal, a sok szí­nes üveggyönggyel semmiben sem különbözött volna a mi otthoni vándorcigány asszonyaink­tól — ha nem viselt volna tűhegyes orrú magas­­sarkú divatos lakcipőt. A haja épenolyan feke­tén és csapzottan lógott az arcába, mint a mi Örkényi cigányasszonyainknak. De viszont en­nek az amerikai cigány asszonynak retikülje is volt — sőt biztosan csekk könyve is. Azt nem láttam, mert akár hiszik, akár nem, “Charge Accountra”, vagyis a boltban vezetett folyószám­lára vásárolt. Én várakozóan félre álltam és hagytam, hogy az eladónő először őt szolgálja ki. A legdrágább harisnyákat rakta eléje. Egy pár percnyi váltatás után vett egy tucatot. “Charge and send” — mondta és elment. Nekem több időbe került összeszedni magam a csodálkozás­tól, mint neki megvenni a tucat harisnyát. Persze rögtön kérdezősködni kezdt­e. Az eladó­­nő mosolygott a csodálkozásomon. Régi vevőm — mondta. Megtudtam, hogy a családnak valami acéllemez vagy ehhez hasonló gyára van és na­gyon vagyonosak. Ezreket költenek az áruház­ban. Siessen csak utána, — mondta az elal­ónő — és nézze meg az autóját, biztosan itt van még az áruház mögötti parkolóhelyen. Kisiettem. Nem sok időmbe került megtalálni a cigány­­ ladyt egy lilásrózsaszín Cadillac volánja mel­lett. Már láttam ibolya­színű vagy rózsaszín For­­dot vagy Chevroletét, de még sohasem láttam ilyen színű Cadillacot. Hiába, holtig tanul az ember. Ha ugyanezt a cigányasszonyt valahol a magyar országúton láttam volna vándorolni, kis kétkerekű, csonttal-ronggyal megrakott tali­ga mellett (persze lakkcipő és retikül nélkül), nem lettem volna egy esetet sem meglepve. De Newarkban, az áruházban és a Cadillacban fur­csa látvány volt. Magyországon még nem tudtam, hogy a cigá­nyok ősei indusok voltak és hogy Magyarország­ra Isten tudja hány évszázados ivadékuk került csak. Dehát, ha gondolkodom, nem is kell nagyon csodálkoznom. A cigány tehetséges fajta. És ha letelepszik — amit ugyan Magyarországon rit­kán csinált — és valamihez kezd, meg is tudja csinálni. Nagyon szerettem volna beszélgetni a cigányladyvel — a kora kideríthetetlen volt, épen úgy lehetett negyven mint hatvan éves. Szerettem volna megkérdezni honnan kerültek az ősei Amerikába — hol töltötte a gyermekko­rát és járt-e high schoolba, mint a legtöbb ame­rikai gyerek. De miután csak a salesladytól ka­pott kis felvilágosítás volt minden, amit tudtam róla — hinnem kell, hogy amerikai állampol­gár cigányt láttam, aki éppen úgy megőrizte fa­ji öltözékét, mint akár a többi. Számomra csak azért volt furcsa a látvány, mert tizenegy év óta ez volt az első igazi ci­gányasszony, akit Amerikában láttam. Ő előtte a németországi haláltáborban találkoztam utol­jára egy hasonlóan öltözött cigányasszonnyal. A felszabadulás utáni napon, 1945 április 16-ikán. Még nem kaptunk ennivalót a bevonuló angol csapattól. Apatikusan, félholtan vártunk a cso­dára — az ételre — mi páran, akik még éltünk. Összezsuffolva a­ holtakkal a helseni tábor há­romszáznégyes darakjában. Én egy Berta nevű nagyváradi asszonnyal (Istenem, de szégyenlem, már elfelejtettem a vezetéknevét) a földön ku­porogtam. Mellettünk a falnál volt egy bunker­ágy — persze szalmazsák nélkül. — Az alsó ágy­ban volt két deszka. Közötte a földön, egy szőr­mével bélelt német katonakabáton holtan fe­küdt, illetve kuporgott egyik sorstársnőnk. A felszabadulás utáni órában , mikor azok a fog­lyok, akik tudtak vánszorogni, elmentek a fel­­feszített német barakok­ba “zabrálni”, ez a sze­gény társnőnk is elindult. Alig lélegzett már, m­ikor visszatért maga után cipelve a német ka­tonai bundát. Minek ez neked Rózsi? — kér­deztem- Hát majd hazaviszem télire — mondta boldogan. Talán csak azért volt boldog, hogy a földre dobhatta végre a nehéz kabátot. Vagy egy óra múlva mereven feküdt rajta — holtan. Az ablak nyitva volt. Egyszerre megállt előtte egy cigányasszony. Nem tudom honnan jött és honnan szerezte egy nappal a felszabadulás után a cifra rongyait, a gyöngyeit és sza­lagjait. Vi­dám volt és hangos. Összevissza beszélt kiabált cigányul és azt hiszem oroszul. A két ágydesz­kát kérte tőlem — aki szemben voltam az ablak­kal. Két óriás marharépa volt a kezében, muto­gatta, hogy meg akarja főzni — és kell a desz­ka tüzelőre. Akkoriban már mindenki, aki tu­dott menni, rabolt répát a német konyha barak előtti halomból — és ha volt tüzelőjük és gyű- írta: GUTHY BÖSKE fájuk megfőzték. Az én cigányasszonyom is főz­ni akart. De nekem nem kellett a marharépa. Nem akartam zavarni a szegény halottat, aki­nek lába a deszkán volt. Mikor látta, hogy a répával, nincs üzlet, kotorászni kezdett a zsebé­ben. Rövidesen kihalászott egy kis sárgarépát, vagy inkább egy sárgarépa múmiát. Töpörödött, zsugorodott kis répa volt — de mégis sárgaré­pa. Majd sietett a szemem utána. Ennek már nem tudtam ellentállni. Létrejött az üzlet. Ber­ta és én a szabadság boldog gyönyörét élveztük az első étellel a felszabadulás után, így ettük meg az ágydeszkát. Hogy szerettem én azt a ci­gányasszonyt! Milyen vigasztaló boldog látvány volt valaki , aki élt, akiben vitalitás volt, aki épen azokat a cifra rongyokat viselte, mint a mi cigányaink régen otthon. Éppen csak hogy nem énekelt, mint az otthoniak. Pedig szegény cigá­nyok, szenvedtek ők is eleget Hitler hóhérjai­tól. Nem voltak árják — mondta a hitleri tör­vény — tehát pusztulniok kellett. Ezrével hozták őket Auschwitzba. Egyik reggel hallottuk, hogy az elmúlt éjjel ötezer cigányt vittek a krema­tóriumba. Románokat, magyarokat, oroszokat. Hogy sajnáltam őket. Valahogy én mindig sze­rettem a cigányokat. A mieinket önkényben. Ilyenkor jöttek szüret időben szedőnek. Az egész pereputty. Még a legkisebb rajkó is. A vin­cellérünk nem akarta bevenni a gyerekeket — de én szót emeltem mellettük. Hogyne, hiszen már nézni őket is mulatság volt. Az egyik kis rajkó a földön húzta hosszú férfi zsakettjét, ami kis meztelen testének egyetlen öltözéke volt. Az arcán egyhetes maszat volt. Egész nap ették a szőlőt. Tudsz-e hegedülni? — kérdeztem. Hogy­ne tudnék­­— mondta. Mind énekelt, fütyült és evett egész nap. A munkájuk persze kevesebbet ért, mint a szőlő, amit majszoltak. Az­ egyik ci­gányasszony folyton a kis fehér Rumi kutyám után sóvárgott. A kutya mindig ott szaladt előt­tem, ha “palléroskodtam” a szedők között. “Te­kintetes asszony —­ mondta — három napi bé­rem szívesen odaadnám Rumiért.” Igazi bohém volt. Nem volt mit ennie, a lába meztelen volt a már csípős őszi időben , de a bérét odaadta volna egy kis kutyáért. Hol éltek, miből éltek szüret után? Abból a kevés üst vagy fazék fol­tozásból, ami a faluban akadt, alig telt ételre a sok kis purdé számára. De szüretkor újból előke­rültek. Senki sem kérdezte hol vándoroltak, mer­re voltak a télen és a nyáron. Mennyivel szeren­csésebb volt fajtájuknak az a leszármazottja , aki a kis magyar faluk helyett a nagy Ameri­kába került, aki most Cadillacon jár, míg az én szegény kedves magyar cigányaim talán ott pusz­tultak el az auschwitzi gázkamrák egyikében. Az érdekes newarki találkozás legalább vissza­hozta­ emléküket az én emlékekben amúgy is gazdag amerikai életembe. Európát talán megnyerjük.. A német választás eredménye azt az ígéretet hordja magában, hogy Európát­­ talán megnyer­­jük, illetve megmentjük a szabad világ számára, ami erősen kétségessé vált az utolsó két évben. A többi e­urópai ország­ban időnként tartott választások ugyan legtöbbször a kommunis­­ta pártok csökkenő erejét mu­tatták, ezek az eredmények azonban csak azokat tévesztet­ték meg, akik a napi híreket _________ felületesen olvassák. Himler Márton A szomorú tény az, hogy a NATO erősen meggyöngült, nemcsak fegyveres erőkben, hanem még inkább morálban, s számottevő európai államférfiak és politikusok kezdték azt reménytelennek tekin­teni. Néhol azért, hogy a fegyverkezés terheit csök­kentsék, ha azt nem tudták teljesen áthárítani erre a nemzetre, néhol azért, mert a Nyugat-Ke­let háborúját lehetetlennek tartották. Ez utóbbi hit bírta rá a NATO nemzeteket, hogy a kommu­nista kínai kormánnyal az üzleti érintkezést fel­vegyék. S a ha­za felszínen látható volt a nagy szövetség lazulása, mélyebben, az egyes országok szociá­lis viszonyaiban erősen megnyilatkozott a félel­metes tény, hogy Nyugat-Németországot és Bel­giumot kivéve, mindenütt készek a tömegek akár­milyen gyökeres változásra, ha az a jobb sors ígéretét hozza magával. Csak a magyarországi véres események állí­tották meg egy időre azt az áramlatot, amely a legnagyobb európai nemzeteket, Franciaorszá­got és Olaszországot a legbizonytalanabb politi­kai kalandok felé sodorták. Franciaország polgársága azonban egyre riad­­tabban eszmél rá, hogy Európa “beteg embere” lett a hajdani nagyhatalomból. Olaszország a lát­szat-prosperitás dacára kénytelen az üres nem­zeti kasszából három millió munkátlant és azok családjait ellátni, s másik másfél millió felesle­ges állami alkalmazottat éhbérrel fizetni, s Ang­liában egy azonnali választás valószínűleg a szo­cialista munkáspártot juttatná a nyeregbe. Ilyen körülmények közt valóban majdnem az utolsó pillanatban jött Adenauer győzelme, ami valószínűleg Európa közeledő egységét is jelenti. Nyugat Németország ma fegyveres erők nél­kül is ismét Európa gerincét jelenti, s Adenauer kétségtelenül látja, hogy most van az alkalmas pillanat Európa megszervezésére; most tölheti be a német nemzet azt a szerepet, amire talán Európa szerencséjére, talán szerencsétlenségére a végzet kijelölte. Lehet bárkinek a német nemzetet gyűlölni, lehet félni tőle, aminthogy pl. e sorok írójának megvan az oka talán mindkettőre, de értelmes ember kénytelen respektálni őket, s kénytelen azt is beismerni, hogy Európa vezetésére — ha nem is uralmára — vannak hivatva. S hogy megnyugtassák a világot, miszerint újabb Hitler-féle barbarizmusba nem esnek, meg­­tisztították a nemzetet a náci párt maradványai­tól, elismerték annak bűneit, s igyekeznek min­den kárt szenvedett egyének kártérítést fizetni. Az Egyesült Államok hatalmas szövetségest nyert Adenauerben és a német nemzetben ah­hoz a céljához, hogy végre Európa szabad nem­zetei egyesüljenek, s ez mentheti meg az Óvi­lágot a szabad élet számára. Mikor azonban újabb reményünk van rá, hogy Európát megnyerjük, egyre nagyobb a ve­szély, sőt talán a valószínűség, hogy Ázsiát és Afrikát elvesztjük. A SEATO gyöngeségéről nem is érdemes ko­molyan beszélni, ázsiai hadi bázisaink és a he­tedik flottánk képtelen a kommunizmus terjedé­sét elvágni, Indonézia után esetleg Thailand is belekerülhet a vörös örvénybe. Abban az országban az sem lenne megoldás, ha­­az elűzött nyugat-barát miniszterelnök egy Éghetetlen papiros Egy német vegyésznek sikerült olyan papirost előállítani, amely nem fog tüzet. Ez az éghetet­len papiros a feltaláló szerint semmiben sem kü­lönbözik a közönséges papírtól. Gyártása sem költségesebb, mert ezt a feltűnő tulajdonságot egy titokban tartott kémiai folyamat segítségé­vel éri el. Az éghetetlen papiros még hétszáz fo­kon sem gyullad meg, pedig ezen a hőmérsék­leten már némelyik fém is megolvad. Érdekes tulajdonsága az éghetetlen papirosnak az is, hogy nagyon rossz hővezető. Ha egy éghetetlen papi­rosból készült tölcsérbe egy közönséges újság­papírt teszünk és a tölcsért a gázláng fölé tart­juk, nemcsak hogy az éghetetlen papiros marad meg épen, hanem a benne lévő újságpapiros sem pörkölődik meg. írta: HIMLER MÁRTON időre vissza is térhetne a helyére, mert ahol egy puccs eldöntheti, hogy a nemzet nyugat- vagy kelet felé forduljon, ott nem nyugszik sem a SEATO, se a nyugati politika biztos pilléren. S nagyon kevesen tudják, vagy gondolnak rá, hogy úgy Burmában, mint Malayban a kommu­nisták a kormány ellen állandó guerilla háborút folytatnak. Afrikában a helyzet még nem ilyen válságos, de államférfiak és diplomaták közt nem titok, hogy néhány év múlva ott is szembe kerülünk a Szovjettel. Hála az egyiptomi hídfőnek, akit kormányunk a MN-en keresztül biztosított Nasser megerősí­­tésével a Szovjetnek, az orosz politika kezei Af­rika belsejébe erősen benyúlnak. Ghánában, Tan­­ganyikában és Congoban a házalók ezrei járkál­nak, akik olcsó áruik mellett a mohamedaniz­­must terjesztik nagy eredménnyel, s az új mos­­limok csak félszemmel néznek Mekkára, a má­sik szemük Cairo felé van irányítva, mert a há­zalók kilencven százaléka egyiptomi, akik Syria keresztény házalóit majdnem teljesen kiszorítot­ták Afriká­ból. Ma ezek a hittérítők csak a “nemzeti” politi­kát, a gyarmatsors alól való szabadulást hirde­tik, de nem mulasztják el rámutatni Nasser pél­dájára, aki az angol oroszlánt Egyiptomból olyan nagy sikerrel kiverte. Angol gyarmat­tisztviselők tavaly jelentették a külügyminiszternek, hogy a házalók gyakran olcsóbban adják a portékát, mint amennyi vá­mot az után fizetnek, nyilvánvaló tehát, hogy az üzlet és a profit nem viszi őket a nehéz és né­ha veszedelmes utakra. Lehetséges,­­ hogy a veszteségeiket Egyiptom fedezi, de az is lehetséges, hogy az orosz rubelek egészen Afrika belsejéig gurulnak. Ezt állítják azok az angol “traderek”, akiknek az üzleteit a házalók versenye annyira megnyomorította, hogy 1956-ban negyvenkét “trading post” volt kénytelen bezárni. A “hittérítés” veszedelme akkor sem kisebb, ha annak a költségeit egyenlőre Egyiptom kincs­tára fedezi, mert akár bevallottan, akár nem, akár akarja Nasser egyénileg, akár nem, Egyip­tom kétségtelenül Moszkva Afrikába vezető híd­fője. S az Egyesült Államok kormánya Nixon sür­getésére csak most határozta el, hogy a külügy­minisztérium afrikai osztályt kreáljon.

Next